Ülj mellém

 

Dr. P. Tóth Béla, szentendrei református lelkipásztor 2015. augusztus 1-én nyugalomba vonul. Igehirdetései ezt követően is megjelennek, a www.ptothbela.com címen.

 

Igehirdetés 2015. június 21.

Ülj mellém

Lekció: Apcs 8,26-31

Textus: Apcs 8,31

„És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked az embereket, akik által hitünket munkáltad. Köszönjük szüleinket, tanítóinkat, keresztyén testvéreinket és mindazokat, akik élete példája közelebb vitt hozzád. Légy áldott az értelmes szóért, a tőled való tanításért, és minden emberi találkozásért, amelyben nem csak az önzés és a vágyak, indulatok erői uralkodtak, hanem a te áldott Szentlelked is. Segíts minket letenni most minden akadályt és megkörnyékező bűnt, hogy kitartással futhassuk meg az előttünk lévő küzdő tért. Adj ehhez élő igét, tőled való mennyei, lelki üzenetet, hogy mindnyájan épülhessünk a Krisztus Lelke és igéje által. Ámen.

Igehirdetés

Ma folytatjuk az etióp kincstárnok megtérésének és megkeresztelkedésének tanulmányozását. Ezen a második lépcsőfokon, mintegy az előzmények ismertetése után egy közvetlen és személyes találkozásra kerül sor két ember között, akik addig nem ismerték egymást. Filep egy ideig gyalogol a kincstárnok hintója mellett s így beszélgetnek, erről a szakaszról gondolkoztunk együtt a múlt vasárnap – most pedig azt mondja neki az etióp főember, szálljon fel és üljön mellé.

A bizalomnak és a megbecsülésnek gesztusa ez, hiszen azelőtt sosem látta ezt az embert, s most maga mellé ülteti a hintójában. Ahol ilyen nyitott szívvel fogadják az emberek egymást és az igazságot, amit keresnek, ott rendszerint jó dolgok történnek. Mennyi gyanakvás, emberi fenntartás akadályozza modern világunkban, hogy az ige embertől-emberig terjedjen! Pedig alapigazságként kimondhatjuk, hogy a keresztyénség mindig személyes szálakon terjedt, már a legelső időktől fogva – keresztyének és nem keresztyének ünnepi találkozásában. Lehetnek nagyszerű és díszes, vagy éppen szép egyszerű, puritán, fehérre meszelt templomok, lehetnek kitűnő evangelizációk és egészen jól és helyesen megalapozott tanítások, jól szervezett konferenciák, társadalmi események, a Krisztus követésére való igazi elszánás mégis mindig egy embertársunk meggyőző, hiteles életpéldája által jön hozzánk közel. Ha látunk valakit, akiben magasrendű módon talál egységre az, ami mások életét szétszedi, darabokra aprítja, akkor azt mondjuk: ez igen, így már érdemes, én is szeretnék ilyen lenni.

Kevesen tudják, hogy a hinduizmus egyik nevezetes szent irata, az Upanishadok, ami nagyjából Ézsaiás próféta könyvével egy időben, Kr. előtti 7-5. század táján keletkezett, azt jelenti, hogy „közel ülni”, mellé telepedni a tanító mesternek. Az ókori világban magától értetődő volt, hogy hitbeli téren mindenkinek szüksége van mesterre, a „Csináld magad!” mozgalom jegyében születő vallásosság csak a legújabb, modern idők találmánya, amikor a demokráciától megittasult, műveletlen emberek is nyugodtan prófétának gondolhatják magukat. Akkoriban azonban kiváltságnak számított, ha a mester maga mellé ültetett valakit, és megesett, hogy ha az illető méltó volt rá, a legfontosabb dolgokat még így is csak fülbe súgva mondta el neki. Jézus tanítványi körében is egyértelműen előttünk áll az ókori mester-tanítvány kapcsolat, ahol is a tanítványok szerettek volna mindig a mester közelében lenni, mentek vele mindenhova, amerre csak járt, együtt éjszakáztak vele a szabadban még az utolsó éjszakán is, az Olajfák hegyén. Sajnos, a mai intézményes iskolázás korában kivételes ajándék, ha a tanár és diák közt ilyen, vagy erre csak egy kicsit is emlékeztető személyes, emberi kapcsolat alakulhat ki. Érdekes tény, hogy Nobel-díjas tudósok, nyilatkozva életük tanító mestereiről rendre megemlékeznek egy-egy számukra fontos, meghatározó középiskolai tanárukról, viszont egyik sem említ egyetemi oktatói közül senkit, mert ott már nem volt mód a személyes kapcsolat kialakulásának. Úgyhogy nagyon is fontos téma ez: ülj mellém.

