Más szemmel nézni a világot

Igehirdetés 2008. november 9.

Más szemmel nézni a világot

Lekció: Zsolt. 123,1-4 és Zsolt. 124,1-8
Textus: Márk 16,14-20

„Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak.
Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, te Krisztusban fiaiddá fogadtál minket, és mi ezért vagyunk itt ezen a vasárnap reggelen. Meghallottuk hívó szavadat és elkészítettük szívünket, hogy szóljál hozzánk, mi pedig téged magasztaljunk és hozzád imádkozzunk. Légy most közöttünk, és távoztass el tőlünk mindent, ami felületes, ami hiábavaló, ami félelmetes, és ami elszomorító. Vegyél el tőlünk mindent, ami dacból van, és csak magunk csinálta, babonás, vagy pedig tőled idegen hit. Hadd lássuk most meg, hogy te milyen nagy és milyen jóságos vagy. Hadd nyíljon ki a szívünk igéd előtt, amellyel az új embert munkálod mindnyájunkban. Emelj fel minket azokra a sasszárnyakra, amelyeken azok járnak, akik benned bíznak, és akiknek ereje ígéreted szerint megújul. Szentlelkeddel járd át szívünket-lelkünket, és vezess minket az élet útján, ezt kérjük most tőled. Ámen.

Igehirdetés

Van Jézusnak egy nagyon szép, de különös mondása: „A test lámpása a szem. Ha a te szemed világos, akkor az egész tested világos lesz, ha pedig a szemed sötét, akkor mekkora a sötétség?” Ez a mondás úgy beszél a szemünkről, vagy nyugodtan mondhatjuk úgy is, a szemléletünkről, mintha az egy ablak lenne. Amelyik, ha homályos, akkor az ablakon kinéző is minden dolgot homályosnak lát majd – ha pedig ez az „ablak” sötét, akkor az ember egész háza, vagyis egész teste és lelke sötét lesz. Röviden összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Jézus szerint nem mindegy, milyen szemmel nézünk a világra. Amilyen a szemünk, amilyen a látásunk, olyannak látjuk a világot, és olyanok leszünk mi magunk is.
Lehet ez a szem irigy szem, lehet ez ítélő szem, és lehet akár sóvár szem is. És van még egy pár változat. A test lámpása a szem, és ha a szemünk sötét, akkor az egész lényünk sötétté válik. Ha pedig a látásunk világos, akkor magunk is világosakká, átlátszókká, sőt, fényszerűvé válunk. Nagyon jó lenne ilyen „fénylő látásra” szert tenni, de előbb nézzünk csak szembe azzal, amit az Ószövetségből az előbb lekcióként felolvastunk. A Zsoltárokból olyan részek hangzottak fel, amelyek egy kigúnyolt és megalázott kicsiny nép imádságaiból valók, és ilyesmiket is hallottunk benne: torkig vagyunk, elegünk van. Ha nem lett volna velünk az Úr, már régen elnyeltek volna minket. Áldott az Úr, aki nem adott még minket mindenestől ellenségeink kezére.
Néha ma is nagyon hasonló érzései támadnak az embernek, éspedig nem azért, mert a látása sötét, vagyis mert ő maga sötéten lát, hanem azért, mert a világ ma valóban éppen ilyen. És ezt a dolgot háromezer esztendővel ezelőtt is nevén nevezte a zsoltáros, amikor ilyesmiket tapasztalt, és nem törekedett azt becsomagolni, átfesteni, vagy kikozmetikázni. Amikor az embernek panaszra van oka, akkor legalább Istennek mondja el őszintén azt a dolgot, imádságban. Mert azért lehet, hogy néha mégis csak a mi szemléletünkkel van a baj, és erre, ha máshol nem is, de az őszinte, bensőséges imádságban mindig fény is derül.
