2000. március 26.
dr. P. Tóth Béla
Meglátogatásunk ideje
Lekció: Lukács 19:41-44
Textus: Lukács 1:68
“Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.”
Imádkozzunk!
Urunk, nem tudjuk, ha ma bennünket néznél, mint egykor Jeruzsálemet az Olajfák hegyéről, vajon nem kellene-e könnyekre fakadnod. Hiszen mi is gondtalanul éljük életünket s észre sem vesszük, milyen erőket szolgálunk, milyen hatalmaknak készítünk utat, milyen romlás jár majd egykor a nyomunkban. De érezzük, hogy rászorulunk kegyelmedre és bűnbocsátó jóságodra, nincs közöttünk csak egy igaz is. Akaratodat, törvényedet és igédet semmibe vesszük, egymás iránt pedig még méltányosságot sem tanúsítunk, nem hogy szeretetet. Bocsásd meg sok és nagy vétkeinket, és adj nekünk új életet Krisztusban.
Ámen.
Igehirdetés
Különös szó ez a Bibliában, hogy Isten “meglátogatta” az ő népét. Sokszor előfordul a Szentírás lapjain, éspedig egymásnak tökéletesen ellentétes értelemben: egyszer azt jelenti, hogy meglátogatta népét, vagyis ajándékot, áldást hozott számukra, máskor pedig ugyanez fejezi ki azt, hogy Istenbüntetést vagy éppen ítéletet hoz az emberekre. Súlyos, nehéz szó tehát, hiszen azt jelenti, hogy az addig “távollevő” Isten egyszer csak “közel jön”, és ebből aztán gyönyörűséges és rettenetes dolgok egyaránt következhetnek. Amikor ő közel jön, vagyis “meglátogat”, akkor az élet egyszerre forrpontjára jut, pezsegni, zubogni kezd és a dolgok eljutnak igazi rendeltetésükhöz, beteljesednek.
Így olvassuk Jézus szavai közt, hogy sírt Jeruzsálem városa felett, mert előre látta, ha a zsidók azon az úton járnak, mint eddig, akkor eljön az ellenség, megostromolja a várost, és kő kövön nem marad, mert Jeruzsálem nem ismerte meg az ő “meglátogatásának” idejét. Ez valóban be is következett, Titus római seregei Kr. u. 70-ben ezt véghez is vitték. Aztán ilyet is olvasunk: “…meglátogatom az asszíriai király nagyot akaró szívét”, vagy “…meglátogatom Babilon faragott képeit”, vagy “…meglátogatom a föld lakóinak álnokságát.” Ezek mind ítéletes igék.
De találkozunk pozitív értelmével is: Isten meglátogatta Annát, aki előzőleg sírva könyörgött gyermekáldásért, és fiút szült, Sámuelt, Isten népe nagy prófétáját. Rúth könyvében pedig abban az értelemben szerepel, hogy a külföldre menekültek meghallják, odahaza vége az éhínségnek, újra van kenyér Izráel földjén, mert az Úr “meglátogatta az ő népét”. Mit jelöl hát ez a szó? Azt a pillanatot, amikor megmutatkozik, hogy az emberi tervezés nem az egyetlen világformáló erő. Amikor a tenger annyira felkorbácsolódik, hogy előtűnnek a mélység alapjai, amikor akarjuk vagy nem, egy másik világ nyílik fel számunkra, s annak erői jönnek közel és beleszólnak életünkbe; amikor rövid idő alatt több történik, mint máskor sok és hosszú idő alatt. Éspedig visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan, végleges dolgok, jók vagy rosszak egyaránt: mert Isten eljött, közel jött, meglátogatta az embert. Vegyük észre ennek a bibliai képes kifejezésnek legfontosabb, ránk vonatkozó üzeneteit.
Először is látnunk kell, hogy Isten közeljötte, “látogatása” mindig párhuzamos fut és összefügg emberi döntési helyzetekkel. Ilyenkor eszünkbe jutnak jobb és rosszabb döntéseink. Felidéződnek elmulasztott pillanatok, amikor tehettünk volna jót, járhattunk volna a szeretet útján, szolgálhattunk volna több alázattal, de nem tettük. Isten meglátogat, de nem úgy, mint a derült égből villámcsapás: közeljöttének megvan az előtörténete.
Pontosan úgy, mint a példázatbeli gazda esetében, aki először szolgákat küldött, hogy adjanak a termésből őneki, a tulajdonosnak. S amikor azokat bántalmazták, más szolgákat küldött. S mikor azokat is megsebesítve küldték el, még a saját fiát is elküldte, az örököst, s csak akkor “jött el” maga azok ellen a szöllőművesek ellen, mikor ezekre sorra nem hallgattak. Pedig tehették volna. Megvolt rá a lehetőségük. Dönthettek volna úgy is, hogy amikor eljött meglátogatásuk ideje, javukra legyen az a közelség.
Nem csak akkor kell szeretetben és gyöngédségben élni egymással, amikor halálos beteg van a háznál, és bármely percben eljöhet a végső óra. Hányan teszik maguknak utólag a szemrehányást, hogy amíg valaki nem volt beteg, nem látszott rajta, hogy ő is halandó, addig nem adtak neki annyi szeretetet, amennyit adhattak volna – s eljött az idő, amikor ha akartak volna sem, adhattak már sem sok, sem kevés szeretetet többé neki. Az Úr “közelsége” sok-sok meghozott döntés után jön el hozzánk, és leggyakrabban nagyon is összefügg azokkal.
