2001 február 11.
Miért legyek én türelmes?
Lekció: Máté13: 24-30, 36-43
Textus: 1Péter3: 20-21
“Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban, a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért, a feltámadt Jézus Krisztus által.”
Imádkozzunk!
Türelmes Istenünk! Megköszönjük hordozó szeretetedet, amellyel minket, megtévedt embereket hordozol! Ha érdemeink szerint bánnál velünk, ítéletre kellene mennünk, de te türelmesen vársz, lehetőségre lehetőséget készítesz még akkor is, amikor mi emberek helyt adunk a lehúzó, életellenes erőknek. Felfoghatatlan számunkra a türelem, amivel érdemtelenül találkozunk nap mint nap s már észre sem vesszük. Kérünk, nyisd ki szemünket látni a csodát, akkor is, amikor köznapiságunkban magától értetődőnek tekintjük mind azt, amit pedig ajándékozó szeretettel adsz nekünk. Hadd vegyük most észre az útjelzőket, amiket utunk mellett elhelyeztél, segíts ebben minket! Hadd halljuk meg a szót, amit te akarsz, hogy halljunk, hadd lépjünk csak egyetlen lépést is tovább azon az úton, ahol te vezetsz minket. Kérünk, tedd áldottá istentiszteletünket, szólíts meg minket, és adj erőt a cselekvésben, hadd legyünk ott is a te gyermekeid.
Ámen.
Igehirdetés
A búza és a konkoly előbb hallott példázata, Isten országáról, királyi uralmáról szól. Az embereket foglalkoztatta, amikor Jézus itt járt, hogy lehet az, hogy Isten uralma kiteljesedőben van, de mégsem megy a dolog zavartalanul. Vannak természeti csapások, társadalmi igazságtalanságok, vannak betegségek, bűnök és vannak jóvátehetetlen mulasztások. Vannak történelmi sorsfordulók, és emberi mértékünk szerint nem is mindig igazságosak. Szóval egy sereg dolog nem fér a fejünkbe.
Az első keresztyének tapasztalata például az volt, hogy bárhogy is tiltják a Krisztus követését, mégis egyre többen lesznek, növekszik Isten országa, de közben nem csak makulátlan, igazszívű emberekkel gyarapodik a gyülekezet, hanem olyanokkal is, akikről nem lehet pontosan megállapítani, kik is valójában. Egybefonódik az élő hit meg a haszonlesés, az igaz igyekezet és a gátlástalan önzés, a kegyesség gyakorlása és a régi életünkhöz való nyilvánvaló ragaszkodás meg ennek igazolása.
A példázatban a búzára nagyon is hasonlító gyomnövény jelenti a veszélyt: nehéz megkülönböztetni a konkolyt a búzától. Ma azt mondanánk a lelki hasonlat megfejtésével, hogy álalakzat. Az összetévesztésig olyan, mint ha élő hit lenne, mégsem az. Megvan a kegyesség látszata, külső keretei, kellékei, sokan búzának is néznék, valójában mégsem az. Persze, mindig megvolt a kísértése, hogy hívő emberek elkezdjék egymást minősíteni, s az eredmény is mindig hasonló volt: egy elkülönülő, összebújó kis csoport, akik a többiektől külön válva magukat igazhitűeknek tekintik s lenézik a többieket. Jó esetben csak lenézik, rosszabb esetben megégetik. Erre is volt példa, ahol a fanatizmus hatalomhoz jutott, van mit szégyellnünk rajta az egyház történelmében. A példázat első, mindenképpen mellbevágó üzenete, hogy valóban jelen van a gonosz szándék a világban. Állítólag minden csecsemő tisztán, makulátlanul születne; ehhez képest a felnőtt világban természetes a csalás, a házasságtörés, zsúfolva vannak a börtönök, és kevés ember van, aki ne kapott volna hátbatámadást már barátaitól is.
