2005. január 23.
dr. P. Tóth Béla
Régi dicsőségünk, hol késel?
Lekció: Aggeus 2,1-9
Textus: Aggeus 2,8-9 és Jób 38,1-2
“Enyém az ezüst és enyém az arany – így szól a Seregek Ura. Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, mondja a Seregek Ura, és ezen a helyen békességet adok.”
“Majd felelt az Úr Jóbnak a forgószélből és ezt mondta: Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszédekkel?”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Te úgy alkottad a mindenséget, hogy annak törvényei érvényesek nemzedékről nemzedékre, és nem változtatod örök rendedet egyik napról a másikra. Köszönjük, hogy bár nem ismerjük minden törvényedet és ennek a világnak sem vagyunk tisztában minden rejtett összefüggésével, de számíthatunk hűségedre és állhatatosságodra a világ kezdetétől annak végéig. Megvalljuk, mégis sok bizonytalanság lakik bennünk, hiszen minden nap hoz új küzdelmet, vállainkra rak sok terhet. Te azonban minden elmondtál és kijelentettél számunkra Krisztusban, ami üdvösségünkhöz szükséges. Őérte kérünk, fogadj el minket újra gyermekeidnek, aki jóságos és emberszerető Isten vagy. Küldd el hozzánk a békesség és a megértés angyalát, akaratod teljesítőjét, hogy örök igédből felfoghassuk azt, amit ma üdvösségünkre szánsz. Legyen a te Lelked és szereteted most mindennél fontosabb számunkra. Kérünk téged, hallgass meg minket.
Ámen
Igehirdetés
Általános vélemény az emberek között, és nagyon ritkán hallani ezzel ellentétes hangokat, hogy az ember élete folyamatos lepusztulás. Az eleje még jó és érdekes, szokás mondani, aztán egyre felületesebbé és silányabbá válik, végül pedig, az öregkorban, már egyenesen több benne a baj és a szenvedés, mint az öröm. Móricz Zsigmond egyszer azt írta, hogy kisgyermekként, élete első tíz évében többet élt, mint az összes többi évtizedben együttvéve. Kevésbé jeles szerzők mint ő, az ifjúságot, a tizenéves, huszonéves kort idealizálják, arra emlékeznek szívesen, azt emelik az emlékek oltárára, amikor nem voltak még felnőttek igazán és nem tartoztak felelősséggel senkinek, de élhették világukat. Egészen komoly gondolkodók emlékeztetnek arra, hogy a felnőtt kor mennyi kiábrándulást hoz és rámutatnak arra, hogy kiváló, nagy szerzők legkésőbbi műveiben olykor mennyi csalódottság, ürességérzet és kiábrándulás található.
I.
A régi, amire emlékezni lehet, egy idő után sajátos fényben jelenik meg, lehámlanak róla a negatívumok – csak a szépre emlékezünk, ahogy mondani szokás. És így aztán, amikor a maival összehasonlítjuk a régi dolgokat, akkor azt mondjuk, mint amit a fogság után a Babilonból hazatért zsidók is mondtak, összehasonlítva lélekben a régi jeruzsálemi templomot meg az újat: szerintünk ez semmit nem ér ahhoz a másikhoz, a régihez képest!
Aki látta a templomot a “régi dicsőségében”, az azt mondta a renoválás alatt álló, épülőfélben lévő, évtizedekig építésében azonban elakadt, így csak félig rendbe hozott templomról, hogy messze elmarad a régitől a szépsége és dicsősége.
Hányan éreznek így ma is, őrizgetve élményeket, tapasztalásokat, éveket és évtizedeket, amik jobbak voltak a jelennél és talán szeretnének megint tizenévesek vagy huszonévesek lenni, hogy megint boldognak gondolhassák magukat! Mennyi vers és mennyi dal szól az emlékekről, és megidézzük ezeket az emlékeket, de hamar kiderül, hogy soha vissza nem hozhatók, ha emlegetjük is őket, ha szeretettel gondolunk is rájuk – mert egyszer s mindenkorra mögöttünk vannak. Milyen kétségbeejtő erőfeszítéseket tesz olykor az ember, hogy visszaforgassa az idő kerekét és nem lehet, mert az élet előre megy és nem visszafelé. És ami elmúlt, az soha nem jön vissza többé, akár hogy is szeretné az ember.
