A templom második felszentelésének ünnepén.
Templomunk 255 éve épült mint szerb ortodox templom, de évszázados romos állapot után 1913 advent második vasárnapján szentelték fel másodszor, immár református templomként.
Ennek évfordulójárt ünnepeljük ma. A délvidéki Opovácról városunkba menekült szerbek építették 1744-től 1748-ig, akik a török elől húzódtak északra a Duna vonala mentén, ezért a helyiek az Opovacska nevet adták a templomnak, az ortodox egyházban hivatalos elnevezése pedig Szent Miklós templom volt.
Szentendrén a szerbek hat templomot építettek a 18. század idején, akkor épült a ma is meglévő történelmi belváros. Bél Mátyás latin nyelvű krónikája és geográfiája azt mondja a korabeli Szentendréről, hogy “csinosabb és gazdagabb, mint Buda”. Azoknak az időknek a jóléte és ízlése építette ezt a várost olyannak, hogy ma is a világ minden tájáról érkezettek látogatják, ismert és szeretett kiránduló hely s a művészek kedvelt városa is. A valamikor ide menekült szerbek jó része egy évszázad múlva már visszaköltözött hazájába, amint a török veszély elmúlt, így a legtöbb templomuk, köztük ez is először elnéptelenedett, majd üresen állt.
Ha egy épületet száz éven át nem használ és nem gondoz senki, az nagyon elromlik, így járt ez az épület is. A falakon akkora repedések keletkeztek, hogy a macskák ki-be jártak, a fák ágai benőttek, a templom közepén bokrok nőttek ki a kövek közül. Ebben az állapotában vásárolta meg a helyi református egyházközség a szerb ortodox egyháztól 1913-ban Jordán István pomázi kereskedő végrendeletileg erre a célra hagyott vagyonából, akkor kitatarozták és felszerelték. Elkészültek a jelenlegi padok, az úrasztala és a szószék is. A toronyba megvásárolták a város legrégebbi, 1711-ben öntött harangját, amely mérete miatt mindig elkerülte a háborús beolvasztásokat. Ma is ez hív bennünket az istentiszteletekre.
Maga a református gyülekezet régi múltra tekinthet vissza városunkban, hiszen 1620 óta ismerjük a lelkipásztorok és tanítók névsorát, abban az évszázadban nincs is nyoma más felekezetnek Szentendrén. Buda visszafoglalása környékén azonban elmenekült a református lakosság, és csak 1825-től vannak ismét feljegyzések a helyi gyülekezetről. Házaknál gyűltek össze, tanítót tartottak gyermekeik tanítására sorkoszton, majd 1855-ben a Szamárhegyen építettek két helységből álló imaházat és iskolát. Az egyik szobában lakott a tanító a családjával, a másik hét közben az iskola volt, vasárnap pedig a gyülekezeti terem. Nagy szegénységben élt az itt szolgáló tanító, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint alig volt, aki egy évnél tovább kibírta volna itt. Iskola azonban még ezekben a nehéz időkben is volt, sőt a millenium után 1905-ben már átvett az egyházközség egy csődbe ment magániskolát és megalakult a Szentendrei Református Polgári Iskola.
Egyre konszolidáltabb körülmények között végezte hivatását a református iskolaügy, a polgárinak, amiben helye volt valamennyi felekezet gyermekeinek saját hitoktatással, 300-350 helyi és környékbeli növendéke volt fiú és leányinternátussal. Saját lelkipásztort 1913 óta tudhat ismét magának az egyházközség, előtte Pomáz, Szigetmonostor vagy Pócsmegyer leányegyháza volt.
A templom első református lelkésze Vajda István volt, aki 39 évig szolgált itt, aztán dr. Pásztor János 18, dr. Bolyki János 12 évig szolgált. Jelenlegi lelkészünk dr. P. Tóth Béla ma 21 éve szolgál gyülekezetünkben.
1982 óta van orgonája a templomnak, amit a baranyai Patapolkosi-ból vásárolt gyülekezetünk meglehetősen romos állapotban és öt éve újítottuk fel. Elektromos fűtést 1985-ben készítettünk a templomnak, azóta – nagy örömünkre – télen is használni tudjuk. A templomudvar mai képe 1993-ban alakult ki véglegesen, akkor épült a kápolna és a tetőtér beépítés a fiatalok és a nagy számú gyermek-istentiszteleten résztvevők számára. Négy éve, mióta 1999-ben elindítottuk református gimnáziumunkat már nem férünk el vasárnaponta a templomban, rendszeresen két istentiszteletet kell tartanunk, 8-kor és 10 órakor is azonos istentiszteleti rend szerint. Mióta azonban gimnáziumunk építésének nagy munkájába belefogtunk, minden anyagi erőnket az veszi igénybe, hogy az egykori tűzoltó laktanyát, amit teljesen lelakott állapotban kaptunk tulajdonba egykori iskolánk helyett, korszerű gimnáziummá építsük, így templomunk tatarozásával várnunk kell.
Hisszük, hogy eljönnek azok az idők is, amikor templomunk belseje és külseje is megújulhat majd, de erőinkkel jelenleg gazdálkodnunk kell. Összehasonlításul hadd mondjuk el, hogy a gyülekezet éves költségvetése átlagosan 7 millió Ft, a gimnázium építésére pedig négy év alatt pedig mintegy 260 millió Ft-ot költött, amiből 100 millió volt közegyházi és állami támogatás, 160 millió Ft-ot a helyi gyülekezet teremtett elő. Áldjuk érte Istent ezen a szent helyen, ahol annyi áldást veszünk tőle, és amely mindnyájunknak oly szeretett és kedves hely.
Itt találkozunk életünk Megváltó Urával, itt beszélgetünk vele imádságban, itt kereszteljük gyermekeinket és a felnőtteket, itt élünk az úrvacsorával, itt veszünk erőt és vigasztalást mindennapi helytállásunkhoz, itt nőnek fel hitben, itt konfirmálnak gyermekeink, itt kérünk áldást a házasságokra, itt imádkozunk a gyászolók vigasztalásáért, ha elmegy valaki a minden élők útján.
Hordozzuk szeretetünkben ezt a helyet mindenkor, hogy a megtisztulás, az áhítat helye lehessen ezen túl is mindnyájunk számára, és hogy életünk Ura ezután is kegyelmében hordozhassa gyülekezetünket, amint az elmúlt 90 esztendőben, és az azt megelőző évszázadokban is tette.
