Rajtam senki nem segíthet – ?

Igehirdetés 2008. június 8.

Rajtam senki nem segíthet – ?
Lekció: Apcs. 3,1-10
Textus: Zsidók 12,12-15
“A lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, és lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányába a békességet és a szentséget, ami nélkül senki nem látja meg az Urat: vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere fölnövekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztessenek.”
Imádkozzunk!
Istenünk, téged áldunk a sok jóért, amit elvehettünk kezeidből: életünkért és egészségünkért, az otthonunkért és a naponta terített asztalért. Légy áldott, hogy szívünk gyógyulását is tőled kérhetjük és várhatjuk. Megvalljuk, hogy töredezett bennünk a lélek, sokféle érzés és sokféle vágy űz bennünket, amik miatt nehezen találjuk az utat, amin járnunk kell. Te ismered félelmeinket és tudod szorongásainkat. Az sincs rejtve előtted, hogy olykor üresség és hitetlenség tölt el bennünket, most mind ezt eléd hozzuk, aki áldott orvos vagy és a bűnösök barátja. Könyörülj rajtunk és hűségedből újítsd meg rajtunk jóságodat. Hadd tapasztaljuk, hogy itt vagy velünk, eljössz hozzánk, és ígéreted szerint nem hagysz minket árvákul. Jézusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
Igehirdetés
Az emberi lélekkel foglalkozó szakemberek szerint sok ember szívében lakik rejtett elkeseredés. Mennek az emberek naponta a munkába, teszik a dolgukat megfelelő szorgalommal, mosolyognak is egymásra, de odabent a szívben valami más lakik. És nem azért, mert éppen most valami nem sikerült, akadt egy kudarc, vagy valami rossz esemény a mai napon éppen elrontotta a kedvet, hanem mert maga az élet nem sikerült úgy, mint sikerülhetett volna. Nagyon nagy és súlyos téma ez, és sok költő beszélt is már róla, legtöbben közülük éppen az önsajnálkozás hangján, azonban ennek a szívbéli érzésnek, hogy nem úgy alakult az élet, ahogyan alakulhatott volna, van bibliai tárgyalása is.
Az ember története, aki rossz lábakkal született, de úgy annyira, hogy nem volt munkaképes, s akit naponta elvisznek a rokonai a templom legforgalmasabb bejáratához, hogy legalább koldusként megkeresse valahogy a napi betevőjét, ezzel a nagy és súlyos témával foglalkozik: nem olyan lett az élet, mint lehetett volna. Pünkösd utáni történet ez, és jól tesszük, ha néhány héttel pünkösd után mi is foglalkozunk most vele. Mert sántának, bénának lenni nem csak fizikai értelemben lehet, ezt jól tudjuk, hanem a hitünkben és az emberi törekvéseinkben is lehetünk mozgáskorlátozottak, vagy éppen egészen bénák és tehetetlenek is, mi valamennyien.
Egy születésétől sánta ember: ez a dolog, ez a kép pontosan kiábrázolja a tényt, hogy mindnyájan hozhatunk, és bizony hozunk is magunkkal hiányosságokat. Az egyik ember hiú és önközpontú, mindig azt akarja, hogy neki legyen igaza. A másik erőszakos, a harmadik önsajnálkozó és nem lehet megvigasztalni. A negyedik hipochonder, az ötödik tétova, a kételyek embere, aki nem tudja elhatározni magát és a hite soha nem igazi. A hatodik nem tud felejteni, a hetedik érzelmi analfabéta, azt sem tudja mit beszél, mit rombol a másik ember lelkében. a nyolcadik gyógyíthatatlan túlgondoskodó – de talán nem is kell tovább sorolni, hogy lelki értelemben hányfajta „rossz lábat” lehet magunkkal hozni. Még a szerencsésebb természetű emberek is mind bírnak egy-egy olyan tulajdonsággal, ha ez nem is látszik feltétlenül rajtuk, ami életre szólóan, mindig újra problémát jelent számukra is, s amit visznek magukkal, és nekik is nagy kérdés, meg tudják-e valaha válaszolni ezt a saját természetükbe, emberi alkatukba beleírt kérdő-mondatot. Itt mindenesetre egy olyan embert hoz elénk a Biblia, akiről a mesteri kézzel, néhány vonással megrajzolt képből azonnal látszik, hogy ez az ember semmilyen ambíciót nem táplál már, nincsenek ideái, nem törekszik sehova, hova is törekedhetne – neki immár összesen a napi bevétel a fontos. Tartja a kezét, és fel sem néz azokra, akik adhatnak neki alamizsnát – ebből az egyszerű tényből, hogy ő már abban az állapotban van, amikor az emberek megszűnnek egymással beszélgetni, már semmilyen kapcsolatot nem akar felvenni másokkal, nem nehéz megsejtenünk, hogy egy elkeseredett, kiégett szívű és kiüresedett, valóban koldus-lélekkel állunk szemben.