Úgy tapasztalom, hogy profán szemekkel, vagyis imádság nélkül nézve a világot nagyon hasonló bajok szoktak sorjázni. Ha nem nézünk az Úrra, „ahogyan a szolgák az uruk kezére néznek, vagy ahogyan a szolgálónő úrnője kezére néz”, akkor nem nagyon mondhatunk mást, mint hogy torkig vagyunk a gyalázattal. Az ember azt látja, hogy szinte mindenkit meg lehet pénzen venni, ha elég nagy az összeg. Az emberek mindenre képesek valami kisebb-nagyobb haszonért. Az igazságot elfordítják, a hazugság fölemelt fővel, szégyen nélkül jár, és nincsen csak egy igaz is. A gyerekeink erőszakot tanulnak a képernyőről, és a legtöbb étteremben passzív dohányzásra kényszerítik az embert, mert hát valamiből meg kell élni. Néha nem csak hogy kiábrándító az élet, amit élünk, hanem szinte valóban elkeserítő is. Az aluljárók bűzös félhomályában minden fal össze van firkálva, és ezt hívják ma alkotásnak. Az olajmilliárdosok országában némelyek minden további nélkül megengedhetik maguknak, hogy egy forró homokdűnét műanyag burával befedjenek, és hatalmas energia-pazarlással műhavat és lesiklópályát hozzanak létre maguknak a nyár kellős közepén, mert éppen síelni van kedvük – más országokban pedig meg kell gondolni a nyugdíjasoknak, hogy vesznek-e maguknak valami vacsorát, mert a számlákat hónap végén ki kell fizetni. Embereket szerte a világon sokfelé, és nálunk is belelovalnak sikeresen hitető reklámhadjáratokkal komoly hitelek felvételébe, és amikor már jó sok adós van, akkor fordul egyet a világ, és kiderül, hogy sokkal többet kell havonta fizetni, mint amire az ember eredetileg számított. És folytathatnánk a sort, de nem szükséges. Az ember illúziókkal indul az életnek, hogy mindenki úgy igyekszik és olyan becsületes, mint ő, aztán az évek és az évtizedek alatt kiderül, hogy „nem olyan” a világ, s egy idő után sokan maguk is úgy érzik már, minek is igyekezzenek ők, hiszen mások úgysem tartják be a becsület törvényeit. Ha nem az Úrra nézünk, hanem csupán csak ezt a világot látjuk, akkor ilyen kiábrándító az élet.
De nyugodtan mondhatjuk, nem csak kiábrándító, hanem ijesztő és félelmetes is. Teli van ígéretekkel, és amikor valaki hisz ezeknek az ígéreteknek, és aztán feltéve mindent egy lapra megszerzi magának, amiről elhitte, mennyire fontos neki, akkor egyszer csak kiderül, hogy a dolog teljesen üres, és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek ő azt magának az álmaiban felépítette. És az egyetlen életből évek vagy évtizedek múltak el teljesen hiába és fölöslegesen, valami olyasmiért elpazarolva, ami magát az életet vitte el, és nem adta meg azt, amiről az álmok szóltak. Meglopta, kiüresítette az életet, és elszaladt a zsákmányával valami sötét és ismeretlen lény.
De nem csak meglopott életek vannak, hanem elpusztított életek is. Ma hazánkban száz élveszülésre huszonöt művi vetélés jut, vagyis negyed része a jövendő lakosságnak eleve meg sem születik, mert már anyaméhben megölik. Ha ezt a számot az évtizedekre kiterítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy fél évszázad alatt már régen több ember halt meg a magyar emberek saját akaratából, mint amennyit a világháborúkban az ellenség pusztított el közülünk. A világ, amit teremtettünk magunknak, amiben élünk, amit törvényekkel is szentesítettünk, valójában ijesztő és félelmetes.
