Teljes öröm van tenálad

2006. szeptember 03.
Veszelka Tamás

Teljes öröm van tenálad

Lekció: Lukács 15,11-24
Textus: Zsoltárok 16,11

Imádkozzunk!

Szerető Istenünk!
Köszönjük Teneked, hogy miközben életünk tengere “zúg, morajlik”, Te önmagadhoz hívsz minket, hogy oltalmat adj és megnyugvást! Megvalljuk Néked, hogy ez a “zúgás és morajlás” sokszor nagyon zavar minket! Végtelenül nagy szükségünk van arra, hogy Nálad megnyugvást és békességet találjunk! Ezért köszönjük meg, hogy újból a Te házadban lehetünk, újból a Te közelségedet élvezhetjük, a Te Lelked megújító, megtisztító drága erejét! Köszönjük, hogy Te azért hívsz magadhoz, hogy minket meggazdagíts! Bocsásd meg nekünk, ha tékozló fiakként érkeznénk – de Neked köszönjük, ha lehettünk a Tőled kapott javaknak bölcs sáfárai. Tekints a Te Egyszülöttedre, és érette fogadj most magadhoz minket, hogy Benned soha el nem múló örök kincseket találjunk!

Ámen.

Igehirdetés

Kedves Testvérek!

Biztos vagyok benne, hogy azokban a családokban, ahol iskoláskorú gyermek van, az elmúlt napokban újból az iskolakezdés izgalmai, örömei és terhei adtak tervezni – és tennivalókat. Miként indítsuk útjára gyermekünket talán először, vagy sokadszorra már az iskola kapui fel? És hogyan indítsuk útjára majd egyszer a “nagybetűs” életbe? Milyen fontos tanulnivalók várnak rá? Érdemes-e egyáltalán tanulni és taníttatni? Hogyan és mi által adhatom számára a legtöbbet, miben segíthetek neki és miben kell már, hogy az önállóság útjára engedjem? Amely családokban pedig vagy még, vagy már nincs iskolás gyermek, ezek a kérdések bármikor visszaköszönhetnek és bármikor újból felmerülhetnek. Ha rájuk, a ránk bízottakra gondolunk, eszünkbe juthat Váci Mihály pár sora: “Nem elég a célt látni – járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell, egyedül is, elsőnek, elöl indulni el. S nem elég elindulni, de mást is hívni kell, s csak az hívjon magával, aki vezetni mer”.

Igen, hiszen ez a kérdés: vannak-e nemes célok, amikért érdemes küzdeni? Van-e feléjük járható út? Hogyan található meg? Miben segíthet a szülő, nagyszülő, pedagógus – és miben kész nekünk mindnyájunknak segíteni a gondviselő Isten, életünk megtartója?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak engem is, amikor újból Jézus talán legismertebb példázata került elém és szólított meg. A Tékozló fiú története. Talán senki nincs közöttünk, aki ne ismerné Isten végtelen szeretetének és megbocsátó irgalmának gyönyörű igéit. Isten új életet ajándékozó szeretete az apa magatartásában áll előttünk. A Tőle elszakadó fiú – maga az ember – mindnyájunk élettörténete, de a Hozzá hazataláló fiú története is lehet saját életünk története! Mint ahogy ez az apa szereti tékozló fiát, úgy szeret minket Istenünk az Ő Fiában, az Úr Jézus Krisztusban!

Ugyanakkor ennek a példázatnak van egy – hogy így mondjam – hétköznapi vetülete is! Megérthető belőle Isten végtelen szeretete, de megérthetők belőle az emberi kapcsolatokra nézve, emberi döntésekre, relációkra nézve is nagyon fontos üzenetek. Az apa személye eszünkbe juttatja a mindenkori szülői gondoskodás, felelősség, szeretet, otthonteremtés nagy feladatát és azt a kérdést, hogy mit is adhatnak igazán az atyák a fiaknak, szülők a gyermekeknek? A fiú döntése, elindulása az önálló úton, a rábízott vagyonnal való gazdálkodása eszünkbe juttatja a ma élő ifjak számos kérdését: önálló döntések, “leválás” a szülői házról, saját egzisztencia megalapozása, szabadidő, szórakozás, barátok, jó vagy rossz döntések…
A tékozló fiúról szóló példázat ilyen gyakorlati kérdésekre is válasz! Mindvégig körülragyog minket általa Isten szeretetének fénye, de eközben választ ad számos, a mindennapi életben való útkeresésünkre.