A példázat szerint képes éjjel eljönni valaki, hogy ellensége búzájába konkolyt vessen. Az ártó, lehúzó erők szeretnek rejtőzködni, álarcosan megjelenni, ha egyáltalán megjelennek, másnak mutatni magukat, mint amik. Ritkán mondják egyenesen, kicsodák. Vannak szép elveik is, esetleg jól fogalmaznak, érvelnek, magukat gáncs nélküli lovagoknak is el tudják maszkírozni. Igazi szándékaikat a sötétség leple alatt viszik végbe: amit tesznek, annak lényege a rontás, az, hogy elvesznek valamit a jóból. Örülnek, minél rosszabb, és nem érti az ember, hogy lehet ez. Ez is lehet valakinek öröme? Igen, ilyen erők is vannak! Irracionálisan, érthetetlenül, valamilyen beteg, megromlott lélek torz örömeként, esetleg nagyon is kiszámított hideg érdek által vezérelve abban gyönyörködnek, hogy elvesznek a meglévő értékből, rongálnak. Éjjel, a sötétség leple alatt valamely ellenség a búza közé konkolyt hint, mondja Jézus.
Valóban így van jelen a bűn a világban. Így van jelen a lehúzó, rontó erő Isten országa közvetlen közelében, így kell megharcolni a tiszta, élő hitért minden nap még azoknak is, akik, bementek a szoros kapun és elindultak a keskeny úton. Mert az ellenség hinti a konkolyt. Sokan megkérdezik, miért engedi Isten? Miért nem bűntelen az egyház, miért vannak szégyenfoltok a történetén? Jogos kérdés! Miért nem akadályozza meg Isten a bajokat, természeti katasztrófákat, csapásokat a világban, az emberek életében? Ez is jogos kérdés. Ám valahányszor ezekkel találkozom, mindig eszembe jut, feltehetjük e kérdéseket, ám csak akkor, ha ugyanígy megkérdeztük a jó napokban is, hol van Isten, miért süt a nap, miért nem csapkodnak ránk a villámok reggeltől estig, minek köszönhetjük, hogy éppen most nincs itt és most, ahol élünk földrengés, hogy kell azt érteni, hogy még mindig nem vagyunk halálos betegek.
Isten dolgai felől csak az kérdezhet a bajok idején, aki felőle kérdezett az ajándékok idején is. Méltatlan, hogy őt, az ő szent nevét csak akkor említsük, és pedig a felelősségre vonás hangján, amikor elégedetlenek vagyunk, amikor pedig hálásak lehetnénk, akkor nincs se szavunk, se kérdésünk felőle. Akkor nincs Istenünk � Isten türelme az, hogy hátrébb vonult az eseményektől, s úgy kell egyáltalán megpróbálnunk felfogni, megérteni, hol és hogyan is van jelen a világban, mit miért tesz és miért nem tesz.
Ezt a Noé idejében is látott isteni türelmet idézi az apostol: “Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban, a bárka készítésekor.” Nehéz, súlyos mondat ez testvérek, mert arról szól, Isten türelme nem azonos azzal, hogy legyint a dolgok állására, odadobja a gyeplőt az emberek közé, tegyetek, amit csak akartok. Amikor Isten türelmével találkozunk, az az élet értékeinek átmentésére kapott haladék. És az a kérdés, vajon szétszórjuk vagy összegyűjtjük a bárkában az élet értékeit?
Ahogy menekvés volt a bárka Noé és nyolcadmaga számára, és kevesen menekültek meg, úgy menekvés a keresztség most nektek is -folytatja a gondolatot a szentíró. A keresztség, amit egy szertartásnak vél az Istentől elszakadt ember, de ami a megtisztulás és újat kezdés szimbóluma. Élethossziglan homlokunkon viseljük, ha keresztségben részesültünk, s azt jelenti, oda tartozunk megváltó Urunkhoz, odamehetünk az élő Krisztushoz. Az övéi vagyunk, rábízhatjuk életünket. Ez történik a keresztségben, és ennek tudatos vállalásában a konfirmációban.