Mai történetünkben viszont azt látjuk, hogy a tanítvány kéri a mestert, az üljön le mellé, és Filep nem húzódozik ettől, hanem megteszi. Alázat van ebben a mozzanatban. Nem azt mondja az etióp főembernek, hogy a hét ezen és ezen napjain megtalálhatsz Jeruzsálemben, ha olyan nagyon okulni szeretnél, hanem felhág a kocsira és leül az idegen ember mellé Jézus dolgairól beszélgetni. Ahol az emberi légkör ilyen pozitív és segítőkész, ott létrejöhet az a bizonyos „keresztyének és nem keresztyének ünnepi találkozása”. Mai istentiszteletünkön éppen ezt a titkot járjuk körül.

Először is meg kell emlékeznünk a hamis tanitványság intézményéről, mert a Biblia is beszél róla. Júdás személyében látjuk ezt megtestesülve, aki kezdetben nagyon is lelkesen csatlakozott a Jézus követői közé, és bekerült a belső tanítványi körnek számító tizenkettő közé. Nem csoda, hogy a „Kariót-i férfi” – mert ezt jelenti az Iskáriótés – vonzódott a Jézus-ügyhöz, hiszen a mester körül akkoriban egy valóságos népmozgalom pezsgett, minden faluban és városban őróla suttogtak – csak nem eljött közénk a Messiás, az Úr Lelkének felkentje, akit olyan régen várunk? Gyógyulások történnek, emberek megtisztulnak körülötte, vannak, akik vagyonuk felét a szegényeknek adják, némelyeket a názáreti feltámaszt a fizikai, testi halálból – itt valami nagyon nagy ügyről lehet szó! Júdást vonzotta a hírnév, amire Jézus szert tett, irigyelte is az erőt, ami benne volt. Azt mondhatjuk, hogy őt minden bizonnyal a Jézust övező tisztelet vonzotta közel, sőt, ha egészen póriasan akarjuk megfogalmazni a dolgot, azt mondhatjuk, a mester presztízsét irigyelte leginkább, valójában ezért lett a tanítványa.

Aztán amikor Jézus a szenvedéseiről kezdett beszélni, és egyértelműen visszautasította, hogy politikai Messiás legyen, aki kiűzi a rómaiakat, vagyis világossá tette, hogy sem a pénz, sem a hatalom nem érdekli, sőt ezeket az emberre nézve kifejezetten ezeket veszélyesnek tekinti, akkor csalódott Jézusban, és belül a szívében felmondta a tanitványságot. De mégis ott maradt vele egészen az utolsó vacsoráig, amikor a bemártott falatot nyújtva maga Jézus kellett mondja neki, amit tenni akarsz, hamar cselekedjed – mert belelátott a szívébe. Júdás nem látott bele a saját szívébe, mert nem akart belelátni, elkerülte ezt tudatosan és szándékosan – csak akkor látott bele, amikor már késő volt. Hát ezt jó lenne elkerülni mindnyájunknak, hogy átvilágítatlan szívvel járjuk a látszólagos Jézus-követés útját, mert ennek ítélete előbb vagy utóbb, de úgyis utol fog érni mindenkit. Jusson csak eszünkbe a jézusi mondás, amikor nem fogadták be őket éjszakára a samaritánusok falujában, és ők mennyei tüzet akartak kérni rájuk ezért Istentől: „Nem tudjátok, minémű lélek van tibennetek!” (Lk 9,55) Amíg ez így van, nem lenne szabad egy tapodtat sem továbbmenni, mert az ember a Júdás útján járva, saját maga előtt is tisztázatlan indulatoktól és vágyaktól fűtve, látszólagos tanítványként élve végül ugyanoda fog jutni, ahova ő jutott. És akkor hiába a „közel ülés”, hiába még az úrvacsora is, amiben Júdás is részesült, mégpedig a Jézus kezeiből – mert az igazi kérdés az, hogy valódi vagy látszat tanítványok vagyunk. A júdási lelkület, amit át kellene magunkban világítani, le kellene leplezni és el kellene hagyni.

