2006. március 05.
dr. P. Tóth Béla
Miről szól a Biblia?
Lekció: Zsoltárok 92,1-16
Textus: János 5,37-41 és János 8,12
“Aki elküldött engem, maga az Atya tett bizonyságot rólam. Ti sem a hangját nem hallottátok soha, sem az arcát nem láttátok. Az ő igéje sincs meg maradandóan bennetek, mert akit elküldött, ti annak nem hisztek. Azért tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van örök életetek, pedig azok énrólam szólnak. Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőséget emberektől nem nyerek.”
“Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”
Imádkozzunk!
Istenünk, valóban igaz a zsoltár, jó dolog dicsérni az Urat, hirdetni jó reggel a te hűségedet. Megköszönjük, hogy megadtad ezen a mai vasárnapon is, hogy eljöhessünk és kifejezzük, hová tartozunk. Szeretnénk igazán és szépen elmondani neked, hozzád méltóan, ami a szívünkben van, de csak emberi szavakra telik tőlünk. Tudjuk, hogy te mindazt kedvesen fogadod, ami őszinte és igaz, de tudjuk, hogy megáldhatod csendünket is, ha elmélyedünk előtted és arra várunk, hogy megszólíts bennünket. Légy áldott a Szentírásért, a Biblia minden lapjáért, amelyen Szentlelked üzenete szólongatja az embervilágot immár ezred évek óta – bennünket, az élet útján tévedező embereket. Urunk Jézus, te nem úgy tanítottál, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. Ezt kérjük tőled most is, adj nekünk olyan igét, amiben erő és hatalom rejlik, ami átformálja szívünket, alakítja gondolatainkat, amíg csak fel nem ragyog a te dicsőséged emberi életünkön. Küldd el hozzánk Lelkedet, aki a prófétákat és az apostolokat is ihlette, hogy a Krisztusról való beszéd, az életnek igéje járjon át minket is és szépen tündököljön bennünk az evangélium.
Ámen.
Igehirdetés
Március első vasárnapja minden évben Biblia-vasárnap egyházunkban. Megemlékezünk ezen a vasárnapon arról a hatalmas könyvről, amelynek lapjain annyi megszólítás rejlik és ami mindig emlékeztet bennünket arra, hogy honnét estünk ki, hol az eredeti helyünk, mit jelent igazán embernek lenni. Csodálatos történetek fűződnek ehhez a könyvhöz.
Emberek az életüket kockáztatva mentették egy-egy lapját, ha kellett, mások egész könyveket tanultak meg kívülről, hogy baj esetén átmentsék a jövőnek, és megváltó Jézusunk is nagyon jól ismerte minden szavát, hiszen lépte nyomon idézett belőle. Csodálkoztak is rajta, hogy honnét tudja ezeket, holott nem tanulta, egyszerű ácsmester az apja és ott nőtt fel közöttük Názáretben.
Jézus mindig végtelen tisztelettel beszélt erről a könyvről. Azt mondta, hogy az ég és a föld elmúlnak, de a törvényből egy pontocska sem múlik el. Nem azért jött, mondotta saját magáról, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse élő tartalommal, ami ebben a könyvben meg van írva. A hivatásos írástudókkal való hadakozásaiban azonban, amelyek közül éppen az előbb hallottunk egyből egy idézetet, azt mondta, hogy az Írások valójában őróla szólnak. “Azért tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, abban van a ti örök életetek, pedig azok rólam szólnak.” És tudjuk, hogy valóban, a korabeli zsinagóga mellett mindig külön tanház, iskola volt, ahol a hívő férfiak szó szerint tanulták a törvényt, vagyis memorizálták, hogy mindenkor ott legyen a szívükben az isteni ige és üzenet, a törvény minden igéje. Nagyon nagy szorgalommal “tudakozták az írásokat”, de Jézus arra kellett figyelmeztesse őket, hogy az egész buzgalom elveszti a célját és teljesen hiábavaló, ha nem veszik észre a lényegét, azt, hogy az Írások róla, az istenemberről szólnak.
Ezek szerint tehát van olyan Biblia-tanulmányozás is, ami nem éri el a célját. Mert a Biblia minden lapja Krisztusról szól és minden olvasóját őhozzá szólítja, és ha ez nem történik meg, akkor semmi lényegi dolog nem történt. Ez a fő dolog, oda fordulni őhozzá, az Istenemberhez, aki nekünk is pontosan ugyanezt, tehát istenemberségünket akarja a kezünkbe adni. Azt a többletet, hogy ne éljünk olyan köznapian, mint szoktunk, olyan színvonaltalanul, annyira öröm és fény nélkül, mert az emberi élet igazából csodálatos dolog, dicsőségre és fényre van szánva. Az élet isteni dolog, nem pedig kínlódás és üresség.
