Igehirdetés 2013. december 8. Németh Ildikó
Várjuk az Urat!
Lekció: Lk 1,66-79
Textus: Jak. 5, 7-8
„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.”
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által! Köszönjük neked szent templomod csöndjét, hogy jöhetünk hozzád, hogy megszólíthatunk téged, és hogy te magad is szólni kívánsz hozzánk. Urunk, hadd fejezzük ki most neked hálánkat, hiszen oly sok jóval árasztottál el bennünket adventünk második hetében. Köszönjük neked áldásaidat és ajándékaidat és segíts minket kérünk, hogy mi magunk is tudjunk adni másoknak lelki és kézzelfogható ajándékokat egyaránt. De hadd hozzuk most eléd Urunk bűneinket is, hadd mondjuk most el neked, hogy mennyire bánjuk, hogy az elmúlt héten oly sokszor szomorítottunk meg téged. Kérünk Urunk, irgalmazz nekünk. Ne vétkeinkre nézz, hanem a te bűneinkért meghalt és feltámadott Fiad érdemére, akinek a nevében jöttünk és jöhettünk most is tehozzád. Áldd meg kérünk istentiszteletünket, légy jelen közöttünk áldott Szentlelked által, Jézus nevében. Ámen.
Igehirdetés
Bibliaolvasó Kalauzunk szerinti mai igénkben, Jakab apostol arra biztat bennünket, hogy legyünk türelemmel az Úr eljöveteléig, és arra, hogy erősítsük meg szívünket, mert az Úr eljövetele közel van. Az eredeti, azaz görög nyelvű szövegben szerepelő παρούσια – azaz eljövetel, megérkezés pedig, a latin adventus legközelebbi szinonimája.
Παρουσίας τού κυρίου – Adventus Domini – az Úr eljövetele, megérkezése lesz tehát mai adventi vasárnapunk témája, legfőképpen pedig az, hogy mi hogyan várjuk ma a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését, eljövetelét.
1.
Az elmúlt héten az összes hittanórámon elhangzott – és a gyermekek nagyon könnyen megértették –, hogy nem egy váratlan és senki által meg sem sejtett esemény következett be az első karácsonykor, hiszen több zsidó próféta is megjövendölte azt, hogy egyszer majd a Magasságos Fia megörökli Dávid trónját, és az ő uralkodásának nem lesz vége. Azt azonban már egyik gyermek sem akarta egykönnyen megérteni, hogy miért történhetett meg az, hogy annak ellenére, hogy tudták az emberek, hogy el fog jönni a Messiás és várták is őt, mégsem ismerték fel, amikor az végre ott élt közöttük. És igen, első hallásra valóban alig érthető, hogy egy olyan nép, amelyik évszázadok óta várja a Messiást, amelyik nép nem csak hogy hiszi, hanem szinte tudja, szinte biztos benne, hogy Istene Megváltót küld majd neki, egy ilyen nép, amikor végre megszületik közéjük és él közöttük a Felkent, nem ismerik fel őt. Bíznak valamiben, várnak valamit, és amikor reménységük beteljesül, nem veszik azt észre.
Egyetérthetünk tehát hittanos gyermekeinkkel, hogy valóban hihetetlenül hangzik, hogy amikor ez a várva várt Messiás végre megszületik ott Izráelben, alig van számára hely, alig vannak néhányan, akik várják, és alig vannak néhányan, akik valóban felismerik benne az Isten Fiát. Vajon nem kell-e tehát, hogy figyelmeztessen ma minket ez a kép? Vajon minket, akik most itt ülünk adventet ünnepelve, nem kell-e, hogy felrázzon ez a szomorú paradoxon? De igen. Kell, hogy elgondolkodjunk ma azon, hogy mi vajon hogyan várjuk vissza ezt a Messsiás Királyt. Mi, hogyan várjuk ma Jézust, akiről azt az ígéretet kaptuk, hogy „eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték” (Jel.1,7), és azt, hogy „meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben” (Mk.14,62). Mi vajon felismerjük-e majd őt, amikor eljön? Vagy fölöttünk is csóválni fogják csak a fejüket, azt hajtogatva, hogy: milyen hiábavaló volt a hitük és reménységük, nem ismerték fel, akit vártak. Milyen kár, hogy nem tudták, nem értették igazán, hogy kit is várnak.
