Mária éneke és Mária Erzsébetnél

Szeretett Gyülekezet!

A mi adventünk: tudom, de nem élem

Amit Isten mond, az mindig igaz. Azonban nem mindegy, hogy templomba járó emberként ismerjük ezt a mondatot, talán még egyet is értünk vele… vagy pedig elhisszük és aszerint is élünk! Tudjuk, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük mégis, ha megvizsgáljuk, hogy hogyan is zajlik az ünneplésünk, akkor több szó fog esni a menüről, az ajándékokról, a családi tabu témákról, hogy ki előtt mit nem lehet felhozni… mint arról, hogy a Világ Megváltója megszületett! Azt is tudjuk, hogy az advent a készülődésről szól. Az elmúlt hetekben azzal szólított meg bennünket Isten igéje, hogy az advent több, mint a várakozás: az advent készülődést jelent: hogy én magam hogyan készülök arra, hogy találkozzam az Úrral. És ha megnézzük a magunk készülődését, akkor hamarabb kap izzósort a házak eresze, vagy az ablaka, semmint a magunk életét és döntéseit világítaná be Isten igéje. Azt is tudjuk, hogy az Úrral való találkozásra való készülődés változásra hív, mert „a fejsze már a fák gyökerén van”, mi mégis minden mást megváltoztatunk kívülről, csak magunk nem változunk. Csak magunk belülről nem igazodunk az egyetlen viszonyítási ponthoz. Készek vagyunk szép keresztény viselkedést magunkra ölteni az ünnep idejére, fájó bőkezűséggel és mímelt figyelemmel… de a szívünk nem változik.

Amit Isten mond, az mind igaz! Mária is tudja és ismeri ezt a mondatot, de az ő adventi története arról szól, hogy el is hiszi azt! Hisz, útra kel és bizonyosságot kap Istentől, amiért egész lényével dicsérni kezdi az Urat. Mária adventje: Erzsébettel való találkozása és hálaéneke bennünket is arra hív, hogy ne csak tudjuk, hogy Isten igazat mond, hanem bízzuk rá mi is magunkat! Ne csak tudjunk arról, hogy advent a készülés, karácsony pedig Jézus születésének az ünnepe, hanem teljes lényünkben határozzon meg bennünket, hogy eljött a mi Megváltónk! Mert boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki!

Mária adventje: tudás helyett bizalom

Mária egy fiatal galileai zsidó leány, aki Józsefnek, az ácsnak a jegyese. Mégis ő az, akinek megjelenik Gábriel angyal és elmondja neki, hogy ő fogja megszülni a világ megváltóját. Mária nem érti először a dolgot, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen József még nem a férje és még szűz. Az angyal azonban nem a szeplőtelen fogantatás orvosi lehetőségeit kezdi el ecsetelni Máriának, hanem egy jelről beszél neki: Erzsébet, Mária a rokona, aki meddő, már a 6. hónapban van. Mária ismerte az ő szomorú történetüket, hogy idős korukra sem lett gyermekük. Mária azonban hitt az angyalnak és útnak indult az északi Galileából júdeai hegyvidékére Zakariáshoz és Erzsébethez.

Nem ejtette kétségbe a foganás rendellenessége sem, hanem hitte, hogy Isten ígérete szerint eljön, hogy megváltsa a világot. Ha belegondolunk mi a nagyobb csoda? Hogy Jézus a Szentlélektől fogantatott vagy, hogy a Világ Ura, magára veszi a mi bűneinket? Mária hiszi, hogy Isten cselekszik, bízik benne, hogy amit Isten mond, az az igazság.

Mai fejjel nem értjük, hogy Mária látogatása Erzsébetnél miért olyan fontos. Hiszen abban a korban, ha valaki gyermeket várt, de házasságon kívüli kapcsolatból, akkor megkövezték az illetőt. Máté evangéliuma beszámol arról, hogy József is, Mária jegyese zavarban van, amikor hazatérve kitűnik a menyasszonyáról, hogy már a 3. hónapban van. József a megkövezés helyett inkább az elbocsájtást fontolgatja, hogy majd Mária távolabbi rokonai gondoskodnak a fiatal anyáról és az újszülöttről, de az angyal itt is közbelép, és arra utasítja Józsefet, hogy ne féljen magához venni Máriát, mert ami benne fogant, az az Úrtól van. Máriában is ott lehettek ezek a kétségek: mit fogak szólni az emberek? Mit fog mondani József? Hogyan házasodhatnak így össze? Mi lesz, ha kövezésre kerül sor? Vajon József családja nem fogja-e őt kérdés nélkül felkoncolni? Mi lesz, ha menekülnie kell, mindezt pedig egyedül, nőként, támasz nélkül és a közmegvetés tárgyaként kell tegye?

