2004. február 15.
dr. P. Tóth Béla
Milyen szemmel nézünk?
Lekció: Lukács 11,29-36
Textus: Lukács 11,34-35
“A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz, de ha a szemed gonosz, a tested is sötét lesz. Vigyázz tehát, hogy a benned lévő világosság sötétséggé ne legyen!”
Imádkozzunk!
Istenünk, megköszönjük hívó szavadat, amit szívünkbe írtál és ma reggel is megszólaltattál mibennünk. Megköszönjük a gyülekezet közösségét, amelynek szeretete magába fogad mindnyájunkat. A te ajándékod ez az óra, és kérünk, tedd örömtelivé és áldott idővé ezt minden téged valóban kereső számára. Megköszönjük az elmúlt hét napjait, megtartó szeretetedet és azt, hogy tart a kegyelmi idő, nem jött el számunkra a végső számadás még. Megvalljuk, nem mindig figyeltünk arra, amit mondtál nekünk és nem vettük komolyan Szentlelked vezetését, csöndes, belső tanúskodását kegyelmedről. Hadd legyünk most újjá belső emberünkben, az istengyermekség bizonyosságában, hadd teljünk meg ajándékaiddal, és hadd erősödjünk meg abban, hogy senki és semmi el nem választhat minket tetőled, sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem következendők, sem semmi más teremtmény. Megváltó Jézusunkért kérünk, hajolj le hozzánk és cselekedj velünk irgalmasan igéd és Lelked által.
Ámen.
Igehirdetés
Az élettan és az emberi idegrendszer működésével foglalkozó tudományok azt a meglepő felfedezést tették, hogy a szemünk, amivel nézünk, nem csupán egy semleges nyílás a világra, nem csak egy ablak, amin át kitekintünk, hanem az agyvelőnk hatalmas elemző és feldolgozó apparátusának előretolt bástyája és kihelyezett lerakata. Amikor nézünk és látunk, sokkal több történik, mintsem hogy egy nyíláson bejön hozzánk az előttünk lévő látvány, mert már maga a szem és a hozzá kapcsolódó érzékelő apparátus a látványt munkába veszi, mintegy dolgozik rajta, elemzi és értékeli a benne rejlő hasznos vagy haszontalan információkat, és ezeket a részben már feldolgozott információkat továbbítva működik együtt a tízmilliárd idegsejtet foglalkoztató agyvelőnkkel, amivel a legszorosabb és legközvetlenebb összeköttetésben van az összekötő idegpályák révén.
Teljesen összhangban van ez a modernkori tudományos megfigyelés azzal a bibliai igazsággal, hogy a test lámpása a szem. Jézus ugyanis éppen erre figyelmezteti hallgatóit: a szem nem egyszerűen egy érzékszervünk, a látás nem egyszerűen egy funkció, hanem része egész emberségünknek. A test lámpása a szem, ha a te szemed tiszta, az egész valód világos lesz, ha pedig gonosz, akkor sötét lesz odabent. Ami nem mást jelent, mint hogy a szemünk, még pontosabban az, ahogyan nézünk a szemünkkel fontos szerepet játszik a lelki életünk alakulásában. Azt is mondhatnánk, hogy erkölcsiségünk része a szemléletünk, tehát az, ami a szemünket, az érzékelésünket, az információszerzést működteti, hiszen jól tudjuk, hogy ugyanazt a dolgot lehet ilyen vagy olyan szemmel is nézni, és az a dolog ennek megfelelően más és más színben tűnik fel előttünk – tehát tényleg nem mindegy, hogy valamit milyen szemmel nézünk, mi van a “szemünkben”, mert ennek megfelelően esetleg egészen mást látunk meg valamiben, mint egy másik ember. Szokták is mondani, hogy több szem többet lát, ami valóban így is van, ám a történelem arra tanít bennünket, hogy olykor még tömegek és emberek egész sokasága is egészen rosszul láthat valamit, ha félálomban vagy félreinformáltan, esetleg indulataitól vagy álmaitól elvakultan szemléli a világ dolgait, amire éppen elég példát lehetne hozni úgy a múltból, mint a jelenből. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen szemmel nézünk, mennyire tiszta a pillantásunk – úgyhogy érdemes ezzel a dologgal komolyabban is foglalkoznunk, és maga Jézus is erre bíztat minket.
I.
Jó mindenek előtt észrevennünk azt a kölcsönös kapcsolatot, ahogyan a lélek és a szem egymásra hatnak. Ha elvakult a szem és indulatok fűtik, akkor a lélek is ilyenné válik, és viszont is így van: ami a lélekből származik, az meghatározza szemet, sőt, nyugodtan hozzá tehetjük, a szemléletet. Mondhatná valaki, hogy akkor tehát be van zárva a kör és nincs segítség – de ez nem így van. Az embernek adott Isten valami többet, mint érzelmeket és indulatokat: elhelyezte bennünk az erkölcsi ítélőképesség ajándékát is, és egész földi utunk annak a nyomait mutatja, hogy mikor hogyan éltünk ezzel az ajándékkal.
