Igehirdetés

2001. november 11.
Veszelka Tamás

Textus: Máté 6:6

“Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titkokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”

Imádkozzunk!

Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk, mely csudálatos a te neved nékünk, engedd meg, hogy e mai délelőttön is első szavunk a hála és a dicséret lehessen, hiszen velünk voltál az elmúlt héten, megáldottad munkánkat, megtartottál bennünket, és a mai délelőttön is elhívtál, hogy szólj hozzánk. Magasztalunk ezért és dicsőítünk téged, mennynek és földnek teremtő Istene. Enged, hogy a szívünk teljességéből szólhasson a hála, szent vagy, szent vagy mindenható Isten. Urunk, te látod, miközben magasztalni és hálát adni jöttünk, a mai délelőttön sem tudtuk otthon hagyni azokat a gondjainkat, amelyek foglalkoztatnak bennünket, életünk azon kérdéseit, amelyek reánk nehezednek, amelyekkel talán már nem bírunk, amelyekkel szemben azt kell kimondjuk, hogy tehetetlenek vagyunk, amelyekre nézve úgy tekintünk, hogy nincs segítség. Elhoztuk, Urunk a szívünkben ezeket a kérdéseket azért, hogy őszintén elmondhassuk néked ebben a csendben, te aki titkon nézel bennünket, hitünk és reménységünk szerint megajándékozol bennünket elsősorban önmagaddal. Ezt a csodát kérjük és várjuk tőled, jöjj hozzánk közel és szólíts meg bennünket, hogy fakadhasson egy új, krisztusi élet a mi szívünkben. Áldj meg bennünket most, szenteld meg istentiszteletünket most. Szentlelkedet kérjük, elevenítse meg az élő ígét, hogy lehessen hatóvá, és munkálkodjék szíveinkben a te dicsőségedre!
Ámen.