Elég sokan vannak emberek ma is, éspedig pontosan a templom körül is, akik ugyanilyen véleménnyel vannak saját életükről: azt mondják magukról, „rajtam nem lehet segíteni”. Nagyon szomorú ez a belső alapállás, a „tragikus ember” gondolkodásmódja, mert néha még valami rejtett öröm is kapcsolódik hozzá, és az embernek eszébe juttatja az orvosi rendelők előszobájában egymással versengő betegeket: ahol mind sorolja a bajait, tüneteit, hogy aztán egy másik rávágja, az semmi, az enyém mennyivel súlyosabb. Mert a bajokba, sőt, magába a gyógyíthatatlanság érzetébe is bele lehet szeretni, és az ember eljuthat egészen oda, hogy tulajdonképpen úgy boldog, ha boldogtalan, mert neki szenvednie kell, sőt minél boldogtalanabb, annál boldogabb valahol titokban. Ilyen mértékben meg tud romolni az emberi lélek, nem önmagától, hanem mert eltévesztjük az utat, mióta kiestünk valamennyien Isten közelségéből, nem lakunk többé a paradicsomban. Mindnyájan eltévesztjük az utat azóta, csak az a kérdés, hogyan. Ki így, ki pedig úgy, ezt látjuk a világban.
Az ige szerint a pünkösd, Isten Szentlelkének eljötte azonban át tudja törni ezt a kemény falat is, ami a gyógyíthatatlanság érzete – erről szól a mai történetünk. És ebben a képben az a nagy evangélium, hogy itt emberileg már tényleg nincs segítség, maga a beteg letett róla, hogy ő gyógyulhat, sőt, már arról is letett, hogy egyáltalán akarjon gyógyulni. Nem véletlenül kérdezi meg Jézus egy betegtől egy másik történetben, hogy akarsz-e meggyógyulni. (Ján. 5,6) Mert van, aki már berendezkedett, aki már elkönyvelte magát gyógyíthatatlannak, sőt megtalálta ebben a fajta állapotban az életét is valahogy, de a Krisztus Lelke erősebb ennél, és mutat valami sokkal jobbat. Én is nagyon szeretném, testvérek, ha mindnyájan hinnénk, hogy a Jézus Lelke tényleg tud mutatni nekünk valami jobbat annál, amire már berendezkedtünk, amiről elhittük, hogy végleges és azon nem lehet változtatni, megszoktunk, elfogadtunk, és reparálhatatlannak gondoljuk. Embereknél ez lehetetlen, igen, van ilyen. De minden lehetséges az Istennél, így folytatódik diadalmasan ez a hatalmas ige, amit Jézus mond tanítványainak az üdvösségről. (Mt. 19,26) És itt fontos megjegyezni, hogy a testi egészség igenis része Isten üdvözítő munkájának, kiábrázolja azt, testet ad hozzá, hordozó edényt ad az üdvöt munkáló Léleknek. Bele ne szeressünk egyetlen bajunkba, egyetlen betegségünkbe se, ne engedjük, hogy hozzánk nőjön, mert a test arra született, hogy a Szentlélek temploma legyen, Isten lakóhelye! Amikor a Bibliában egy testi betegség gyógyulásáról van szó, az mindig az illető üdvösséghez közeledését is jelenti, ahogy ez az ember is dicsőítette végül Istent, amint csak meggyógyult a testében. Mert az egészséges test, a békességes, nyugodt lélek, valamint a megszentelt, tiszta gondolat nagyon szorosan tartoznak egymáshoz az ige szerint.
