Mi a siker titka?

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” Lukács 10:19-20
 
2Kir 5:1-19
Mi a siker titka? Aligha van olyan kérdés, amit manapság fontosabbnak éreznénk. Ennek igazolásaként elég csak a könyvesboltok roskadozó kínálatára tekinteni, a sikerkalauzok sokaságára és népszerűségére. De nagyon tanulságos megkérdezni a gyerekeket is céljaik felől! Ők, visszatükrözve a felnőtt nemzedék mintáját, már nem foglalkozásokban gondolkodnak, amik lenni szeretnének, hanem csak abban, hogy sikeresek és a gazdagok lesznek. Mind ezt keressük-kutatjuk. Honnan ez a szomjúság, miből fakad ez a sikeréhség? Hogy erre felelni tudjunk, érdemes szembenéznünk azzal a tanulási folyamattal, ahogy belénk ivódik a siker vágya.
Jól tetten érhető ez a kisiskolás korban, amikor még arra a kérdésre, hogy „Mi történt az iskolában?” A gyerekek nem a szokásos „Semmi!” választ adják, hanem véget nem érő részletességgel mesélik el a napjukat. Ekkor még úgy jönnek haza, hogy „Jó volt!” És ha van türelme valakinek végig hallgatni, hogy mitől is jó egy nap, akkor kiderül, hogy leginkább attól, hogy ha sikerük volt. A siker megtapasztalása során rögzül bennünk, napról-napra, hogy a siker ad társaságot, kiemelt figyelmet, elismerést és erőt a munkához. A siker társaságot ad, mert a siker vonzó. Körül vesznek minket, hogy részesedjenek belőle, kapcsolódni szeretnének hozzánk. Megtanuljuk ezáltal, hogy fontosak vagyunk.
A siker kiemelt figyelmet ad, mert észrevesznek, mert megkülönböztetnek miatta, egyszeriben valakik leszünk, és nem csak egy, a tucatból. Megtanuljuk, hogy különlegesek vagyunk.
A siker elismerést ad, mert a legfontosabb személyek az életünkben – ebben az életkorban a szüleink és a tanáraink – megdicsérnek érte, elismerően néznek ránk. Megtanuljuk, hogy értékesek vagyunk, és hasznosak!
A siker erőt ad, mert motivál, és így többet tudunk kihozni magunkból, megérezzük, hogy van értelme dolgozni. Megtanuljuk, hogy eredményesek vagyunk, és van értelme az erőfeszítéseinknek.
 
A siker nagyon fontos része az életünknek, és mert annyi jó dolog kapcsolódik hozzá, többé már el sem tudjuk engedni, csak éhezzük és szomjazzuk. Véletlen volna, hogy a sikerről szól az iskola, de a családi élet is? Véletlen volna, hogy a szülők, a nagyszülők gyerekeik, unokáik sikertörténeteinek terjesztését tekintik küldetésüknek- és ezt megelőzően azok létrehozását? Véletlen volna, hogy ha nincs mivel büszkélkedni, szégyelljük magunkat és egymást? Hogy siker hiányában értéktelennek és értelmetlennek tartjuk életünket, kudarcnak családunkat?
A Biblia, ezt a mindent meghatározó, átformáló és irányító szerepet és erőt nevezi bálványimádásnak. Tévedés, hogy a bálványimádás mindig csak rossz, mert épp a legjobb dolgok válnak bálványokká. Annak „rosszaságát”, pusztító erejét, elégtelen voltát és hazugságát igazán csak akkor látjuk meg, ha azt az Élő Isten tiszteletével hasonlítjuk össze!
 
