Mit jelent ébernek lenni?

Igehirdetés 2014. március 23.

Mit jelent ébernek lenni?

Lekció: Mt 26,36-46
Textus: Mt 26,41

„Legyetek éberek és imádkozzatok, mert a lélek kész, de a test erőtlen.”

Imádkozzunk!

Istenünk, Urunk, köszönjük az új tavaszt, amit kegyelmedből megérhettünk. Amint megértjük a napfény szavát, amint a levegőn át hozzánk érkezik, mindjárt felderül a szívünk és újra könnyű reménykednünk. De magunkra is ráismerünk ebben az új fényben, régi csüggedésünkre, a sok elhanyagolt tennivalóra, a furfangokra, amiket kifőztünk, és szégyenkezünk. Hogyan tudnánk rejtőzködni előtted, aki ismered a szívünket és jól tudod a szavakat is, mielőtt kimondanánk azokat – le is teszünk a szégyen takargatásáról és inkább vallunk neked őszinte szóval. Te nem akarod a bűnös pusztulását, hanem azt, hogy minden ember megtérjen és az igazság ismeretére eljusson – így állunk most előtted vágyakozó szívvel, hogy megigazíts minket. Mutass rá tennivalóinkra, biztosíts végtelen nagy jóságodról, és kezdj bennünk újat a Krisztus Lelke által. Ámen.