És ezt a sötét, félelmetes és kiábrándító világot – amiben valóban ezek a dolgok zajlanak, és talán néha még ezeknél is rettenetesebbek – ezt mégis lehet más szemekkel is nézni. A Jézus tanítványai sem tudták egy darabig más szemekkel nézni a világot, mint hogy gonosz kezek megfeszítették az ő Mesterüket, és akkor hát nekik is félniük kell. De aztán találkoztak a Feltámadottal, aki eljött hozzájuk. Ezt az evangéliumot szeretném ma hirdetni, hogy Jézus eljön, és megváltoztatja a látásunkat. Ha ő eljön, ha ő odaül hozzánk, akkor más szemmel kezdünk el nézni a világba. Ha már láttuk őt, ha már együtt ült velünk az asztalunknál, akkor a világ minden gyalázata ellenére fény lakik a szemünkben. Mert ahogyan a hit eljön, úgy eljön Jézus is. Lehet, hogy azzal kezdi, mint ott Jeruzsálemben, hogy szemünkre hányja hitetlenségünket és keményszívűségünket, de az is lehet, hogy a hitetlen Tamás módjára nekünk is elénk teszi átszögezett kezét – és azt mondja, ezt nézd meg, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Igen, Jézus eljön. Leggyakrabban a Bibliát olvasó és imádkozó ember csöndes, behajtott ajtajú belső szobájában. De eljön hozzánk, hányszor eljön a hirdetett vagy éppen olvasott ige valamelyik félmondatában is. Gyakran kérdezik az igehirdetőt, honnan tudta, hogy nekem most mire van szükségem? Hát sehonnan, egyáltalán nem is tudtam – ha kapott valaki valamit, akkor azt a Szentlélek mondta neki. Mert Jézus eljön, ahogyan az első tanítványokhoz eljött. „Bízzatok, mert Jézus eljön!”
És az ember szeme, szemlélete, vagy ahogy az előbb is neveztük, a látása onnéttól kezdve más lesz. És ha más az ember szeme, akkor más lesz a teste, vagyis az élete is. Akinek a hitébe, a hitbeli látásába beépül valami fontos és új dolog, amit Jézus mondhatott neki, mint ott, annál a tanítványi asztalnál, ahová ő akkor letelepedett, annak átalakul az élete.
A hevenyészett életű, vagy éppen elakadt emberekből felemelt fejű emberek lesznek. Az önmagukkal meghasonlottakból, meg azokból, akik nem találták magukat egységes életű, szolgáló keresztyének válnak. Akik torkig voltak a világgal és legszívesebben elfordultak volna tőle, rájöttek, hogy Isten szereti a világot, és nem akarja a bűnösök pusztulását, hanem azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. A világ nem kiábrándító többé, mert hiszen nem is istenség már, akiben szükségképpen csak csalódni lehetne – lehet a világot úgy látni, amint van. És ezért nem is félelmetes vagy rettenetesen ijesztő, csak meg vannak benne a csapdák, amint Isten népe számára is megvoltak ezek, ahogy az előbb hallottuk a zsoltárból.
Jézus odaült a tanítványok asztalához, amely egyébként minden bizonnyal úrvacsoráló asztal volt, és ezek az emberek gyógyulni kezdtek, és másokat is gyógyító erőkkel láttak el. Így lehet érteni azt, hogy akik hisznek és megkeresztelkednek, azokat az ördögűzés képességének jelei követik. Gyógyulnak a lelkek, mert Jézus él. Nézzünk rá, ahogyan a szolga néz urának kezére, és a szolgáló úrnőjének kezére, és mi is gyógyulni kezdünk! Az ő nevében ördögöket űznek – igen, az ő nevében. Vagyis mindenhol, ahol őt segítségül hívják, ahol hozzá imádkoznak, ott takarodnak a gonosz lelkek.