Visszatekintve bejárt emberi utunkra ezért bizonyára találunk majd olyan pillanatokat, amikor a szemünk kapzsi és mohó volt, és ilyen lett a lelkünk és ilyen lett az életünk is általa. Aztán találhatunk esetleg olyan időket is, amikor mindenben hibát kereső, szinte vizslató tekintettel jártunk a világban, ítélve eleveneket és holtakat. Ez is biztosan meghagyta a maga nyomait az életutunkon. Lehet, hogy volt olyan idő, amikor megvető, lenéző szemekkel jártunk, és az is lehet, hogy volt olyan időszak, amikor a szemünk kétféleképpen működött: kegyetlen pontossággal észrevette mások fogyatkozásait és szelíden becsukódott, amikor a saját vétkeit kellett volna meglátnia. Hallunk a Bibliában parázna szemekről és hallunk haragtól fűtött szemekről is, és még sok más változat van, jól tudjuk.
Egy dolgot azonban nem szabad elfelednünk, hogy rajtunk is múlik, miként működnek a szemeink. Lehet őket nevelni! A gyakori cselekvés szokássá lesz, a szokás, ha rögzül, jellemvonássá, karakterré, amin pedig aztán már nagyon nehéz változtatni. Tehát az egyes konkrét cselekvés az a terület, ahol van még valami befolyásunk a saját életünkre. Ott van az a terület, ahol lehet még “szoktatnia” az embernek magát valamire, a kész karaktert már nagyon nehéz valami mássá tenni, mint amilyen.
Goethe egyik közeli munkatársa írja le, hogy ez a hatalmas szellemű költő és egyetemes gondolkodó még nyolcvan éves korában is tartózkodott attól, hogy a dolgozó szobájába egyetlen igazán kényelmes bútor is legyen, mert azt mondta, hogy az ilyesminek a puszta látványa is már olyan megelégedéssel és passzivitással tölti el, ami kiapasztja benne az önmagával szembeni keménységet és akkor oda a kreativitás, nem fogja befejezni a Faustot, amin egyébként még nyolcvankét évesen is dolgozott. Gyermekkorom emléke egy idős bárónő is, akitől mindent elvettek, amije volt, nyelvtanításból élt meg nyomorúságosan, ami nem volt elég a téli tüzelőjére. Azt mondta, úgy segít magán, hogy reggel, felkelés után hideg vízben megmosdik, és az majdnem délig elég – csak tizenegy óra tájban kell befűtenie, így kijön a pénzéből. Ő is elmúlt nyolcvan éves, amikor ezeket a mondatokat hallottam tőle. Tehát az ember igenis szoktathatja magát erre vagy arra, minden egyes cselekvés további hasonló cselekvések alapjául szolgál.
És ez még olyan érzékeny és mások által nem is érzékelhető területre is érvényes, mint a tekintetünk. A test lámpása a szem, és ha a te szemed tiszta, vagyis nem kapzsi, amivel azt lesed, melyik pillanatban csaphatsz le valahol a magad hasznára, nem ítélő, kemény másokkal és megértő saját magaddal, hanem őszinte és igazságos, akkor a tested is tiszta lesz, a lényed is mástól lesz áthatva, mint ezek a dolgok. De jó annak az embernek, akiben belül jó és szép dolgok gyarapodnak! Hát legyen hozzá ilyen a szemünk, mondja Jézus, és akkor ilyenné válik majd a lényünk is egy idő után, de addig nem.
II.
Nehogy azt higgye azonban valaki, hogy amit Jézus mond, az semmi több, mint aszkézisre való felszólítás. Az a világosság, ami bejöhet hozzánk a szemünkön nem más, mint az ő evangéliuma. Kérték Jézustól a sokaságból jeleket, hallottuk, és ő azt mondta: ez a nemzedék gonosz nemzedék, de mégis adatik neki egyetlen jel, a Jónás próféta jele. Egy másik evangélium még azt is hozzá teszi, hogy amint három napig volt Jónás a hal gyomrában, az Ember Fia is három napig lesz a föld gyomrában – vagyis a jel, amit észre lehet venni, meg lehet látni és komolyan lehet venni a leggonoszabb nemzedék közepette is, az a Jézus feltámadása, az ő élő valósága közöttünk.
Minden ember, aki valóban szeretné a szemét tiszta szemmé tenni, jól teszi, ha ennek a fényét és világosságát engedi be a szemén át a lelkébe, ebben gyakorolja, ebben szoktatja még a nézését is. A feltámadott és jelen lévő Jézuson át nézni a világot – milyen más ez, mint a híradók és újságok közvetítette mocskot látni csak a világban!
Az a valaki, aki fényével bejöhet a mi lelkünkbe is, aki világosságával kitisztogathatja a mi szemeinket is, az nagyobb Salamonnál, pedig délnek királyné asszonya messze földről eljött csodálni ezt a nagy királyt gazdagságáért és bölcsességéért – és íme, nagyobb van itt Salamonnál! A niniveiek feltámadnak majd az ítéletkor, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek a Jónás prédikálására – és íme, nagyobb van itt Jónásnál is!
