Igehirdetés 2011. november 20. Lovadi István
Van-e igaz élet?
Lekció: 1Tim 1,12-17
Textus: Róm 1,17b
„Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk, a te parancsolatod szerint és a te Fiad nevében hívunk téged segítségül. Köszönjük, hogy előtted állhatunk készülve az igéd hallására. Hadd történjen ez most is a te Lelked ereje által és a te dicsőségedre, de ne nélküled, hanem a te szent jelenlétedben. Te tudod azt, hogy ma mi tölti be a gondolatainkat és a szívünket. Látod, hogy mennyit értettünk meg eddig a szavaidból, látod a hitünket is, amivel feléd fordulunk. Kérünk, bocsásd meg, ha ez gyámoltalan és kevés és erősíts meg bennünk. Mert azt tudjuk, hogy te megújíthatsz és megtisztíthatod az életünket, eloszlathatod az alaptalan félelmeinket, betegségeinket és felemelheted az elesett lelkünket. Várunk, hogy változtass meg bennünket, teremts bennünk testvéri szeretetet. Világíts meg az igéddel az életünket, ébreszd fel az alvó lelkünket. Ámen.
Igehirdetés
A közelmúltban a rádióban fél füllel hallottam, hogy Petőfi Sándorról szólt egy műsor. Nem tudok felidézni 5-6 mondatnál többet, de az mégis megmaradt, hogy már egy kis iskolás is sokat tudhat nagy költőnkről, hiszen találkozik verseivel, de mégis többnyire csak bizonyos szempontból ismerjük őt. Így, ha rágondolunk, a forradalmár jut talán először eszünkbe. Még sok dolgot sorolhatnánk a verseiről, a családjáról, az életéről, amire valószínűleg bólogatnánk, hogy persze ezeket is tudjuk. Ismerjük-e tehát Petőfit? Együtt mondhatjuk, hogy nem. Én, magam úgy csatalakozom a nemhez, hogy már 16 évesen egy nyáron olvastam az összes versét, de még ez által sem ismerhető meg egy ember.
E bevezető gondolatok végén tegyük fel a kérdést: önmagunkat ismerjük-e igazán? Bizony gyakran igazolódik, hogy nem. Egy alkalommal szem- és fültanúja voltam annak, amikor 10 embernek feladatul adták, hogy beszéljenek önmagukról 5 percig összefüggően. A cél nyilvánvalóan a kommunikációs képesség mérése volt, de senki sem tudott közülük ennyi ideig beszélni önmagáról, mikor ezt hallottam, számomra nemcsak a beszéd képesség hiánya derült ki ebből, hanem az is, hogy talán saját magunkat sem ismerjük pontosan. Ezért van az a sok célt tévesztett élet. Némelyek alul becsülik magukat és megtörnek, mások túl és pórul járnak olykor.
De vajon hányan tudnak úgy, olyan objektíven, őszintén és nyíltan beszélni, mint Pál apostol teszi, aki megtérésének példájából a legelveszettebbnek látszó bűnös is reménységet meríthet. Így olvassuk a szavait: „Hitelt érdemlő beszéd és minden elismerésre méltó, Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy bűnösöket üdvözítsen, akik közül az első én vagyok”. Ezzel a hitvallásszerű formulával foglalja össze Pál a rábízott evangéliumot, amelynek igazságát és valóságát saját életében olyan ellenállhatatlan erővel tapasztalta meg.
És mi? Ha az életünk viselt dolgain gondolkodunk, mi tudunk-e ilyen világosan látni?
Van-e igaz ember? Mindig őszinték vagyunk-e a kimondott szavainkat nézve? Lehetnek-e a cselekedeteink olyanok, hogy utánuk bármikor emelt fővel járhatunk? Tudunk-e feltétel nélkül szeretni? Van-e bennünk olyan tiszta szándék, ami teljesen makulátlan?
Ilyen, vagy hasonló kérdéseket tesz fel magának az, akit foglalkoztat, hogy milyen ember is ő.
Ha mi, az emberek, Isten országáról gondolkodunk, gyakran szoktuk idézni a Korinthusi levélből: „most tükör által homályosan látunk” ( 1Kor 13,12). Azonban úgy hiszem ez gyakorta önmagunk látására is vonatkozik. Mert nem csak a képességeinkkel nem vagyunk teljesen tisztában, de gyakran a bennünk szunnyadozó erőkkel és a kihez tartozásunkkal sem.
