Tanuljunk várni!

2000. december 17.
Dr. P. Tóth Béla

Tanuljunk várni!

Lekció: Ézsaiás 9:1-7
Textus: Ézsaiás 9:1

“De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatatás van�”

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott az ígéretért, hogy nem hagyod magára népedet bajaival. Köszönjük, hogy hűséges Isten vagy, aki beteljesíted minden ígéretedet. Íme, a megígért gyermek is megszületett, aki csodálatos, jó tanácsot adó, erős Isten, örökkévaló Atya, békesség fejedelme. Egész szívünkkel feléd fordulunk most, hogy eljöhess a mi szívünk fejedelmévé is. Ó Urunk, ne hagyj minket magunkra bűneinkben, kételyeinkben és veszteségeink közepette. Ragyogtasd ránk világosságodat, hogy lássuk életünk útját, amin járnunk kell. Vezess minket olyan úton, ahol elérkezünk hozzád, aki életünk alapja és forrása vagy, aki vagy, voltál és aki eljössz. Hallgass meg minket imádságunkban, és szólj most hozzánk lelki üzenettel!
Ámen.

Igehirdetés

Ádvent időszakában nem térhetünk ki az elől a tény elől, hogy Jézus nélkül sötétség van a világban és sötétség van a mi szívünkben is. Azért van ez így, mert Isten örök szeretet-akaratából ő a világ világossága. Nélküle emiatt legfeljebb pislákoló fények, vagy hamis ígérettel teli, villódzó világvárosi fények, vagy éppenséggel félrevezető, csalárd fények vesznek bennünket körül a világban.
Kitűz az ember magának valami célt, azt maga elé teszi, mint egy lámpást, és azt mondja magának, hogy erre akarok menni. Aztán eltelnek ével és évtizedek, és ami egykor lelkesítő cél volt, egyszer csak elveszti varázsát. Az egykor irányadó fény jó, ha pislákoló gyertyavilág marad, ha ki nem huny egészen az idők múlásával.
Aztán ott vannak a nagyváros jellegzetes fényei: a siker és a gazdagság: villódzó neonok, a képernyőn igéző csillogás. Elérni valamit, amit a szüleim sem tudtak, jutni valamire, szerezni, gazdagodni. Aztán sikerül – és ezt sok példa mutatja – egy idő után nem lel benne örömet az ember. Elmúlik a káprázat és jön a kiábrándulás.
És vannak egészen tudatosan félrevető fényei is a világnak. Gyermekkorom olvasmánya volt egy regény, ami azzal kezdődött, hogy a szigetlakók az este a közeledő, kikötni akaró hajót úgy akarták félrevezetni, hogy a fáklyát, amit meggyújtottak iránypontul, egy kecske szarvára kötözték, és aztán noszogatták a hegyoldalon, menjen arrébb, hogy a sziklás öbölben kikötni készülő hajó zátonyra fusson, és hozzájuthassanak a kincsekhez. Még ez is jelen van a világban, a tudatos megtévesztés lelkülete.
Elmondom, testvérek, hogy a múltkorában úgy csalt ki tőlem valaki pénzt, hogy temetést jött bejelenteni. Azt mondta, meghalt a felesége. Jóhiszeműen fölvettem az adatokat, aztán még azt is elmondta, hogy meglopta a munkatársa és nincs mit enni adnia a gyermekeinek. Megszántam és adtam neki pénzt, amit sose szoktam. Legfeljebb ruhaneműt vagy ennivalót adok, ha valaki az utcáról bejön, ha látom, hogy arra valóban szüksége van. Mire kiderült, hogy nem is volt felesége, temetésről pedig egyáltalán nem volt szó, addig a pénzzel nyomtalanul eltűnt. A Szolnoki Bíróságon láttam viszont, ahová megidéztek tanúnak, és hiszékenységem feletti bosszankodásomat csak az vigasztalta, hogy a bíróság folyosóján egy sereg környékbeli lelkipásztort találtam: reformátust és katolikust egyaránt. Ők is örültek, hogy nemcsak ők voltak olyan hiszékenyek, én is.
De jelen van a világban az ennél fajsúlyosabb hitetés is. A nagy jelszó: szerezd meg és boldog leszel. Alig van reklám, ami ne ezt ígérné. Ha megkaparintod, tiéd, akkor megváltozik életed, lesz önbizalmad, jól fogod érezni magadat, leszel valaki a többiek között. És hogy tényleg így lesz-e, az legkevesebb kétséges.
