Igehirdetés 2008. március 23. Húsvét I. nap
Van lelki test
Lekció: Lukács 23,55 -24,12
Textus: I. Kor. 15,35-37, 42, 44, 47, 49-50
„De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? És milyen testtel jönnek ki? Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, csak ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem azt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét vagy más egyébét.
Éppen így a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban.
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test és van lelki test is.
Az első ember a földből való, földi: a második ember az Úr, mennyből való. És ahogy hordtuk a földinek ábrázatát, úgy hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatát is. Azt pedig állítom, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.”
Imádkozzunk!
Istenünk, légy áldott, hogy ünnepet szentelhetünk, az élet és a feltámadás ünnepét. Megvalljuk, hogy megfoghatatlan titok számunkra a testi elmúlás, és mindaz, ami utána következik, és ugyan ilyen nagy titok maga az élet is, amit élünk és nem értünk, noha részesei vagyunk. Segíts most minket lélekben felnőni a te szeretetedhez, megérteni Krisztusunk titkát, hogy felfoghassuk a felfoghatatlant. Megfeszített és feltámadott Krisztus, jöjj el a te népedhez, idősekhez és fiatalokhoz, régóta a te követőidhez és azokhoz is, akik ma lépnek szent asztalodhoz először – mindnyájunkhoz, akikkel új szövetséget kötöttél és nyisd meg előttünk a kegyelem ajtaját, hogy átmehessünk a halálból az életre, a bűnből a megtisztulásra. Imádkozunk egy férfi és egy asszonytestvérünkért, akik mind a ketten nagy betegségben várják segítségedet. Könyörülj rajtuk és hallgasd meg értük mondott imánkat. Segíts most minket, hogy a Krisztus feltámadásának ereje minket mindnyájunkat megújítson. Ámen.
Igehirdetés
Olyan közel van egymáshoz húsvét és nagypéntek, összesen három nap, hogy nem is lehet egyikről a másik nélkül gondolkodni. Nagypénteken azt látjuk, milyen is az ember Isten nélküli állapotában, hogyan kegyetlenkedik még az ártatlannal is. Húsvétkor pedig azt látjuk, hogy „mi lehet a holtak porából”, ha egyszer Isten cselekedni kezd és kiárasztja a maga életnél és halálnál is nagyobb erőit. Húsvétkor értjük meg, hogy több az élet, mintsem az eledel és a test is több, mintsem a ruházkodás. Ez a „több” állít meg most minket, mert hiszen mi is mindnyájan vágyunk az élet többletére.
Sokan nem tudnak mit kezdeni a feltámadással, annyira belenehezültek a köznapi élet dolgaiba. Élünk és meghalunk – idáig terjed sok ember látomása. Pedig a kegyelem világa éppen ott kezdődik, ahol az emberi erők véget érnek, és a húsvét éppen a köznapi gondolkodásunkat akarja felnyitni. Valami olyasmit mutat meg számunkra, amit sehol máshol nem találunk és hiába is keresünk.
Azt látjuk a húsvéti történetben, hogy mi emberek általában nem is azt keressük, amit érdemes. Mit keresitek a holtak közt az élőt? – mondják a fényes ruhás angyalok az asszonyoknak. És azért kell ezt mondaniuk, mert az asszonyok maguk is járták a köznapi ember útját: ha valaki meghal, legalább adjuk meg neki a végső tisztességet. Keresték a holttestet – holott kereshették volna az élőt. Nincsen itt, mert feltámadott! És mi is csak ennyit mondhatunk. Az ember keresi, amit az életben kereshet, amit az értelme diktál, amit a szokások is előírnak, ami emberileg természetes – és milyen sokszor nem találja. Nincs meg a boldogság, nincs meg a tervek megvalósulása, nincs meg az emberileg lehetséges, mert nem is azt keressük, amit érdemes volna. A húsvét azt mondja, egyedül a Jézus jelenvalóságát érdemes keresni. Mit keresitek azt, ami nincs? Hagyjátok a sok értelmetlen és hiábavaló keresést – a Feltámadottat keressétek! Ő él és előttetek megy. Ő ott van veletek, erőt ad és megvigasztal. Megmutatja azoknak a helyes utat, akik figyelnek rá. Derűt és hitet hoz a csüggedt szíveitekbe. Gyógyító erőket áraszt ki a jelenléte és helyreállítja, meggyógyítja a bűnös embert, mint Pétert is tette.
