Igehirdetés 2007. december 16.
Mária adventje
Lekció: Lk. 1,26-38
Textus: Lk. 1,37
„…mert az Istennél semmi sem lehetetlen.”
Imádkozzunk!
Urunk, jó Atyánk, köszönjük az adventi időszakot, amikor várakozik a lélek és készülhet a szív, hogy te Jézusban eljöjj, kopogtatva az ajtón és leülj a mi asztalunkhoz velünk vacsorálni. Olyan megfoghatatlanul szép és áldott ez a reménység, és ezt te magad adod a mi szívünkbe! De még inkább köszönjük a te adventedet, hogy magad is vársz miránk, hátha megjobbítjuk életünket, megtérünk és méltóbbakká leszünk az estéhez, amelyen te vagy a kedves vendég, aki nálunk szállsz. Jöjj el, jöjj el hozzánk advent Ura, Megváltó Jézusunk! Kérünk téged, nyisd meg szívünket és tölts el minket tőled való örömmel és Lélekkel! Ámen.
Igehirdetés
Advent időszakában vagyunk, amikor a keresztyén ember tűnődik. Előttünk a karácsony, a maga bensőséges fényeivel és az ajándékokkal, de azt, hogy ez a mostani karácsony milyen is lesz, hogyan is sikerül majd, hoz-e valójában békességet és szeretetet a szívünkbe, azt nem tudjuk. Semmi sem biztos, minden csak reménység. Készülünk az Úr érkezésére, mint jószerével egész életünkben, de hogy ő tényleg eljön-e hozzánk, hogy tényleg képesek leszünk-e megnyitni számára a szívünket, az nyitott kérdés.
Ezért is jó ilyenkor az adventi történeteket olvasgatnunk a Bibliában, mert lám, mindjárt maga a „legadventibb” történet, az angyali üdvözlet is kifejezetten oszlatja ezt a ködöt és homályt, ami a jövővel kapcsolatban mindig ott van előttünk. Két világ találkozik ugyanis ebben a történetben: Isten mennyei világa, ahol fényesség, tudás és szeretet uralkodik, és az emberi világ, ahol félelmek, kérdések és tudatlanság van. Mária és Gábriel angyal találkozása egyszeri és megismételhetetlen eseménye a világnak, de olyan erőteljes üzenetet hordoz, ami két évezred után is megmozdítja a gondolkodásunkat. Arról tanít, hogy ki kicsoda is az örök rend szerint. Azt mondja ez a történet, hogy a dolgok helyes állása szerint Isten a kezdeményező, az ember pedig az elfogadó. Kevés olyan bibliai kép van, amiben ez ilyen világosan állna előttünk. Nincs is ennek a mostani igehirdetésnek más, ennél fontosabb üzenete, mint hogy álljon helyre ez az eredeti rend és mélyüljön el a hitünk és tudásunk arra nézve, mit is jelent mindez: Isten a kezdeményező és az ember az elfogadó.
Elvileg tudjuk mi, hogy a világ nem lett magától, ahogyan egy asztal sem lesz magától, vagy egy szék. Gondolunk a Teremtőre, aki mindeneket megalkotott, de egy kicsit a görög filozófus modorában, aki Első Mozgatónak, vagy Nem-mozgatott Mozgatónak nevezte őt, és jó messzire tette tőlünk, emberektől, úgy annyira, hogy mi biztosan soha nem is érjük el őt. Sokan gondolkodnak róla ma is valahogy így, de a Biblia egészen másként látja a dolgokat.