Bő egy hete elkészült a legnagyobb gyülekezeti termünkben az a – mai istentiszteletünk után is megtekinthető – kiállítás, amelyik egyházközségünk utóbbi 100 évét igyekszik bemutatni. A kiállítás elkészítési munkálatainak a vége felé pedig, tiszteletes asszony azt mondta nekem, hogy milyen érdekes abba belegondolni, hogy azokon a tényeken, történéseken, amik itt kiállítva szerepelnek, már senki sem változtathat. Akármi is történt vagy éppen nem történt meg az egyes években a gyülekezet életében, arról most ez a kiállítás itt bizonyságot tesz. S valóban, nagyon fontos ebbe néha ilyen komolyan belegondolnunk. Fontos, hogy néha feltegyük magunknak a kérdést, hogy rólunk vajon majd mit fog mesélni a következő generáció? Vajon mit fognak például arról mondani, hogy mi hogyan vártuk Jézus visszajövetelét? Meglátszott-e az életünkön, hogy mi Jézus mennyei uralmát vártuk?
2.
Hadd segítsen hát bennünket mai igénk, folytassuk igére figyelésünket Jakab apostol azon mondatának a vizsgálatával, hogy: Legyetek…türelemmel…az Úr eljöveteléig.”
Nagyon fontos, hogy jól értsük most ezt az adventi üzenetet. Olyan sok ugyanis a türelmetlenség és a mértéktelenség a világban, hogy sokszor találkozunk azzal a figyelmeztetéssel, hogy elégedjünk meg azzal, amink van, hogy tudjunk belenyugodni a dolgokba, tudjunk megelégedni a kevéssel vagy akár a nincs-csel is. Jakab apostol azonban nem ilyen türelemre biztat bennünket az Úr eljövetelének várásakor. A μακροϑυμία ugyanis – ami itt igénkben szerepel – nem belenyugvó türelem, hanem állhatatosság, kitartás. Olyan türelemről van itt szó, mint amilyen türelme a kánaáni asszonynak volt a Máté evangéliuma 15. fejezetében. Hiszen őrá sem azért szoktuk használni a türelmes jelzőt, mert egy mindenbe belenyugodni tudó embert ismertünk meg benne. Éppen ellenkezőleg. Türelmes volt ő, de az állhatatosságban és a kitartásban. Nem nyugodott bele lánya szenvedésébe, nem nyugodott bele, hogy ne találkozhasson és ne beszélhessen Jézussal leánya érdekében. Szerénynek szerény volt ő, hiszen nem sértődött meg, amikor a tanítványok annyira nem éreztek vele együtt, hogy egyenesen el akarták küldeni, amikor Jézus után kiáltozott. Nem sértődött meg még akkor sem, és nem kérte ki magának, amikor még maga Jézus is el akarta őt küldeni segítség nélkül. Nem volt ő tehát gőgös, nem volt ő mértéktelen, ő egyszerűen csak nagyon szerette a lányát, aki szenvedett, és nagyon szerette volna meggyógyulva látni és ezért kitartóan kérte az Urat. Állhatatos volt és elnyerte jutalmát. Ilyen türelemre hív tehát ma bennünket is Jakab apostolon keresztül a mi élő Urunk. Azt mondja ma nekünk Igéjén keresztül Jézus: Kitartó és állhatatos türelemmel várjátok az én eljövetelemet. Ne hallgassatok azokra, akik olyan türelemre intenek benneteket, amelyik könnyen lemond a másikról, vagy éppen még saját magáról is. Ne hallgassatok azokra, akik azért intenek türelemre benneteket, hogy nekik több jusson. Ti inkább a magvetés nehéz és fárasztó munkájában legyetek hosszan tűrők, az egymásért a végső pontig is elmenni akaró szándékban legyetek kitartók. Ti abban legyetek állhatatosak, hogy ne itt a földön rendezkedjetek be végleg, hanem hosszan tűrő hittel és bizalommal várjátok, hogy én visszajöjjek hozzátok és magam mellé vegyelek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.
3.
Az apostol a türelemre való felszólítást még egy fontos tanáccsal támogatja meg: „erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.”
Az itt szereplő στηρίζω ige jelentése – megtámaszt, megerősít, állhatatossá tesz. Vagyis az apostol számol azzal a jeremiási mondattal, hogy: „Csalárdabb a szív mindennél”, s ezért beszél arról is, hogy bizony szükség van arra is, hogy erősítsük meg, támasszuk meg gyenge szívünket. Mit jelent ez azonban a hétköznapjainkban?
