2006. május 28.
dr. P. Tóth Béla
Örülni tudni
Lekció: Zsoltárok 66.
Textus: Filippi 4,4-7
“Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek! A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
Imádkozzunk!
Köszönjük Istenünk, hogy azért lehetünk itt, mert megtapasztaltuk már csodáidat. Te a tengert is szárazzá tudod tenni és a folyón is át tudod vinni azokat, akik a tiéid. Az emberi szív mozdulásait is szabadon hajtod ide s tova, nálad lehetetlen nincsen. Megvalljuk, mégis ritka az a fajta idő, amikor valóban benned élünk, mozgunk és vagyunk, és te is bennünk laksz. Sok bennünk a köznapiság, az értéktelen életmozzanat, a szürke egykedvűség. Szeretnénk most igazán tűzzel lobogni, magunkat őszintén odaszánni, veled találkozni! Hadd legyen tied ez a nap, a mostani óra, ebben segíts minket! Taníts igéddel, ints, feddj, buzdíts, rombolj, építs és plántálj, így tedd áldottá ezt a mostani istentiszteletünket.
Ámen.
Igehirdetés
Egyes felmérések szerint Magyarországon az orvoshoz fordulók közel harminc százaléka nem annyira testi okokból beteg, tehát nem a keze vagy a lába vagy valamely más szerve romlott el, hanem lelki okokból, túlterheltségből, gondokból vagy éppen ellenkezőleg, a túlságosan üres élete miatt nem érzi jól magát a saját bőrében, és ezért így előbb-utóbb támadhatóbbá is válik a szervezete. Tévesen azt szokták mondani az ilyenre, hogy “idegalapon” van a betegség, neurotikus a fejfájása, a gyomorpanasza valakinek, pedig az idegeknek maguknak ehhez semmi köze, azok egyszerű üzenet továbbító vezetékek bennünk. Ha valamivel inkább baj van, az a lélek: az ember érzés- és gondolkodás-világa, az életképzelete, a tervei és a megvalósítás közti kapcsolat zavara, egyszóval lelki és erkölcsi állapotának szövevénye.
De hát mi is az tulajdonképpen, hogy “neurotikus”? Azt mondhatjuk erről összefoglalóan, hogy a boldogtalanság, az ember képtelensége arra, hogy örülni tudjon. Nem szereti a saját életét, nem szereti a többieket, nem szereti a világot és ez a szeretet-gátoltság és ez az örömtelenség előbb-utóbb valahogy megbetegíti a testet is és titokzatos átkapcsolások révén a testi romlásban, orvosi tünetekben is megjelenik.
Nagyon nagy szám az előbb említett harminc százalék, a neurotikus eredetű panaszok száma, és ezért is fontos, hogy mai, Kalauz szerinti igénk azt mondja nekünk: Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!
Fiatal korom óta nagyon szeretem ezt az igét és valahogy a napfény képzete kapcsolódik hozzá, úgy szoktam magamban fogalmazni, hogy ez az egyik legnapfényesebb ige, ami a Bibliában található. Mosolygó, vidám fiatalok, derűs gyerekek, fülig érő szájú kamaszok jutnak eszembe, itt a mi gyülekezetünkben, akiknek a kedves mosolya örök emlék marad az ember számára, meg az élemedett korú és beérett szívű idős asszonyok és férfiak, akik közül sokan panasz nélkül viselték életük nem mindennapi terhét – emberek, akik az Úrban örültek! De hát azonos-e maga az életöröm azzal, amiről itt a Biblia beszél, az Úrban való örömmel?
Amennyiben valaki elhozza közénk, a gyülekezetbe, és megosztja másokkal, biztosan van köze az Úrhoz, mert hiszen egymást gazdagítjuk vele, szeretetből való ajándék az ilyesmi, de az Úrban való öröm azért még ennél is több.
Bizonyára nem véletlen, hogy bíztat minket erre az ige, mert ha nem lenne szükségünk bíztatásra, nem tenné. Ráadásul kétszer is elmondja egymás után, “örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” – ami arra vall, hogy valamit itt vészesen el szoktunk felejteni, az öröm dolgában rászolgálunk erre az ismételt buzdításra és emlékeztetésre. Ez pedig éppen az, hogy van okunk az örömre. Van okunk, mert megváltottak vagyunk, az Úrhoz tartozunk, kivásárolt minket a bűnből, az övéi vagyunk, nincs már hatalma felettünk az ördögnek, annak minden hatalmából megszabadított és úgy megőriz, hogy kegyelmes mennyei Atyánk akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejünkről – ahogyan a Heidelbergi Káténk fogalmazza.