Naámán történtén keresztül mindez megragadható. Naámán, ahhoz van hozzászokva, hogy az akadályokat legyőzze, hogy minden meghátrál előtte. Ő egy nemzeti hős, hadsereg parancsnok, aki győzelemre viszi népe szabadságharcát, egy élő szimbólum. Mindenki őt ünnepeli. Számára ezért a lepra, nem is betegség, hanem csak egy probléma: nem tudja élni az életét, használni tehetségét, végezni a munkáját, betölteni a szerepét. Naámán a siker embere. Hiába tudjuk származását, hiába tudjuk milyen templomban, milyen nevű istenséget tisztelt – ami meghatározza viselkedést, gondolkodásmódját, értékrendjét, az nyilvánvaló módon a siker.
Rajta keresztül látjuk, hogy a siker istene kasztrendszerbe kényszeríti az embereket: vannak a sikeresek és a többiek, a „menők” és a „lúzerek”. A kasztok között van érintkezés, de nincs átjárás. Naámán királyokkal tárgyal, ajánlólevelek kísérik útját, szolgák támogatják. Az országhatárok e tekintetben nem számítanak, a kasztok átívelnek ezeken. Minden kulturális vagy történelmi meghatározottság és különbség ellenére is beazonosítják és értik egymást az emberek, mindenki tudja hol a helye. Nem nyelvtudás kérdése ez, mert van olyan „közös nyelv”, amit mindenki ért, a pénz. Aki sikeres, az mindent ezen a nyelven intéz. A pénz itt nem a cél, csak eszköz a siker érdekében. Átszámolva azt az ajándékot amivel Naámán elindul meggyógyulni, megdöbbentő mennyiséget kapunk: 340kg ezüst, 90 kg arany, nem beszélve az öltözetek értékéről, amit visz magával. Az árfolyamok nyilván változnak, de a mennyiségek mégis önmagukért beszélnek. Izrael királya, Omri például néhány évtizeddel korábban ennek az ezüstnek az ötödéből már meg tud vásárolni egy egész várost, Samáriát, hogy abból fővárost építsen országának. Naámán számára a pénz értéke nem önmagában van, az csak eszköz, hogy megoldja problémáját, hogy visszakapja sikeres életét. Most is győzni akar, ahogy mindig. Kapcsolatain keresztül a legjobb specialistát keresi meg bajával. Kerül, amibe kerül, ő felkészült a gyógyulásért vívott győztes harcra!
 
A történet ezen a ponton azonban majdnem véget is ér, mert Izrael királya, hiába „kasztbeli”, mégis csak Isten szolgája, aki ismeri az Úr hatalmát, de saját korlátait is. Kétségbe esve fakad ki a lehetetlen kéréssel szembesülve: „Hát Isten vagyok én, aki megölhet és életre kelthet, hogy ideküld ez énhozzám egy embert, hogy meggyógyítsam bélpoklosságából?!” 2Kir 15:7. Izrael királya pontosan érzékeli a helyzet vallásos karakterét, jóllehet szó sincs kultuszról, istentiszteletről. Az a hatalom, amivel meg lehet oldani Naámán „problémáját” isteni hatalom.

Drog rehabilitációs intézetet vezető lelkésztársam mesélte, hogy egyszer beállított hozzá egy maffia tag, akit „kirúgtak a munkahelyéről” mert drogos lett. Nem Istent kereste, csak gyógyulást, hogy újra „dolgozhasson”. A pénz nem számít – mondta – csak az, hogy gyógyultan mehessen vissza. Lelkésztársam ugyanazt a szorongást élte át, mint Izrael királya: ennek az embernek Istenre van szüksége, mert csak ő tud gyógyítani, életet megújítani, helyreállítani. De mit kezdjen azzal, hogy az előtte álló embernek nem kell Isten, csak amit adni tud? Istent nem lehet kilóra, aranyért megvenni! Istenből nem lehet egy „adalékanyagot” csinálni a sikerhez! Isten nem egy letölthető applikáció az életünkhöz, hanem maga az Élet!