Csodálatosan summázza a zsoltáríró Dávid ennek lehetőségét, ti. atyák és fiak, szülők és gyermekek, indulók és “otthon maradók” együtt fedezhetik fel azt, amit a pásztorfiúból lett király így fogalmaz: “Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad, a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”

Evangéliummá lehet számunkra, atyák és fiak számára ez a gyönyörű bizonyságtétel! Isten kész minket tanítani, nevelni, tanácsolni az élet ösvényén járni, sőt Ő maga megy előttünk és utat készít, hogy megtaláljuk az Ő számunkra elkészített ajándékait és így Tőle való örömünk és békességünk legyen! Ez lehet útravalóvá mindannyiunk számára az új tanév kezdetén, de így lehet örök útravalóvá egész földi utunk során.
Nos nézzük, mi Isten igéjének első üzenete! Figyeljünk elsősorban a címre: “Tékozló fiú”. Elgondolkoztató, hogy miért pont ezt a címet kapta ez a történet. Tudjuk, hogy a Bibliában található hosszabb-rövidebb történetek fölötti címek nem közvetlenül a Szentírás részei. Nem tartoznak a szent szöveghez, a mindenkori szerkesztők igyekeznek egy jellemző utalással, címmel jelezni egy új történetet. Nyilvánvaló, hogy miért lett ez a cím: valaki valamit nagyon elront, a fiú nem bölcs sáfár, hanem valóban tékozló, aki elszórja, elpazarolja mindazt, amit apjától kapott.

Elgondolkoztam rajta, vajon nem adhatnánk ezt a címet ennek a történetnek: “a magába szállt fiú?” Vagy “Az atya szeretetét átélt fiú”? Netán “Az új életet kezdő, a hazatalált fiú”. A negatív jelzőtől eljutni valami pozitív gondolatig, az elrontott útra utaló jelzőtől eljutni a már megtapasztalt jó gondolatáig. Mert kétségtelen, megmásíthatatlan tény, hogy ez a fiú valóban elrontott valamit, nagyon-nagyon elrontott! De van már ott valami jó, valami reményre okot adó, valami bátorító jel is, amire nézhetek már, amit megerősíthetek, amit tovább növelhetek! Lehet, hogy nekünk atyáknak itt kell kezdenünk! Meglátni és erősíteni a fiakban lévő jót! Nem könnyű feladat, főleg akkor nem, ha a fiú valóban tékozol, s ki tudja milyen utakon jár? Ha dacosan és hangosan közli, hogy “add ki a vagyonból rám eső részt”. De ugye látod benne a jót is, amit már Isten elkezdett és amit te szeretettel, hosszan tűrve, alázattal, imádsággal a szívedben plántálgathatsz, öntözgethetsz, hogy növekedjen a jó!

Mert igaz, hogy egyszerre tékozló és egyszerre hazatalált, egyszerre felelőtlen és egyszerre kereső lélek, egyszerre szertelen és még mindig oltalmat, megértést kereső. Emlékszünk mit mond Jézus – igaz, más vonatkozásban, de talán megállja a helyét itt is: az Isten országa hasonlatos a szántóföldhöz, ahol együtt növekszik a búza és a konkoly. Saját életünk is ilyen: a fiaké is, meg az atyáké is! De akarhatom tudatosan a búzát látni és azt erősíteni, arra nézve visszajelzést adni, ami jó, ami már reményre okot adó, ami bátorítólag hat, nem pedig elmarasztalásként és kritikaként! Ha kell tehát, testvérek, írjuk át a “régi címeket”, merjünk új jelzőkkel élni, pozitív, megerősítő jelzőkkel és meg fogjuk látni, hogy Isten majd elvégzi bennük a jót-amint az ige mondja, a maga napjáig.

