Igehirdetés 2011. április 17.
Virágvasárnapi konfirmáció
Lekció: Zof. 3,14-20
Textus: Máté 21,8-13
„A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Ki ez? A sokaság ezt mondta: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak.”
Imádkozzzunk!
Mennyei jó Atyánk, hozzád száll az énekünk és téged dicsőit imádságunk virágvasárnap reggelén, aki megtartottál minket az éjszaka sötétségében és ragyogó tavaszi napra ébresztettél fel bennünket. Köszönjük a szép napfényt, ami ünnepivé és áhítatossá teszi ezt az órát, és kérjük tőled azt a másik napfényt is, ami Jézusról, a mi királyunkról sugárzik ránk. Ő elfogadta, hogy királyként hódoljanak előtte, de alázatosan szamárhátra ült, és a kereszten szolgák szolgája lett, hogy minket megváltson a mi atyáinktól örökölt hiábavaló élettől. Őérte kérünk, adj most mennyei szót, élő, lelki kenyeret mindnyájunknak, és formáld szívünket, életünket hozzád méltó módon. Áldd meg az ifjakat, akik ma vallást tesznek benned való hitükről, hogy fogadalmuk, amit ma tesznek előtted, életre szóló lehessen, és boldog, tiszta és üdvösséges élettel ajándékozhasd meg őket. Ámen.
Igehirdetés
Ez a mai nap kettős ünnep gyülekezetünk számára. Virágvasárnap van, egy héttel vagyunk húsvét előtt. Ez szent idő, amit nagyhétnek hívunk – amikor Megváltó Jézusunk szenvedése idéződik fel előttünk, és a jeruzsálemi bevonulás ennek mintegy a nyitánya. Gyülekezetünk rendje szerint ma konfirmáció vasárnapja is van, amikor ifjaink hitvallást tesznek közöttünk, mi pedig befogadjuk őket a felnőttek úrvacsorai közösségébe.
Ez a kettős ünnep kettős örömöt is jelent, és nagyon jó lenne, ha valóban mindnyájan részesednénk is ebben a kettős örömben. Örülhetünk egyrészt a szívünkből azon, hogy gyermekeinkből ifjak lettek, a felnőtt kor határán állnak, és Isten megerősítő áldásával indulhatnak életük feladatai felé. De örülhetünk azon is, hogy ifjaknak és felnőtteknek, kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt van királyunk – Jézus, akit mi is hozsannával köszönthetünk. Virágvasárnapon ettől volt hangos a jeruzsálemi utca, mert a galileai zarándokok, akik vele jöttek, ismerték csodáit, hallották odahaza a tanításait, mind így köszöntötték őt – és méltó, hogy ma mi is ezt tegyük. Azért méltó ő a mi hozsánnánkra, mert olyasmit visz végbe az emberi szívünkben, amit már Zofóniás próféta is jól látott, pedig ő hétszáz évvel Jézus előtt élt.
Így szólt ez a prófécia, hallottuk az előbb: „Ujjongj Sion leánya! Kiálts örömödben Izrael! Örvendezz, vigadj teljes szívedből Jeruzsálem leánya! ….Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak.” Igen, Jézus ezt teszi. Összegyűjti azokat, akik szomorkodnak, és megvigasztalja őket. Erre a vigasztalásra mindnyájan rászorulunk. Némelyek azért, mert elvesztettek valamit, mások azért, mert fájlalják, hogy folt esett az életükön, amit maguk is szégyellnek. Megint mások azért, mert nem találják az utat, amin járniuk kellene, esetleg nem találják önmagukat sem, és olyanok is vannak, akik úgy érzik, elszaladt az élet, és éppen magát a lényegét nem sikerült meglelni, ezért szomorúak. Zofóniás idejében egyik királygyilkosság a másikat követte, gonoszabbnál gonoszabb uralkodók követték egymást, a jó szándékú emberek pedig többnyire elvonultak és leginkább hallgattak – volt tehát min szomorkodni. És tulajdonképpen mindegy is, hogy ki mi felett szomorkodik éppen, mert vigasztalásra mindnyájunknak szüksége van. Nem véletlen, hogy református hitvallásunk, a Heidelbergi Káté első kérdése mindjárt ezt kérdezi: Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen egy vigasztalásod?
A vigasztalást pedig a régi prófécia így fogalmazta, hogy „összegyűjtöm őket”. De hát hogyan történik ez az összegyűjtés? Ugyanúgy, mint Jézus idejében történt: lesznek, akik elismerik őt királyuknak. Nagyon érdekes megfigyeléseket tettem arról, miként vélekednek magukat „nem hívőknek” valló emberek. A gőgösebbek kinyilatkoztatják, hogy ők szeretnének ugyan hinni, de az egyházban annyi rossz ember van, hogy emiatt nekik ez lehetetlen. Aztán amikor arról kérdezzük őket, hogy Jézust is elutasítják-e, arra már a legtöbben azt mondják, nem, dehogyis, vele nincsen semmi bajuk, sőt, őt nagyon is tisztelik. Ez persze mindig elvileg szokott így elhangzani, és nagy különbség van aközött, hogy valaki őt elvileg „igen nagyon tiszteli”, de közben azért éli a maga életét a saját feje után, mintha ő egyáltalán nem is lenne, és nem szenvedett volna olyan sokat értünk – meg aközött, hogy valaki valóságosan komolyan veszi őt, és élete legfontosabb helyét neki adja át. Jézus azokat tudja „összegyűjteni”, azoknak a szétesett, talán szétzüllött életét tudja meggyógyítani, azoknak az életét tudja újjá tenni, akik elismerik őt valódi királyuknak.