Az Első Mozgató, aki minden világfolyamat elején ott áll, aki útjára indított minden lehetséges mozgást, az a mi könyvünk szerint idejön közénk, megszólít embereket, mint lám, Máriát is, sőt, saját maga is emberré lesz, hogy félreérthetetlen legyen az üzenet, és ember formájában tanít meg minket arra, hogyan legyünk mi is igazán emberek. Jó lenne most így gondolnunk rá, hogy ő valóban az igazi kezdeményező, éspedig olyan valaki, aki minden kezdeményezésével az üdvöt akarja. Nem csak mozgást akar, mint a filozófusok istene, nem is csak fejlődést, mint a biológusoké, hanem az emberi élet olyan lelki beteljesedését is, ami részesül – nem kevesebben, mint az ő teljességében is. „Isteni természet részeseivé lesztek” – olvassuk Péternél, és ha a hitünk kicsi is ehhez, azért a szívünk nem kevesebbet vágyik, mint éppen ezt. Gábriel angyal szavaiból az derül ki, hogy aki őt küldte, az jót akar az embervilágnak. Egy olyan királyságot akar, amelynek nincs vége. Ha végignézzük Izrael történetét, kizárólag csak olyan királyságot látunk, aminek vége lett. Nagyon sokszor erőszakos halállal ért véget, de a Jézus idejére már kihalással is, és egészen idegen uralkodók és uralkodó házak foglalták el már évszázadok óta a jeruzsálemi trónt. Aki Máriától születni fog, az olyan királyságot alapít a Dávid trónján, aminek nem lesz vége. Igazán megalapított királyság lesz ez, nem hevenyészett és nem improvizált dolog – hanem egyszer s mindenkorra szóló, végleges uralom. Ez a jelkép egy ilyen királyságról magáról az üdvről szól, sőt, azt is mondhatjuk, hogy arról az emberi életmódról, ahogyan mindig, mindenkinek, mindenhol élnie kellene és lehetne, a helyes emberi alapállásról. Ilyen élet van, ez testté lett és eljött közénk, és ez az élet mindenkinek hozzáférhető. Ki ne maradjunk belőle!
Annál is inkább kell erről gondolkodnunk, mert az angyali üdvözlet történetéből az is kiderül, hogy ez a kezdeményező Isten nagyon személyesen és konkrétan akar velünk valamit. Máriának beleavatkozott nem csak életútjába, de az egész lényét is átértelmezte. Olyan gyermeket szülsz majd, mondja neki, akit a Magasságos Fiának mondanak. Meghökkentő feladat: szüld meg a Messiást! Idáig egy egyszerű názáreti leány voltál, mostantól pedig az a dolgod, hogy életet adj a Világ Megváltójának és úgy neveld őt fel, hogy méltó lehessen majd erre a feladatra! Valóban nem kis változás egy városlakó leány életében. Nekünk is egészen konkrét és személyes feladatot ad az advent, mint Máriának adott. Légy türelmes, aki eddig heves természetű voltál, légy segítőkész, aki csak magadra gondoltál. Vegyél erőt kényelmeden, tanulj meg hallgatni, legyél képes más ember véleményét is elfogadni – igen, ő majd megmondja nekünk konkrétan és személyesen, hogyan és mivel akar minket megajándékozni ebben az adventben.
És ehhez a jelenlétét is megígéri. Ne félj, én veled leszek. Az Úr veled van! Istennél semmi sem lehetetlen! Micsoda ígéretek – ha csak egyet is meghallanánk, már másként nézne ki az életünk. Mária meghallotta ezeket, és a Világ Megváltójának anyja lett. Mert Isten a próbatétellel együtt a kimenekedést is megadja. Nem bíz ránk olyan feladatot, amihez az erőt is ne adná meg. Az ő jelenlétében egészen más gyermeket nevelni, egészen más megöregedni és egészen más hazaköltözni az örök hazába. Aki tudja, hogy Isten vele van, az nyugodtan folytathatja így: akkor kicsoda van ellenem? És még a bajról is kiderül, előbb vagy utóbb, hogy nem ellenünkre volt, valahogyan még az is a javunkat szolgálta – úgy-e, hányszor tapasztaljuk ezt visszatekintve életünk egy-egy eseményével kapcsolatban!
Ennek a mostani adventnek nagy és szép ajándéka lehet, ha átengedjük a kezdeményező feladatát annak, akit az valóban illet: Istennek. Mert ő üdvöt akar, mert ő személyesen bíz meg minket feladatunkkal, és mert a jelenlétével segít a véghezvitelben.