Az “Úrban” örülni tehát annyi, mint annak örülni, hogy mi őbenne vagyunk, benne lehetünk, benne élhetünk és ő pedig mibennünk van. “A nagy Isten vagyon mi velünk, és Szentlelke lakozik bennünk.” – ahogy ezt a szép énekünkben valljuk. Ennél több jó semmi nincs az életben és aki ezt már megtapasztalta, az pontosan tudja, hogy ez így is van. Ez tehát a dolgunk: ne feledjük el, kié is az életünk, kihez tartozunk és ki lakik a szívünkben, ha tényleg megnyitottuk már azt az ő számára. Van okunk az örömre!
Nem hiszem, hogy ötletszerűen fűzi ehhez hozzá az apostol a következő mondatot, “a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt, az Úr közel!” Mert az örömhöz, az igazi, belső örömhöz valóban hozzá tartozik a szelídség. Az itt előforduló görög szó jelentése illedelmes, szelíd magatartás, amire nyilván csak az képes, aki belül tényleg örömmel van bélelve. Aki nem szorul rá minduntalan külső győzelmekre, lehengerlésekre, mert belül öröm lakik benne, az Úrban való élet öröme. És azt is hozzáteszi az apostol, hogy “az Úr közel!” – mert örülni és szelídnek lenni akkor tudunk, amikor az ő közelében élünk.
Érdekes módon Mózesről, az Isten emberéről mondja egy helyen a Biblia, hogy ez az ember szelíd volt, minden embernél szelídebb. Ha valaki megnézi Michelangelo szobrát Rómában, a San Pauli in Vincoli templomban, amit Mózesről készített, akkor egy hatalmas fizikai erővel és óriási erkölcsi nagysággal megáldott embert látunk magunk előtt márványba vésve, akinek duzzadnak az izmai a karjain és erről a nagyon erős emberről, mert Mózes tényleg minden bizonnyal az volt, mégis azt halljuk a Bibliában, hogy minden embernél szelídebb volt.
Nyugodtan megkockáztathatjuk, hogy igazán szelíd az tud lenni az emberek között, aki belülről erős. A szelídség ugyanis cseppet sem a gyengeség velejárója. A gyenge embernek szüksége van arra, hogy harciasnak, erősnek láthassa magát, ezért a gyenge emberek közt mindig hadakozások zajlanak, éspedig értelmetlen és felesleges hadakozások. Gandhi viszont azt mondja erről, hogy “minden igazi spiritualitás előfeltétele az elszántság, egy gyenge ember soha nem lesz erkölcsös.” És ez valóban pontosan így is van.
Honnan lehet az embernek ereje? Az Úr közelségéből. “Isten közelsége oly igen jó nékem!” – kiált fel a zsoltáros, és ez nem is lehet másként. Az Úr közelében az emberben átrendeződnek a dolgok. A mobiltelefonok világában nem kell ezt sokat magyarázni. Van olyan, hogy leárnyékolja valami a telefonunkat, és nem jó a térerő. Ilyenkor nem jól hallani azt, amit mások mondanak, ki kell menni a szabadba, ahol már nem gátolja a rádióhullámokat az a fal, és ott mindjárt jól hallja is az ember, hogy mit is mondanak neki abban a telefonban.
Vannak lelki értelemben árnyékoló dolgok. Ezt mindenki maga észre kell vegye, mert ilyenkor nem halljuk Isten szavát, nem szól az ige. Csak ülünk, és hallgatjuk, aztán nem marad belőle semmi. Vagy olvassuk és nem értjük, aztán elveszítjük a kedvünket, abba hagyjuk, pedig van ott valami, ami útban van, ami nem engedi, hogy igazán közel legyünk az Úrhoz. Hát ezen kell változtatni. Az Úr közel! – milyen fontos evangélium ez. Nem rajta múlik, hogy nincs adás, nincs igazán térerő minálunk. Talán nekünk kellene mozdulni egy kicsit, odahagyva kedvenc gyarlóságainkat, megszokott, megmagyarázott és már magunk által is elfogadott gyengeségeinket. Ami egy kis lépés a valóságban, az végtelen fontos és nagy lépés az üdvösség útján Isten felé. Talán senki nem látja a világban körülöttem. Nem baj. Egyáltalán nem az a cél, hogy ezt valaki kívülről lássa. Itt a belső növekedésről van szó, ami csöndes és láthatatlan, de annál fontosabb dolog. A látványos dolgok sokszor gyanúsak. Nem látszani, hanem lenni! – milyen egyszerű és mégis milyen fontos igazság.
Ennek jegyében, de csak ennek jegyében látja az értelmét valaki annak, hogy szelíd legyen. És ami erre minket, hadakozásra kész emberek késszé tesz, az valóban az Úr közelsége, semmi más. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok.