Pontosan ez történik a hit minden döntésében is. Isten türelme bárkaépítésre kapott haladék, jegyét megkapjuk a keresztségben. Aztán a mi dolgunk, hogy arra használjuk a kapott időt és lehetőséget, amire az adatott. Épül-e a bárka a családban, az emberi kapcsolatokban? Épül-e a bárka anyagi lehetőségeink révén? Bárka-e a gyülekezet, az anyaszentegyház, ahol veszendő életek megtisztulhatnak, megújulhatnak, megmenekülhetnek? Mit tettem az elmúlt héten, hogy épüljön a bárka? Beszélgettem-e egyetlen embertársammal is úgy, hogy abból megtapasztalhassa Isten türelmét?
A konkoly és a búza példázata szerint hozzá foghatunk gyomlálni a konkolyt. Mi ezzel a baj? Amikor szétválogatjuk a gyülekezet kedves és nem kedves, vagy szerintünk hívő és nem hívő tagjait, azzal az a baj, hogy a gazda, Isten nem akarja. Ezt csak mi akarjuk. És még ha jó szándékkal is, de nélküle akarjuk, akkor azzal ahelyett, hogy segítenénk, inkább rontunk.
Németországban volt egy fejedelem, II. Frigyes Vilmos, aki úgy gondolta, beírja nevét az egyháztörténelembe, és pedig nem is rossz, hanem jó szándékkal. Szerinte ugyanis, nincs nagy különbség az evangélikus és református hittan között, ezért egyszerűbb, ha egyesítjük a két egyházat. El is rendelte a maga tartományában, hogy egyesüljenek ezek a felekezetek. Voltak gyülekezetek, amelyek engedelmeskedtek a fejedelem parancsának, és voltak olyanok, akik minden fejedelmi szándék ellenére megőrizték a maguk függetlenségét, úgyhogy az eredmény végül is nem az volt, hogy a két felekezetből egy vált, hanem három lett. Abban a tartományában mai napig vannak evangélikus, református, és vannak egyesült hitű gyülekezetek. Csupa jó szándékkal akart valamit tenni, de csak ő találta ki, nem Isten Szentlelkének műve volt. Nem érlelődött még ki az egyházak szervezeti egysége, hiszen olyan sokfélék vagyunk, s ahogy az emberek is különböző családokban élik meg hitüket, nem feltétlenül bűn és nem feltétlenül a gonosztól van az, hogy sokféle felekezet van a világon. Lehet ez Isten ajándéka is. Persze, szívünk szerint szeretnénk éppen a legfontosabb dolgokban, a bizonyságtételben legalább egyek lenni, hiszen egy Istenünk, és egy megváltó Jézusunk van, mégis, ha valaki a maga nevében, a maga feje után, Isten Szentlelkének ereje és indítása nélkül tesz valamit, még inkább ront a helyzeten. Talán az ellenkezőjét éri el, mint amit akar.
A szolgák sem kapnak engedélyt a gyomlálásra. Azt mondja a gazda: Eljön majd a maga idejében a szétválogatás, most türelmesnek kell lenni. A bárka építéséhez is idő kellett. Vagy, ami ugyanaz, keresztségünk megvalósulásához, hogy abból legyen valami, hogy itt viseljük a legszentebb jelképet homlokunkon. Hogy ebből legyen valami, ahhoz idő kell. Ez egy folyamat, ami tehát nem csupán egyszeri esemény a gyermekkorban vagy felnőttkorban, nem is a test szennyének lemosása, hanem “Könyörgés Istenhez jó lelkiismeretért.” Ez a keresztség igazi lényege. Ha röviden akarjuk összefoglalni, ezt mondhatjuk: intézkedés helyett imádság. Mert mennyi igyekezet, külső aktivitás, mennyi jövés-menés figyelhető meg a mai embernél, akik vagyunk. Mindig szervezünk valamit, történik valami, mindig elintézünk dolgokat, de vajon van-e mögötte imádság? Könyörgünk-e Istenhez, amíg eljutunk valóban a jó lelkiismeretig? Hol lehetne máshol megtalálni a lélek békességét, mint az imádságban, mint teremtő, megváltó, megszentelő Istenünkkel való szívbéli eggyéválásban? Intézkedés helyett imádság!
