Teljes élet

2000 december 25.
Dr. P. Tóth Béla

Teljes élet

Lekció: Máté 2:1-12
Textus: Luk 2:11

“Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük a Betlehemben született kisdedet, akit üdvözítőül adtál a világnak. Megszántad a fellázadt s bűnbe merült, igaz útját vesztett embert, akik vagyunk valahányan, és az ige testbe öltözött értünk, hogy lehessünk újra igazán emberek, neked gyermekeid, egymásnak pedig testvérei. Mindnyájan elvesztettük az utat, az igazságot és az életet – te pedig azért adtad a világnak Krisztust, hogy őt hallgatva megtérjünk és éljünk. Légy áldott az új élet ajándékáért, amit benne mindenkinek lehetővé tettél, az ige hirdetéséért és hallgatásáért, a Szentlélek jelenlétéért. Tölts el minket az ünnep órájában áhítattal és szent örömmel, hogy méltók lehessünk végtelen nagy szereteted és bocsánatod ajándékához, a kétezer éve született Jézus Krisztushoz. Foglalj egybe minket szent asztalod körül, hogy megteljen szívünk kegyelmeddel, és dicsőíthessük az Egyszülött Fiút, páratlan és senki máshoz nem fogható megváltó Jézusunkat, aki veled és a Szentlélekkel együtt örökkön örökké él és uralkodik!
Ámen.

