Igehirdetés 2011. október 16.
Mikor vegyünk földet
Lekció: Jer. 32,1-15
Textus: Mt 9,27-30
„Jézus tovább ment, és két vak követte őt ezt kiáltozva: Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia! Mikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok, Jézus pedig ezt kérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy én ezt megcselekedhetem? Így feleltek: Igen, Uram. Akkor rátette kezét szemükre és ezt mondta: Legyen nektek a ti hitetek szerint. És megnyíltak azok szemei.”
Imádkozzunk
Hatalmas Isten, ég és föld Ura, téged az egek egei be nem fogadhatnak, és mi mégis eléd állunk a merész kéréssel, hadd gondoljunk most rád olyan bizalommal, hadd lépjünk hozzád lélekben úgy közel, hogy te gyógyíthasd a beteget, felrázhasd az alvót és hitet adhass a hitetlennek. Megvalljuk őszintén, életünk során állandóan foglyul ejtenek minket a körülmények, uralkodik rajtunk, ami körülvesz és amit átélünk, pedig a lelkünk a te égi szabadságodra vágyik. Azt is pontosan tudjuk, és vallást teszünk töredelmesen erről is, hogy nem élünk igazán és maradéktalanul a te uralmad alatt, aki pedig örök szeretettel szereted az embert, és akit a magad számára és dicsőségére alkottál. Vedd el most minden méltatlanságunkat, hitetlenségünket, és adj nekünk Krisztusban tőled való, megújult életet a Szentlélek és az ige által. Ámen.
Igehirdetés
Gazdasági és pénzügyi válságok idejét éli most a világ, amikor szinte napról napra változik a helyzet és emberek azt kérdezik, mit érdemes vásárolni, hogy a pénzük, amennyi van, ne vesszen el, hanem inkább gyarapodjon az értéke. Vannak, akik nemesfémekre gondolnak, mások ingatlanban vagy vállalkozásban gondolkodnak, de a szakemberek szerint szinte minden bizonytalan. Nem lehetett ez másképpen Jeremiás próféta idejében sem, azzal a különbséggel, hogy egy valami biztos volt: már éppen ott állomásoztak a babiloni csapatok Jeruzsálem alatt, és az utolsó júdeai királynak, Ciddkijának útjában állt a próféta. Azért volt ez így, mert volt egy háborús párt, amely szerint nem szabad meghódolni és adót fizetni a babiloni királynak, hanem hadakozni kell és győzni fognak – Jeremiás viszont azt hirdette az Úr igéjére hivatkozva, hogy éppen ennek a háborús felfogásnak eredményeként még maga a király is fogságba fog esni, elhurcolják az idegenek, és nem rövid, hanem hosszú száműzetésbe megy az egész nép. Ezt a prófétai véleményt természetesen demoralizálónak tekintette a háborús párt, akik könnyen elérték a királynál, hogy az börtönbe zárja Jeremiást.
Oda is került, és ott a börtönben kapta vidéki rokonaitól a hírt, hogy nagybátyja fia eladósodott, pénzre van szüksége, s neki, mint legközelebbi rokonnak lehet azt a földet megvásárolnia a mózesi törvény öröklési joga szerint. Nyilatkozzon, megteszi-e, vagy pedig lemond róla. Jeremiás felismerte ebben a dologban az Úr szavát és úgy döntött, megveszi a földet. Ez a dolog abban a pillanatban teljes őrültségnek látszott, főleg az ő részéről, aki tisztában volt a hamarosan beköszöntő hetven esztendős babiloni fogsággal és ezt nyilvánosan hirdette is. Mi történt tulajdonképpen?
Ha az elején akarjuk kezdeni, azt kell látnunk, hogy nagyon sokszor különbség van a pillanatnyi meg a hosszú távú érdekek között. Aki lát a történelemben, és ilyen ember kevés van, az a távlati érdekek felől nézi a világot, de a legtöbb embert csak a pillanatnyi haszon érdekli. Ézsau is eladta a maga elsőszülöttségi jogát egy éhes és frusztrált pillanatában, amikor többet ért neki egy jó tányér lencse, mint az, hogy valamikor majd örökölheti az atyai vagyont. És ez a dolog, mármint a rövid távú érdekek előre helyezése azóta számtalanszor megtörtént a világban. Milyen jó lett volna, ha csak szegény kis magyar népünknek is lettek volna olyan szellemű emberei, mondjuk a két világháború között, akik pontosabban láttak volna a történelemben. Ilyesmi azonban csak Istenre nagyon odafigyelő lelkeknek adatik meg, akiket a többség aztán rendszerint lehurrog. Ez történt Jeremiással is, aki azért került börtönbe, mert pontosabban látott a történelemben, mint a király és összes tanácsadója együttvéve. Ő nem a legközvetlenebb érdekeit nézte, mint azok, akik szerették volna megtartani a trónt és a hozzá kapcsolódó tanácsadói állásaikat. Hányszor ejti meg az embert a saját vágyteli gondolkodása – ez vagy az biztosan így és így lesz, mert nekem most ez a pillanatnyi érdekem és én így lennék a legboldogabb – és emberek elhitetik magukat, és szaladnak a legrövidebb távú érdekeik után, mert a vágyikra komolyabban figyelnek, mint az élő Istenre. Jeremiás nem volt rabja a vágyainak, pedig ő is nagyon szerette volna, ha Jeruzsálem épségben megússza a babiloni hadjáratot. De odafigyelt a szívében Istenre, és ezért túllátott a vágyálmain. Így jutott el oda, hogy meg is hirdette azt, ami nem volt ínyére senkinek, neki magának sem, de ő megpillantotta azt a dolgot a jövőben, és nem hallgatott róla.