Elsőként azt kell tudnunk, hogy a szív megerősítésének, megtámasztásának három forrása lehet. Lehetek ugyanis először én magam, aki erősíthetem magamban a jót, mégpedig azáltal, hogy önvizsgálatot tartva és így gyengeségeimet felismerve különféle módszerekkel védem magam a rám leselkedő veszélyektől. Például ha tudom magamról, hogy nagyon könnyen elcsábulok, és mértéktelen vásárlásba kezdek, ha betévedek egy bevásárlóközpontba, akkor tudom azzal erősíteni a szívem, hogy időt szánok rá és felkészülök arra a napra, amelyiken be szeretnék vásárolni, hiszen olyan apróságokkal, mint egy precízen összeírt bevásárlólista, vagy hogy csak annyi pénzt viszek magammal, mint amennyit valóban el szeretnék költeni, sokat tudok segíteni magamon. Vagy például, ha tudjuk azt magunkról, hogy a szinte mindenkire és mindenre kiterjedő figyelmünknek és érdeklődésünknek van egy olyan hátránya, hogy elmulasztjuk fontos munkahelyi vagy épp családi teendőinket, akkor tudunk azzal segíteni könnyen elcsábuló, csalárd szívünknek, hogy pontos időbeosztást, tervet készítünk minden napra, és így rendet teremtünk napjainkban, és minden feladat elvégzésére jut időnk. Lehet, hogy néhányunknak triviálisaknak tűnnek ezek a most elhangzott példák, de azt kell hogy megértsük, hogy bizony mi magunk is tudjuk erősíteni, támogatni csalárd és könnyen elcsábuló szívünket, például néhány egyszerű és előrelátó módszerrel.
A második fontos forrása a szív megerősítésének az ember felebarátja, vagyis a másik ember. Nagyon sokat tud ugyanis segíteni a szív gyengeségein egy igaz társ, barát. Hányan tudnánk ugyanis most olyan emlékeket idézni, amikor egy felebarátunk, keresztyén testvérünk segített nekünk elcsábulni akaró szívünk megfékezésében. Milyen jó, ha van bennünk bátorság, és legfőképpen szeretet, hogy a másik gyengeségeit látva ne érdektelenül elforduló embertársai vagy épp ellenségei, hanem inkább támaszai legyünk egymásnak.
A harmadik és egészen biztosan a legfontosabb forrása pedig a mi csalárd szívünk megerősítésének, maga a mi Urunk. Ő az ugyanis, aki mindenkitől jobban ismerve bennünket, figyelmeztetni tud minket a kísértések idején, sőt meg tud erősít minket vagyis erőt tud adni nekünk, hogy ellen tudjunk állni. Merjük rábízni hát életünket, higgyük el igazán, hogy ő tud és akar nekünk segíteni, és ehhez pedig vegyünk példát ma a kánaáni asszonytól, vagyis vegyünk példát róla az ő hitét és bizalmát tekintve is, hiszen nem csak kitartó és állhatatos türelemmel várta az Urat, hanem nagy hittel és bizalommal is, hiszen egészen mélyen hitt abban, hogy Jézus asztaláról egy morzsa is elég neki ahhoz, hogy leánya meggyógyuljon.
Vigyük ma magunkkal Istenünknek azt az adventi üzenetét, hogy ne tétlen türelemmel várjuk a mi Urunk, megváltó Jézus Krisztusunk visszajövetelét, hiszen a tétlen várakozásban nincs hit és nincs szeretet sem. Imádkozzunk azért, hogy olyan forró szeretet égjen bennünk egymás iránt, hogy hosszan tűrő módon, állhatatosan és kitartóan tudjuk Jézus elé vinni az egymás és a magunk életkérdéseit. Ne történjen meg az velünk, mint a választott nép sok tagjával, akik levették tekintetüket az Úrról, és amikor az beteljesítette ígéretét, alig voltak páran, akik felismerték azt.
Vegyük ma szívünkre Jakab apostol szavait: Legyetek türelemmel és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Így legyen Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus által! Áldott légy, hogy szent igéd és tanításod hallhattuk, és áldott légy, hogy építeni akarod életünket. Urunk te látod, hogy miközben elhisszük, hogy nekünk már örök életünk van, hogy te már vársz bennünket a te országodban, aközben milyen könnyen elfelejtjük azokat, akik viszont még nem, vagy csak keveset tudnak rólad. Kérünk Urunk adj nekünk olyan adventet, olyan várakozást a te visszajöveteledre, amelyikben forró szeretettel járunk közben nálad felebarátainkért. Így kérünk Urunk Téged most is, hogy nyisd fel szemünket, hogy meglássuk azokat a felebarátainkat, akik még nem tartoznak hozzád, akik még elvesznének, ha ma jönnél vissza hozzánk és add, hogy hosszan tűrő módon, állhatatosan és kitartóan tudjuk eléd vinni őket. Kérünk, Urunk add, hogy tudjuk megüresíteni magunkat, tudjuk valóban és egészen átadni neked életünket, hogy áldott Szentlelked munkálkodhasson általunk, hiszen csak akkor fogunk terád helyesen várakozni és csak akkor fogunk téged felismerni, amikor visszajössz. Kérünk Urunk, segíts minket ebben, segíts minket, hogy akaratod teljesítsük! Ámen.
