2003. december 25.
dr. P. Tóth Béla
Úgy szerette Isten a világot
Lekció: Lukács 2,1-20
Textus: János 3,16
“Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük az új karácsony ajándékát. Légy áldott a családi otthonunkért, a meghitt pillanatokért, az összetartozás öröméért. Te vagy az igazi ajándékozó, neked köszönjük egymást, az ajándékokat és a lelki családot, a gyülekezetet is. Köszönjük neked, hogy eljöttél ebbe a világba, az ige testté lett és köztünk lakozott, hogy láthassuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. Imádkozunk a karácsony szívbéli beteljesedéséért. Jöjj el és töltsd meg szívünket a gyermek Jézus feletti örvendezéssel, hogy ő általa mi is a te fiaid lehessünk. Imádkozunk azokért, akik betegek, akik foglyok, akik fájó szívvel gyászolnak, akik otthontalanok és akik magányosak, mind azokért, akiknek most nincsen öröme. Könyörülj rajtunk, embereken, a te gyermekeiden, és add meg nekünk, hogy a te értelmet adó szereteted járja át most a lelkünket. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket imádságunkban,
Ámen.
Igehirdetés
Ezt az igét minden református konfirmándus kívülről megtanulja, mert benne az egész Szentírás van összefoglalva. Úgy is nevezzük, hogy “Kis Biblia”, amiről azt tartjuk, jó, ha az ember mindig magánál hordja, viszi a szívében, akár hová vezet is élete útja a világban. Én is megtanultam tizenévesen, és visszatekintve megvallhatom, hogy gyermekként nem nagyon értettem, nem fogtam fel teljesen a jelentőségét, inkább csak sejtettem, hogy valóban fontos dolog lehet megfogalmazva benne. Sok évtized eltelt azóta, és ma már értem, miért lehet nyugodtan akár “Kis Bibliának” is nevezni. Ezen a karácsonyon szeretném elmondani a testvéreknek is, hogy másnak is annyi öröme legyen ebben az igében, mint nekem. Ma már valahányszor csak hallom, öröm jár át, és minél több évtized száll el felettem, annál inkább így van.
Akkor kezdtem el mélyebben gondolkodni erről az igéről, amikor meghallottam, hogy valakinek konkrét, fizikai értelemben is megmentette az életét. A történet a háború idején játszódott: valakit egy földalatti cellába zártak, egy ablaktalan helységbe, aminek egyetlen nyílása a szellőző volt és az fölfelé nyílott valahová. A bezárt ember egy hívő keresztyén volt, aki tudta, hogy nem sok van számára hátra, és ezt az időt arra használta, hogy időről időre elkiáltott egy bibliai igét, hátha meghallja valaki a szellőzőn át odafenn és hátha javára lesz. Egy ott fenn posztoló katona az őrségben mintegy a föld alól meghallotta ezt az igét, és később elmondta, hogy ez mentette meg attól, hogy kárt tegyen az életében, mert végső elkeseredésében volt. Én is így szeretném most elkiáltani ezt az igét, hátha lesz olyan ember, akinek javára válik, ha meghallja.
Valóban nagy töltés van ebben a mondatban. Arról szól, ami a legfontosabb az életben: Isten szeretetéről. Arról a pozitív, teremtő jóságról, amely inkább akarta a valamit, mintsem a semmit, és belőle fakadt mind az, ami csak van. Nincs ember, aki életében legalább egyszer meg ne kérdezte volna már magától vagy másoktól, miért van a világ. Én is feltettem ezt a kérdést először magamnak, aztán egy idősebb, hitben járó embernek is, aki azt válaszolta, hogy a világ Isten túlcsorduló szeretetének a jele. Arra mutat, mondta ő, hogy Isten nem maradt meg önmagának, nem maradt meg egyedül, hanem átellenest, társat alkotott, a világot és benne az embert, akit szeretethet. Nagyon örültem ennek a válasznak, és ma is így tartom, ezért van a világ, ezért van az ember is, hogy Isten szeretete megvalósulhasson benne.
Pedig ez a szeretet nem csak olyan, mint a sugárzó nap fénye, ami nem kérdezi, kap-e viszonzást, egyszerűen adja a melegét, hanem valósággal “mégis-szeretet”. Olyasmi, amit annak ellenére kapunk, hogy az ellenkezőjére, sötétségre és hidegre szolgálnánk rá. Nincs ember, aki méltónak mondhatná magát Isteni szeretetére, nincs senki, aki kiérdemelhetné azt. De van önző, erőszakos és hiú ember, van sértődékeny és van tekintet nélküli ember éppen elég, mi is ilyenek vagyunk valamennyien, és ezért egyikünk sem érdemel szeretetet az örökkévaló, szent és tökéletes Istentől. Mi őt csak keserítjük és megbántjuk, visszautasítjuk és semmibe vesszük, ezért mindent érdemlünk, csak nem szeretetet. De ő mégis adja, mindig is adta és ma is adja ezt a szeretetet.