Némileg hasonló ez ahhoz a helyzethez, ahogy egy embernek az otthonában a falon egy huszadik századi festőművész balerinát ábrázoló képe van kihelyezve. A férfi sok éven keresztül nem foglalkozott vele, hogy kihez tartozik a kép, eredeti-e, avagy sem. A közelmúltban azonban elkezdte ez foglalkoztatni. Szeretné megtudni, kié az alkotás, a festőmesteré, vagy valaki másé, aki csupán megtéveszteni akar.
Ehhez hasonlóan minden ember hitre jutása előtt van egy időszak, amíg távol van Istentől. Az ilyen ember talán alig valamit, de az is lehetséges, hogy neveltetése révén szinte mindet tud, amit ésszel tudni lehet a Teremtőről és a megváltásról, de Jézus Krisztust nem vallja szívből Megváltójának, míg egyszer csak, az örök bizonytalanság között hánykolódva, fény nem derül az igazságra.
Pál apostol hosszan úgy hitte, a helyes úton jár. Úgy vélte, igaz Isten ismerete van. Megfelelő a buzgósága, amivel eljár a hitének védelmében, pedig mint tudjuk, megtévesztetten élt. Mindaddig, amíg a feltámadott Krisztussal nem találkozott. Azonban utána a homályos, töredékes hamis kép helyreállt. Így ismerhette fel, hogy a megtérése előtt istenkáromló, üldöző és erőszakos ember volt.
Saul, aki egykor a bűnösök élén járt, Pál-ként a megkegyelmezettek élén járhat. Így a rajta megmutatott hosszútűrés őstípusává lett, ő maga pedig példájává mindazoknak, akik hisznek Krisztusban és általa elnyert az örök életben.
Az ilyen felismerés az alapja az igaz élet felé való törekvésnek. Ez után ismerhetünk fel igazi értékeket, új kincseket és azt, hogy már eddig is körülöttünk volt Isten aggódó szeretete. Mert aki már eljutott idáig, az látja pontosan, hogy az életünket védő isteni kéz végig jelen volt az addigi életutunkon. Ez a felismerés kell előre vezessen. Ha bár nyilvánvalóan minden közösséget eltérő emberek alkotnak: van olyan, aki keresi az utat, van, aki megtalálta és van, aki már rég járja. Az alapigénk mind három esetben fontos, mert egyeseknek ígéret, másoknak útravaló és van, akinek biztatás, ezért ismétlem: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
Jó azonban azt is tudni, hogy Pál apostol, mikor ezt leírja, akkor Habakuk prófétát idézi (Hab 2:4). A próféta pedig akkor ott az Ószövetségben arról beszél, hogy a történelem ítéletes időszakát az éli túl, és az nyeri meg az életét, aki hű marad Istenhez.
Az igénkben szereplő „igaz” szó görögül „dikáiosz”, ami azt is jelenti: becsületes, tisztességes, aki az isteni jogrendhez igazodik.
Gondolkodjunk el ezen! Milyennek kell lennie az igaz hitnek, amelyből élni lehet? Mindenekelőtt Istenből táplálkozónak és élőnek kell lennie! Megtisztítva minden feleslegtől, ami másra vonná a figyelmet.
Az igaz ember tudja, hogy a nálánál nagyobb valóságnak – Isten valóságának – és az övénél különb igazságnak elfogadása nem kisebbé, hanem ellenkezőleg nagyobbá teszi őt!
Szüntelenül jobbra és többre ösztönzőnek kell lennie, mert alacsony követelményekhez nem lehet felnőni!
A hitünk meg kell tanítson önmagunkban is bízni, hogy tekintsük magunkat olyanoknak, amilyenek képességeink alapján lehetnénk, mert sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondolnánk! Csak így lehet a tálentumainkat megfelelő módon, jól használni.
Az igaz hitnek nemcsak Istenre kell tekintettel lennie, hanem Isten gyermekére, az emberre, a felebarátra is! Meg kell tanítson mindenekelőtt szeretni, mert Isten szeretete nem kizárja embertársunk szeretetét, hanem egyenesen kötelezővé teszi azt számunkra! Hamisnak tűnik minden önigazoló és önáltató Istenszeretet, mely kirekeszti a felebarátot!
A hitelt érdemlő hit nem a gondolkodásról leszoktató, elcsépelt terminusokat szajkózó, sematizáló, egy kaptafára húzó, mindenkire kötelező módon érvényes, hanem gondolkodásra ösztökélő kell legyen.
A valódi hit nemcsak földi életünk irányítója, hanem túl kell mutasson ezen, és meg kell ajándékozzon az örök élet hitével is. Meg kell szabadítson végességünk nyomasztó érzésétől, és hozzá kell járuljon egy földi életünkön túlmutató reménységkép kialakításához, megragadásához.
