Igehirdetés 2007.június 24. Mit látni a hegytetőről? Lekció: V. Móz. 34,1-12 Textus: Ján.14,8-9, Ján. 6,46 „Filep így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát és az elég nékünk! Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok és nem ismertél meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát.” „Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az látta az Atyát.” Imádkozzunk! Istenünk, megköszönjük megtartó szeretetedet, hogy hordoztad életünket és ha figyeltünk rád, jelt adtál és vezettél minket. Bocsásd meg, hogy ritka volt ez eddigi életünk útján. Te a próbatételekben is hűséges voltál, és ahol nőtt a veszély, közel volt ott a segítség is. Áldunk téged ma azokkal együtt, akik az elmúlt héten nehéz vizsgán jutottak túl és neked köszönjük a segítséget, amit adtál. Imádkozunk azokért, akikre még vár a feladat és ezután kell majd helytállniuk. Megvalljuk, nem vagyunk mindenkor azok, akik lehetnénk, valóban a te gyermekeid és Krisztusunk igaz követői. Adj ezért most nekünk igédben tanítást, Szentlelkedben pedig vezetést, hiszen annyi az út, amin előttünk áll és járhatna rajta az ember, s egyedül te tudod, melyik vezet az életre. Szeretnénk most rád figyelni, segíts ebben mindnyájunkat. Ámen. Igehirdetés Ezen a héten érettségiző fiatalokkal találkozni szerte a városban és egyet megkérdeztem közülük, amint éppen boldogan nézegette friss és eredményes érettségi bizonyítványát, hogy milyen érzés. Azt felelte, leírhatatlan. Teljesen jogos ez a válasz, hiszen valaki évek óta készül arra, hogy beléphessen a felnőtt élet kapuján és most elérte ezt. A sok-sok izgalom, munka és készülés után most boldogan azt mondhatja, megérkeztem valahová. Olyan ez, mint amikor hegytetőre ér fel az ember, ahová csak nagyon fáradtságosan lehet feljutni, és amikor végre tényleg felér, körülnéz és azt mondja, ez tényleg megért minden fáradtságot. Nem tudjuk pontosan, hogy Mózes milyen érzésekkel is nézett körül a Nébó hegyén, az ígéret földjének kapujában, ahová közvetlenül a halála előtt, százhúsz éves korában érkezett, de azt tudjuk, hogy az egész kánaáni földet megpillanthatta, fel északra a Libánonig, aztán el egészen a nagy nyugati tengerig és a déli vidékeket is mind, és mert lelki szemeivel már azt is látta, melyik törzs hol is fog lakni, áldást mondott egyenként mind a tizenkét törzsnek. Megérkezés és hegytető, hegytető és megérkezés – összetartoznak ezek a dolgok, de a Mózes Nébó hegyi megérkezése mégsem volt maradéktalanul boldog pillanat. Tudjuk, hogy népe engedetlensége miatt egy teljes nemzedéknek el kellett múlnia és csak a gyermekeik generációja juthatott be az ígéret földjére. Még maga Mózes sem léphetett be oda, csak a hegytetőről nézhette meg az országot magának, és neki is felemlíti Isten a Cin pusztájában, a Kádes vizeinél való hűtlenségét. Megérkezés és hegytető – de valahogy ismerős ez a kép: amikor nem egészen olyan a megérkezés, mint amilyen lehetne. Elhullt egy egész nemzedék és az ígéret Mózes számára is csak ígéret maradt, amit nem tapasztalhat meg. Készültünk valahová, mint ahogy egész életünkkel és egész életünkben mindig is készülünk, és még sem egészen oda érkezünk, ahová szerettünk volna. Másként alakultak a dolgok, mint az álmainkban szerepelt. Mózes százhúsz évet élt, ami jelképesen annak kifejezése, hogy három ember életét élte le: negyven évig tanulta a fáraó papjainak tudományát Egyiptomban, mint a fáraó lányának fogadott fia és tudjuk, végül is nem jól használta a sok tudományt, amit összeszedett, mert jó szándékkal akart ugyan segíteni egy honfitársán, de gyilkos lett és menekülnie kellett. Megint negyven évig tartott a vezeklése a pusztában, egy külön, újabb „élet”, amíg megtisztult a szíve és Isten az égő csipkebokornál