És új nyelveken is szólnak. Ami nem azt jelenti, hogy akik eddig magyarul értették egymást, azok némelyike most idegen nyelven fog beszélni elragadtatásában, hanem éppen az ellenkezőjét. „Mi módon halljuk mindnyájan a magunk nyelvén, amint szólják Isten nagyságos dolgait?” Mert az igazi nyelveken szólás nem az eksztatikus elragadtatás, hanem a szeretet megértést munkáló nyelve. Vagyis az, hogy eddig nem értették egymást szülők és gyermekek, hívők és távolról érkezettek, egészségesek és betegek, de most elkezdik egymást érteni a Jézus nevében, körülötte egybegyülekezve. És ahol ő lehet a középen, ott emberek feltétlenül elkezdik megérteni egymást, nem is kell olyan sokat magyarázni már magukat.
És lehetetlen dolgok lehetővé válnak. Erről szól a kép, hogy halálost isznak, és nem árt nekik, kígyókat vesznek fel, és nem halnak meg. Mert ahol emberek minden nap Jézusra néznek fel, nem pedig csak magukra tekintenek, vagy egymásra csupán, és főleg nem csak a világra, ott elkezdenek a lehetetlen dolgok lehetővé lenni. Régi haragosok kezet nyújtanak, elintézetlen ügyek szépen rendbe jönnek, egymásra csak nehezteléssel tekinteni tudók megbékélnek és elfogadják, hogy a másik nem rossz szándékkal teszi, amit tesz. Ugye, ezek is vannak olyan lehetetlennek tűnő dolgok, mint hogy kígyót vesz fel valaki, vagy halálosat iszik, és mégsem lesz semmi baja? És mégis mindezek lehetővé válnak, ahol emberek nem csak a világot nézik, ami körülveszi őket, nem csak egymásra néznek, nem csak magukat tekintik, hanem Jézusra, a feltámadottra néznek!
Hát ennek jegyében induljunk a most következő hétnek. Nézzünk őrá, de nem csak vasárnap délelőtt egyetlen órát, hanem hét közben is, mindenkor, éspedig az egész lényünkkel. Ahogy az ige mondja, egész szívünkkel, egész lelkünkkel, egész elménkkel és minden erőnkkel – és akkor megtapasztaljuk majd, hogy áldást jelent még az érintésünk, még a közelségünk is egymásnak. És lehet eközben a világ gyalázatos, ahogyan kétezer éve is az volt, lehet a világ félelmetes és lehet kiábrándító is, de a mi szemünk, a tekintetünk belső fényét nem a világ, hanem immár ő, a Feltámadott adja meg. És ezért egész testünk, vagyis egész életünk is világos lehet, amiből juthat akár még másoknak is. Imádkozzunk hát ezért a még örömtelibb folytatásért is:
„Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik,
Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit.
Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neves dicséretét!” (396.ének 3.vers)
Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk Jézus, te tudod, hogy ha a világra nézünk, sok okunk van a kiábrándulásra, sőt, az elkeseredésre is. Azt is tudod, hogy saját magunkból mi nem meríthetünk erőt és vigasztalást, mert erőtlenek és meghasonlottak vagyunk magunk is. Légy áldott, hogy te eljössz hozzánk, amint az első tanítványaidhoz is eljöttél, mert feltámadtál és élsz. Tőled kérjük az új hitet és a szívünk bizonyosságát, hogy mindenestől a tiéid vagyunk, és örökre azok is maradunk. Imádkozunk egy asszonytestvérünk hazatérte után, aki zsoltár-énekléssel búcsúzhatott földi vendégeskedésétől az utolsó estén szerettei körében, amikor éjszaka csöndben hazahívtad őt. Köszönjük neked, hogy itt lehetett nyolc és fél évtizedig, és hogy erőt adtál övéinek a gondoskodó jósághoz, amire szüksége volt, hosszú éveken át. Imádkozunk betegeinkért, akik rád tekintenek, és azt kérjük, hallgasd meg imádságainkat, amiket értük mondunk. Megemlékezünk a hősökről, akik életüket adták hazájukért, ebből a mi gyülekezetünkből is. És tőled kérjük a világosságot, hogy el ne tévedjünk az élet sűrűjében a most következő hét napjain. Fogd kezünket és vezess minket az élet útján, amely hozzád visz. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.