Azokban az időkben, amikor az ézsaiási ige elhangzott, amit az előbb fölolvastunk, éppen az asszír hódítások indultak Izrael északi részén, Zebulon és Naftali földjén. Ez a rész veszett el leghamarabb, ez a föld volt az, amely egyébként is a legtöbbet szenvedte az ellenségtől. És az asszírok őrületes kegyetlenséggel hódítottak. A mai napig lehet olvasni győzelmi oszlopaikon, hogy azzal kérkednek, senkit nem hagytak életben. A csecsemőket is falhoz csapkodták, a megölt terhes asszonyok hasát is fölvágták, nehogy írmagnak maradjon egyetlen élőlény is. Ilyen volt az asszírok fennhatósága Zebulon és Naftali földjén. Valóban sötét volt az élet, ha egyáltalán megmaradt, mert a zsombékokba, erdőkbe elrejtőzve, itt-ott, barlangokban lehetett csak életben maradni. Sötétség volt és szorongattatás valóban minden tekintetben.
És most, amikor nincs háború, itt, ahol élünk, nem hasonlóan sötét-e a bűn uralma a világban, és itt a mi szívünkben? Vajon nincs-e sötétség, amikor hiányzik az őszinteség, mert a bűn folyamatos hazugságra kötelez? Nincs-e sötétség, amikor nem marad egy csöpp emberség sem, mert a szerzés világában farkastörvények uralkodnak, és aki nem kapar magának, azt félrelökik és kivetik maguk közül? Nincs-e sötétség, amikor egy megtévedt fiatalt, aki autó-tolvajok közé keveredett, s mikor ki akarna szállni, zsarolással és fenyegetéssel öngyilkosságig kergetik? Nincs-e sötétség, amikor már bűnnek se számít, hogy emberek a remélt egyszemélyes boldogságukért cserbenhagyják társukat és gyermekeiket? Nincs-e sötétség, amikor ritkaság az ígéret megtartása, még ritkább a hűség a barátságban, összetartozásban, a közösségért élésben? Amikor a rendezetlen lélek bajai miatt lassan több a beteg az orvosi előszobákban, mint a szervi elváltozások miatt?
Nagy a sötétség, amiben élünk, és ami itt él mibennünk! Ne áltassuk magunkat, testvérek, az ézsaiási ígék rólunk szólnak; a mi időnkről és rólunk személyesen. És annál nagyobb a sötétség, minél távolabb vagyunk az élő Istentől! Néha már a hitünket is elveszítjük, azt mondjuk: nem is érdemes helytállni, inkább sodródjunk a világgal, úgy sincs magasabb rendű élet. Ilyen gondolatok rettentik az embert.
Milyen jó, hogy az ádvent csöndjében megszólal az ézsaiási íge, és annak nem csak diagnózis része! Isten Szentlelke mondta ott annak a szorongattatott, sötétségben élő népnek, és hiszem, hogy nekünk is mondja: nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van. Nem végleges a sötétség, nem végleges a bűn hatalma. Az önzésben, hamisságban, hazugságban élő ember, akik valamennyien vagyunk, most hallja meg ezt az ígéretet! Nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van. És nem azért, mert majd magától elmúlik. Ami magától elmúlik, ahelyett jön másik. Az istentelenség, a fény nélküli élet nem múlik el magától, egyedül a Világosság Atyja, maga Isten mulaszthatja el. És ő éppen ezt ígéri: eljövök hozzátok. Nem csak követet küld, hanem ezt mondja, ő maga lesz testté. “Egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk” és a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát! Akik a halál árnyékának földjén laknak, fény ragyog föl. Micsoda ígéret!
Igen, ezért érdemes ádventet ünnepelnünk. Isten testté lett Krisztusban, és testté akar lenni benned és bennem is. Mindazt a jót, amit Krisztusban adott ennek a világnak, ma is adni akarja mindnyájunknak. Azt akarja, hogy bennünk is itt legyen a csodálatos élet.
Hallottuk, a testté lett ígéről, a születendő Fiúról ezt mondja: hívják nevét Csodálatosnak. Ami azt jelenti, testvérek, hogy nemcsak a lefokozott, a gondokkal teli, elpiszkolódott élet létezik, hanem a csodálatos, az igazi, az isteni, a megújult élet. A fényes, a ragyogó, ami másoknak is iránypontul szolgál, amiben szeretet és igazság van. “Igazság és jogosság által uralkodik.” Ezt nekünk akarja adni!