De mi emberek vagyunk ebben az összefüggésben az elfogadók – és ezt néha nem könnyű tudomásul venni. Mert az ember olyan aktív tud lenni, annyira bolondjává lesz a saját tevékenységének, és ami a legrosszabb: nagyon sokszor teljesen csak a saját fejünk után menve cselekszünk, minden Istenre figyelés nélkül. Ezért olyan a történelem, amilyennek látjuk: tele árulással, hazugsággal és erőszakkal. Mária adventje nem ilyen. Abban békesség, áhítat és szeretet van – de jó lenne mindnyájunknak ilyen advent! Pedig alapjában egyszerű az út, és ha jól odafigyelünk, el is leshetünk valamit Jézus anyjától, ami nekünk is járható.
Mindenek előtt az, hogy igent mond arra, amit Isten üzenetéből meghall. Neki ott és akkor ezt Gábriel angyal mondta, nekünk pedig itt és most ugyanezt az isteni üzenetet a Biblia igéi mondják. Ez a könyv mindenhol hozzáférhető az egész világon. Legtöbbünknek megadatott, hogy valamilyen formában már gyermekként találkozhattunk vele. Ott van az otthonunkban, tudjuk kívülről egy sor igéjét, ebben az adventben is megcsendül belőlük jó néhány. A karácsonyi borítékjában a gyülekezeti újságunk mellett idén is minden egyháztagunk kap egy ajándék Bibliaolvasó Kalauzt is, hogy ezt használva három év alatt végigolvassuk vele az egész Szentírást. Igazán nem mondhatjuk, hogy el volnánk zárva az isteni üzenetektől. Mária egy egyszerű igent mondott a legmeglepőbb üzenetre, amit az angyali közvetítéssel egy magasabb világ üzent neki: Legyen nekem a te beszéded szerint! Aki ezen az úton jár, amit nevezhetünk az alázat útjának, annak nem csak vásárlásból fog álni az adventje, hanem lelki növekedésből is.
De ezt az igent Mária nem akárhogyan mondja ki. Azt halljuk róla, hogy álmélkodik és elgondolkodik a hallottak felett, amit nyugodtan fordíthatunk magunknak úgy is, hogy a befelé fordulás útján jár. Mainapság nem könnyű őt ebben követni. Az egész elektronikai világ, ami kiszolgál bennünket, arra való, hogy kifelé forduljunk. Halljunk valamit, lássunk valamit, és lehetőleg minél többet és minél kényelmesebben, és minél gyorsabban és minél nagyobb teljesítménnyel. És aztán így alig marad idő és mód befelé fordulásra. Ámulni, tűnődni nagyon kevesen szoktak, gondolkodni meg éppen kevesen. Kifelé éljük az életünket, mindig történik valami és az olyan fontos – belül pedig nem történik szinte semmi. Hát ezért is jó odafigyelni Máriára, Isten választott gyermekére, mert ő befelé mozog, elmélyed a gondolataiban, csodálkozik és tűnődik! Milyen jó lenne, ha sok ilyen ember lenne, aki erre képes, ezt gyakorolja, és nem csak kifelé él, a hangok és a látványok világában. Nem csak ügyek foglalkoztatják, hanem gondolatok, elhatározások és igazságok is. Már az is nagy dolog, ha valaki egy könyvet vesz a kezébe, mert azt olvasva akad módja gondolkozni, feldolgozni is az olvasottakat, de a képernyőn rohanó képek emésztetlenül szaladnak, hiszen olyan gyorsan jön a következő, hogy nincs mód már az előzővel is foglalkozni. Tanítson minket Mária befelé fordulni, belső életet élni – és más lesz az adventünk, mint anélkül lenne.