És az ige, amiről ma együtt gondolkodhatunk, pontosan ezt mondja. Megszólal a Seregek Ura Aggeus próféta által és azt mondja Izraelnek, hogy tudtok ti olyan templomot is építeni, aminek a dicsősége nem hogy eléri, hanem messze meg is haladja majd az előzőét. Nem kell visszaforgatnotok az idő kerekét, nem kell elmenekülnötök a múltba, nem kell emlegetnetek a “régi dicsőséget”, mert az én Lelkem közöttetek marad! Légy bátor, Zerubábel helytartó, légy bátor Jósua főpap, és legyen bátor az ország egész népe, dolgozzatok, mert én veletek vagyok!
II.
Ugye érezzük, hogy mennyivel többet ér a jelen és a jövő minden lehetséges, még oly szép múltnál is, ha Isten velünk van! Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – mondja a Római levél a Bibliában, és mondták annyian már, éppen a magyar történelemben is, nekünk kedves, nagy történelmi személyek, Bethlen Gábor és a többiek. És valóban, ha ő velünk van, és mi ővele, akkor nem kell már a múlttal vigasztaljuk magunkat – a sivár jelennel szemben, mert a jelen nem attól lesz már fényes, hogy fiatalok és erősek vagyunk, hogy sikereink vannak és éljük a világunkat, hanem attól lesz fényes és dicsőséges, hogy bent a szívünkben az ő lelke ragyog. És ennél semmi fontosabb nincsen is, mert ha a szívben Isten Lelke van, akkor ott békesség és vigasztalás és erő és szeretet is van. Ahogy Goethe mondja:
“Ha merő fény bent az élet, nap nélkül is megleszünk / amit megtagad az élet, szívünk nyújtja azt nekünk.”
És hogy ne tagadna meg az élet tőlünk ezt vagy azt! Néha a jó természetet, és irigykedve nézünk másokat, de jó nekik, hogy szerencsésebb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb természettel születtek. Máskor a sikert, az anyagiakat vagy éppen az egészséget – és azt látjuk úgy, hogy másoknak több jutott ezekből. Igen, minden életből hiányzik ez vagy az. Nincs teljesen boldog, hiánytalan élet, ami az e földi ajándékokat illeti, valami mindenhol hiányzik, lehetne belőle több vagy lehetne igazibb. De ezt az egyet, Isten Szentlelkét soha, senkitől meg nem tagadja az ég, ha valaki azt szív szerint kéri. “Ha ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak kenyeret adni, amikor azok azt kérnek tőletek, és nem követ adtok nekik, mennyivel inkább ad nektek a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik azt kérik tőle” – mondja Jézus.
És erre emlékezteti a templomépítőket is a fogságból hazatértük után: ha én veletek vagyok, ha engeditek, hogy én cselekedjek általatok, és a Lelkem ott lehet a szívetekben a falak építése közben, a várfalak erősítgetése és javítgatása közben, akkor sokkal szebb és dicsőségesebb templom épül majd, mint ami a legszebb emléketekben egyáltalán élhet.
Ezt a kétezer-ötszáz éves ígéretet mai magyar nyelvünkön úgy fordíthatjuk, hogy Isten képes megújítani emberi életeket, függetlenül attól hogy tizenévesek vagy hazafelé tartók.