Mária minden kétsége ellenére elindul, hogy bizonyosságot szerezzen Isten szavának az igazáról. Érdekes, hogy nem Józseffel osztja meg a titkot, hanem azzal, aki hozzá hasonlóan csodát élt át. Azért vállalja egyedül ezt a veszélyes júdeai utat, hogy meglássa: ha a meddőnek Isten gyermeket adott, akkor a szűz is foganhat a Szentlélektől. A zsidó hagyományban ráadásul a menny lakóinak és a földi emberek keveredésének nagyon rossz felhangja van. Az özönvíz ideje előtt a Biblia úgy írja le a gonoszság terjedését, hogy az emberek tiltott kapcsolatba léptek a mennyei erőkkel (1Móz 6,4), azonban mindez nem Isten dicsőítéséről szólt, hanem arról, hogy az emberek bármit megtehetnek Isten akarata vagy parancsa ellenére. Mária azonban nemcsak tudta, hanem hitte is és rábízta magát arra, hogy amit Isten mond, az mind igaz. Ha Tőle van az, akit fogant, akkor az csak jót jelenthet, akkor elközelített a Mennyek Országa, akkor legyen bármi is a társadalom, a családja, vagy a vallási vezetők ítélete, Isten szava és hívása számít.

Többet jelent elhinni valamit, mint tudni róla. A hit bizalmat jelent, személyes kapcsolatot. A tudás ezzel szemben maradhat hideg ismeret, vagy információ. Tudhatom, valakiről, hogy mások szerint megbízható, de egészen mást jelent magamat ténylegesen rá is bízni. Mária ilyen bizalommal siet Erzsébethez. Hinni abban, hogy igaz, amit Isten mond, minden körülmények ellenére, számunkra is az egyik legnagyobb kihívás. Hinni és bízni egy keresztelő alkalmával, hogy Jézus velünk van minden napon a világ végezetéig! (Mt 28,19-20) Hinni magánéleti válságban, hogy akik az Urat szeretik, azoknak minden a javukra használ, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez! (Róm 8,28-29) Hinni a mardosó bűntudattal szemben, hogy Isten kész a tenger fenekére vetni minden bűnömet! (Mik 7,19) Hinni egy koporsó mellett megállva, hogy ha annak Lelke van bennünk, aki feltámasztotta Jézust, akkor Ő bennünket is kész életre kelteni a bennünk lakó Lelke által. (Róm 8,11) Hinni és bízni abban, hogy elég nekünk az Ő kegyelme! Mi is tudjuk ezeket az igazságokat… de vajon rá is bízzuk magunkat? Mária adventje azzal az üzenettel szólít meg minket, hogy ez a bizalom egyszerre egyéni, de egyszerre közösségi is és ezt meghaladva egy magasabb tervbe kapcsol be.

A hit egyéni – arra bízom rá magam, amit Isten mond

Mária sietve megy Erzsébethez, hogy lássa a csodát, hogy Isten cselekszik, és amint belép az ajtón, éppen csak, hogy köszön, Erzsébet méhében megmozdul a magzat és Szentlélekkel betelve magasztalja az Urat. Mária még alig pár napos vagy hetes kismama Jézussal, Keresztelő János máris rá mutat: hogy Ő az Úr. Erzsébet boldognak mondja Máriát, mert elhitte, rábízta magát az Úrra minden kétsége ellenére. Bizonyosságot kapott és megerősítést, hogy bízhat Istenben, mert amit Ő mond, az igaz! De gondoljunk csak vissza, hogy milyen súlya van Erzsébet hitének, akinek a férje Zakariás otthon van, de néma, mert először nem hitt az angyalnak, aki János születését hírül adta. Az a család is formálódik, változik: az egyik tagja még néma, a másik már dicsőít. Az egyik még nem meri rábízni magát Isten szavára pap létére… a másik pedig bizonyossággal a szívében énekel. Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.