Végül pedig van még egy egészen sajátos többlete is az angyali üdvözlet történetének, amit érdemes észrevennünk. Már az angyal szavában is felcsendül a híradás Erzsébetről, Mária rokonáról, aki szintén áldott állapotban van, pedig idős asszony, mert „az Istennél semmi sem lehetetlen”. Csodálkozunk, hogy is jön ez ide, de Gábriel fontosnak tartja ezt a dolgot megemlíteni Mária előtt, és a történet folytatásában már egyenesen azt halljuk, hogy Mária sietve el is megy meglátogatni ezt a rokonát. Amikor találkoznak, Erzsébet méhében repesni kezd a magzat, vagyis az anyaméhben levő kis élet is felismeri a világ Megváltóját. Olyan szép ez a történet, bárcsak mi is felismernénk, mai, meglett emberek és mi is úgy örülnénk neki, mint Keresztelő János az anyaméhben.
De ennek a kicsi kitérőnek van egy olyan üzenete is, hogy Mária életében a feladat és az Istennek való engedelmesség nem bezárkózást jelentett, még ha Istenre figyelésen és befelé mozgáson alapult is, amikor elfogadta a maga feladatát, hanem éppen ellenkezőleg, kitágult a világa. Minden embert fenyeget a beszűkülés. Megszokjuk, hogy mi a munkánk, hol van a munkahelyünk, mi a dolgunk és aztán elkezd a dolog automatikusan működni, és mire észre vesszük, már nem foglalkoztat minket szinte semmi, van egy kis világunk, egy körünk és annyi. Pedig Isten nem szegényebbé akar minket tenni, hanem – vallom, hogy nem örül az emberi életek beszűkülésének, hanem meg akar minket gazdagítani. Legyenek rokonaink, akiket meglátogatunk, mint Mária Erzsébetet Júdea hegyvidékének egyik városában. Pedig terhesen kellett odamennie, és mégis örömmel és szeretettel teszi. Kitágult a világa, nem beszűkült, amikor Istentől feladatot kapott. Legyenek emberek, akikkel jót beszélgethetünk életünk dolgairól. Legyenek feladatok, amiket önként veszünk magunkra és ingyenesen, szeretetből, ellenszolgáltatás nélkül megtesszük őket. Legyenek jó könyvek, amiket alig várunk, hogy végre elolvashassunk, mert ifjú korunkban nem volt időnk rájuk. Legyenek embertársak, talán rászorulók, akik számíthatnak ránk. Legyenek szép hagyományok, amiket gondosan ápolunk. Legyen saját szolgálatunk a gyülekezetben, ahová tartozunk. Tegyünk valamit a városunkért és ha lehet, az országunkért is. Imádkozzunk hűségesen emberekért és ügyekért. Egyszóval ne beszűküljön, hanem inkább meggazdagodjon a világunk, a magunk kis élete – ha mi valóban Istentől vettünk útmutatást az életünkhöz és ha mi tényleg az ő gyermekei vagyunk.
Ezek jegyében más lesz az adventünk. Lehessen Isten, aki elkezd valamit az életünkben, ő, aki az üdvöt akarja, aki személyesen ad nekünk valamit és aki ott van velünk, hogy a véghezvitelt segítse. És legyünk mi az elfogadók, akik igent mondunk arra, amit ő mond nekünk, akik megtanulnak mélyebben befelé fordulni és akiknek mégsem beszűkül így, hanem kitágul és gazdagabbá lesz az élete. Így legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, légy áldott, hogy mindig van új kezdet, sőt olyan is, amit álmunkban sem gondoltunk volna. Légy áldott, hogy nincs olyan élethelyzet, amiben ne szólalhatna meg az ige és ne jöhetne közel a tőled való Lélek, aki megérint és meggazdagítja létünket. Nagy szükségünk van most erre, hogy mi is igent mondhassunk a te szavadra, befogadjuk életedet és hatalmasan meggazdagodjunk általa. Segíts ebben minket, gyarló és esendő embereket, akik nélküled senkik vagyunk, benned és általad pedig üdvösségre jutott, boldog gyermekeid lehetünk. Így adj nekünk áldott adventi várakozást és Lélek szerint való karácsonyt! Ámen.