Virágvasárnap öröm ebben van: teljesen újonnan kezdődhet azoknak az élete, akik elismerik őt királyuknak. Ez belül, a szívünkben történik, de a nyomai azonnal meglátszanak a kedélyünkön, a szokásainkon, a beszédünkön, sőt még azon is, hogy kiket tekintünk a barátainknak. Az ő királysága átrendezi az életünket. Elindul egy lassú, fölfelé emelkedés, egy olyan átnemesedés, amiben csöndes, de nagyon egyértelmű örömök vannak, éspedig pontosan azért, mert nem gazdátlan többé az életünk, hanem megvan a tulajdonosa, megvan már a királya. És ő össze tud gyűjteni magához egymáshoz egyébként maguktól nem nagyon illő embereket is – nézzük csak meg első tanítványait is. Volt köztük írástudatlan halászember elég, de volt rafinált élettechnikájú vámszedő is, aki pontosan tudta, mikor hol kell lennie, volt előkelő nagytanácsbeli, aki csak a Jézus kereszthalál után merte vállalni tanítványságát nyilvánosan. És bizony volt még köztük egykori zelóta is, akit manapság leginkább terroristának kellene nevezni – de Jézus ezeket mind „összegyűjtötte”. És nem csak abban az értelemben, hogy egy helyre meghívta őket, hanem ezeket az embereket ő nevükön szólította, uralmát a szívük felett felkínálta, és amikor ők erre valóban igent mondtak, akkor az életüket megváltoztatta és a szívüket egymás felé is felnyitotta.
Mondjuk ki, testvérek, hogy nem csak Isten választott népe volt szétesett állapotban Krisztus előtt hétszáz évvel, hanem a mi magyar népünk is teljesen szétesett állapotban van most, 2011-ben. Aki teheti, gyűlöl valakit vagy valamilyen csoportot, mások egyszerűen a zsebüket tömik, nem is mindig törvényes utakon. Jól tudjuk, hogy a szürke és a fekete gazdaság ezermilliárdos tételt jelent, miközben a kórházakra meg az iskolákra alig jut pénz. Mindezen közben alig akadnak, akik az idejükből szánnának egy lelki közösségben való hűséges helytállásra és jelenlétre, mindenki annyira buzgón el van foglalva a saját boldogulásával. Hát ilyen értelemben is nagyon ránk férne, hogy összegyűjtsön bennünket Jézus a királysága alá. Virágvasárnapon ez az evangélium szólongat bennünket: Jézus király, és akik ezt magukra nézve érvényesnek elfogadják, azokat összegyűjti és megvigasztalja egy helyreállított új élettel. Jeruzsálem felett pedig pontosan azért sírt, mert össze akarta volna őket is gyűjteni, mint a kotlós a csibéit, de ők nem akarták.
Van a virágvasárnapnak egy olyan mozzanat is, amiről szinte ünneprontás beszélni. Ez pedig az, hogy Jézus bemenve Jeruzsálembe megtisztította a templomot. Sokan kifogásolni is szokták, mennyire nem illik az evangéliumba, hogy a Jézus kezében kötélből font ostort látunk, amivel kiűzi a kufárokat az imádság házából. Pedig ez teljesen szerves része az ő eljöttének, ami nélkül féloldalas és hiányos az evangélium, és ami nélkül elképzelhetetlen a valóban megújult emberi élet is. Ha közelebbről megnézzük, miért is olyan fontos mozzanata ez az ő királyként való bevonulásának, azt kell mondjuk, az ő jelenlétében kiderül, mennyi mindent megtűrünk a szívünkben és az életünkben, amit ő nem akar ott látni. Ilyen volt ott Jeruzsálemben, hogy szépen megfért egymás mellett a templomban az imádság, meg a filléres csalásokkal való ravaszkodás a pénzváltó és a kereskedő asztaloknál. De Jézus nem akar ilyen össze nem illő dolgokat látni, főleg pedig nem a szent helyen – amiről jól tudjuk egyébként az apostoltól, hogy a mi testünk is az, hiszen rendeltetése szerint a mi testünk a Szentlélek temploma.