Jó lenne eljutnunk oda mindnyájunknak, hogy szabadabbá válunk a pillanatnyi érzéseinktől és a legközvetlenebb vágyainktól, mert igazi érdekeink sokkal inkább a nagyobb távlatokban rejlenek. Azokért áldozatot kell hozni, tudni kell értük lemondani, önmagunkat korlátozni és fegyelmezni, ami cseppet sem kellemes dolog. De a világ sok zűrzavara, emberi romlása és végeredményben boldogtalansága éppen ebből fakad, hogy mindenki csak azt keresi, ami számára éppen most a legkellemesebb, és nagyon is kevesen tudnak áldozatot hozni távlati célokért.
Jeremiás talán egyedül volt ilyen az akkori Jeruzsálemben, börtönbe mindenesetre tudomásunk szerint más nem került ilyesmiért. Ezért meghökkentő, hogy miként jut eszébe egy ilyen helyzetben, a börtönben ülve vidéken földet vásárolnia magának, amikor ő is látja, hogy itt mindenkit el fognak hurcolni, az ország pedig évtizedekre gyakorlatilag lakatlanná válik. Egészen bizonyos, hogy nem az anyagi haszonszerzés vezérelte, ez teljesen távol állt tőle. Nem is a véleménye változott meg, hogy esetleg mást gondoljon, mint amiért a börtönt szenvedte – tudta ő most is, hogy nehéz és hosszú lesz a száműzetés. Hanem annyi történt, hogy Jeremiás szívét nem csak a fazekas műhelyben látott agyagedény készítés tudta megérinteni, vagy a piacon látott két kosár füge, hanem meg tudta hallani Isten megszólító üzenetét egy egyszerű családi látogatásból is, amikor a börtönben nagybátyja fia nyilatkozatot kért tőle a föld ügyében, számot tart-e rá vagy sem.
Ez a dolog már egy magasabb lépcső, mint az előbbi. Jeremiásnak tartása van, ezt láttuk, ő nem a vágyainak él. Olyan ember, akinek már fontosabbak a távlatok, aki lát a történelemben, és aki kész a megpillantott igazságért akár szenvedni is. Ez volt az első fok, legyőzni a vágyakat és szenvedni az igazságért, és tudjuk, a legtöbben egyáltalán nem képesek erre az első fokra fellépni. Ám Jeremiás tovább lép ennél, mert Isten megérintette a szívét, ahogy olvassuk, „ráismertem, hogy ez az Úr szava” – és teljesen ésszerűtlenül megveszi a felajánlott vidéki birtokot magának. Mi történt? Valaki túl tud lépni még a számára oly fontos igazságon is, mert időközben Istentől egészen friss kijelentést vett. Nem keményedett bele a szíve abba, amit egyszer megpillantott, amit igaznak elfogadott, hanem megmaradt érzékeny, megszólítható léleknek, akit Isten vezethet. Ez a második, és még az elsőnél is magasabb lépcső. Élni a szó hatványozott értelmében, intenzíven és valóságosan. Eddig arról volt szó, hogy ne higgyetek a legközvetlenebb vágyaitoknak, ne hitessétek el magatokat, hogy az a valóság egyedül, amire vágytok, más nem számít. Higgyétek el, hogy a kevesebb több, hajoljatok meg a hódítók előtt, különben igenis jön a fogság. Most azonban még ennél is magasabb igényről van szó – figyeljetek oda egész szívetekkel az élő Isten titeket kereső megszólításaira. Mert jön ugyan a fogság, de lesz egyszer, ha sokára is, egy hazatérés, és újra fognak házat, szántóföldet és szőlőt venni ebben az országban. Mert Isten ott van a fazekas műhelyében, ott van a piacon és ott van a családi ügyitekben is – és az a kérdés, készek vagytok-e figyelni rá, és meghallani, amit ő mond nektek. Megérintheti-e a szíveteket, vagy pedig teljesen be vagytok már zárkózva a vágyaitokba, esetleg pedig, ha följebb jutottatok ennél, az igazságaitokba. Jeremiás nem tokozódott bele sem a vágyaiba, sem pedig az igazságaiba, megmaradt megérinthető szívű, engedelmes léleknek, aki még hallja, mit mond neki az Úr.