Aztán nézzük csak ennek a fiúnak az indulását, mert nem csak az atyáknak, de a fiaknak is élő üzenete van ennek az igének. A fiú előáll és határozott hangon bejelenti az igényeit: “Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt!” Ez ismerős talán, ez a határozott hang! Lényege nem más, mint kimondani azt, ami nekem jár! Miért, hát nem jogos mindez? Nem jár a szabadság, az önállóság, a saját út megválasztása? Nem jár az, hogy immár magam mondom meg, hogy kivel, mikor és hova megyek el és ott mit teszek? Nos, bizonyára jár, valóban jár, hiszen hovatovább önálló ifjú, majd felnőtt ember vagy! De ugye érzed, itt a “HOGYAN?” kérdése a döntő! Az tudniillik, hogy hogyan indulsz el, milyen módon, milyen minőségben indulsz! Milyen minőségben szólsz, döntesz és cselekszel! Persze, vannak már célok, a “járható utat” is sejted már, és ott vannak a többiek, akikkel együtt indulsz, hiszen már velük érzed jól magad! De ugye látod: lehet jó úton haladni nemes célok felé, és lehet rossz úton járva zsákutcába jutni. Lehet a rád bízott kincset bölcs sáfárként kamatoztatni és tékozló fiúként elszórni! Igen, ilyen komoly a tét!

El lehet fogadni Isten vezetését egy életen át, és akkor megtapasztalássá lesz, amit Dávid mond: “Te tanítasz engem az élet ösvényére”, vagy lehet pusztán a saját fejünk után menni, de akkor nem szabad csodálkozni, ha egyszer-egyszer zsákutcába jutunk. El lehet kérni Istentől a “teljes örömöt”, a békességet, nyugalmat, családi harmóniát, vagy Isten nélkül ennek hiányában lesz az ember szíve békétlen, állandóan kapkodó, rohanó. Meg lehet találni Isten jobbján a “gyönyörűségeket”: azokat az áldásokat, melyeket Ő előre elkészített az Ő követőinek, melyeket kész az Általa rendelt időben nekünk megadni. Vallom testvérek, hogy ez a dávidi gondolat -“a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökre”- azt jelenti, hogy Isten számunkra már itt a földön számtalan áldást készít! El van készítve számunkra mindaz, amire szükségünk van, sőt, annál jóval több és Istenünk kész mindezt átadni nekünk. El van készítve itt a földön a tartalmas, értelmes, mások számára is áldást, önmagunk számára is örömöt jelentő élet. És el van készítve az örök élet, a teljes, tökéletes boldogság, ami földi életünk után vár ránk! De éppen ezért döntő kérdés ez: ki tanít engem az élet ösvényén járni? Ki vezeti lépteimet, ki irányítja gondolataimat, ki uralja szándékaimat? Kinek a követésére mondtam igent?

Jó arra gondolni kedves testvérek, hogy vannak közöttünk olyan emberek, akik már hosszú évtizedek óta az Ő nyomdokain járnak! Jó tudni, hogy vannak előttünk járók, akik számára Isten igéje iránytű, akik komolyan veszik mindazt, amire minket az evangéliumok tanítanak, akik imádsággal kezdik egy-egy napjukat és imára kulcsolt kézzel adnak hálát egy-egy nap végén! Jó tudni, hogy Jézusnak ma is vannak hűséges követői, akik mertek a keskeny útra lépni és ott éveken, évtizedeken át hűséggel járni! Ők tudják és elmondhatják, hogy mit jelentett számukra, hogy Isten tanította őket az élet ösvényére, és mit jelent számukra a Tőle kapott öröm és milyen áldásokra leltek életük során. Az ő életük példává lehet és üzenhet a ma induló fiataloknak: így érdemes, sőt: csak így érdemes élni!

És van még egy fontos gondolata mai igénknek, amely sokunk számára üzenetté válhat. Az apa magatartása egy újabb szép feladatot ad, szép és nehéz feladatot, melynek elvégzéséhez Isten adhat nekünk bölcsességet, erőt, sok szeretetet, türelmet. Arról van szó, hogy ez az apa képes volt elengedni a fiát. Képes volt elengedni, aztán, mikor ez a fiú jött – rongyosan, koszoson, disznó-bűzösen – kész volt őt azzal a szeretettel visszafogadni, amelyszeretet “minden elfedez”. Mi lehetett ennek a titka? Bár nem mondja ki direkten az ige és utalás sincs rá, úgy gondolom a történet �mélyén� van egy nagyon fontos mozzanat: az apa, miközben elengedi fiát, át is engedi azt! Elengedni azt jelenti, most már önálló utakra lép, nem kísérhetem őt el oda, hová régebben együtt mentünk. Nem én leszek az első bizalmasa és lehet, hogy saját szobájának csukott ajtaját adott pillanatban éppúgy nem nyithatom ki, mint szívének rejtett titkait. Átengedni azt jelenti, hogy mindeközben rábízom őt arra a Valakire, akinek egyedül hatalma van őt megvédeni, megtartani, megóvni a rossztól.