És azért teszi ezt ő, aki testében szenvedett és testben meghalt, azért teheti, mert van lelki test is! Valljuk meg testvérek, hogy szinte nem is ismerjük ezt a fogalmat, mindenesetre alig beszélünk róla – pedig van érzéki test, mondja az ige, és van lelki test is. Az „első ember”, aki még csak testtől született, az földből való, földi. De a második ember, az Úr, mennyből való, mennyei. És amint viseltük a földi ábrázatját, úgy hordani fogjuk majd a mennyi ábrázatját is. Micsoda reménység, hogy a mi Urunk Jézus elváltoztatja majd a mi halandó testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, az ő hatalmával! (Fil. 3,21) Ezt tapasztalták meg a tanítványok húsvétkor: Jézus jelen van és átalakítja az életünket.
Ennek a titkából először is azt érhetjük meg, hogy a feltámadás utáni élet nem egyszerűen az előtte lévő földi élet meghosszabbítása. Sokan vágynak arra, hogy sokáig éljenek, és nem is tudják elképzelni a testi elmúlást. Vannak még vallások is, amelyek kifejezetten arról beszélnek, hogy abban a másik életben majd nagyszerű ételekben és tökéletes kiszolgálásban lesz részünk. Az ige azonban másról beszél, nem a vágyaink meghosszabbítását helyezi kilátásba. A magvetéshez hasonlítja az itteni és a másik élet dolgát: nem azt a testet vetjük el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét vagy más egyébét. Amit vet az ember, azt is fogja majd aratni, olvassuk egy másik helyen.
És itt jó megállnunk egy pillanatra és elgondolkodnunk azon, mennyire is vagyunk tudatában annak, hogy valóban mindennek megvan a maga következménye. Ahogyan vetünk, úgy is aratunk majd – és ezt már itt, a földi életben is tapasztaljuk, mennyire igaz. Boldog ember, aki látja a következményeket – és tudja, hogy testi vetésből csak testi aratás lesz, lelki vetésből viszont lelki aratás. Ezért mondja az ige azt, hogy Lélek szerint járjatok, és a test kívánságát véghez ne vigyétek! (Gal. 5,16) – és azt is, hogy „test és vér nem örökölheti az Istennek országát”. (I. Kor. 15,50)
Mert itt már valóban lelki dologról van szó, azt mondhatjuk, hogy az ember lelki-erkölcsi fejlődéséről, belső emberének sorsáról. Mennyi gondozatlan kert, mennyi elhanyagolt belső élet, mennyi elvadult veteményes – és milyen kár mind ezért! Csak utólag derül ki, milyen kár volt egy-egy életet elhanyagolni, gondozatlanul hagyni, amikor a vetés beérik, és eljön az aratás ideje. Az a másik élet pedig láthatólag egyértelműen olyan lesz majd odaát, ahogyan itt elkezdtük. Nem minden további nélkül való folytatása és meghosszabbítása ennek, amit itt élünk, hanem erkölcsi beteljesedése, méltó következménye.
Hát a halálról mit gondoljunk? A test szétomlása olyan kép, aminek a Bibliában van egy szomorú változata, a földi életünk biológiai befejeződése, és most is vannak közöttünk, akiknek friss gyásza van, ami nagyon fájó dolog. Legyen velük a Feltámadott ereje és vigasztalása, ezt kívánjuk számukra igaz szívből. De tudjuk a Bibliából, hogy van a halálnak egy egészen más, pozitív változata is. Ez pedig az ó-ember halála, az erkölcsi megtisztulás, ami lehetővé teszi az új ember születését, és ezért áldott és lehetőséggel teli esemény, éspedig itt, a mi földi életünk során. Meghalni a bűnnek azért is jó dolog, mert azzal együtt a halálnak is meghalunk. Aki hitre jutott, az valójában már átment a halálból az életre, és egészen másként készül arra az órára, amikor megválik majd földi testétől. De azért tudjuk, hogy nagyon nehéz átmenni ezen a „szoros kapun”, holott az életre visz. Sokan szeretnék is megtakarítani maguknak az ó-emberük halálát. De nem lehet. Ha meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ővele (Róm. 6,8), ez a dolgok menete! Ne féljünk hát halálba adni a bűneinket, keresztre adni a hitetlenségünket, eltemetni a szeretetlenségünket és a bennünk élő bosszút, meg a többi, lelki halál felé mutató dolgot. Aki meghal a bűnnek Krisztussal együtt, az vele együtt fel is támad az életnek – ez az ige egyértelmű tanítása erről a dologról. Eltemetjük az érzéki testet a halálban, és kikel belőle a lelki test az Isten országában. Amint hordtuk a földi ábrázatát, úgy hordani fogjuk a mennyei ábrázatát is – de test és vér lelki megújulás nélkül nem örökölheti az Isten országát, sem pedig romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot.