Hát jó lenne kedvet kapni ehhez a dologhoz mindnyájunknak. Újra vezetetten élni, figyelni az igére, amiben Isten magát velünk közli. Jézus egész földi élete is erre tanít bennünket, még sokkal inkább, mint Jeremiásé. Ő otthagyja a názáreti zsinagóga népét, „átmegy közöttük”, ahogy Károlinál olvassuk, mert még nem jött el az ő ideje. A kánai menyegzőben még saját édesanyját is elutasítja, ugyanezért – aztán az Atya intésére figyel és egy idő múlva azt mondja, töltsétek meg a kővedreket vízzel. Így halad az élete lépésről lépésre előre, el egészen a legmagasabbig, amikor az egész bűnös világért odaáldozza életét a kereszten. Vajon követői vagyunk-e abban, amilyen komolysággal ő az Atyára figyelt?
Jeremiásnál is ezt pillantjuk meg – egy ember, aki le tudja magáról hántani kívánságait, aztán le tudja hántani magáról még az igazságát is, mert arra figyel, aki őt igéjével szólongatja. Ma az emberek mindenféle energia-feltöltőknek hisznek, és egészen közönséges hitetőknek, sőt csalóknak is bedőlnek, sőt még fizetnek is érte, csak hogy az élő Istenre ne kelljen figyelni, és neki ne kelljen engedelmeskedni. Ezt a szomorú képet látjuk aztán viszont a rengeteg zűrzavarban és romlásban, amikor az emberek tényleg a maguk kívánságai és szája íze szerint gyűjtenek tanítókat maguknak (II. Tim. 4,3), mert viszket a fülük – az igazságtól elfordulnak, a mesékhez pedig odafordulnak. Ilyen világban élünk. De kétezer-hatszáz év távolából is világosan üzen az Úr, egy olyan valaki által, aki előbb börtönt vállalt azért, mert túllátott a saját vágyain, aztán pedig még a saját nagy igazságán is túllátott, mert hajlandó volt hallani az őt frissen megszólító igét, azt, amit Isten mondott neki.
Ha mindezt együtt látjuk, akkor még egy lépcső van előttünk. Legyen nektek a ti hitetek szerint – mondja Jézus a két vaknak, akiket megkérdezett, hiszitek-e, hogy én ezt megcselekedhetem. És ők azt mondják – igen, Uram. Akkor Jézus rátette kezét a szemükre és a vakok látni kezdtek – legyen nektek a ti hitetek szerint. Mert az embert a hite vezérli. Pontosan olyan az életünk, mint amilyen a hitünk. Jöhetnek jó dolgok, amik mégis elrontják az embert, és jöhetnek bajok, amik által megtisztulunk – minden azon múlik, milyen a hitünk. Legyen nektek a ti hitetek szerint. Péter még a vízen is járt, amikor hitt, és csak akkor kezdett süllyedezni, amikor már nem Jézusra, hanem a hullámokra figyelt.
Ma is ez a kérdés, milyen a hitünk, vagyis kire figyelünk. Lehet járni mélységek fölött, ha van hitünk, és kitűnő körülmények között is elromolhat az életünk, ha nem vesszük komolyan a hitünket. Az ember igazán nagy és valóban reparálhatatlan vétke az, ha élete külső szféráiban él, és megelégszik azzal. Legkívül a világot találni, a maga villódzó fényivel, és van, akit ez varázsol el. Nehéz rajta segíteni. Aztán beljebb vannak a saját fényeink, amiket a vágyaink gyújtottak a lelkünkben – ezekkel még nehezebb megküzdeni, mert hajlunk arra, hogy összetévesszük magunkat az érzéseinkkel. De legbelül már nem a világ fényei, és még csak nem is a saját érzéseink lángjai vannak, hanem az isteni szikra, az a lélek, amit ő adott belénk. Valami, ami belőle való. Ezt a fényt érdemes látnunk, mert ez vezet minket a jó irányba. Jeremiás is ezt nézte, Jézus is erre figyelt. És akkor nem lesz nehéz túllépni a legkínzóbb vágyakon sem, és nem lesz nehéz meghökkentő új igazságot sem elfogadni, ha ő mondja azt nekünk. Mert eljutottunk oda: legyen nektek a ti hitetek szerint. Így legyen. Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, hálát adunk a drága hitért, ami hozzád kapcsol bennünket, és amit te magad adtál a szívünkbe. Megköszönjük a titkos, belső érintéseket, amikor igédben hírt adtál magadról és amikor Lelkeddel erőt és bizodalmat öntöttél belénk, hogy érezzük, jó embernek lenni. Megköszönjük templomunkat, ennek külső és belső felújítását, amihez te adtad az erőt, az anyagiakat és a gondoskodó szeretetet. Áldunk téged, hogy megsegítettél gimnáziumunk felépítésében, és ma hálát adhatunk óvodánk felújításáért is. Segíts minket, hogy méltó tartalommal tölthessük meg azokat a drága edényeket, amiket épületek és intézmények formájában bíztál ránk. Imádkozunk gyászoló és emlékező testvéreinkért, hogy Szentlelked vigasztalása velük lehessen. Kérünk, gyógyítsad a betegeket és adj erőt a küzdőknek, hogy győzhessenek és szolgálhassák a te dicsőségedet. Vezess minket utadon, magad légy az út, melyen lelkünk a halálból életre jut. Ámen.