Ezért feddi Jézus a korabeli írástudókat, mert ők maguk nem mentek be Isten országába, Isten uralma alá, nem élik az istenemberi életet és ráadásul még másokat is megakadályoztak abban, hogy azok bemenjenek oda. Mert aki nem találja meg a Bibliában a mindeneket helyreállító, mindennek újra mennyei értelmet adó Igét, a mindennek újra tartalmat és jelentést adó istenemberségünket, az kívül marad, éspedig a külső sötétségen, ahogy a Biblia mondja egy helyen, ahol pedig sírás van és fogcsikorgatás. Pedig élhetne ő is gyönyörűen, ahogy a költő mondja, de neki ez valami lehúzó erő miatt nem kell.
Ha röviden meg akarjuk tehát mondani, hogy miért fontos könyv a Biblia, azt mondhatjuk, hogy azért, mert minden lapja arról a Jézusról szól, még a régi ószövetségi történetekben, a zsoltárokban és a törvényekben is, aki elhozta nekünk az istenemberséget. Ő maga mondja azt erről a titokról: “Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”
Legyen most közös gondolkodásunk alapjává ez a jézusi kifejezés: az “életnek világossága”. Mondhatnánk ezt úgy is, hogy áttetsző élet, világos élet, amiben nincs sötétség. Milyen jó lenne mindig így élni! Ez azért nehéz dolog, mert a lelkünk valójában olyan, mint a tenger vize – minél mélyebbre szállunk le, annál kevesebb benne a fény, annál nagyobb a sötétség. És ezeket a lelki mélységeket, amik nincsenek átvilágítva fénnyel szinte sehogy, mindnyájan magunkban hordozzuk. Ott vannak a lelkünk mélyebb rétegében az ösztöneink, a vágyaink és jól tudjuk, hogy nem is olyan könnyű dolog ezeket megzabolázni, rendszerint még azt sem tudjuk pontosan, hogyan is működnek, és egyáltalán miként bánjunk velük, hogy le ne győzzenek, maguk alá ne gyűrjenek minket. Ott laknak a “mélyebb vizekben” a sérelmeink, aztán a félelmeink és még egy sereg dolog, ami belejátszik a mindennapi döntéseinkbe, úgy, hogy nekünk magunknak szinte semmi hatalmunk nincs felette, annyira a mélyből hat. Hát ezért nagy dolog az “életnek világossága”.
Aztán az áttetsző életet élő, átvilágított lélekkel járó ember az a valaki, aki erkölcsileg tisztában van azzal, hogy mi a jó és a rossz között a különbség. Aki megtalálta az “élet világosságát”, az nem rossz lelkiismerettel járja a maga útjait, nem hordoz nyilvánvaló bűnöket magával éveken át és nem tűr meg a lelkében semmit a sötétség cselekedeteiből. Ez is nagyon kívánatos dolog – könnyű lélekkel, tiszta szívvel járni az életben. És mégis mennyi nehéz érzést, vádat, önvádat, szorongást hordozunk magunkkal! Mert a világos élet nem magától terem, azt Jézus adja azoknak, akik odamennek hozzá és ilyen életet kérnek tőle. Ezért rója fel Jézus a korabelieknek, és talán nekünk is: Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
Mert mi hiányzik ő nélküle az emberi életből? Valóban a fény és a világosság. Éspedig nem csak az átvilágítottság értelmében, hogy íme, intellektuálisan tudom, mi rejlik a lelkem mélyén, nem is csak az erkölcsi nemesség értelmében, hogy tudom, mi a jó és mi a gonosz, és eszerint is élek, hanem a dicsőség értelmében. Jézus ezt a fényt hozta vissza az emberi életbe, az isteni dicsőséget. Ha a jézusi élet dicsőségéről gondolkodunk, jól eligazít bennünket ő maga ebben a dologban, amikor azt mondja: Dicsőséget emberektől nem nyerek. Mert Jézus számára a dicsőség nem az, hogy megjelentem az újságban és benne voltam a televízióban, nem az, hogy én kaptam a legtöbb betelefonáló szavazatát és nem az, hogy nekem a legmagasabb az éves jövedelmem, hanem a Jézus számára az a dicsőség, hogy azt teszem, amit mennyei Atyám adott nekem cselekedni. Az, hogy nem én találtam ki magamat, hanem ő adott feladatot nekem. Az, hogy életem igazolása, hitelesítése nem a külső eredményességben és a sikerekben van, hanem a belső bizonyosságban: megmaradtam Isten gyermekének, vezetett tanítványnak, fiúnak. Ez az istenemberség lényege, Jézustól ezt látjuk.