Igehirdetés

Csodálatos dolog, hogy valaki kétezer esztendőn át nem távozik el az emberek emlékezetéből. Annyi nagyszerű ember született az évszázadok során: költők, lánglelkű gondolkodók, hódító hadvezérek, híres emberbarátok, és sokat közülük már életében ünnepeltek. Aztán lassan halványulni kezdett emlékük, és ha maradt is követőjük, az legfeljebb egy-egy csoport valahol a világban. Jézus fénye azonban nem halványult el kétezer esztendő során, mert olyasmit hozott nekünk embereknek, ami valóban páratlan. Ő senki máshoz nem hasonlítható, ezért is hívjuk Egyszülöttnek.
Ő állít most meg minket, karácsonyt ünneplő keresztyéneket, és emlékeztet a lényével arra, amit hozott nekünk. Mindenekelőtt arra, hogy első eljöttével is a fontos és a kevésbé fontos, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetésére tanította övéit. Testi itt jártakor, kétezer esztendővel ezelőtt egy, szétesett hitű Izráelt, küldetésében meghasonlott szent népet talált, aminek maga is születése szerint tagja volt. A törvénytanítók apróságokon vitatkoztak, a végsőkig betű szerint értelmezték az Írást, az ígét, de a szellemét semmibe vették. Kényszeres pontossággal megtartották a rituális előírásokat, kiszámolták hány lépés “a szombatnapi járóföld”, amit még végig lehet sétálni anélkül, hogy az ember “megtörné” a szombatot, munkát végezne. De mellőzték az igazságosságot, a jogkövetést és a hűséget, ami a hit lényege.
Jézus egész lényével arra tanított, hogy nem szabad elveszni a részletekben, nem szabad mellőzni a fődolgot, mert rövid a földi élet. Nehogy úgy menjünk el innét, hogy éppen a lényeg marad ki emberi életünkből. Azt hozta, hogy a fő dolog, a legnagyobb ügy emberi életünkben Isten országa. Ehhez képest minden más eltörpül, semmiség. A serénykedő asszonynak ezt mondta: Márta, Márta sokra igyekezel, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Az aggodalmaskodóknak pedig, akiket az ismeretlen jövő, a holnap szorongat, ezt mondta: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, minden egyéb megadatik nektek. Ne aggódjatok a holnap felől, elég minden napnak a maga baja.
És hogy mennyire fontos volt számára Isten országa, vagyis hát Isten királyi uralma – mert ezt jelenti ez a szó – azt a keresztig való engedelmességével bizonyította a világnak.
Méltó dolog, hogy megváltó Jézusunk kétezredik születése napján odamérjünk életünk minden ügyét Isten országa ügye mellé. Nem nőtt-e fölébe a megélhetés, a személyes ambíció, a kényelem, a meggazdagodás lehetősége vagy bármi más, amit az ember szívében hordozhat. Mert ha igen, ne késlekedjünk kimondani a szigorú ítéletet magunk fölött: bálványimádóvá lettem. Mert csak az ő neve szenteltethetik meg, nem adatott más név az ég alatt, amely által üdvözülhetnénk. Nincs fontosabb név az ő nevénél! Csak az ő országa jöjjön el, ő uralkodjon egyedül, minden más uralom rabszolgaság. De az ő igája gyönyörűséges, és az ő terhe könnyű.
Ha valóban újra különböztetünk majd lényeges és lényegtelen, Isten királyi uralma és minden más uralom között, ha a fő helyre, a középre, az első helyre megint ő kerül, aki egyedül méltó erre, akkor tanulhatunk különböztetni másik irányba is. Ahogy egy nemrég elhunyt kedves tanítónk mondotta: Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondoktúrástól, mert ők sok kényelmetlenségtől megmenekülhetnek. Igen, ha a főhelyre az igazi hegyóriás kerül, Isten királyi uralma, akkor egyszerre vakondoktúrásnak fog tűnni sok minden: a sérelem, amitől tegnap még fuldokoltam, éjszaka sem hagyott aludni: a megszerezhető hírnév, a presztízs, s a pozíció, ami olyan fontos, hogy az embereknek ilyen vagy olyan véleménye rólam, ügyek, amik eddig vastörvényként igazgatták döntéseimet, és sok minden más is vakondoktúrásnak fog bizonyulni az igazi hegyóriás mellett. Mert egyetlen hegyóriás van és ez Isten királyi uralma. Ez az egyetlen nagy ügy! Jézus ezt tanította, erre tette rá életét, és ma sincs más, ami emberi életünk kétértelműségeit feloldaná, ami fölül emelhetne minket azon, hogy egy kicsit igen, hogy egy kicsit nem; egy kicsit fehér, egy kicsit fekete; egy kicsit kívül, egy kicsit belül. Isten királyi uralma egyértelművé teszi az ember életét.
Aztán a Jézus lényéből, – ez ennek tudniillik Isten országának gyakorlati következménye – a szeretet is szétsugárzik. “Ha szeretet nincsen énbennem semmi vagyok” – vonja le a következtetést az apostol, olvassuk a szeretet himnuszában. Lehetek ékesszóló, nagy tudós, lehetek önfeláldozó, vagy hősszerelmes, testemet a tűzre adhatom, vagyonomat felétethetem, “ha szeretet nincsen énbennem semmi vagyok”. A kereszten átszegzőiért imádkozó Jézus, aki arra tanított, hogy még ellenségeinket is szeressük, erre tette rá életét. A szeretetre. S bár testiképp megsemmisíthették, de életpéldája, szeretete ma is sugárzik és erőt ad, és ma is mérce minden emberi szeretet számára. Így kell értenünk, hogy ő eljön ítélni eleveneket és holtakat: minden, amit ebben a földi életben cselekszünk, az ő szeretetén méretik meg.