Salamon bölcsességét és gazdagságát, Jónás megtérést munkáló igazságát messze meghaladja az evangélium világossága, az, ami Jézusban jön mihozzánk. Látjuk-e ezt a fényt, bejöhet-e a mi szívünkbe is, vagy csak a fülünk hallja a szavakat? Milyen szomorú lenne, ha így lenne!
Mire volna inkább szükségünk, mint arra az evangéliumra, hogy Jézus legyőzte a halált? Hiszen bármelyik percben eljöhet hozzánk a testi elmúlás! Berzsenyi mondja ezeket a szép sorokat Fohászkodás c. versében:
Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelebb járulhat,
Ami után eped, ott eléri.
Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján.
Merre erőm s inaim vihetnek.
Bizton tekintem mély sirom éjjelét!
Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád: ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.
Ilyen szép vallomást csak az őrizhet a szívében, aki beengedte a szívébe az evangéliumot, Jézus feltámadásának fényét és örömhírét, és ennek a világosságában látja a testi mulandóság valóban zordon éjjelét is. Akinek ilyesmi van a szívében, az észreveszi a mezők liliomait, amik ma vannak, és holnap a kemencébe dobják őket, Isten mégis gyönyörűségesen öltözteti őket. Észreveszik az ég madarait, amikről gondoskodik az Örökkévaló, pedig a piacon két fillért ha érnek. Mennyivel drágábbak vagyunk mi az ő szemében! Ez az a fény, amit érdemes beengedni a szemünkön, és ez a világosság majd eltölt minket belülről egészen.
III.
Már csak arra figyeljünk, mit kell azon érteni, hogy a bennünk lévő világosság valahogy sötétség ne legyen. Ez azt jelenti, hogy nem szabad hagyni megromolni az evangélium tiszta igazságát a szívünkben. Tisztán kell tartani, ápolgatni, gondozni kell, táplálni magunkban az evangélium által megteremtett jót. Ahogyan a testi egészségünkre figyelni kell, úgy a lelki javak is megőrzésre és gondozásra szorulnak minden emberben.
Olvassunk értékes, jó könyveket, elmélkedjünk mélyebb igazságokon, találjunk módot arra, hogy másokkal is közöljük, amit Isten Krisztusban közölt velünk – és ha ilyen módon gondozzuk belső életünket, mindig segítségül híva a Szentlélek erejét, akkor nem lesz a bennünk lévő világosság sötétséggé. Eligazít majd bennünket az a világosság, amikor jön a betegség, jön a kétely és jön a megfosztottság, mert nem tőlünk van, hanem Isten által.
Ezeknek a jegyében fogjunk neki az új hétnek, ami előttünk áll. Lehet a szemünk ítélő, lehet sóvár és lehet kapzsi, lehet önsajnálkozó és lehet még sok módon sötétet teremtő szem, de lehet az evangélium fénye által tiszta és világosságot hozó szem is. Csak lássuk meg azt, aki nagyobb Salamonnál és nagyobb Jónásnál is, mert feltámadott a halálból, és él. Őt szemléljük, az ő fényére figyeljünk, az ő általa teremtett világosságot őrizzük és gondozzuk magunkban és egymásban, és akkor elmondhatjuk biztos hittel, hogy ez meg is hallgattatik:
Szelíd szemed, Úr Jézus, jól látja minden vétkemet,
Személyemet ne vesse meg, szelíd szemed, Úr Jézus! (465:1)
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, ha magunkra tekintünk, nem sok jót látunk. De ha megnyílunk előtted, te megadod nekünk mind azt, amire valóban szükségünk van a helyes élethez. Köszönjük az evangélium jó hírét, hogy te feltámadtál és ma is élsz és uralkodol, és meg tudod tölteni emberi ürességünket égi tartalommal. Ne hagyj minket magunkra, mert a mi erőnkből nem telik önmagunk üdvözítésére. Hadd tapasztaljuk kegyelmed bíztatását, amivel segítségére vagy erőtlenségünknek. Add világosságodat a szomorúaknak, a kesergő szívűeknek, add fényedet a sötétségben járóknak, hogy lássák életük következő lépését, amint azt te elkészítetted. Erősíts meg minket a feladatokhoz, amik előttünk vannak és amikhez kevés az erőnk és a bölcsességünk. Adj alázatot, hogy meghalljuk, amit nekünk mondasz és engedelmességet, hogy meg is tegyük, amire elvezetsz. Imádkozunk egy beteg férfitestvérünkért, hogy gyógyítsad és erősítsed őt. Imádkozunk az idősekért, akik nem lehetnek velünk, de lélekben együtt imádkoznak velünk odahaza. Imádkozunk a kisgyermekes anyákért, hogy meg ne keseredjenek otthoni szolgálatukban és örömmel munkálkodhassanak a legszebb hivatásban, amit te adtál nekik. Kérünk a gyülekezet közösségéért, lelki előmenetelünkért, legyen velünk a te áldásod szolgálatunkban.
Ámen
