Minden lehetséges

Minden lehetséges
Igehirdetés, 2013. július 21.
Lekció: Mk, 9:14-26.
Textus: Mk, 9: 24. „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által, köszönjük neked, hogy vasárnapot szentelhetünk újra, hogy hálával tekinthetünk vissza az elmúlt hét minden ajándékára, tőled kapott áldására. Köszönjük Urunk, hogy velünk voltál, hogy teremtő, vigasztaló és megszentelő jelenléteddel vettél körül bennünket. Urunk ne bűneinkre nézz, hanem a te szent Fiad áldozatára, akinek az érdeméért jöhetünk tehozzád. Áldott Szentlélek Isten légy jelen a mi istentiszteletünkön. Jöjj közénk, és beszélj a lelkünkre, értesd meg mindnyájunkkal egyen-egyenként, a te mára szóló üzenetedet, hogy hulljanak életünk bilincsei, hogy csak tehozzád ragaszkodjunk. Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk minderre. Ámen.
Igehirdetés
Hadd kezdjük igehirdetésünket, néhány talán provokatívnak tűnő, de valamennyiünk számára feltétlenül megválaszolandó kérdéssel! Van-e hitünk? Hívő embereknek gondoljuk-e magunkat? Hívőknek gondolnak-e minket a családtagjaink, a szomszédjaink, a munkatársaink, vagy akár gyülekezetünk tagjai? Sőt, ami a legfontosabb, vajon a mi Urunk, Jézus Krisztus szerint van-e hitünk? Nem olyan egyszerű kérdések ezek. Első hallásra ugyanis nagyon könnyen rávágjuk: igen hiszek, igen tudja rólam mindenki, hogy hívő ember vagyok; de aztán amikor valóban és mélységében belegondolunk ezekbe a most feltett kérdésekbe, a legtöbben elbizonytalanodnak. A legtöbbeknek megremeg a lábuk, ha arra gondolnak, hogy majd az utolsó napon, amikor Jézus előtt állnak, vajon mit fog mondani róluk. Vajon azt, hogy: nem ismerlek, vagy azt, hogy: menj be a te Atyádnak örömébe? Tegyük fel tehát ma magunknak a kérdést: van-e hitünk, mennyire látszik az életünkön, hogy hívők vagyunk! A mai vasárnapra rendelt Igénk ugyanis, ezekre a kérdésekre szeretne a lelkünkben békét teremtő választ adni.
A gyógyítási történet legelején, Jézus egy fiáért aggódó apát, néhány tanítványát és írástudókat úgy szólított meg, hogy „ó hitetlen nemzedék”, sőt egyúttal egy nem kevésbé fájdalmas kérdést is intézett hozzájuk: „meddig leszek még veletek, meddig szenvedlek még titeket?”
Miért mondhatta ezt a mi Megváltónk, miért mondhatta ezt az a Jézus, aki máskor olyan türelmes szokott lenni a bűnösökkel szemben, aki még a nyilvánvaló bűnökben élőkkel, azaz a paráznákkal és vámszedőkkel is egy asztalhoz ült, mert még róluk sem volt hajlandó lemondani? Hogyan lehetett Jézus ebben az esetben olyan végtelenül szomorú, hogy ilyen lesújtó mondatok hagyták el ajkát?
Annak a napnak az elején, amelyen történetünk játszódik, Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, vagyis a legszűkebb tanítványi kört, és felvitte őket egy magas hegyre, ahol megjelent nekik Illés és Mózes, akik még beszélgettek is Jézussal. Sőt egy mennyei, felhőkből jövő hangot is hallottak, amikor már csak Jézus volt a szemük előtt, ez pedig így hangzott: Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!
Ilyen csodás eseménysor után találkozik tehát szembe Jézus és három tanítványa a beteg fiú fölött vitatkozó, tehetetlen emberekkel. De vegyük csak sorra, hogy kikkel is egészen pontosan!
Ott van előszöris egy gyermekkorától beteg, valószínűleg epilepsziás fiú, aki nagyon sok szenvedésen ment már át, sőt betegsége sokszor még életveszélyes helyzetekbe is sodorta, ugyanis az apa elmondása alapján, többször esett már tűzbe is meg vízbe is, amikor rohama volt. Rajta szeretne segíteni a többi köréje gyűlt ember.
Ott van aztán a gyermekéért aggódó, már-már a fejvesztettség állapotába került apa, aki teljes mértékben össze van zavarodva gyermeke rossz állapotát, szenvedéseit látva. S hogy ez mennyire így van, az mutatja leginkább, hogy amikor Jézus az apa azon kérdésére, hogy lehetséges-e, hogy segítsen a fián, és Jézus azt mondja neki, hogy: minden lehetséges annak, aki hisz, ő egyből rávágja, – úgy olvassuk – felkiált: hiszek. Már nem képes rendesen gondolkodni, már csak feszülten figyel a bajában mellé állókra és szűrés nélkül meg akar tenni bármit, amit kérnek tőle, csak meggyógyuljon végre a fia. Szinte látjuk magunk előtt ennek a fiáért bármit megtenni akaró apának a zavart tekintetét, és szinte halljuk, ahogy rávágja Jézus szavaira a gyors választ: hiszek. Ha ez kell ahhoz, hogy a fiam meggyógyuljon, akkor hiszek.