Amikor ezt mondjuk, hogy üdvözítő született nekünk, akkor ezzel azt mondjuk, hogy nincs más út az üdvösségre, mint a szeretet kettős-egy nagy parancsolata: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. És szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. Ami azt jelenti, hogy egyetlen reális tartalma van az emberi életnek, és ez a szeretet. Egyedül a szeretet az, ami üdvöt munkál abban is, aki szeret, és abban is, akit szeretünk. Ne múljon el a karácsony anélkül, hogy megkérdeznénk, van-e bennem szeretet. Mert ha nincs, akkor tényleg semmi az életem. Jézus élete azért nem semmisült meg a testi pusztulással, mert a szeretet nagyobb, mint az élet és nagyobb, mint a halál. Akiben akkora a szeretet, hogy nem csak barátaiért, de ellenségeiért is odaadja magát, az él évezredek múltán is. Jelen van, vigasztal, erőt ad és útbaigazít.
Ne kerüljük azonban ki Jézus lényének legsúlyosabb tényét: szenvedést sem. Minden vallás, filozófia arról szól, miként lehetne valahogy megszabadulni a szenvedéstől. Jézus lénye pedig arról szól, miként lehetne felemelni, átnemesíteni azt, odaadni Isten kezébe. “Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet” – mondta utolsó sóhajával. Ő a szenvedést Isten-ügynek tekintette. Milyen más az, amikor csak a magunk nevében, imádság és Isten előtti tusakodás nélkül szenvedünk! Attól mindig hangos a ház, a munkahely, ahol megosztjuk lelkünk gondjait társainkkal. De aki szenvedései között is megmarad Isten gyermekének, ahogyan megváltó Jézusunk, aki szenvedéseivel együtt áll Isten előtt, az megkaphatja kérdéseire a választ. Így jutottak el emberek odáig, hogy bár tudván tudták, hogy meg kell halniuk, nem átkozták, hanem áldották Istent. Dicsőítették őt, úgy mentek el ebből a földi világból.
Szepetneki János, magyar reformátor, énekeskönyvünk 399. énekének szerzője, 1555-ben az igaz hitért mártírhalált szenvedett. Mielőtt maghalt imádságot írt, amelyet négyszáz év óta vigasztalásul szorítunk a szívünkre. Ilyeneket mond ebben: “Én elmegyek Atyámhoz, Istenemhez, én lelkemnek Megváltó mesteréhez, mennyországban való örökségemhez, és a vigasztaló Szentlélek Úristenhez.” Milyen más így meghalni! Elmegyek, de nem a semmibe, a sötétségbe, az ismeretlen homályba, hanem megyek az én megváltó Uramhoz, aki úgy szeretett engem, hogy önmagát adta értem. Igen, a szenvedés Isten ügy.
Végül még egy szó, amit Jézus születésekor angyalok is hirdettek, és mi sem kerüljük meg: üdvösség. Nagy szó, megfoghatatlan, ritkán használjuk, jobbára csak a templomban halljuk. Mégis életünknek egyetlen nagy ügye van: az, hogy győzelemre jussunk, el ne bukjunk. Szét ne essen, meg ne semmisüljön életünk, erőt ne vehessen rajta a “második halál”, a szellemi megsemmisülés. Az, hogy hiába voltam olyan, mintha nem is lettem volna, semmit ér az egész. Ez az üdv a hiánya, s így értjük meg, mit is jelent igazán az üdvösség.
Üdvözítő született ma nektek, ki az Úr Krisztus a Dávid városában! Világos az angyali híradásból, hogy az üdvöt Jézus hozza. Az angyalok éneke nyomán hívjuk őt üdvözítőnek. Üdv annyi, mint a teljes, a hiánytalan, az Istenben való, Isten által való élet. És ezt akkor is, ma is Jézus hozza az embernek. Az ő személyes jelenléte. Nem a birtoklás révén lesz teljessé az emberélet. A birtoklás vágya mindig nagyobb, mint öröme. Nem a hatalom révén lesz az ember élete teljes. Hogy megrontja emberek életét, lelkét, ha hatalomhoz jutnak. Nem is a siker vagy a teljesítmény hozza meg, hanem Jézus jelenléte. Ezért ér véget a Biblia, Isten kijelentett ígéje ezzel az imádsággal: “Jövel, Uram Jézus!” Mert ahol ő jelen van, ott az üdv van jelen. Látjuk, hogy emberéletek valóban átalakulnak, ha megnyílnak számára: vakokból látók lesznek, szenvedélybetegek megtisztulnak, leteszik a poharat vagy a drogot, sánták járnak, szomorúak megvigasztalódnak, lelki halottak feltámadnak. Mert behívták őt az életükbe. És ő üdvöt ad! Teljes életet. Mert lényében nem csak egy vallásalapítót, hanem valóban erős Üdvözítőt kapott a világ.
Íme, ezekbe foglaltuk ma össze Megváltónk születésének ajándékait. Ő tanította a világot, hát tanítson minket is különböztetni lényeges és lényegtelen között. Mert egyetlen igazán fontos dolog van: Isten országa, királyi uralma. Törpüljön el minden bálványunk az ő országának nagy és végső ügye mellett! Ő tanított, és tanítson ma is, újra, szeretni. “Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek, hát hiszen a farizeusok és a vámszedők is képesek erre”. “Ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok.” És tanította, és ezért tanítsa ma is népét a szenvedést méltó módon viselni. Odaadni Isten kezébe a kietlen pillanatokat, az üresség nyomasztó terhét. Adjuk lelkünket őneki, tőle várva választ a miértekre, az enyhülést a szenvedés gyötrelmében. Meg fogjuk találni nála! És ő tanított, és tanítson ma is mindnyájunkat az üdvre, a teljes életre. Tanítása nem elvekből, tanokból lesz a miénk, hanem az ő személyes jelenlétéből, abból, hogy helyt adunk neki, ahogy énekeljük: “Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem, Hogy szívem mélyén tégedet hordozhatlak, remélem, És bölcsőd, szállásod leszek, Jövel hát, tölts el engemet Magaddal, nagy örömmel.” Így legyen!
Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.