Nagyon szomorú lenne, ha mi is azok közé tartoznánk, akik ott vannak ugyan a templom közelében, mint ez az ember is, de ez a közelség csak a napi bevétel biztosításának ügyéig terjed, nem tovább. Mintha a Miatyánk-ban összesen ez az egy kérés lenne, hogy adj nekünk ma is kenyeret, Urunk! Igen, szabad kérni ezt is, de azért mennyivel többről van ott szó, amikor Isten országának, királyi uralmának eljöttéért, mi ránk való kiterjedésért könyörgünk, hogy jöjjön el az a mi szívünkbe is – meg a bűnbocsánatért, amihez hozzátartozik a mi irgalmazásunk is az ellenünk vétők felett! Sőt, még azért is könyöröghetünk, hogy ne a mi akaratunk legyen meg, hanem az övé! Ugye, ezek mégis csak magasabb ügyek annál, hogy menjen a napi üzem, legyen meg a kenyér, és legyen elég bevétel, hogy túléljük ezt a mai napot is valahogy. A legfontosabb, amiért könyörögnünk kell, az az üdv, az ővele való kapcsolatunk – és még a betegségnek is azért kell gyógyulnia, hogy Isten a maga üdvözítő szeretetét teljesebben tölthesse ki ránk.
Ezt a színvonalat, ahová mindnyájan süllyedünk Jézus nélkül, ezt a napról-napra „valahogy túlélés” szintjét az töri át a történetben, hogy egy határozott felszólítás hangzik: nézz mireánk! És a földre csüggesztett szem, a reménytelenségbe révedt tekintet kap egy hívást – nézz fölfelé! Emelkedj ki a hitetlenségedből, a tehetetlenségre berendezkedett mivoltodból, te is nézhetsz fölfelé! Milyen kevés ilyen, fölfelé vetett pillantása van olykor még a keresztyéneknek is – hiszen sokszor alig marad idő egy fohászra, a Biblia olvasása pedig már szinte luxusnak számít, olyan nagy a napi rohanás, annyi az elintézni való – pedig milyen áldott dolog felemelni a szemünket, látni valamit abból, amit Isten tett másokkal, és ha akar, tehet velünk is. Itt is ezt látjuk: Isten Lelke ki tud hozni a tehetetlenségből, a mozdíthatatlanságból, a véglegesnek hitt állapotból, mert ez a Lélek maga az erő, a szeretet és a józanság! (II. Tim. 1,7).
Péter és János semmi olyat nem akar adni a sántának, ami nincsen nekik. Ezüstről és aranyról itt nem lehet szó, de van valami sokkal értékesebb kincsük, és ez a Jézus neve. Annak a Jézusnak neve, aki bennünk is, bárkiben lakhat, és aki még a születésétől sántát is meggyógyíthatja, ha akarja, hiszen ő maga mondta: „Én tibennetek, és ti énbennem.” (Ján. 14,20) Amikor valaki közülünk a Jézus nevét tudja „adni” egy embertársának, ami valójában az ő ismeretét jelenti, akkor az ember a legtöbbet adja annak a valakinek. És pontosan erre van szüksége ennek a világnak! Ezüsttel és arannyal nem lesz gazdagabbá senki, ezt elég sok példa bizonyítja, de aki a Jézus „nevét kapja”, vagyis őt igazán megismeri, az meggyógyult ember. Annak tényleg van oka ugrándozni és Isten dicsérni örömében, mert az ilyen ember nem koldus többé.
Mivel gazdagabb az ilyen ember? Mindenek előtt azzal, hogy van élő Istene. És ez az emberi lélek számára valóban az Alfa, a dolgok kezdete. Aki Istent elvesztette, az tényleg koldus. Lehet nagy tudós, lehet kiváló művész, sikeres üzletember, vagy neves politikus, de ami a legfontosabbat illeti, alapjában véve mégis koldus. Mert az emberi lélek nem áll meg önmagában, nem tud mit kezdeni önmagával, nem is jut el sehová önmagában. Az emberi léleknek meg kell találnia a saját forrását, eredetét, és ez Isten. És meg kell találnia a célját, iránypontját, a beteljesedését, és ez is Isten. Aki a Jézus nevét megismerte, az már tudja, hogy kicsoda az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, aki van, volt és aki eljön, mert az Atya és a Fiú egyek a Szentlélekben.