Igehirdetés

Gyermekkorom emléke, hogy egy ismerős fiatalember egyszer mutatott nekem egy bőrövet, amin egy fémkapocs volt, rajta egy liliom és körben azon egy felirat: Légy résen! Halkan beszélt ez a fiatalember, és azt mondta, ne mondjam el másnak, amit láttam, mert ez egy cserkészöv és a cserkészet be van tiltva. Az ötvenes években jártunk. Tegnap este egy vendégszolgálaton voltam, ahol meghívásra százötven fiatalembernek és leánynak kellett igét hirdetnem, akik mind képzésben lévő, jövendő cserkészvezetők. Ugyanezt az igét választottam, amit az előbb is hallottunk, és most itt is hadd mondjam el, mint tegnap este, hogy az említett jelmondat mélyen bibliai eredetű. Jézus üzenetének egyik sarokpontja ez: legyetek éberek!
Némelyik fordításban így olvassuk ezt, vigyázzatok, másikban úgy, hogy virrasszatok – de a bibliai szó jelentése valójában ez, hogy legyetek éberek. Az éberség, amire Jézus biztat minket, nem csak fizikai állapot, vagyis nem csak arról van szó, hogy éppen nem alszik az ember, hanem erkölcsi-szellemi készenlét, ami nélkül félresiklik az ember élete és nem talál el az élő Istenhez, hanem megmarad a biológiai létezés és a pszichés örömök sóvárgása szintjén.
Az utolsó vacsora után Jézus kiment zsoltárokat éneklő tanítványaival a Getsemáné kertbe, ahol megkérte a három legkedvesebb tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, hogy vigyázzanak éberen, amíg ő imádkozik. Ez a három tanítvány volt az, akit később oszlop-apostoloknak is neveztek, mert Jézus magával vitte őket a megdicsőülés hegyére is, és ők voltak hárman azok, akiknek még új nevet is adott. De ezek az „oszlopok” most kidőltek, ahogy olvassuk, a fáradtság miatt, és azt is tudjuk, hogy a jelenet maga jelképes is, hiszen a Jézus végtelen nagy éberségét, amivel megharcolja a végső szeretet áldozatát, tökéletes realitással ellenpontozza az őrködésre kért tanítványok alvása. Ez a két lehetőség van ugyanis ott mindnyájunk előtt: a jézusi éberség, aminek lényege az Atyára való ráhangolódás és engedelmesség, vagy pedig a kábultság és félálom, amiben olyan sokszor élünk nyitott szemmel is, és még csak észre sem vesszük, hiszen lelki-szellemi alvásról van szó..
A böjti időszak arra való, hogy tisztába jöjjünk állapotunkkal, őszintébben és igazabban nézzünk szembe önmagunkkal – legyen ezért ennek a vasárnapnak most ez a kérdése, hogyan állok éberség dolgában.
Egy német filozófus, Leibniz monászoknak nevezte el a világ alkotóelemeit, és azt mondta, hogy tudatállapotuk szerint hézagmentes sort alkotnak a legalacsonyabb rendűtől el egészen a legmagasabbig. A sor legalján az egészen bódult tudatlanságban lévő elemi részecskék vannak, amik alig részesülnek valami tudatosságban, összesen annyit „tudnak”, hogy pozitív vagy negatív töltésű részecskék, ők protonok vagy elektronok, és ennek jegyében vakon engedelmeskednek a rájuk ható különböző erőknek. A sor közepe táján van valahol az ember, aki már több tudatosságban részesül, és tudja például, hogy döntéseket kell hoznia, amivel aztán élete olyan lesz, amilyenné maga formálja. A sor legtetején pedig maga Isten van, aki mindentudással bír.
Érdekes gondolatok ezek, de tegyük mindjárt hozzá, hogy a Biblia nem tudatosságról, hanem éberségről beszél, és azt mondja, hogy erkölcsi állapotunk szerint élhetünk akár teljes vakságban is. Olyan mély „alvásban”, kábaságban, hogy például semmi mást nem is látunk, mint a megszerezhető anyagiakat, és aszerint is rendezzük be aztán az életünket. Az evangéliumban nem egy vakon született emberről hallunk, és az a nagy hír ezzel kapcsolatban, hogy Jézus meg tudja gyógyítani, ki tudja emelni még az ilyen embert is az állapotából. Ez valóban nagy evangélium, amit érdemes meghallani.
Az egyik bibliai történet szerint van azonban egy olyasmi is, amikor valaki már félig gyógyult, de félig még a régi élet hatalma alatt áll – erről azt vallja maga a benne lévő, hogy „látom az embereket, mint járkáló fákat.” Ez tehát egy olyan állapot, amikor már elindult valaki a lelki úton, de az új még nem söpörte el egészen a régi élet maradványait. Lát valamit az ilyen, néha egészen fontos dolgokat is, nem vak már teljesen, de még csak járkáló fák számára az emberek. Milyen ismerős kép, látni az embereket, de nem azoknak, akik ők valójában, hanem valami másnak. Még egymáshoz egészen közel élő családtagokkal is megtörténik ez. A múltkorában fogalmazott így valaki egy családtagjáról: ő nem engem lát, csak a lényem egyik részét.