Ő meg tudta újítani a babiloni fogság megrázkódtatásán átment Izraelt – miért nem tudná megújítani ma az olykor erkölcsi lenullázódáson átment, már saját magában sem bízó embereket? Embereket, akik elvesztették talán a becsületüket, elvesztették talán a hitüket, olykor a saját vétkeik miatt, hiszen Izrael is így került valamikor Babilonba. Vagy ezt a nemzetet itt, amelynek a tagjai vagyunk és amely annyi sebből vérzik! Isten meg tud újítani közösségeket, családokat, emberi összetartozásokat. Tud olyan újat teremteni, mint Jézus a kánai menyegzőben, hogy a vízből bor lesz, az alacsonyabb minőségből magasabb minőség válik. Nála lehetséges, hogy a bor, amit később hoznak az asztalra, nem hogy silányabb, hanem jobb, mint ami előbb volt ott az asztalon. Nála lehetséges, hogy valaki az élete útján hazafelé tartva nem hogy boldogtalanabb, sivárabb vagy éppen tisztátalanabb életet él, mint azelőtt, hanem boldogabb, tartalmasabb és istenesebb életet.
Ezt a hitet akarja ápolni bennünk a mai ige Aggeusnál. “Nagyobb dicsősége lesz a későbbi templomnak, mint a korábbié volt!” – hittel higgyük ezt, és ő majd megcselekszi.
III.
A fogság utáni Izrael életében szólalt meg az a bizonyosság, hogy Isten, aki őket megpróbálta a számkivetésben, és megtisztítva hazahozta őket onnan, nem csak az ő tulajdonuk. Nem egyetlen népnek a géniuszáról van szó tehát őbenne, ahogyan azt még ma is sokan félreértik, hanem minden népek Uráról, a Seregek Istenéről. Neki olyan templom épül, hogy abba még a pogány népek is elhozzák a maguk gazdagságát, Aggeus már így látja… “Enyém az ezüst és enyém az arany, és a pogány népek elhozzák ide kincseiket és ezt a házat megtöltöm dicsőséggel.” – hallottuk az előbb. Tudjuk, hogy Salamon templomának építéséhez valamikor Hirám, tiruszi király is hozzájárult már, amikor fenyőfákat és cédrusokat vágatott ki a Libánonon és kőműveseket is küldött, már Salamon apjának, Dávid királynak idejében is Jeruzsálembe – és ezt a dolgot hat évszázad múlva is emlegetik Izraelben, hogy volt egy pogány fejedelem, aki jó szívvel volt irántunk.
De most ennél sokkal többről van szó. Arról, hogy Aggeus próféta immár bizonyos arról is, hogy Isten nem csak az ő Istenük, hanem az egész embervilágé. Itt olyan Úrról van szó, akit felismernek mind a népek, és elhozzák kincseiket az ő temploma építésére. Az emberiség nagyszerű egységéről van tehát szó, amely hitben és szeretetben jön létre. Itt már nem egy törzsi istenségről és nem egy nemzeti istenről van szó, hanem valóban a Seregek Uráról, aki az “ég Seregeinek” vagyis az egész istenvilágnak felette áll, Ura annak. Őt keresni egyetemes emberi vágy a világ kezdete óta és amit ő mond és tesz az egyetemes igazság. Az túl van minden emberi kételyen és okoskodáson.
Amit ő alkotott, az örök rend és aminek ő törvényt szabott, azt nem változtatja meg. Ebben az értelemben szólal meg a Jób könyvében, amikor a forgószélből, ma úgy mondanánk, tornádóból – hallja az ő hangját az éppen a maga igazságát magának perlő Jób, és ezt mondja: “Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?” Valóban, nincs emberi beszéd, még ennek a mai világnak sok hangoskodása sem, amely elhomályosíthatná az ő örök rendjét. Beszélhetünk, okoskodhatunk, vitatkozhatunk is egymással, de az örök rend attól még örök rend marad és nincs ember, aki valaha is kitérhetne előle. Benne élünk, mozgunk, és vagyunk, mondja Pál, és milyen jó annak, aki békességben és szeretetben van ezzel az Úrral.