Nekünk is égető szükségünk van arra, hogy ezt a mondatot ne csak tudjuk, ne csak ismerjük, hanem hittel ebből éljünk! Amit az Úr mond, az igaz! De bennünket ezernyi más dologról akar meggyőzni a világ. Annyi minden más kínál boldogságot! Korunk mondatai nem így kezdődnek, hogy boldog, aki elhitte, hanem úgy, hogy boldog, aki megvette! Boldog, aki elutazott oda! Boldog, aki megszerezte! Boldog, aki birtokolja! Boldog, aki sikeres! Boldog, aki elismert! Boldog, aki szép! Boldog, akinek több van! Annyi minden mást mond nekünk a világ: hogy mikor vagyunk értékesek, hogy mitől függ a biztonságunk, hogy mikor vagyunk szerethetőek… A mi szívünk pedig, ha nem azt tartja igaznak, amit Isten mond, akkor ezekre kezdi rábízni magát. Ha Mária a kétségeire hallgat, akkor el sem indul…

Mária azonban siet és a köszöntést követően maga is dalra fakad: boldognak mondja ő is magát, de azért, mert Isten hatalmas dolgokat cselekedett vele. Nem a maga kiválóságát, sikereit, ügyességét, tisztaságát, alkalmasságát hangoztatja, hanem Isten karjának erejét. Isten pedig emberi számításaink szerint pont fordítva cselekszik: a felfuvalkodottakat szétszórja szívük szándékában, míg a megalázottakat felemeli. Máriát is megerősíti, hogy 3 hónap elteltével visszamenjen Názáretbe, vállalja, hogy József, a családja, vagy éppen a lakosság ítéletének tárgya legyen. Attól boldog Mária, hogy látja az Urat cselekedni! Mária bizalma azért lehetséges, mert Isten szól, és egy másfajta útra hívja. Bízik benne és bizonyosságra jut. Ez ad erőt a nehezebb út vállalásához.

A hit egyéni, mert Máriához hasonlóan azt élhetjük meg, hogy ott, ahol korábban féltem, Istennel bátran járok! A kísértés, amivel szemben korábban elbuktam, Istenben bízva győzedelmeskedhetek! Mások véleménye, ami korábban lesújtott, Istennel nem fog sérteni. A betegség és szenvedés kétsége, Istennel a formálódás kohója lehet. De Mária nem emberi győzelmekről beszél, hanem mindebben Isten munkáját és szeretetét látja meg, ami őt is bátorrá és szabaddá teszi: vállalja a nehezebb utat. Azt hiszi el, amit Isten mond.

Máriához hasonlóan Isten a mi életünkben beleszól. A kérdés az, hogy mi kinek hiszünk? Kinek a szava igaz? A közhangulaté? A külső, vagy belénk nevelt elvárásoké? Ez nehezebb út, mert a feje tetejére állítja világunk gondolkodását. Könnyebb lenne Máriának figyelmen kívül hagynia az angyal üzenetét, de ő mégis indul. Így helyettünk senki sem tudja meghozni ezt a döntést. Bárcsak mi is így fogadnánk Isten meghívását. Mária döntött és sietve indult, és boldognak mondja őt minden nemzedék, mert rábízta magát Isten hatalmas kezére.

A hit közösségi – egymást erősítő bizonyosságaink

Mária és Erzsébet nemcsak vér szerint rokonok, hanem testvérek is a hitben. Egyik támogatja a maga bizonyságával a másikat. Mária megerősítést kap Erzsébettől, hogy látja az ő életében a csodát, de Erzsébet is megerősödik abban, hogy Isten nem szűnt meg munkálkodni, nem ejtette el a népét, hanem eljön, hogy megváltsa a világot! Szentlélekkel teljes szavakkal Istent magasztalják, amint látják, hogy mit vitt végbe a másik életében. Nem a féltékenység, hanem a hála hangja van bennük és a reményé: hogy ami a másikkal történhet, abban én is részesedhetek.

Karácsonykor és adventben is olyan sok ember vesz bennünket körül. De ilyenkor az ünnepre készülve mi miben erősítjük meg egymást? Egymás panaszait hallgatva igazoljuk egymást a maga tévedhetetlenségéről? „Nem te csináltad rosszul, a főnököd tévedett!” Vagy közös ellenséget keresve bíztatjuk egymást, közben mindent hagyunk a régiben? „Hiszen a világ már csak ilyen, mi semmit sem tehetünk…” Vagy szavainkkal a másikat kisebbítjük, hogy mi nagyobbak lehessünk?