Aztán ilyet olvasunk, hogy “Tanácsosnak” hívják a születendő Messiást, hiszen róla jövendöl Ézsaiás. Ami azt jelenti, nem szorul az emberek tanácsára, közvetlenül Istentől kapja az igazságot, a szükséges útmutatást. Ő ilyen életet akar adni nekünk: ahol az Isten-közeliség áhítatában megtudjuk, mi a teendő, mit kell tennünk, és mi az, amitől tartózkodnunk kell, ha valóban az ő gyermekei akarunk lenni. Aztán sorjáznak mind, a teljesen Istennek járó méltóságnevek, egy emberről szólóan! Hallgassuk csak őket: örökkévalóság Atyja, békesség fejedelme. Ezek érvényesek először a Messiásra, Jézusra, aztán mind azokra, akiknek közük van Jézushoz, akik beengedték őt az életükbe. Rájuk is elkezdenek érvényesek lenni ezek a méltóságjelzők! Rajta át, vele egységben átterjed ránk emberekre mindannak az ereje és áldása, amit Isten Messiásban adott a világnak! Elkezdünk mi is isteni életet élni, nem magunktól és nem magunk által, hanem tőle és őáltala, ahogyan azokban a vészes időkben, az asszír hódítás éveiben, az északi országrész pusztulása idején is ott volt az új élet ígérete: Nem lesz mindig sötét, megsokasul a nép, és örülnek nagy örömmel, az aratók örömével, vagy mint amikor zsákmányt osztanak. Érvényes az ígéret itt is és most: jön a szabadítás, és éppen akkor, amikor a legnagyobb a baj.
Nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van! Mit tegyen az ember, aki mindezt örömmel hallgatja, és szíve szerint részesedni akar az eljövendő Úr közelségében, a hozzátartozás többletében? Ezeket mondhatjuk: Várni őt, hívni őt, és felkészülten fogadni őt.
Várni őt, ez az első, mert eljöttének idejét ő maga határozza meg. Hányszor ringatta magát tévhitekbe a keresztyén egyház, nem beszélve a pogány hitekről és vallásokról, azt gondolva, hogy meghatározhatják, Isten mikor és hol van jelen. Mintha mi osztanánk jelenlétét. Nem tartjuk kezünkben az “időket és alkalmakat”, és bizony vannak időszakok, amikor semmi mást nem tehetünk, csak elcsendesedünk és várunk.
Jó lenne a nagy nyüzsgésben, jövés-menésben, igyekezetben tanulni ezt a leckét. Várni, semmi mást, csak várni. Egy házasság tönkrementekor történt, hogy a férj és a feleség egyaránt jóvátehetetlennek látták már, ami történt közöttük. De mivel szerették gyermekeiket, s miattuk nem akarták fölszámolni otthonukat, tanácsot kértek. Csak annyit tudtam mondani: Várjatok, hátha mégis kezdenek gyógyulni a sebek, amiket egymásnak okoztatok, amiket most gyógyíthatatlannak gondoltok. Ne tegyetek semmit, ne magyarázkodjatok, ne akarjátok egymást átalakítani, megbüntetni, megvádolni, egyszerűen várjatok, maradjatok nyugton! Hallgattak a szóra, nem intézkedtek, és türelmüket Isten új belátásokkal áldotta meg. Visszataláltak egymáshoz és szép, régi összetartozásukhoz.
Mi is tragikusan eljátszottuk legjobb szövetségesünkkel, Istennel való összetartozásunkat. Tanuljunk most várni, erre való az advent: hátha adja gyógyító erejét, megkönyörül rajtunk, hátha újat kezd velünk, visszavezet oda, ahol elvesztettünk valami fontosat. Ahogyan megkönyörült a világon és Krisztusban újat kezdett az emberiséggel. Miért ne kezdene veled és velem, most ebben az adventben, ebben a karácsonyban valami újat és tőle valót? Tanuljunk várni, mert ezért van az advent. Csöndben lenni, nem tenni semmit, csak várni.