Ez a hit meg kell tanítson az összefogásra is, mert az azonos irányba tartó, összetartozásukat érző emberek könnyebben és gyorsabban célhoz érnek, mert egymást tolják előre. Hadd szemléltessen ezt egy érdekes és tanulságos felismeréssel: „A téli szálláshelyükre tartó vadludak mindig egy kötelékben, ék alakban repülnek. Nem nehéz rájönnünk, hogy miért. Azért, mert az egyes madarak szárnycsapásai felhajtó erőt gerjesztenek nyomukban haladó társuk röptéhez. Az ék-alak következtében a madárkötelék legalább 70 százalékkal nagyobb távolságra juthat el, mint külön-külön. Ha egy madár azonban kitér az alakzatból, hirtelen megérzi a légellenállást és siet visszaigazodni. Amikor az élen haladó elfárad, helyet cserél egy társával, aki átveszi a vezetést. Az ékben hátul haladók kiáltozva bátorítják az élen repülőket, hogy ne lankadjanak. Végül, ha valamelyiküket elfogja a rosszullét, vagy lövés éri és kihull a sorból, két társa vele együtt kiválik, és követi, hogy segítséget és védelmet nyújtson neki. Vele maradnak addig, amíg visszanyeri röpképességét, vagy elpusztul, és csakis azután indulnak tovább saját csapatukkal, esetleg egy másikhoz csatlakozva erednek övéik nyomába.” Rá vagyunk utalva tehát az összefogásra, mert így sokkal könnyebb végezni a kimerítő feladatokat, mint külön-külön, mert a közösség ajándék akármilyen korúak legyünk is. Ráadásul, ha a közösségben valljuk meg hitünket, az nem csak mások épülésére, de a mi erősödésünkre is szolgál. Ez pedig maga a szolgálat, amit jó keresni és megtalálni mielőbb. Az pedig, aki tud a hitéről másoknak beszélni, az csak akkor hirdetheti a kegyelem igéjét, ha az a hite számára valóság, és csak ugyanezen az úton lehet részesévé Isten igazságának az evangélium hallgatója is: végül mindezek közben a megigazulás útjára lépünk, és hitünk is egyre teljesebbé válik, egészen a végső kiteljesedésig, az üdvözülésig.
Végezetül szögezzük le: önmagáról teljes képet akkor kaphat az ember, ha Pál apostolhoz hasonlóan Isten elé áll, s mérlegre helyezve az életét, megbánja és elhagyja, ami az Úrnak nem tetsző, helyette pedig az ő igazságára figyel. Mert Pál és az általa idézett Habakuk próféta is Isten valóságát megtapasztalva tárja elénk az egyetlen járható utat: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.”
Ennél időt állóbb, aktuálisabb üzenetet hazánkra, pillanatnyi helyzetünkre és jövőnkre nézve keresve sem találhatnánk. Lehet bizakodni és pesszimistán szemlélni a jövőt. Csődbiztos befektetéseket is kereshetünk és válságterveket is készíthetünk, de mindez mit sem ér, ha közben elfelejtjük azt, aki teremtett, megtartott és gondot visel rólunk. Érdemes hát minden józan, takarékos, tervező és jövőt fürkésző gondolat mellé Isten segítségét hívni. Mert ő velünk lesz akkor is, ha minden más elhagy itt bennünket. Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei jó Atyánk, áldunk téged, hogy azt akarod, az életünk egy igazi egész és valódi élet legyen. Te nem csak tudod, hanem akarod is mutatni a helyes utat, kérünk, segíts felnyitni a szemeinket, hogy tisztán láthassunk a homály helyett. Megvalljuk az esendőségünket, ami miatt oly messze vagyunk a te igazságodtól, és magunktól nem tudunk közelebb jutni hozzád. Nagy szükségünk van arra, hogy segíts minket át a saját akadályainkon is, mert nélküled semmit nem tehetünk olyat, ami ér is valamit.
Urunk, kérünk nézz erre a közösségre! Köszönjük, hogy olyan sokakat szólítasz, köszönjük a gyermekeket, a fiataljainkat, akikben a jövőt láthatjuk. Köszönjük a családokat, a szolgálókat, és akik hűségesen helytállnak. Legyen az áldásod a következő heti választásokon. Gyógyítsd gyülekezetünk betegeit, óvd és kísérd lépteiket, hogy ne feledkezzenek meg rólad.
Adj nekünk engedelmes, rád figyelő szemeket és odaadó, átadott szívet a most következő hét napjaiban, hogy kitölthesd ránk gyógyító erőidet. Ámen.