Filep valódi tanítvány volt, őt a Szentlélek vezette a Jeruzsálemből Gázába vezető járatlan útra, őrá hallgatva csatlakozott az etióp főember kocsijához. Nála tehát nem emberi vágyakról és nem emberi indulatokról, nem is hatalmi ambíciókról van szó, hanem felülről vezetett, Isten Lelkére figyelő életről; itt nem a presztízs, nem a pénz és nem hatalom mozgat embereket – ezért itt tényleg létrejöhet az áldott „közel ülés”, a valódi mester-tanítvány kapcsolat abban a hintóban. Ez már a „jó tanítványság” mintája, az ügyhöz valóban méltó mester-tanítvány kapcsolat. Miben áll ez a beszélgetés? Filep nem saját magáról szól, mint ahogy mi nagyon gyakran szoktunk, még ügyek mögé bújva is, nem az egyéni bölcsességét és tudását villantja fel, hanem a Szenvedő Igazról beszél, akiről Ézsaiás olyan világos próféciát hagyott ránk. Isten gyermekének fegyvertelenül, kisebbségben, szenvedést is vállalva kell az igazságot képviselnie, és ez teljesen és pontosan ráillik Jézusra. De a mai keresztyének is nyugodtan újra szabhatják lelki alapállásukat: hiszen amíg fortélyokkal, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, bármilyen eszközű kényszerítéssel gondolják céljaikat elérhetőnek, addig semmi közük Jézushoz. Mindig eszembe jut a dokumentumfilm, amikor a ma már nemzetközi hírű, nagynevű magyar zongoristák még fiatal akadémisták voltak, és zongoraórára menve az idős mesterhez, az szeretete jeleként megpuszilta őket az óra elején és végén is, mintha a saját gyerekei lennének. Ahol nincs szeretet, ott lehet igazság és lehet világjavító szándék, az eredmény csak rombolás lehet. Emberek elkedvetlenítése, megalázása, és ehhez hasonló dolgok. Építeni csak szeretetben lehet, mert jó dolgok csak ott születhetnek, ahol szeretet és méltányosság, egymás megbecsülése és elfogadása uralkodik. Még a feddésnek is csak szeretetben szabad hangoznia, ha valóban szükség van rá.

Filep úgy ült az etióp kincstárnok mellett abban a hintóban, hogy abban egy egész országot képviselő, fontos főember szíve megváltozhatott, és aztán vihettem magával a Jézus jó hírét Etiópiába. Ez a mondat, hogy „ülj mellém!” segítség kérése volt, és mivel meghallgatásra talált, egy ország kerülhetett közelebb általa Jézushoz.