Ezen a helyen békességet adok, hallottuk az előbb a prófétai ígéretet. Rá is fért ez az akkori zsidókra, hiszen irigy és féltékeny népek figyelték minden mozdulatukat, és be is árulták őket a perzsa udvarnál, aminek akkoriban éppen a hűbérese volt Izrael, hogy azért építik a templomot Jeruzsálemben meg a falakat, mert el akarnak szakadni, pártot akarnak ütni a perzsa főhatalom ellen. Tehát nagyszerű ígéret már a békesség is egy ilyen félig hadiállapotban élő népnek, de itt valójában üdvösségről van szó. Ez a két fogalom a Bibliában egy és ugyanaz. Ahol Isten üdvöt ad, ott békesség van az emberek közt. Barátságosak, jók egymáshoz, nem ellenségeskednek, szeretik és megbecsülik egymást. Ez az üdv egyik legfontosabb tartalma. Hagyjuk tehát abba az ellenségeskedést, a gyűlöletet, a gyanakvást, mert Isten úgy akar nekünk üdvöt adni, hogy az békesség is legyen.
És a fordítottja is igaz. Ahol emberek már békességben vannak, magukkal is, egymással is, tudják meg, hogy ez Isten ajándéka, mert ő adja az embereknek a békességet. Az ő üdvözítő szeretetének ajándéka, hogy tudunk megbocsátani egymásnak és képesek vagyunk fölé nőni a saját szívünk meghasonlásainak is. Ezek Isten legszebb ajándékai! Ez a lélek igazi üdvössége. Ahol ez van, ott dicsőségesebb a ház a legszebb, régi emléknél is, éspedig ma, itt és most!
Ne féljünk hát az emlékektől, Isten ajándékai azok is, de sose higgyük, hogy ott van a mi üdvünk, és az elmúlt dolgokhoz kell visszamennünk, hogy igazán boldogok lehessünk. Veletek leszek, és az én Lelkem közöttetek marad! Legyetek bátrak és dolgozzatok, együtt, szeretetben, hűségben – és meglátjátok, ami így készül, velem és általam, az én Lelkem erejével, az én jelenlétemben, az még szebb lesz annál, mint a legszebb emléketek valaha is volt! Sőt, még a népek is rájönnek, hogy itt valami többlet van, és felismerik az egyetemes igazságot, és elhozzák az ő kincseiket az én templomomba.
Ennek a megígért nagy és szép világ-közösségnek szerény előhírnöke a keresztyének egységtörekvése, hogy immár együtt imádkozunk évente egy héten át. Legyen ennek az öröme, szeretete ott minden hívő szívében!
Ámen
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, te azért jöttél, hogy életünk legyen és bővölködjünk, mi pedig önzésben és szeretetlenségben élünk életünk idejének legnagyobb részében. Bocsásd meg sok hűtlenségünket, amellyel elhagytuk helyünket, ahová állítottál bennünket. Bocsásd meg, hogy országod munkálása helyett nagyon gyakran az elmúlt dolgokban keressük lelkünk üdvösségét, és gyakorta szolgáltatjuk ki szívünket hozzád méltatlan bálványok szolgálatának is. Uralkodik rajtunk a gőg, a bosszú, a sok-sok kívánság és az anyagiasság is. Könyörülj rajtunk, hogy megtisztuljon életünk mindentől, ami csak elválaszt minket a Krisztusban való megszentelt élettől. Lelkünk számára a jókat és hasznosakat, a világnak pedig a te mennyei békességedet adjad bőségesen. Vigasztaló kegyelmedet kérjük megtört szívű testvéreinknek, akik gyásszal és nagy veszteséggel állnak most szent színed előtt. Istennek Báránya, aki elveszed a világ bűneit, könyörülj rajtunk. Munkáld bennünk a Krisztusban való új életet és teremts békességet és egységet az embervilágban.
Ámen