Végül még egy: Isten türelmére egyetlen helyes válasz van az ember részéről, az ember türelme. Tessék megnézni az életünket, egy vékony réteg, ami krisztusi, de többnyire elég egy karcolás, és azonnal kivirít a sértettség, irigység, elégedetlenség, a félelem, a szeretetlenség. Úgy hiszem, testvérek, ennek a mai vasárnap délelőttnek nagy áldása lehet, ha engedjük, hogy a felszíni festék helyett átjárja lényünket, beivódjon természetünkbe, gondolkodásunkba, a reflexeinkbe, viselkedésünkbe Isten végéremehetetlen jósága, amit ma így nevezünk, hogy türelme. Ez az a dolog, ami mennyei édesatyánkra annyira jellemző, a türelem. Ha ebben növekedünk, akkor valóban istenivé válik az emberségünk. Mert Isten türelmére egyetlen helyes válasz van, az ember türelme. Jézus egész lénye ezt hirdeti. Ő, aki a legközelebbről ismerte az Atyát, aki a legtöbbet tudott Istenről, aki méltán hivatott Egyszülött Fiának, ő az, aki minden asszonytól született ember közül a legtürelmesebb volt. Szidalmaztatván viszont nem szidalmazott, hanem hagyta az igazán ítélőre.
Testvérek, jelen vannak a világban az ártó erők, megfoghatatlanul, kivédhetetlenül. Ezt hallottuk ma. Bárcsak csupa búza lenne, de konkoly is van, sőt olyan is van, aki veti a konkolyt. Éjszaka, álarcosan, és örül, hogy ha ront, elvesz, árt. Ez is valóság. De Isten mindezt nem tehetetlenségből vagy nemtörődömségből tűri, hanem alkalmat ad a megújulásra. Még vár, ahogy várt Noé idejében is. Vajon élünk-e a lehetőséggel? Épül-e a bárka? Ha a világban lévő gonoszt, az Istenországát felverő konkoly ügyét nélküle akarjuk kézbe venni, rendbetenni, bizony még nagyobb bajt teszünk. Sok példa bizonyítja, az emberi jobbító szándékok a történelemben. Emberek jót akartak, de az eredmény kétségbeejtő tragédia lett. Hát legyünk türelmesek, ahogyan mennyei Atyánk az, ahogyan az egyszülött Fiúban is mértékül kaptuk ezt életünk számára. Ez az igazi válasz az örökkévaló Isten végtelen nagy türelmére.
Ámen.
Imádkozzunk !
Mennyei Édesatyánk! Álmélkodással csodáljuk végtelen nagy szeretetedet, amivel mindig újra útbaigazítást adsz azoknak, akik kérik tőled. Megvalljuk sok türelmetlenségünket, amivel áldás helyett káromlást hoztunk szent nevedre. Te jóságos és emberszerető Isten vagy, kérünk, taníts minket is több türelemre. Szeretnénk jobban érteni akaratodat. Vezess minket, hogy jó napokban és megpróbáltatások idején egyaránt megmaradhassunk gyermekeidnek. Imádkozunk most egy nagy beteg asszonytestvérünkért, hogy meggyógyulhasson. Erősítsd hitét, hogy megállhasson a reménységben mindvégig, amiben kegyelmedből állhat, övéivel együtt. Imádkozunk azokért, akiknek súlyos gyásza van, életük legdrágább kincsét veszítették el. Adj, kérünk enyhülést és vigasztalást szívük fájdalmában. Imádkozunk gyülekezetünk lelki épüléséért, iskolánkért, s az idén elvégzendő nagy és nehéz építési munkáért, ami ott ránk vár. Segíts minket, áldd meg szívünk igyekezeteit, vezérelj minket a következő hét napjaiban, munkában, otthonunkban, emberek között. Adj épülést, add nekünk a te kegyelmedből ránk tartozó részt, amit ma neveztél: türelem.
Ámen