De mégis van tovább: hívni őt. Ez már több, mint várni. Bizony, kevesen vannak, akik eljutnak idáig, pedig nagyon sokan szomjazzák jelenlétét, érzik hiányát, de valahogy mégsem akarják még hívni őt. Talán valami sértett büszkeség van az ember szívében, nehéz magunkat megalázni, egészen kisgyermekeknek lenni. Vagy kifosztott felnőtteknek, akik tudják, üres a kezük, üres a szívük és teljesen üres az életük nélküle. Nehéz ezt elismerni! Fönntartjuk a fejünket, mint az üres kalász. Milyen kevesen jutnak el odáig, hogy hívják őt! Azért is, mert még nem vagyunk elég mélyen, azt hisszük, emberi segítség is megteszi. Nem teszi meg, testvérek! Sok példa mutatja, hogy vannak olyan válságok, csődök és vannak olyan mélységes mély vermek, amikben semmifajta emberi segítség nincs többé! Hívjátok őt, amíg még megtalálható! Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. A mélységből kiáltok hozzád, Uram – soroljuk a szebbnél szebb bibliai ígéket? És tudjuk, hány ember életében meghallgatta a nagy mélységből, messzeségből kiáltott imát is.
Így lehetetett a kiszáradt kútba vetett József is, aki várta az Isten szabadítását a mélységben. És midiánita kereskedők jöttek, akiknek semmi más fontos nem volt, mint a pénz -akkor is voltak ilyen emberek- és eladták a szerencsétlent rabszolgának. Pénzzé tették életét! Kihúzták ugyan a kiszáradt kútból, de azonnal kivitték a rabszolgapiacra. József azokban a percekben nem hihette, hogy Isten szabadításának részese. Egy Édesatya jósgát veszítette el, s lett belőle rabszolga. Mégis, azok az emberek Isten szabadítását közvetítették, és a rosszból jó jött ki. Vajon hisszük-e, hogy a szabadító Isten ma is képes erre? Emberek és ügyek által, amik csöppet se kényelmesek vagy kedvünkre valók, az ő szabadítását hozza közel. Kiáltsunk a veremben vergődő ember kiáltásával, mert eljön a meghallgattatás!
És ha már vártunk ádventi szívvel, és kiáltottunk a nagy mélységből, messze földről, akkor tegyük meg a magunkét, hogy felkészülten fogadjuk őt. Vegyük csak mintánkat a köznapokból. Ha vendéget várunk, mit szoktunk tenni? Takarítunk és asztalt készítünk. Ilyen egyszerű. A takarítás adventi feladat. Megnézni, mi van útban, mi az, ami méltatlan hozzá, minek van lehúzó ereje, minek nem örülne, ha ott találná életünkben. Legyen ez a hét a takarítás hete, és nem csak a lakásban, hanem életünkben is. Méltatlan indulatok, cselekedetek, szavak, sérelmek eltakarítattassanak mind!
Az asztalkészítés már az ő dolga: ő vendégel meg minket. Amikor majd asztalunkhoz ül az úrvacsora szent közösségében, az ő vendégei vagyunk. Mit adhatnánk mi őneki? Ahogy a költő is mondja, összefoglalva földi életének bukdácsolását, sok kételyét, hitetlenségét, visszatekintve ezt mondja: “Itt, ahol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy-nagy Úr vendége voltam”. Az ő vendégei vagyunk, az ő vendégei lehetünk. Várni, hívni felkészülni – legyen ilyen ez a mostani advent, és akkor eljöhet hozzánk is a Békesség Fejedelme. Így legyen!
Ámen.

Imádkozzunk !

Urunk, valóban nem vagyunk méltók, hogy hajlékunkba jöjj, de íme várunk és hívunk, mert nélküled sötétségben és vigasztalanul élünk a halál árnyékának földjén. Köszönjük az előttünk álló karácsonyt, amely fényeivel már int felénk. Add Urunk, hogy megteljen szívünk szent várakozással eljöttöd iránt igazi, szívbéli sóvárgással. Taníts minket várni, taníts minket imádkozni, és segíts minket igazán és komolyan felkészülni érkezésedre. Imádkozunk most fájó szívű, gyászoló testvéreinkért, töröld le könnyeiket, ragyogtasd fel világosságodat nekik is és mindnyájunknak. Add Urunk, hogy meglássuk az utat, amin vezetni akarsz bennünket. Erősíts minket a jóra, hogy áldott és örömteli lehessen az életünk. Segíts minket a benned való új élet ajándékára, és engedd meg nekünk, hogy egymásnak is javára lehessünk. Megváltó Jézusunk nevében kérünk, hogy hallgass meg minket imánkban.
Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.