Az említett evangéliumi gyógyítási történet szerint azonban van egy harmadik szint is, amikor mindent jól lát már, aki vak volt, éspedig messze és világosan. Ide kellene elérkeznünk, látni jól magunkat, látni helyesen a másik embert, igazi lényében, és legfőképpen látni azt, aki elindított minket és akihez igyekezünk is, aki az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, aki Van, Volt és aki Eljön. Mit tegyünk azonban, ha még nem vagyunk itt?
Aki az első szinten van, annak kiáltania kell, mint Bartimeusnak, éspedig állhatatosan, nem engedve a lehúzó erőknek. Őt is el akarták hallgattatni, de ő annál jobban kiáltott. És Jézus magához hívta ezért a kitartásáért és meggyógyította. Ez az állhatatos imádságra tanít bennünket, amit nem szabad abbahagyni. Írjuk csak le egyszer így böjt idejében csak három napon át is, hogy azon a napon hány percet töltöttünk imádsággal az ébren töltött órákból, és hányat nem. Elszomorító arányok adódhatnak, de lehet rajtuk javítani.
Mit tegyen azonban az a lélek, aki félúton van, lát már valamit, de nem jól és nem pontosan, csak fényeket és árnyékokat, meg bizonytalan körvonalakat? Milyen sokan vannak így! Nekik a bibliai történet szerint engedelmeskedniük kell: menj el a Siloám tavához és mosakodj meg benne, olvassuk az illető evangéliumi történetben. Igen, az engedelmesség, más szóval a megvalósítás a lényeg. Ebben kell növekednie annak, aki tovább akar lépni abból a fél-állapotból, amiben van. Ezt cselekedd, és élsz, mondja Jézus, de a gazdag ifjú nem cselekszi ezt, és boldog élet helyett szomorúan megy el Jézus közeléből.
Micsoda kincseket adnának ma sokan, ha maga Jézus személyesen szólna hozzájuk, mondana nekik ma valamit, ha hallanák a hangját, látnák a tekintetét – ez mind megadatott annak az ifjúnak, mégis szomorúan ment el. Mert nem akarta megtenni, megvalósítani azt, amire Jézus indította őt. E nélkül pedig nem megy. Nem lehet úgy megváltoztatni az életünket, hogy nem változtatjuk meg. Nem lehet úgy újat kezdeni, hogy alapjában minden marad a régiben. A megvalósítás révén jön be hozzánk az új élet. Nem véletlenül ér véget a Hegyi Beszéd azzal a mondattal, hogy aki hallja tőlem e beszédeket és meg is cselekszi ezeket, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette házát. Hallja és meg is cselekszi. Megvalósítás nélkül nem megy, hanem marad minden ott, ahol mindig is volt.
Mit kell hát megvalósítanunk ahhoz, hogy tovább lépjünk a magasabb szintre, ahol már mindent jól látunk, messze és világosan? Miben áll valójában az a szellemi állapot, amit éberségnek nevezhetünk?
Úgy hiszem, minden előtt méltó ambícióban, vagyis abban, hogy ne adjuk alább, mi emberek életünk célját annál, mint megtalálni az élő Istent. Sokan csak boldogságot keresnek, és letesznek erről a nekünk szabott, igazán ránk méretezett lelki-szellemi feladatról: megtalálni Istent. A Biblia minden lapja arról beszél, hogy fordítva van a sorrend: nem a boldogságot kell keresni, hanem Istent – akik őt már megtalálták, azok lesznek boldogok, éspedig benne és általa. Vagyis nem a tökéletes állapotot, nem a nagy boldogságot kell hajszolnunk, mert abból néha több jut, néha kevesebb, általában éppen a szeretetünk mértéke szerint – hanem magasabb célt kell kitűznünk a boldogságnál, magát Istent. Milyen szomorú úgy leélni egy földi életet, hogy éppen őt nem találjuk meg, legfeljebb az ajándékait, de még azokat se neki köszönjük meg úgy, ahogy kellene. Egy magyar szerző írja valahol egyik művében: „Ön nem elég nagyra törő. Beéri azzal, hogy sokra vigye, legyen valami, elnök vagy más egyéb, s aztán Ön rázza a csengőt. Lehetne ennél ambíciózusabb!” Igen, van méltó igyekezet. A szívünkbe írt törvény szerint nem is tudunk másként megnyugodni, mint az élő Isten által, az ő jelenlétében. Hát szánjuk el magunkat arra, hogy nem adjuk alább, őt magát keressük. Ő méltó arra egyedül, hogy életünk iránypontja legyen. Ébernek lenni ezért először is azt jelenti, hogy nem érjük be kevesebbel őnála.
Aztán az éberség azt is jelenti, hogy tisztán tartjuk a lelki érzékenységünket. Az élet mindig hoz új dolgokat, jót is, rosszat is. Néha olyat, ami lelkesít, máskor meg olyasmit, ami elkeserít és megaláz. Ezeknek a változó tapasztalásoknak az eredménye,, hogy egy átláthatatlan szövevénnyé válik a lelkünk, sok emelettel, átjárókkal és csapóajtókkal, néha süllyesztőkkel és eldugott, elvermelt dolgokkal is. Orvosok mondják, hogy ha túl magas a fehér vértestek száma a vérben, akkor valószínű, hogy valahol gyulladás van a szervezetben, És amíg az meg nem gyógyul, nem tanácsos például bizonyos műtéteket elvégezni. Hány ilyen idült bajt hordozunk magunkban lelki értelemben is, meg nem oldott problémákat, fel nem dolgozott ügyeket, magunk mögött nem hagyott bajokat, amik nem engedik, hogy egészségessé legyünk, hanem megtartanak egy félig egészséges, félig beteg állapotban.