Ha végiggondoljuk ezeket, mindegyik vonás, amiről eddig hallottunk a világossággal kapcsolatban, az átvilágítottság, az erkölcsi különböztetni tudás és a fiúság dicsősége is valami olyasmi, ami korlátok közé terel, alakít bennünket, egyszóval nem engedi, hogy gazdátlanul burjánozzék bármi az életünkben. Azt is mondhatnánk, hogy ezek a világosság fegyelmező hatásai bennünk, és erre szokták azt mondani a kívül állók, hogy a keresztyénség elveszi tőlünk a szabadságot. Igen, ha a szabadság az önkényes és önző élni akarás, a tekintet nélküli habzsolás, akkor igen. Talán még ez a fegyelmező szempont is ráfér az emberre néhanap.
De Jézus az életnek világosságáról beszél, vagyis nem öncélú fegyelmezésről. A törvény nem azért van, hogy a törvényhozó triumfáljon általa, és megmutassa, hogy minden körülmények között neki van igaza, hanem a törvény az élet nemesedéséért és öröméért és beteljesedéséért van. Nem az élet van a törvényért, hanem a törvény az életért, hányszor kellett ezt Jézusnak egészen konkrét körülmények közt is hangsúlyoznia! Aki engem követ, az nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága – ez azt jelenti, hogy Jézus valami olyasmit ad, ami az életet és annak örömét és teljességét szolgálja. Jézus nem elvenni akar tőlünk, hanem meggazdagítani. Ő nem megszűkíteni és megsarcolni akarja az életet, hanem beteljesíteni.
Ágostonról jegyezte fel az egyháztörténelem, a saját Vallomásai alapján, hogy amíg úgy értette a hitet, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad, addig csak küzdelem volt az élete, egyetlen nagy vergődés. Hol azt érezte, hogy jó vagyok, igaz vagyok, és a dolog közepén egyszer csak váratlanul mégis megjelent a rossz, annak a képében, hogy de jó lenne megint rossznak lenni egy kicsit. Aztán belevetette magát a rosszba és abban időzött, de annak a kellős közepén meg váratlanul megjelent a jó, lelkiismeret-furdalás formájában, hogy de jó lenne mégis csak tisztának és igaznak lenni. És ez így ment több, mint egy évtizedig, űzve-hajszolva saját magát, vergődve és nem találva önmagát – mind addig, amíg még ő saját maga volt az élete középpontja, amíg az élő Isten el nem foglalhatta igazán a fő helyet.
Amikor azonban ez a pillanat eljött, onnét kezdve már nem kellett saját magával küzdenie, mert alárendelte magát Istennek és Isten adott neki új ént, amiben szépen a helyén volt már minden. Ez az, amit hitünk nyelvén újjászületésnek szoktunk nevezni, mikor Isten új ént ad valakinek. Ez az igazi életminőség-változás! Innét kezdve valami mennyi erő fogja a kezünket és nem engedi, hogy ártsunk magunknak, ártsunk egymásnak, összepiszkoljuk azt, ami tiszta és szétziláljuk azt, ami szép és rendezett. Megjelenik az életnek világossága, sőt dicsőséges, mennyei mivolta, és kiderül, hogy az átvilágított, az erkölcsi alapon megfogalmazott, istengyermeki élet nem hogy kevesebb, de százszor több és ragyogóbb, mint ami azelőtt volt. Valószínűleg így kell érteni azt a szép bibliai mondatot, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit Isten készített azoknak, akik őt szeretik.
Jézus ugyanezt így mondta ma nekünk: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.
Legyen hát imádságunkká ebben az értelemben a szép énekvers:
” Világosíts meg minket, A Szentlélek Istennel / Hogy szépen tündököljön Bennünk az evangélium / És erősíts meg Úr Isten, a te áldott Igéddel / Minden tévelygések ellen!” (378,4)
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, te jól tudod, hogy nincs elég erőnk és a hitünk is hamar zátonyra fut nélküled. Ismered erőtlenségünket és tudod azt, hogy porból lettünk és porrá leszünk. Szükségünk van arra, hogy életünk összekapcsolódjék veled, a föld az éggel, az ember az Örökkévaló Lélekkel. Légy áldott, hogy adtál hírt magadról minden kor minden emberének, és hogy ebben áldott eszközöd volt a Szentírás, amelyért ma hálát adunk neked. Köszönjük azoknak hűségét és engedelmességét, akik először leírták, aztán azokét, akik megőrizték és köszönjük azokat, akik ma is gondozzák a Biblia kiadását és terjesztését. Tedd nekünk újra és újra igévé, értelmet adó üzenetté ezt a könyvet. Emlékeztess régi üzenetekre, amiket belőle vehettünk és segíts minket abban, hogy másokhoz is eljuttathassuk, akik még nem ismerik igazságát. Kérünk, adj hűséget az ige olvasásában és értelmet annak felfogására, amit te akarsz mondani abban. Járd át szívünk mélységeit is igéd világosságával, hogy tudjunk különböztetni és így megújulva felragyogtathasd rajtunk és életünkön mennyei dicsőségedet, az örök ragyogást. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket és vezess minket a most következő hét napjain.
Ámen.