Munkáljon bennünk megtérést ez a nagyon nagy szeretet! Legyen belőle új élet, legyen belőle megtisztulás. Mondjon az ember nemet arra, amire nemet kell mondania, ha csak egyszerűen a rosszkedv is az, amibe nagyon beleszeretett volna, vagy bármi más, súlyosabb megtévelyedés, kárt és veszélyt jelentő állapot. Isten szeretete azt jelenti, hogy megpillantunk egy lehetőséget, amit eddig nem láttunk, vagy nem akartunk látni. Úgy szerette Isten a világot, hogy – nekünk adta ezt az új karácsonyt, amiben elgondolkodhatunk, úgy kell-e élni, úgy kell-e gondolkodni, érezni a világ dolgai felől, mint eddig tettük. Minden nap ajándék, az ünnepnapok különösen azok. Isten “mégis-szeretete”, amit nem érdemlünk, mégis kapjuk, munkáljon bennünk ráeszmélést és lelki megújulást!
Egy napilap karácsonyi számában olvasható egy katolikus megyés püspök írása. Nemrégiben kórházba került, majd pár hét múlva lábadozni utalták a közeli mosdósi
utókezelő kórházba, amit éppen a református egyház tart fenn. Leírja, hogy a szeretetteljes bánásmód, a sok figyelmesség, amit ott kapott, a jó légkör, ami körülvette, minduntalan arra emlékeztette, hogy “rokonok” közt lábadozhat, és cikke eme részének ezt az alcímet is adta, hogy “Áldás, békesség!” Milyen jó látni, hogy a szeretet szeretetet fakaszt, és felekezeti határok felett is legfontosabb dolognak bizonyul minden dolog között ezen a világon.
De Isten nem csak napokat ad napjainkhoz, nem csak mellénk áll a bajban, nem csak bíztató érintéseket közöl velünk, amikor arra nagyon szükségünk van, hanem Egyszülött Fiát is adja ennek a világnak. Különös szó ez az “egyszülött”, ezt megint nem értettem gyermekkoromban. Mindenféle bölcs kérdéseket tettem fel magamnak, hogyan lehet Istennek egyáltalán fia, miért csak egy van, és ha egy van, miért adta oda az embereknek� aztán megint évtizedeknek kellett eltelni ahhoz, hogy megértsem, ez a szó, hogy egyszülött azt jelenti, páratlan. Senki más őhozzá nem fogható. Ezt akkor értettem meg, amikor odatettem mellé a nagy embereket mind, bölcselőket, vallásalapítókat, költőket, tudósokat, hősöket, és végül azt találtam magam is, hogy ő valóban páratlan, senki még csak hozzá sem hasonlítható.
Ezt a valakit, Jézust, aki Betlehemben született és a Golgotán szenvedve értünk imádkozott, ezt adta Isten szeretete a világnak! Vajon mivé lesz a mi kezünkön ez az ajándék, hiszen mi is a megajándékozottak között vagyunk! Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta – vagyis mi valamennyien tanúi vagyunk az ő páratlanságának, Istenfiúságának, vajon mivé lesz a kezünkön ez az ajándék? Mi is elhagyjuk, szégyellni kezdjük, amint baj származik a követéséből? Mi is megtagadjuk, amint szorult helyzetbe kerülünk? Mi is “feszítsd meg!”- et kiáltunk, amint elég sokan kiáltják körülöttünk?
Isten Jézusban a fiúsággal ajándékozott meg minden embert – hogyan áll ez bennünk? Még egyszer és újra, erről szól a karácsony, erről szól Isten szeretete: lehetőség! Lehetsz Isten gyermeke magad is. Ha voltál már, csak elszürkült a fiúság benned, most kifényesedhet. Ha sosem voltál, hát ma elindulhatsz. Milyen más Isten gyermekeként járni az életet! Az ilyen embert ő vezeti, Szentlelkével megtámogatja, és az ilyen embernek minden javára van. Még az is, ami másoknak csak kárt okoz. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta.