Meglátogatta népét Egyiptomban, mert imádságaik és kiáltásaik feljutottak hozzá. De meglátogatta népét az ígéret földjén is, amikor bálványozásukban sorra semmibe vették a prófétai, megtisztulást követelő hirdetést. Vajon mi milyen döntésekkel készülünk arra, amikor az Úr majd meglátogat minket? Jeruzsálem elaludt, feladta az éberséget, a szellemi megszólíthatóságot, az engedelmességet, az istengyermeki alázatot. Ezért nem maradt kő kövön abban a városban.
Bárcsak megismernénk mi is azokat, amik a mi békességünkre valók, csak ezekben a mostani időkben is, mert eljönnek azok az idők is, amikor már késő!
De nem önmagában az a baj, hogy lekésünk egyik vagy másik döntésünkről. Ez sem jó dolog, hiszen ebből is származhatnak jóvátehetetlen következmények. Hanem az a baj sok későn hozott döntéssel, hogy Isten látogatásának áldásáról maradunk le általa, vagy éppenséggel ítéletre fordítjuk azt, ami pedig áldás lehetett volna. Általában úgy gondoljuk, hogy csak emberi életünk ügyeire nézve hozunk kisebb-nagyobb döntéseket, holott valójában Isten iránt nyílik ki vagy zárul be az életünk egyik-másik döntésünk révén. Vegyük észre, hogy tulajdonképpen minden emberi döntésünknek megvan a maga Isten-vonatkozása: vagy közelebb visz őhozzá, vagy pedig távolít minket őtőle.
S ennek a másik oldala is igaz: mivel a bűn nem cselekedet, hanem állapot, az Istentől elszakadottság állapota, ezért ha távol vagyunk Istentől, akkor aztán a döntéseink is ennek megfelelőek lesznek. Móricz Zsigmond írja le a “Forr a bor” c. regényében, hogy a század eleji iskolában a hittantanár azt mondta a gyerekeknek: Hittanból le kell vizsgázni, de Isten nincs. És az író hozzáteszi ezt a félmondatot: Ezek a fiúk aztán ennek megfelelően viselkedtek a háborúban.
És még egy fontos összefüggésben láthatjuk ezt a szót, hogy “Isten meglátogatja” népét. Zakariás énekében szólal meg ez a gondolat, amikor Keresztelő János születése jellé válik. Isten nem hagyta el népét, van újra próféta. S ami ebből következik: “Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta népét, és erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából.”
Az a tény, hogy nem csak Keresztelő János, de Jézus is eljött, itt volt közöttünk, tanított, szenvedett, és Isten Bárányaként elvette a világ bűneit, azt jelenti, hogy Isten meglátogatta az ő népét és megváltotta őket. Megváltani annyi, mint kivásárolni a rabszolgaságból. És Jézusban ez az egyszer s mindenkorra nekünk adott isteni szabadítás. Azt jelenti: szabad lehetsz. Nem erősebb Megváltó Jézusodnál az a szenvedély, ami fogva tart. Nem erősebb nála a félelem, ami árnyékot vet nappalaidra és éjszakáidra. Nem erősebb őnála az emberi gyengeség, a sok régi megszokás, ami lehúz és elkeserít. Ő szabadító, mégpedig erős szabadító, nem pedig erőtlen üdvözítő. És ez az ő szabadítása mindig, mindenkinek hozzáférhető, csak élni kell vele. Vedd már észre, hogy nyitva börtönöd ajtaja, amint Filippiben Pálé és Barnabásé, amint Jeruzsálemben Péter tömlöcének vasajtaja! Kijöhetsz a fényre, vehetsz egy nagy levegőt, nem vagy többé rab – ha Jézus valóban Szabadítód. Őbenne minden megváltozik. A vakok látnak, a süketek hallanak, a poklosok megtisztulnak, és a szegényeknek az evangélium hirdettetik.
Vigyük el ezeket a biztatásokat magunkkal: még dönthetünk, még semmi nincs végleg elrontva és tönkretéve. Emlékezzünk: döntéseinkkel magát Isten látogatását tehetjük áldássá vagy ítéletté. S végül a legfontosabb, amire emlékezzünk: Jézusban mindnyájan szabadok vagyunk a jóra.
Ámen.
Imádkozzunk !
Urunk, félve gondolunk arra, milyen nagydolog is embernek lenni. Megszokásaink közepette, a hétköznapok szürkeségében el is felejtkezünk erről, s csak a rendkívüli pillanatok tépik fel közömbösségünk burkait. Bizony, ritkán gondolunk arra, mi mindent is készítget a megszokott élet, aminek mélyén pedig ott forr a jövő, a váratlan, az elképesztő, a megfoghatatlan. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Taníts minket megbecsülni a döntéseket, hogy mindig tudjuk, nem csak magunkról, de eljövendő áldásról vagy ítéletről is szólnak ezek a döntések. Köszönjük neked, hogy te már döntöttél felőlünk, üdvünket akarod és szabadságunkat. Krisztusban kinyitottad minden emberszív börtönét. Add, hogy mi is szabadok lehessünk, hiszen megváltottál, kivásároltál minket a szolgaságból. Őérte, megváltó Urunkért kérünk, maradj velünk és vezérelj minket a most következő hét küzdelmei között.
Ámen