Jézus „összegyűjtő”, azaz gyógyító munkája azt is tartalmazza, hogy ő kiűzi a szent helyről, vagyis az ember szívéből, aminek nincs ott a helye. Egészen bizonyosan eszünkbe juthatnak itt most szavaink, amiket egymás háta mögött megengedhetőnek tartunk, miközben egymásra szépen mosolygunk. Eszünkbe juthatnak titkolt érzések, vonzalmak és gyűlöletek egyaránt, amik szépen csöndben mérgezik a lelkünket. Eszünkbe juthatnak soha megbocsátani nem akart sérelmek, amikhez görcsösen ragaszkodunk, és eszünkbe juthatnak félelmek és szorongások is, amiket már régen letehettünk volna az ő lábaihoz. Ő megtisztítja a templomot, és ez is a virágvasárnap körébe tartozik. Engedjem, hogy az én szívemben is megtegye, és ez nagyon áldott, ha nem is mindig teljesen fájdalom nélküli része lesz az ő királyságának. De milyen más egy olyan templomban imádkozni, ahol már nem bégetnek bárányok és nem zajonganak eladásra és nem is mindig tiszta haszonszerzésre szánt állatok – ezt mindenki pontosan tudja, aki valóban elvállalta már Jézust az élete királyának.
Végül pedig ő egybegyűjti, azaz meggyógyítja életünket úgy is, hogy egészen más fajta jövőt ad számunkra, mint amit magunktól mi önmagunk elé tudunk képzelni. Az ember szeretne fájdalom és szenvedés nélküli jövőt, és ő lehet, hogy azt mondja: nem szenvedés mentes jövőt kapsz, hanem erőt azok elviseléséhez és hitet ahhoz, hogy a rosszból is jó jöjjön ki számodra. Zofóniás által ilyeneket mondott: a sántákat is megsegítem, a szétszóródottakat is összegyűjtöm és dicsővé és hírnevessé teszem őket. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat.
Ezekben az ígéretekben az a fontos, és ezt kell nekünk is észrevenni bennük, hogy itt nem csak egyszerűen jóra fordul valami, ami eddig rossz volt, hanem Isten cselekvése teszi, hogy a dolgok megváltoznak. Itt tehát nekünk annyi dolgunk van, hogy engedjük őt cselekedni. Minden bizonnyal kell tudni ehhez saját magunkat leállítani, kell hozzá igazán csendben maradni, figyelni és apró kis útmutatásokat és csöndes kis jelzéseket is meghallani. Hányszor megesik, hogy az ember füle mellett egy ágyút sütnek el, és belecsendül a fülünk abba, amit Isten mond, mert a halk és szelíd szókat nem akartuk meghallani. Pedig ő azokkal szólongat minket. Ma talán idevetett a gyermekünk vagy egy ismerős révén: itt is szólongat bennünket. És szólongatta ő a maga népét a pusztában azzal is, hogy enni és inni adott nekik, meg még fürjeket is kaptak, amikor olyan nagyon húsevésre vágytak. De adott nekik tüzes kígyókat is, amikor nekik nem volt elég az egyiptomi szabadulás, valami többet és mást akartak – mert az embernek sokszor pont az nem jó, amit Istentől kap.
Igen, engedjük őt cselekedni és vegyük észre, milyen sokrétű módon közeledik hozzánk. Ha ez ember ezt a fogékonyságát megőrzi, akkor nagyon sok bajtól megóvhatja magát. Ha pedig elveszítjük ezt az érzékenységünket, általa való megszólíthatóságunkat, csak akkor szokott ágyút sütni el a fülünk mellett és csak akkor küld ránk tüzes kígyókat. De még akkor is lehet felébredni, mint ahogy a nép is föltekinthetett a rézkígyóra, ami számukra fölemeltetett, hogy megmenekülhessenek. Ez a mostani virágvasárnap is ilyen lehetőség. Gondolhatunk ifjainkra, bennük is ő üzen nekünk felnőtteknek. Gondolhatunk összegyűjtő szeretetére, ami helyreállít és gyógyít, ez is az ő királyságának ajándéka. Gondolhatunk a templom megtisztítására, ami nélkül nincsenek Jézus-királyság. És gondolhatunk a jövőre, amit ő ad nekünk, és amit mi az ő kezéből veszünk, és akkor nincs mit félni tőle. Ezekkel áldja meg a mi ünneplésünket! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy elvállalsz minket népednek, akik erre nem vagyunk méltók, mert sokszor és sokféle módon vétünk egymás ellen is, és te ellened is. Köszönjük, hogy összegyűjtesz bennünket, hogy megvigasztalj és meggyógyíts bennünket, és áldunk megtisztító szeretetedért is. Adj nekünk olyan jövendőt, amikor ifjainkból majd nevezetes és hírneves emberek lesznek, de nem csak világi értelemben, hanem a te színed előtt. Segíts mindnyájunkat, hogy egy testté, anyaszentegyházzá hadd legyünk, aminek te vagy a feje, mi pedig tagjaid, akik megvalósítjuk akaratodat. Urunk Jézus, légy a mi királyunk, mesterünk, itt a földön és egykor majd az örökkévalóságban is. Ámen.