Jézus jelenlétében azonban nem tud az ember hazudni, nem tudja sem magát, sem őt becsapni, úgyhogy az elhamarkodott válasz után rögtön ki is javítja magát, és azt mondja: segíts hitetlenségemen!
Ott vannak aztán még a beteg fiú körül az okoskodó, kötekedő és szőrszálhasogató írástudók, akik eredetileg arra szánták életüket, hogy Isten törvényeit, gondolatait kutassák, értelmezzék, az emberek életéhez közel hozzák, és most mégis, egy olyan esetben, amikor egy konkrét élethelyzetben segíteni kellene, csak vitatkoznak vagyis tehetetlenek. Valószínűleg itt is éppen arról próbálták meggyőzni a tanítványokat és az apát, hogy a fiú jogos büntetését szenvedi, mégpedig vagy saját, vagy szülei bűnei miatt beteg, s így nem csoda, ha a tanítványok nem tudják őt meggyógyítani. Talán még örültek is a tanítványok tehetetlenségét látva. Gondoljunk csak bele, mennyire gyengíthette az a tanítványok gyógyításhoz szükséges hitét, amikor valakik ott nyüzsögtek körülöttük, folyton azt dünnyögve: nem sikerülhet.
Jézus tanítványai tehát az utolsó tagjai annak a csoportnak, amelyikkel a megdicsőülés hegyéről lejövők találkoznak. A néhány tanítványt maga az apa kérte meg arra, hogy gyógyítsák meg fiát. Nem is csoda, hiszen ekkor már sok mindenkitől hallhatott róluk, tudhatta, hogy az országot járják az evangéliumot hirdetve és betegeket gyógyítva.
Sorra vettük tehát történetünk szereplőit, képzeljük most magunk elé e két összetalálkozó embercsoportot! Jézus, Péter, Jakab és János egy Illéssel és Mózessel való találkozás és egy mennyei üzenet meghallásának a csodálatos emlékével a lelkükben találkoznak egy beteg fiúval, aki fölött egy szétesett szülő és tehetetlen hívő emberek vitatkoznak. Micsoda kép, micsoda szituáció ez! De vajon nem ismerős-e ez az élethelyzet nekünk is? Vajon nem lehetséges-e az, hogy már bennünket is talált hasonló szituációban a mi Urunk? Nem tudunk-e visszaemlékezni olyan eseményre vagy akár eseményekre az életünkben, amikor bár mi is segíteni akartunk valakin, sőt talán többen is ugyanazt a jó célt akartuk elérni, de a vége a nagy tenni akarásnak, segítésnek, mégis csak vita és tehetetlenség lett?
Sajnos egészen biztos vagyok benne, hogy valamennyiünknek jut most eszébe olyan eset, amikor segíteni szerettünk volna valakin, vagy valamilyen rossz helyzeten, de talán félelmeink, makacsságunk, önzésünk, vagy éppen hitetlenségünk miatt az egész vitákba és tehetetlenségbe fulladt.
Ne keseredjünk el azonban a felidézett esemény, vagy események kapcsán, nem azért kellett most emlékezetünkbe idéznünk ezeket a fájó emlékeinket, hogy azok elszomorítsanak, vagy még gyengébbé tegyenek bennünket, hanem azért, hogy ott tudjuk most érezni magunkat a szinte teljesen reményvesztett apa, vagy a csődöt mondott tanítványok, vagy éppen a saját igazuk mellett kardoskodó és így másokat a segítésben akadályozó írástudók mellett. Mégpedig azért, mert Jézusnak nagyon fontos mondanivalója volt ezeknek az embereknek ott és akkor, s ez az üzenet itt és most nekünk is nagyon sokat jelenthet, és ez pedig a következő:
Arra hívja fel Jézus a beteg fiú körül összesereglettek figyelmét, hogy nem azzal a kérdéssel állnak szemben, hogy vajon lehetséges-e vagy lehetetlen, hogy meggyógyuljon a fiú, sem pedig azzal, hogy vajon kinek lehetséges és kinek lehetetlen, hogy meggyógyítsa őt, hiszen minden lehetséges az Úrnak, sőt minden lehetséges annak is, aki hisz.
Sosem az a kérdés tehát, hogy betegségeket gyógyítani Jézus nevében lehetséges-e vagy lehetetlen, a kérdés mindig csak az, hogy mi hogyan, milyen lélekkel állunk hozzá Isten akaratához, mégpedig ahhoz, hogy ad-e vagy elvesz-e betegségeket, bajokat. Mindig csak az a kérdés, hogy mi hogyan állunk hozzá egymás terheihez, egymás hitéhez. Nem azért nevezte ugyanis Jézus őket hitetlen nemzedéknek, mert nem tudták meggyógyítani a fiút, hanem a hozzáállásuk miatt. Azért, mert mindenki annyira a maga igazát kereste, és mindenki annyira képtelen volt a másikra és legfőképpen Istenre figyelni, hogy „segítésük” hatására ez az apa, már nem csak azt nem tudta kimondani, hogy legyen úgy, ahogyan az Úr akarja, hanem már azt sem, hogy neked Uram minden lehetséges.