Aztán az ilyen ember megtalálja a belső békéjét, mert vette a Szentlelket. Isten közelségét és a Jézus közelségét a Biblia együttesen ugyanis így hívja: Szentlélek. Ahol ő jelen van, jelen lehet, ott békesség is van, és pedig nem csak a háború-mentesség, hanem a teljes élet értelmében – amibe beletartozik a test egészsége, a lélek békéje és a szellem, a gondolkodás szentsége is. Azért megkapóan szép ez a bibliai történet, mert ugrándozni látjuk benne a meggyógyult embert. És ez nem csak a konkrét, testi gyógyulásnak szól, nem is csak a lelki felépülést jelenti, hogy a „rajtam nem tud segíteni senki” tehetetlensége végre meggyógyult, hanem – ami ezeknél is fontosabb – ez a lélek eljutott az Istent önfeledten dicsérők, mondjuk ki nyugodtan, a valóban üdvözülők táborába. Mert amit az üdvösségről és a mennyről tudunk, az összesen annyit, hogy ott a lelkek Isten színe előtt, az ő közelében lehetnek és nem szűnnek meg őt dícsérni. (Jel. 7,9-17)
Ez a fajta, dicsőítő élet az ember földi útjának is igazi beérkezése. Aki ide nem jut el, annak üresen marad az élete, és sokan vannak ilyenek, vagy pedig bálványokat imád – legtöbbször embereket, vagy éppenséggel saját magát. Az Istent dicsérő ember azonban el tud felejtkezni önmagáról, megválik bálványaitól, el tudja feledeni a világ gyarlóságait, ki tud emelkedni az önsajnálkozásból vagy a másokat megítélő, gyanakvó, mindig kárhoztató emberi alapállásból, mert a szívét már a valóban lehető legpozitívabb tartalom tölti el – Isten jelenvalósága. Aki Istent dicséri, az a szívében eggyé válik vele. Az ilyen embernek elhalványulnak a félelmei, megszűnik a szorongása, és még az eljövendő testi elmúlását is boldog hazatérésnek tekinti, aminek megvan az Istentől rendelt, kiszabott ideje.
Végül pedig az ilyen embernek lesznek barátai, bensőséges, örömteli emberi kapcsolatai. A sántáról azt halljuk, hogy amint meggyógyult, bement a templomba és fölismerték a többiek, hogy ő volt az, aki azelőtt az Ékes-kapunál szokott koldulni. Úgy is mondhatjuk, hogy a közössége számára rehabilitálódott, elnyerte újra helyét a többiek között. Ez az igazi gyógyulás, amikor az addig magános, elszigetelődött, bajával külön lévő ember ismét teljes jogú, boldog tagja lesz az istentisztelő gyülekezetnek. Nincs semmi immár, ami elválassza őt Isten népétől. Sem régi titkok és régi, megoldatlan és megválaszolhatatlan kérdések, miért kellett ennek éppen így lennie, sem pedig a jövő iránti reménytelenség, hogy nincs hová lelki értelemben továbblépnem, mert be vagyok zárva a sorsomba. Nem kell immár külön állnia, van az embernek saját helye, ahová Isten állította, mert van üdve, békéje és egészsége, s most már ő adhat másoknak mindezekből. Ennek a jegyében fogadjuk szívünkbe az igét: “A lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl, és lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon. Kövessétek mindenki irányába a békességet és a szentséget, ami nélkül senki nem látja meg az Urat: vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon, nehogy a keserűségnek bármely gyökere fölnövekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztessenek.” Legyen az ilyen embernek ez az imádsága:
„Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el,
Légy vidám, ha meg-megérzed,: Tenni kell még s tűrni kell.
Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya,
Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?”
(426. ének 3. vers)                                                         Ámen
Imádkozzunk!
Urunk, légy áldott az ígéretért, hogy ami nálunk embereknél lehetetlen, az lehetséges tenálad. Hová menjünk Urunk, máshová, hiszen az örök életnek beszéde tenálad van. Segíts minket, hogy a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket fel tudjuk egyenesíteni, és ments meg minket attól, hogy a keserűségnek bármi gyökere felnövekedjen a szívünkben, akár egymás ellen, akár saját magunk iránt, akár pedig te irántad, aki örök szeretet vagy. Segíts minket, hogy mi is fel tudjuk emelni a tekintetünket, és mi is felkelhessünk és járhassunk, téged dicsérve és magasztalva. Imádkozunk betegeink gyógyulásáért, az elkeseredettek vigasztalódásáért, az üres szívűeknek pedig új hitért, amit te meg is adhatsz és adsz is szemrehányás nélkül. Légy velünk az előttünk álló héten, és vezess minket napról napra, ahogyan ígérted is, szemeiddel tanácsolva bennünket, és megtanítva minket az útra. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.