A lelki érzékenységünket azért kell vigyáznunk, mert annak révén tud megszólítani minket az Örökkévaló. Nem szabad engedni, hogy a belső életünk egysíkú és unalmas legyen, hanem vigyázni kell fogékonyságunkra, hogy még észre tudjuk venni az árnyalatokat, az apró különbségeket, a különböző finom eltéréseket, és örömünket leljük abban, hogy rá tudunk találni még az ilyesmikre is. Csak emberi állapotból milyen sok van! Mi pedig beszűkítjük még a másik embert fehérnek vagy feketének. A nők általában azt tekintik fontosnak, jónak és elfogadhatónak a maguk számára, ha valaki szórakoztató vagy hevíti őket, a férfiak pedig azt lesik, ki fogadja el a terveiket, szándékaikat, az elveiket, és az ilyeneket aztán képesek a maguk módján akár még szeretni is. Pedig emberből is mennyivel több változat van ezeknél! És a világ dolgai is mennyi, de mennyi árnyalatot, lehetőséget kínálnak fel, amiket mind észre lehetne venni, sőt épülni, tanulni lehetne általuk! Csodákkal van szegélyezve az utunk, és mi unatkozva megyünk rajta végig – üzenetek és megszólítások keresnek fel minket, és mi süketen megyünk el mellettük. Az elmúlt héten láttam egy természetfilmben, hogy a tintahal, amikor pihenni vágyik, behúzódik a korallzátony védelmébe, ahol keres magának egy mélyedést. Egy percen belül felveszi a környezete pettyes-foltos színét, s a bőrét is olyan dudorokkal és rücskökkel látja el, mert a bőre alatti izmokkal ezt meg tudja tenni, mint amilyenek a körülötte lévő korallok. Számomra a négymilliárd év kevésnek tűnik arra, hogy a nátrium, kálium, foszfor és szén úgy magától létre tudjon hozni ilyen csodát. De itt a Biblia is, amely minden napra kínál egy lelki tükörképet, amiben akár a lényünk legmélyebb mélységeit is viszontláthatjuk, megpillanthatjuk – és mi beérjük a televízióval és a világhálóval. Pedig Isten szólongat minket a természet könyvéből éppen úgy, mint írott kijelentése által – vajon meghalljuk-e?
Végül pedig az éberség nem csak méltó ambíció, nem csak lelki érzékenység és megszólíthatóság dolga, hanem öntisztulás készsége is. Aki tud már sírni a bűnei felett, az félig már meg is menekült, aki pedig belekeményedik azokba, az rendszerint benne is marad. A minap mondta el valaki, hogy akkor volt igazán szomorú, amikor nem tudott sírni. Júdás megmaradt sírni nem tudó, ám intézkedő embernek akkor is, amikor már rádöbbent, hogy elárulva Jézust ártatlan embert adott halálra – s igaz bűnbánat és összetörés helyett visszavitte a pénzt, amit vérdíjként kapott. Péter pedig keservesen sírt a bűnén, mint egy gyerek, mert ő valóban meg akart fordulni, nem csak javítgatni akarta a helyzetet, és így megkapta a lehetőséget a helyreállásra. Az életünk folyton piszkolódik, és ha nem is ilyen látványos, vagy cégéres bűnök miatt, de mindnyájunknak megtisztulásra van szükségünk. Az már nem a jobbik eset, amikor mások kell, hogy felhívják figyelmünket, hol is tartunk – mert az igazi út az öntisztulás. Minden nap szembenézni magunkkal az ige tükrében, rászánva erre a szükséges időt – így valóban lehet előre haladni a lelki úton. Ha egy patak medrét kibetonozzák, a belé került szennyeződéstől nem tud a víz megtisztulni, hanem viszi magával. Ilyen kibetonozott mederré lesz sok ember lelke az igére szánt idő nélkül.
Mi tehát az éberség? Méltó ambíció, el egészen az élő Istenig – innét indultunk. Aztán lelki érzékenység és megszólíthatóság, észrevenni a sokféle árnyalatot, különbséget tenni, sőt tanulni és okulni a lehetőségek sokféleségéből. Végül pedig az öntisztulás készsége, amin nem is kell olyan sokat magyarázni – ezekben áll az igazi éberség. Segítsen minket az ég, hogy növekedhessünk mindezekben. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, légy áldott a váratlan ajándékokért, amik a te üzeneteiddé lehettek számunkra, a megértett igékért és a jó elhatározásokért. Tőled van, amikor egy fénysugár ráeshet ismeretlen utunkra, és bearanyozza egy percünket, de még inkább a te ajándékod a Krisztusban igazán megújult élet. Add meg nekünk, hogy egész szívünkkel, minden erőnkkel tudjunk keresni és szeretni téged, hiszen egyedül ez méltó tehozzád. És azt is kérjük, hogy a most következő héten gyógyítsad életünk betegségeit, testieket és lelkieket egyaránt. Hozz ki bennünket a lelki sötétségből, ha abban lennénk, és vigyél tovább a megvalósítás útján, ha már ott tartanánk. Tudjuk, hogy a legnagyobb ajándékod te magad vagy, segíts minket, hogy eljussunk tehozzád. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.