Végül pedig az aggodalmaskodásról. Semmi felől ne aggódjatok! – ami cseppet sem könnyű dolog. Mert az ember kiteríti a maga életét, ahogy a filozófus mondja, kivetíti a jövőbe a terveit, az egzisztenciáját és mind addig gondban van, amíg azok a tervek, a lényének a jövőbe vetített darabjai meg nem valósulnak. Mivel időben élünk, csaknem lehetetlen is gond nélkül élni, hiszen életünk egy darabja mindig a jövőben van.
Akinek kevés a pénze, annak az a gondja, hogy hogyan lesz több pénze, akinek meg sok a pénze, az azon szorong, mi lesz, ha esetleg elvész a pénze.
Isten nélkül, a valóban létező nélkül élve nem is lehet kijutni az aggódásból, mert éppen mi magunk töltjük be a szívünket lehetőleg jó, kínzó aggódásokkal, amikor nem akarjuk, hogy ott az lakjon, akinek tényleg ott a helye, mert a maga számára teremtett minket. “Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Istennek.”
Ez azt jelenti, hogy az aggódás és az imádság ellentétes dolgok, kölcsönösen kizárják egymást. Ahol igazi imádság van, ott nincs szorongani való, mert Istentől való megnyugvás és békesség költözik a szívbe, ami minden értelmet felülhalad. Így látjuk ezt magánál Jézusnál: nagycsütörtök este véres verejtékkel tusakodik az utolsó órán, de aztán, amikor végére jár az imádságának, azt mondja a tanítványoknak, aludjatok immár és nyugodjatok. Most már nem kell virrasztanotok.
És mert ő, a mi Megváltónk elérte ezt a pontot, a megbékélés pontját, hihetjük magunkról mi is, hogy nekünk is lehetséges elérni ezt a pontot. Azt az állapotot, ahol megbékél a szív. Aki én utánam akar jönni, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.
Az imádkozó ember megtalálja a békességet, amint megtalálja Istent. És ez mégis értelmi dolog, noha itt nem magyarázatokra és elméletekre van szükség. Értelmi dolog abban az összefüggésben, hogy a szívünket egy magasabb értelem járja át, mintegy átvilágítja azt. Nem marad homály, nem marad rendezetlenség, nincs kuszaság, valahogy összerendeződik minden, szép, világos, egyértelmű rendben. És nem csak egy kis jó érzéssel térünk haza a templomból, hanem azzal a bizonyossággal, hogy ezen a héten tényleg kezdődik valami más az életünkben, mint eddig. Hozzáfogunk a megvalósításhoz a sok halogatás után, letesszük az álarcokat, feladjuk a látszatok őrizgetését, elkezdődik a megvalósítás.
Járhatunk ezen az úton, mert valaki már végigment előttünk ezen. Jézusban nem csak mintát kapunk erre, hanem erőt is. Ő mondta ma nekünk azt, hogy örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek. Ő biztatott minket arra is, hogy lehetünk szelídek, mert az Úr közel. Tőle és általa erősek lehetünk, mint Mózes, aki nagyon erős volt és mégis minden embernél szelídebb volt. Aggódásainkat is letehetjük, amint az imádság újra az lesz, ami lehet, aminek az imádságnak lennie kell. Ahogyan a költő mondja, számban nevednek jó íze van. Mert az igazán szívvel mondott imádság Isten békességét hozza nekünk, nem kevesebbet, azt a békességet, ami minden értelmet felülhalad.
És akkor megtanul az ember szorongás és aggódás nélkül élni, mert ő maga mondta: Semmi felől nem aggódjatok. Még ha nagy feladat előtt álltok is, még ha valaki élete felől vannak kétségeitek, mert nem tudni, meggyógyul-e vagy sem, még ha alagútban érzitek is magatokat, és nem látjátok a végén a fényt, akkor is: az ő békessége minden gondolatotok felett való, minden értelmet meghaladó békesség. Az én békességem adom néktek, nem úgy adom néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjon a ti szívetek, se ne féljen! Meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Így legyen.
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, áldunk téged azért a sok jóért, amit az előtt adtál nekünk, hogy egyáltalán megszülettünk volna. Légy áldott a prófétákért, az apostolokért, minden engedelmes küldöttedért, és legfőképpen egyszülött Fiadért, Jézusért. Köszönjük a bíztatást, amit igédben adsz nekünk, hogy van okunk az örömre. Segíts minket, hogy ne legyünk feledékeny megváltottak. Tegyél minket képessé a szelídségre közelséged által. Hadd legyünk benned erősek, egymás iránt pedig méltányosak és megengedők. Kérjük tőled imádságunk megújulását, hogy benned megbátorodva valóban semmi felől nem aggódva élhessük életünket. Kérünk, gyógyítsd betegeinket, vigasztald a kesergőket és adj útmutatást mindenkinek, aki azt tőled kéri. Így vezess minket a most következő hét napjaiban, megváltó Jézusunkért kérünk.
Ámen.