Érezzük, mennyire fontos dolog ez! Ha nem engedem el, ha egyáltalán el sem engedem, akkor ő előbb-utóbb ki fog törni, fel fog lázadni. Ha elengedem, de nem engedem egyúttal át is a gondviselő Szeretetnek, akkor folytonos aggódással és szorongással fogok tudni csak rágondolni és azzal az érzéssel, hogy neki még mindig szüksége van rám, szüksége van arra, hogy én mondjam meg, hogy mit és hogyan kell tenni. Ha képes leszel elengedni őt és átengedni, akkor imáid által ott lehetsz mellette féltő szeretettel, imáid kísérhetik az ő lépteit és amit te már nem tudsz megtenni érte, megteszi majd szerető, megtartó Jézusunk!

És igen, megtehetsz még valamit! Egy csodálatos dolgot! Kiábrázolhatod mint szülő Isten csodálatos szeretetét! Hogyan? Úgy, hogy úgy fogadod a fiút, mint a történetbeli apa az ő hazatérő gyermekét! A mindent elfedező, megbocsátó szeretettel! Lett volna ok számon kérni őt? Igen, nagyon sok ok lett volna erre! Lehetett volna tanácsokat osztogatni, hogy mit kellett volna a fiúnak másképp csinálnia? Igen, bőven lehetett volna! Megkérdezhette volna az apa, hogy “fiam, hogy nézel ki?” Igen! De mégsem ezt teszi!

Egyszerűen kiábrázolja Isten irántunk való szeretetét azáltal, hogy nyakába borul, megöleli, megcsókolja őt és lakomát rendez, hogy vigadhassanak! Áldassék az Isten azokért az atyákért – édesapákért és édesanyákért, szülőkért és nagyszülőkért, akik így tudják hazavárni a fiakat. Akik ezzel a szűnni nem akaró, Istentől kapott szeretettel szeretnek minket! Olyan sok okuk lenne elmarasztalni minket, fiakat! És ők még mindig csak szeretni tudnak! Hadd köszönjük ezt meg nekik és hadd köszönjük meg őket Istennek, hogy adta őket. Szeretnénk majd egyszer mi is ilyen atyák lenni!

Kedves testvérek! Lehet tehát így is! Mindenek előtt tudatosan a jót látni, azt erősíteni, hogy aztán tudjunk helyesen dönteni, mikor az élet ösvényére lépünk. Isten elkészített áldásait el lehet fogadni és általuk gazdaggá lenni, hogy végül a Tőle kapott krisztusi szeretettel tudjunk mi is másokat gazdagítani!

Ámen.

Imádkozzunk!

Megváltó Jézusunk!

Köszönjük, hogy a Te mindent elfedező szereteted megtanít minket is szeretni és meglátni egymásban a jót, a gyümölcsöt, a reményre okot adót. Engedd, hogy ezt munkáljuk egymásban, miközben otthonainkban élünk, munkahelyünkön dolgozunk! Köszönjük, hogy mi együtt – atyák és fiak – örökölhetjük a Te áldásaidat itt e földön, mert Te mindnyájunkat kész vagy tanítani az élet ösvényére és mindnyájunknak elkészítetted a Te ajándékaidat, amelyeket csak el kell fogadnunk Tőled. Kérünk az indulókért, a fiakért, akik életük ezen szakaszában kezdenek az önállóság útjára lépni. Vezesd őket a Te utadon, Magad légy az út számukra! És kérünk az atyákért és köszönjük teneked az atyákat, akik a Te szeretetedet ábrázolják ki felénk. Áldd meg őket és add, hogy még sokáig jelenthessen örömöt az ő közelségük. Maradj velünk Istenünk a reánk következő hét minden napján, végezd el. Hogy életünk a Te nevedre dicsőséget, felebarátaink életére áldást hozzon!

Ámen

[redir_to_ptb]??

Kategória: Igehirdetések, Kehely | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.