Tegyük fel tehát ma magunknak a történet igazi és számunkra is megválaszolandó kérdését, amely így hangzik: Elhisszük-e, hogy Jézus és a benne hívők számára minden lehetséges, s ki tudjuk-e mondani életünk szörnyen nehéz pillanataiban Jézus Gecsemáné-kerti mondatát, amely így hangzott: „Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.”?
Carl Gustav Jung, a lelkészcsaládból származó nagy svájci pszichológus, házának egyik ablakára a keresztet hordozó Krisztus képét festette, és a következőket mondta egy teológus látogatójának, erre a képre mutatva:
„Tudja, ez a legfontosabb, amit meg kell tanulnunk. Nemrég jártam Indiában, és ott döbbentem rá erre újra. Bármely földrészen éljünk is, meg kell birkóznunk a szenvedés kérdésével. A távol-keleti ember megkísérel érzéketlenné válni a szenvedéssel szemben. Mi, nyugatiak inkább a legkülönfélébb testi, lelki és szellemi kábítószerekhez folyamodunk. Egyik sem kielégítő megoldás. A szenvedést le kell győzni. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha magunkra vállaljuk. Ezt tanuljuk a keresztet hordozó Krisztustól.”
Egyet kell hogy értsünk Jung ezen gondolataival. A szenvedést valóban csak úgy győzhetjük le, ha magunkra vállaljuk, ha Jézushoz hasonlóan hittel hordozzuk azt.
Ne felejtsük el azonban mai Igénk vigasztaló üzenetét! Ha valamelyikünk most még a terhek és fájdalmak súlya alatt, a mai történetünkben szereplő apához hasonlóan csak azzal tud szembesülni, hogy ő bizony még nem tudja hittel kimondani Jézus Gecsemáné-kerti mondatát, akkor az ilyen ember vegyen most bátorságot, és mondja ki ezzel az apával együtt Jézusnak azt is, hogy: segíts hitetlenségemen!
Meg lehet ma tanulnunk ugyanis Testvéreim ettől az apától, hogy egy ilyen lesújtó helyzetben, vagyis amikor kiderül az emberről, hogy éppen hite nincs, nem kell magunkba fordulnunk és sajnálkoznunk, hanem mernünk és tudnunk kell továbbmenni, és azt mondani Jézusnak, hogy akkor segíts te: segíts hitetlenségemen! Ő ugyanis segít, ott és akkor, annak az apának is és itt és most nekünk is, a mi bajainkban, és hitetlenségeinken is. Nem biztos, hogy úgy, ahogyan ott azon az apán és beteg fián tette, de úgy egészen biztosan, hogy ad hitet. Ad hitet abban, hogy: neki és annak aki hisz, minden lehetséges, és hitet abban, hogy: amin az Úr imádságunkra sem változtat, az nem azért van, mert az neki vagy nekünk lehetetlen lenne, hanem azért, mert annak valamiért úgy kell lennie. Nem ostoroznunk kell tehát magunkat miután rájövünk, hogy nincs hitünk, hanem Jézushoz kell fordulnunk, imádkoznunk kell hitért, amit mi nem tudunk magunkból kicsiholni, mert a hit az ajándék, és azt csak Jézustól kérhetjük el és kaphatjuk meg. Kérjük tehát Őt már ma a hit ajándékáért, hogy életünk viták és tehetetlenségek helyett gyógyításokról és tudatos, hittel elfogadott keresztfelvételekről szóljon! Így legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által, köszönjük áldott Igédet, annak életünket gyógyító üzenetét. Bocsásd meg nekünk, hogy annyira el vagyunk foglalva saját magunkkal, saját gondolatainkkal és fájdalmainkkal, hogy alig vesszük észre mások szenvedéseit, vagy ha igen, akkor is csak saját életértelmezésünket akarjuk rájuk erőltetni. Bocsásd meg Urunk, hogy a legtöbbször csak viták és veszekedések lesznek még abból is, amikor eredetileg csak segíteni szerettünk volna valakin. Bocsásd meg önzésünket, hitetlenségünket. Kérünk Urunk, értesd meg velünk, hogy a te számodra minden lehetséges, és azt is, hogy ha nem adsz meg nekünk valamit, az is a javunkat szolgálja. Kérünk most Urunk gyászoló szívű Testvéreinkért. Szentlélek Isten téged kérünk, hogy szelíd, vigasztaló jelenléteddel légy mellettünk minden napon. Segíts nekik elhordozni fájdalmukat, s adj nekik biztos reménységet az örök élet felől. Légy Urunk mindnyájunk őriző pásztora, hallgasd meg imádságainkat, segíts hitetlenségünkön. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.