Izrael királya nem tudta elhinni Naámán kérésének őszinteségét, az ő olvasatában ez nem lehetett más, csak provokáció: a nehezen összehozott izraeli-arámi béke felrúgásának ürügye. Isten emberének, Ezékiel prófétának kellett beavatkoznia, lefordítania a király számára is a története igaz értelmét: Naámánnak, a siker emberének, most az Élő Istennel van dolga – nem a béke, hanem az igaz istentisztelet a tét! A próféta ennek megfelelően válaszolt, félrelökve a sikeres emberek kasztján belül megszokott kommunikációt. Egyáltalán nem meglepő, hogy Naámán, a válaszból nem az életét megmentő gyógymódot hallotta meg, hanem az elutasítást. „Mi az, hogy engem nem fogadnak?! Mi az, hogy engem nem kezelnek, csak utasítgatnak?! Talán én is csak egy szolga vagyok?!” Haragra gerjedt és mérgesen elindult haza – mert nem gyógyulni akart, hanem megszerezni a győzelmet. Kész lett volna mindent kifizetni, megtenni, de hogy engedelmeskedjen Istennek?! Na azt már nem! (10-13.v.)

A szolgák értették a próféta üzenetét, igen, mert ez az ő nyelvük és világuk. A történetben az igazi fordulat ekkor következett be. Nem a gyógyulással, hanem az engedelmességgel. Naámán leszállt a „magas lóról” hallgatva a szolgák hangjára, és megtette amit a próféta mondott neki. Meggyógyult. Megváltozott. Nemcsak a bőre, de az egész gondolkodásmódja. „Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izráelben.” (15.v.) Innentől kezdve azt látjuk, hogy ez az új Naámán már nem a siker embereként tekint önmagára, hanem Isten szolgájaként. Adni akar, és nem üzletelni. Földet szeretne hazavinni, azért hogy oltárt építsen Istennek. A kultusz már nem eszköz számára, hanem a hála jele. Megtartó erő, ami újra és újra megerősíti abban, hogy Isten őt elfogadja és ő pedig Istenhez tartozik. Már nem a sikert keresi, mert megtalálta az Életet. Már nem önmaga körül forog az élete, hanem az istentisztelet körül: számára a kérdés már az, hogyan illeszkedik bele élete, hivatása, szerepei az Élő Isten tiszteletébe. (17-19.v.)

Ne gondolja senki, hogy reformátusként, keresztyénként mi ezen már túl vagyunk! A siker uralmával: gondolkodást, kapcsolatot, értékrendet, önértékelést formáló hatalmával nekünk is szembe kell nézni! Jézus szavaira nem csak az egykori tanítványainak volt szüksége, hanem nekünk is. „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” Lukács 10:20
Jézus felhatalmazza övéit, az ige hirdetésére, a győzelemre a gonoszság erői és munkája felett. Igen, ez valódi hatalom, ami nekünk is adatott: bűnöket megbocsátani, életeket feloldozni, gyógyítani; helyreállítani mindazt ami megtört, elferdült; szembeszállni a rosszal, a Gonosszal. De Urunk óv bennünket attól, hogy a sikerben leljük meg a végső örömünket. Annál sokkal fontosabb arra tekinteni, hogy Isten ismeri a nevünket, hogy ott a mi helyünk a mennyben, az ő oldalán! Naámán megéli ezt és mindent ennek a megtalált kapcsolatnak rendel alá. Ő már nem a siker embere többé, hanem Isten szolgája, mert az élete Istentől van és Istenben van. Ha nagy dolog felfedezni, hogy Isten törődik velünk, gondoskodik rólunk, hogy szeretetéből – anélkül, hogy bármi fizetséget várna tőlünk – megtartja és megújítja az életünket, akkor mekkora dolog az, hogy még azt is vállalja Isten, hogy mi az Ő nevét viseljük? Nem az a nagy dolog, hogy mi nyilvánosan is vállaljuk, hogy Isten tisztelete határozza meg a döntéseinket, hogy ezt, vagy azt azért nem teszünk – vagy épp azért tesszük meg –, mert református keresztyének vagyunk! Az a nagy dolog, hogy Ő adja a nevét minekünk, hogy engedi, hogy Krisztust hordozó, krisztusképű emberek legyünk, azaz keresztyének. Élj a hatalmaddal, szolgálj Istennek ott ahol vagy, mindazzal, amit rád bízott! De ne azért, hogy sikeres légy, hanem azért, mert Jézusé lehet, mert Ő lehet az életed!

Szentendre, 2018. 10. 21.
Harmathy András

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.