Ezért a húsvét lényege ez az örömhír: Jézus feltámadt, és minket is új életre támaszthat. Ami ott abban a sírkertben történt kétezer éve, azért történt, mert Isten szeretete nagyobb a bűnnél és nagyobb a halálnál, és azt akarja, hogy mi el ne vesszünk, hanem éljünk. Ezért küldte el az Egyetlent, aki senki máshoz nem fogható, mihozzánk. Ezért szóltak a próféták, ezért írtak evangéliumot a tanítványok, és ezért jöhettünk el ma ide ünnepelni mindnyájan. Mert Isten szeretete felülmúlja a bűn minden létező rontását, erősebb minden reménytelenségnél, és erőt ad nekünk a megküzdéshez.
A 23. zsoltárban egy helyen azt olvassuk, hogy az Úr a „lelkemet megvidámítja”. Valójában úgy is lehetne fordítani ezt a mondatot, hogy helyreállítja bennünk a vitalitást, a lelkesedést. Képessé tesz bennünket arra, hogy újra örülni tudjunk dolgoknak, újra fontosak legyenek olyan dolgok is, amikre ő nélküle talán már csak legyintenénk. Ez ment végbe a tanítványokban a húsvéttal! Megteltek örömmel, helyreállt a vitalitásuk, az erejük és a lelkesedésük – újra élni kezdtek. Mert a Feltámadott jelenléte mindent megváltoztat. Ha ő él és közöttünk van – akkor minden egészen más színben látszik az életünkben. És ennek az öröme volt az, ami átragadt annyi ezer követőre. Ma is ez viszi tovább a hitet embertől emberig!
A minap egy idős, magányos asszony otthonában jártam, aki közel jár a nyolcvanhoz. Elkeseregte az életét, még sírt is, amikor elmondta a részleteket. Aztán mégis felderült az arca, amikor arról beszélt, hogy nincsen ám egészen egyedül. Mert egy kedves fiatal asszony a gyülekezetünkből szokott neki néha nap olvasni valót vinni, ami a lelke épülésére van, egy másik valaki pedig arról gondoskodik, hogy hasznossá tehesse házhoz kötött napjait, ne éljen haszontalanul. Visz neki fonalat fásli-kötés készítéséhez, amit ő megkötögethet még az ő rossz kezeivel is, és aztán az egyszerű kötésből valódi kötszer lesz, ami a genfi központon át eljut az afrikai és ázsiai leprások számára, amíg csak meggyógyulhatnak. Ahol jelen lehet a Feltámadott emberi szívekben, emberi kapcsolatokban, ott nem él hiába és megkeseredetten még az sem, akinek sok oka lehetne arra. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. A húsvét fénye nem csak az angyali hírnökök fehér ruháján ragyogott valamikor a bibliai időkben, nem csak fogékony tanítványi szívek látomásaiban villant fel vallásos élményként, hanem emberi méltányosság és jóság formájában ma is itt van közöttünk.
Mert van lelki test is, ahogyan az előbb hallottuk. Nem csak fizikai valónk létezik, hanem az a másik, belső, lelki valóság is, amelyet a Feltámadott erői táplálnak, és amely velünk jön a halálon át – egészen Istenig. Amikor egy ember életét szemléljük, mondhatunk róla véleményt, akár ítéletet is – de egyet sosem szabad elfelednünk: ez az ember így vándorol Isten felé, ahogyan él, és most itt tart, ahol éppen látom őt. Ezt a többletet is a húsvét hozta nekünk, így látni egymást. Nem csak az eredményeken és sikereken vagy kudarcokon át, hanem, mint aki Isten felé tartó vándor. Akiben megnyilvánul az örök teremtő szeretet, és aki nem csak test, hanem lelki valóság is, amely majd egyszer velem együtt odaáll az Igaz Bíró elé. Ugye, milyen sok dolog más lenne ebben a világban, ha sokan így látnák embertársaikat! Nem csak test, nem csak életkor, nem csak fizikai szépség vagy rútság, hanem egy társ a vándorlásban, amely Istenhez tart. Ő is át fog menni a fizikai és biológiai szétomláson, és ő is elváltozik majd a második ember, az Úr képmására, és az ő teste is hasonló lesz a Krisztus dicsőséges testéhez.
Hát ezek jegyében legyen áldott és örömteli ünneplésünk ebben a húsvétban. Mint akik tudják, hogy az egész földi életük magvetés, ami egyszer kikél majd és aratásra is kerül. Mint akik tudják, hogy a halál lehet az ó-ember halála is, itt és most, és munkálhatja az új megszületését. És mint akik tudják azt, hogy a Feltámadott jelenléte átformálja a mi belső emberünket. Így legyen! Ámen.
Úrvacsora