Ezt az ajándékot azonban nem erőlteti rá egyetlen emberre sem. Megadja nekünk azt a tisztességet, hogy magunk döntsünk, igent vagy nemet mondunk Krisztusra. Ez a döntés a hit döntése, a mi igenünk nélkül nem fog betuszkolni bennünket a mennyek országába még maga Isten sem. Méltatlan lenne őhozzá minden erőszak. A karácsony is elmúlhat az ember feje felett úgy, hogy esetleg csak hangulatokkal lett gazdagabb, de szívbéli döntés nem született arról, hogy veled Uram, vagy nélküled, és ilyen módon üres maradt a fő hely, nem lett az övé. “Aki hisz ő benne” – ez azt jelenti, hogy a mi igenünket várja. Nekünk kell kimondani, hogy megyek Uram, a nyomdokaidban, figyelni akarok a vezetésedre, és nem akarok olyan utakra tévedni, ahol te nem jársz előttem. Ez a hit igenje. Aki hisz ő benne, az nem a többi emberen méri meg magát, hanem az ő igéjén. Aki hisz ö benne, az nem akarja minden áron bizonyítani önmagát, hogy mégis csak ér valamit, hanem teszi a munkáját szépen, rendesen. Aki hisz ő benne, az megtanul kitartani az imádságban. Aki hisz ő benne, annak békesség van a szívében. Mert az ilyen ember azt fogadta be, akinek Betlehemben nem volt hely a fogadóban, amikor megszületett, és nem volt hely halálában sem egyebütt, csak a bűnözők között, de Isten a maga jobbjára ültette.
” Akik befogadták őt, felhatalmazta azokat, hogy ők is Isten fiaivá legyenek”, olvassuk, és nem csak olvassuk, hanem tapasztaljuk is. Magunkról is, másokról is. Ne legyen hát senki, aki bezárja a szívét ő előtte ezen a karácsonyon. Nyílj meg szívem, lásd meg jobban, ki fekszik itt a jászolban! – olyan valaki, akire a legnagyobb szükségem van.
Szükségem van, mert nélküle elvesznék. És ez nem túlzás. Nélküle az életem csak a halálomig tart, és tudjuk jól, mit jelent élő hit nélkül szembenézni az elmúlással. “Ha valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ami azt jelenti, hogy van egy olyan fajta élet is, amin nem fog a testi halál, mert nagyobb annál. Nem önmagában, hanem azzal együtt, aki adatott őneki, akit a szívében hordoz, akinek jászolbölcsőjéből ömlik rá a fény akkor is, amikor körülötte mindenki csak kesereg.
Itt a Dunakanyarban az egyik környező településen egy nagymama korú asszony fehérvérűséget kapott és orvosilag gyógyíthatatlannak nyilvánították. Hívő barátnői összefogtak, hogy megpróbálják vigasztalni, és rendre azzal jönnek el tőle, hogy ő vigasztalta meg őket, mert ennek az asszonynak történetesen valóban van hite és van élő Jézusa a szívében. Mint megvigasztaltak és mint másokat vigasztalók – így ajánlja magát az apostol is. A karácsony lényege éppen ez – azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett! “…aki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Nem csak a fizikai – biológiai elmúlás lehet az “elveszés”, hanem az értelmetlen és üres élet is. A fogyasztói társadalom azt az embert célozza meg, akinek nincs hite, nincs vallása, nincs gyülekezete, ahol otthon lenne, ahová szervesen tartozna és ahol szolgálna másoknak legalább a jelenlétével, csak bevásárló központjai vannak. Az üres életű ember megpróbál tartalmat adni ürességének a raktár- áruházak polcairól, de minél többhöz jut hozzá, annál üresebbnek érzi magát, egészen az unatkozó csömörig. Pedig élhetne az ilyen ember is, ha megtelne a gondolkodása azzal a ténnyel, hogy mások is vannak a világon, nem csak ő.
Vannak, akiknek gyásza van, és egy jó szó felér számukra egy simogatással. Vannak, akiknek megbillent az élete egy hibás döntés miatt, és most egyszerűen arra van szükségük, hogy valakivel őszintén megbeszélhessék a dolgaikat. Vannak, akik nem találják a helyüket az életben, és már az érték számukra, ha látják, hogy valaki szépen, hűséggel helyt áll a maga munkájában esetleg sokkal nehezebb körülmények között is, mint az övék. “El ne vesszen” – ez azt jelenti, hogy megteljen az élete igazi tartalommal. A munka legyen munka, a család legyen család, a hit legyen hit – ilyen egyszerű az, amiről itt szó van. És akkor az ember boldogan lehet az, ami. Nem fog vérző orral járni az emberek között, nem fog panaszokat terhelni másokra ahelyett, hogy levenne terheket emberekről -mert “aki hisz őbenne, az ne vesszen el, hanem örök élete legyen”. Nem csak élete, hanem örök élete. Ugye, értjük a különbséget. Pedig már milyen nagy dolog önmagában az is, hogy valakinek valóban egyáltalán van élete. És lehet neki ennél több is, lehet örök, visszavonhatatlan, Istenben való élete is.
Kívánom, hogy teljen meg a szívünk Isten szeretetével ezen a karácsonyon. Mondjunk újra igent a nagy szegénységben született, egyszülött Fiúra. Szabjuk hozzá életünket ahhoz, amit ő mond nekünk igéjében, és akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy ha lesznek is próbák és lesznek talán nyomorúságok is, talán az Isten angyalainak jajszói is el kell hangozzanak esetleg fölöttünk és a világ fölött, de el nem veszünk, mert benne örök életünk van.
Ámen.