megbízhatta a hatalmas feladattal: hozd ki népemet Egyiptomból arra a földre, amit én mutatok neked. És végül megint jött még negyven esztendő, Mózesnek immár a harmadik „élete”, melynek végén, sok-sok hiábavaló küzdelem, a nép hűtlenségei és lázadozásai után ő maga is csak messziről láthatja meg a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de személyesen nem teheti be oda a lábát. Mert másként alakultak a dolgok. Hányszor van ez pontosan így egy-egy emberi életben. Valaki elindul, tele álmokkal és tervekkel, és nem úgy érkezik és nem oda érkezik, ahova nagyon készült. Mózes feltette életét arra, hogy kivezeti Izraelt Egyiptomból az Istentől megígért földre, és senki oda mégsem jut el közülük, egyetlen lélek sem, csak a gyerekeik és maga Mózes sem, mert ő is csak a Nébó hegyéről láthatja meg azt az országot. Még azt sem tudjuk eldönteni, siker vagy kudarc, mert félig siker és félig kudarc, de egy valamit Mózes útjából és megérkezéséből mégis megállapíthatunk: noha nem azon az úton járt végig, amit elgondolt és nem is jutott el a végső célhoz, csak mintegy virtuálisan, de élete százhúsz esztendeje minden kudarcával és fél-sikerével együtt is alkalmas volt arra, hogy ennek az útnak során ő Istent megismerje. És ez a mi földi életünk igazi nagy lehetősége. Nem biztos, hogy olyan lesz a megérkezés, mint szeretnénk, de az biztos, hogy az út során, amit végigjárunk, Istent megismerhetjük. És ennél nincs több és nincs nagyobb semmi a világon, megismerni Istent, vagy ahogyan Filep szavaiban szerepel: látni az Atyát. Ezért élünk, ez mozgat minket, még akkor is, amikor nem tudjuk ezt. Mutasd meg nékünk az Atyát és elég az nékünk! Erre törekszik, ez után sóvárog minden emberi lélek, tud róla vagy sem. Erre születtünk, ez a mi földi életünk egyetlen nagy lehetősége, megismerni Istent. Azt, aki ott van minden lépésünkben, igyekezetünkben és még a bukásainkban is. Ahogy a költő mondja: „Te voltál mindig mindenben minden, Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimban, S éles, szomorú nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet, S hol dőltek, épültek az oltárok.” Mózes egy szép tájat látott, kéklő hegyekkel, termékeny, zöldellő síkságokkal, távolban a nagy tengerrel, és boldog lehetett, hogy legalább megláthatta mindezt, ha be nem is mehetett oda. Mert nem minden alakul úgy, ahogy szeretnénk vagy ahogyan elterveztük, de Istent bizonyosan felfedezhetjük az úton. Ezért van az út. Még a bűn és a kudarc és a negyven esztendős hiábavaló bolyongás is azért van, hogy Izrael az élő Istent megismerje és tudjon róla majd beszélni a népeknek, szerte a föld szélső határáig, hogy azok is megismerjék őt. Tudjuk-e vajon már így tekinteni jó sorsunk és balsorsunk minden állomását, az örömteli ajándékokat és a nem szeretem napokat, a megpróbáltatásokat is, hogy mindezt azért kaptuk, hogy általuk Istent megismerjük. Élhet valaki akár három életet is, mint Mózes, és valóban milyen más mind a három életszakasz – de a megérkezés igazából nem a Nébó hegye, hanem az, hogy Mózes színről-színre járhatott az ő élete Istenével. A Szentírás egyik legfontosabb üzenetéről van itt szó. Isten megismerhető egy ember földi életútja során. Rá lehet találni, meg lehet őt pillantani és el lehet jutni egészen odáig, hogy „te voltál mindig, mindenben minden”. Ne adjuk ennél alább. Legyen ez hitünkké, ambíciónkká, minden törekvésünk lényegévé: közelebb Istenhez! Az ígéret földje konkrét ajándék volt Izraelnek, hiszen egy vándor beduin törzs milyen nagyobb ajándékot kaphat, mint egy saját országot, egy földet, ahol nem kell végre sátrat bontani minden reggel és megint odébbállni, hogy legyen legelő. Így hát amikor Mózes megpillanthatja ezt a földet, nem csak a folyóknak és a szántóföldeknek ör