Mária és Erzsébet egymást erősítik meg, mert azt az Urat dicsérik, aki mindkettejük életében munkálkodik. Mi tudunk majd így leülni a rokonokkal vagy vendégekkel az asztalhoz, hogy Isten munkáját és kegyelmét dicsérjük a másik életében? Ezért fontos a közös templomi ünnepségünk: mert arról győz meg, hogy amit Isten megérintett a másik életében, azt az én szívemben is meg tudja gyógyítani. Mária és Erzsébet konfirmálnak, mert a Szentlélek erősíti meg őket a hitben.

Így az ünnepek alatt, a találkozásainkban hadd tegyen bennünket is a Szentlélek a hit megerősítésének eszközévé! Ne féljünk biztatni a keresőt! Ne féljünk könyörögni a tévelygőkért! Ne féljünk mesélni a magunk kudarcairól, és mindennek ellenére bennünket is szerető Istenről! Mert annak az ünneplésére készülünk, hogy Ő eljött és nyomot hagyott a világban és a mi életünkben is!

Olyan ez, mint amikor a hóban nyomot hagynak az arra járó emberek. Fel lehet ismerni, hogy gyermek, vagy felnőtt járt előttünk, vagy hogy milyen talpa volt a cipőjének. Ugyanígy Jézus is eljött a földre és nyomot hagyott: a halál erejét megtörte, a bűn zsoldját halálával kifizette. A feltámadás első virágát kibontotta. Isten igazat mond, és Ő nyomot hagy ezzel a mi életünkben is. És bennünket is arra hív, hogy bizonyosságai legyünk az Ő eljövetelének, hogy bennünk is nyoma legyen annak, hogy Ő itt járt, hogy itt van!

A hit egy magasabb terve kapcsol be

Mária énekében nemcsak azért magasztalja az Urat, mert egyéni kétségeiben bizonyosságra vezeti vagy, mert a maga és más életében is látja az Úr kegyelmét, hanem azért is, mert meglátja, hogy Isten az egész világra kiterjedő tervébe vonja be őt. Ujjong a lelke Máriának, mert ő is részese annak az ígéretnek, amit Isten Ábrahámnak tett. Mária felismeri: a maga élete Isten tervéről szól. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az életem Istenről szólhat, mert az Ő élete rólam szól. Mária nem a maga különleges szerepéről énekel, hanem arról, hogy Isten irgalma megmarad az Őt félőkön. Nem azért dicséri az Urat, hogy ő lett a megváltó anyja, hanem azért, hogy őérette is eljön a Megváltó! Mária szolgálóleánynak mondja magát: nem vakítja el az üdvtörténetben kapott kiemelkedő szerepe, hanem Isten üdvözítő története gyújt benne éneket.

Mária szolgálata jó illatú: nem kérkedő, nem a maga dicsőségét kereső, hanem minden szavával az Urat dicséri. Példája a mi szolgálatunkra is rákérdez: mi kinek a dicsőségéért szolgálunk? Magamnak keresek ezzel dicsőséget, vagy boldog vagyok attól, hogy hihetem és tehetem azt, amit rám bízott az Úr? Kiről beszélnek az ajándékaink, a gesztusaink? Abból a hálából és szabadságból születnek, hogy Isten szeretete nekünk is szerepet tartogat az üdvözítő tervében?

Ugyanaz a karácsonyi sütemény szólhat az embert szerető Isten dicsőségéről, vagy a vendéglátó dicsőségéről. Az ünnepi asztal Jézus miatt lesz igazán ünnepi. (A teológián mindig azt mondták nekünk, hogy az igehirdetésnek Krisztus központúnak kell lennie: azaz az Ő kegyelméről és szeretetéről szóljon a magyarázat. Ehhez hasonlóan csak az a karácsonyi süti jó, ami Jézusról szól.) A mi áldozatunknak, a mi szolgálatunknak, a mi készülődésünknek Jézus Krisztus értünk való áldozata és szolgálata ad értelmet. Ezért is terítjük meg az Úr asztalát Karácsonykor, hogy a sákramentumban is megéljük az Ő hűségét: hogy Ő azért jött, hogy teste megtörésével és vére kiontásával bennünket is megváltson és bevonjon a maga tervébe!

Minden igaz, amit az Isten mond. Mária adventje arra hív minket is, hogy ne csak tudjunk erről a mondatról, hanem ez legyen életünk alapja! Hogy rábízzuk magunkat, dicsérjük az Ő kegyelmét a másik életében és szolgálatunk az Ő szolgálatáról beszélhessen! Mert boldog az, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki! Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.