Van azonban a „jó tanitványságnak” is, ami a mai témánk, egy egészen kiváltképpen való formája, azt is mondhatjuk, emelkedett lépcsőfoka, és erről így olvasunk az evangéliumban Jézus szavaival, amit a prófétáktól idéz: „Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek.” (Ján 6,45, És 54,13 és Jer 31,33-34)

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a külső mester-tanítvány kapcsolat, ez a bizonyos egymás mellett ülés belsővé válik, és a „belső mester” immár maga az élő Isten. „Nem tanítja immár ki-ki az ő felebarátját, jertek, ismerjétek meg az Urat, mert mindnyájan megismerik őt. Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.” Ilyen ígéretünk van, és ez mind valóra válhat! Egyetlen feltétele az őszinte és alázatos befelé figyelés, Isten valódi és komoly keresése. Nem birtoklása, hanem keresése. Ez a belső mester pedig az, aki valóban soha nem hagy cserben. Aki őt igazán keresi, az biztosan megtalálja, aki nála kér, az mindig kap, és aki hozzá bezörget, annak ő kétségen felül mindig ajtót nyit. (Mt 7,7) Nélküle minden tanitványság kudarcra van ítélve. Aki azonban valóban figyel rá, hallja a hangját és követi őt, az boldogan tapasztalja, hogy Isten törvénye már magától értetődő, szívébe írt igazság, amit nem nehéz követni. „Az én igám gyönyörűséges, az én terhem könnyű.„ – ahogyan Jézus mondja ezt. (Mt 11,30)

Az ilyen „belső mesterhez” jutott embernek is szüksége van azonban néha embertársi szeretetre, külső megerősítésre. Emberi gyengeségünk és törékenységünk, szívünk érzékenysége, sebezhetősége még ilyenkor is megmarad. Nem válunk angyalokká, megmaradunk embernek, de a végső kontroll immár nem mások véleménye vagy hozzánk viszonyulása, hanem a Szentlélek csöndes, belső szava: Jó vagyon, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, többet bízok rád immár. (Mt 25,21) Azért fontos az élő gyülekezet, mert ott emberi jóság és testvéri méltányosság uralkodik, nem pedig dühös igazságosztás, mint a politikai életben, ahol mindenki meg akarja erkölcsileg semmisíteni a másikat, hogy ő győztesen kerülhessen ki.

Ülj mellém – a tanitványság titkáról gondolkodtunk ma együtt. Van hamis, áltanitványság, ami csak annak látszik, mint a Júdásé volt – ebből meg kell térni, ha már valaki idejutott volna. Van áldott, jó „egymás mellett ülés”, amit Isten felhasznál arra, hogy előbbre vigyen minket. És van egy harmadik, még magasabb szint, amikor már maga Isten a mi belső mesterünk – boldog, aki nem adja ennél alább, mert az ő kegyelméből még ez is lehetséges. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük jó Atyánk, hogy Krisztusban nem csak példát adtál elénk, hanem erőt és hitet is közölsz – hogy képesek legyünk véghezvinni, amiről tudjuk, hogy jó, és megítélhessük, amit nélküled egyáltalán nem tudunk, hogy mi a különbség rossz és jó között. Köszönjük, hogy adod a Krisztus Lelkét mindazoknak, akik azt tőled kérik, és annak ereje valóban átjárja szívünket: újonnan formál, sőt újonnan szül, egészen friss kezdetet adva annak, aki azt tőled alázattal fogadja. Kérünk Atya, Fiú, Szentlélek, ne hagyj minket magunkra életünk küzdelmében. Hadd tapasztaljuk, hogy jelen vagy, mint igazi, belső mesterünk, hadd halljuk hangodat, értsük akaratodat, velünk való szándékodat. Imádkozunk a nyárért, ami előttünk van, hogy lehessen benne pihenés, megfrissülés, és jó szívvel elvégzett szolgálat egyaránt. Add azt is, hogy a vajúdó világ, amely sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, ne várjon hiába. Hadd legyünk magunk is olyanok, akik mellé jó letelepedni, s hozzád vezethessük azokat, akik téged még nem ismernek. Köszönjük a mai vasárnapot, ennek szép, tiszta napfényét, életünket és egészségünket, gyülekezetünk közösségét. Vezess minket a most következő hét napjain, fogjad kezünket, hogy el ne tévedjünk. Tudjuk, hogy sokkal inkább meghallgatsz, mint azt mi kérni tudjuk. Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.