Igehirdetés

Mindannyiunk számára ismerős az a kíváncsiság, amely kíváncsiság akkor van ott a szívünkben, amikor egy eddig ismeretlen hajlékba lépünk. Kíváncsian tekintünk szét a tárgyakra, bútorokra, a berendezésre, amelyek rögtön az első pillantásra már üzennek: hogy élnek itt az emberek. Rendezetten-é vagy rendezetlenül, minden a helyén van-é vagy pedig semminek nem találni a helyét, milyen bútorok, festmények, dísztárgyak veszik az itt élőket körül; üzennek az itt élőkről. Ugyanakkor az ismerkedés első pár percében már a szavak, a tekintetek, a gesztusok, az érintés vagy éppen a távolságtarás, a visszahúzódás szintén üzen azokról az emberekről, akik ott élnek. A szavak, a tekintet vagy éppen a tekintetek kerülése üzen arról, hogy békesség, nyugalom, biztonság vagy éppen ennek ellenkezője: békétlenség, szétszórtság, elidegenedés található ezekben a családokban.
A mai délelőtt egy bibliai család életébe pillantsunk bele hasonlóképen, és eme bepillantás már az első pár másodpercben azonnal üzenetté válik, hiszen ebben a családban egy asszony és két fia nagyon nagy bajban van. Az asszony kiált Elizeushoz a prófétához, és vele kiáltanak a fiak is, hogy baj van. Baj van, mert a szeretett férj, családapa, aki eddig biztonságot, megoldást jelentett, meghalt, és talán vele együtt haltak álmok, reménységek, a jövő. Mi lesz velünk? Hiszen eljött a hitelező is, aki a két megmaradt fiat is elvinné magával. Hogyan lesz itt tovább, lesz-e egyáltalán tovább? Ebben a kiáltásban benne feszül a múlt fájdalma, az hogy valakit el kellett engedni, aki már nincs itt, akit szerettünk, de már nem megszólítható, nem elérhető. Ugyanakkor benne feszül a jövőtől való félelem, hogyan lesz tovább nélküle, lehet-e egyáltalán élni nélküle? Ebben a kiáltásban, az asszony kiáltásában benne feszül egy nagy kérdés: vajon lesz-é egyáltalán értelme az életüknek. Ismerős ez a kérdés, testvérek?
Amikor kiált egy család vagy a családon belül egy-egy személy vagy egy beteg szülő vagy egy elválás közben egymásnak feszülő hitves-pár vagy éppen egy szinte nevelhetetlen gyermek, aki által szinte mindig kiált a közösség, hogy baj van. Így kiáltanak ma is családok, így kiáltanak ma is közösségek, hogy baj van, mert nincs már mellettünk valami vagy egymás mellett vagyunk, de képtelenek vagyunk egymás mellett élni, és ahelyett, hogy családi fészek lenne az otthon, válik börtönné. Ismerős ez a kiáltás, igaz?
Ismerős, amikor emberek ezzel a gondolattal, érzéssel a szívükben sóhajtanak, mert amit Tóth Árpád így mond:
Magam vagyok nagyon,
Kicsordul a könnyem hagyom,
Viaszos vászon az asztalomon,
Farigcsálok lomhán egy dalon.
Vézna szánalmas figura, én én,
Magam vagyok a föld kerekén.
Ismerős ez az érzés? Adja Isten, hogy ne legyen az! Amikor ma délelőtt most saját családunk életébe pillantunk bele, szívünkből kívánjuk egymásnak, hogy ne ez a gondolat fogalmazódjék meg, hogy magam vagyok nagyon, kicsordul a könnyem hagyom. És eszünkbe jutnak azok az okok, amiken nekünk már évek óta a könnyünk kicsordul. Hogy miért történt így, ahogy történt, vagy miért jutottunk ide, ahová jutottunk, vagy miért nem adott Isten másképp megoldást? És kicsordul a könnyünk tekintve egymásra, vagy tekintve a múltra, hiszen már egymásra nem tekinthetünk. Szívünkből kívánjuk egymásnak, amikor saját családunk életébe tekintünk bele mai délelőtt, ne ez a gondolat fogalmazódjék meg, és ne így kiáltson a közösség, hogy baj van. De mai rohanó világunkban, amikor családok szakadnak szét, emberi életek futnak zátonyra, amikor kiáltanak a családok, hogy baj van, akkor választ kell keresnünk arra a kérdésre, hogy vajon lehet-é, van-é a közösségnek gyógyulása, van.é, lehet-é új kezdet a kapcsolatban, van-é, lehet-é új cél, új akarás, új egymásra találás?
Kedves testvérek, a mai délelőtt erre az igenre figyeljünk, hogy igen, lehet, van. Van megoldás, mert Isten közel jön azokhoz, akik hozzá kiáltanak, Isten megszólíthatóvá válik azok számára, akik ezzel az érzéssel és gondolattal küszködnek: magam vagyok nagyon. És szívből kívánjuk, még egyszer mondjuk egymásnak, hogy ne így kelljen most a mai ígénknek szíven találni, de hogyha így jöttünk volna el a könnyeinket hozva, vagy már a könnyeinket nem is hozva, mert beletörődtünk, hogy ez így marad, ahogy van, akkor hadd hangozzék az evangélium, az örömhír, hogy Isten kész megújulást adni a közösségnek, Isten kész új életet adni azoknak, akik hozzá kiáltanak. Mert – ezt mondja Jézus – amikor imádkozol, a te belső szobádban valaki lát, valaki tudja, hogy miként szólítod meg, valaki tudja azt is, miként érkeztél. Őt szólíthatjuk, és ő cselekszik.
Erre figyeljünk ma délelőtt, hogy Isten miként munkálja az övéiben a megújulást. Az első, az hogy Isten kérdez. A második az, hogy Isten felszólít. A harmadik pedig, Isten csodát tesz és ezáltal új élettel ajándékoz meg. Mindenekelőtt Isten kérdez. Nézzük csak, ezt a kérdést Elizeus próféta fogalmazza meg, miután elmondja néki az asszony szíve fájdalmát. Mit cselekedjem veled? Mond meg nékem, mi van a te házadban? Mondta az asszony: A te szolgálólányod házában nincs egyéb csak egy korsó olaj. Isten kérdése ilyen egyszerű. Mond meg nékem, mi van a te házadban? A kérdés azért fájó, mert az erre a kérdésre adott válasz fájó, tudniillik az, hogy csak egy korsó olaj. Ennyi maradt tudniillik. A férj meghalt, a fiakat elvinni készül a hitelező. Nem maradt semmim csak egy korsó olaj. A kérdés ezért fájó! Mert ha lenne mire tekintenünk, ami megmaradt, ami még van, akkor maradt volna még egy kis reménység, hogy van tovább. De a kérdés ezért fáj, mert nincs semmi, amire nézve azt mondhatták volna ők itt hárman, hogy érdemes még. Nem elég az, hogy asszony meg a fiak szívében gyász van, fájdalom, el kellett veszíteniük valakit, ki tudja miért adta így az Isten? Nincs rá válasz. “Kívül harc, bennem félelem” – ahogy az énekünk mondja, és a válasz ennyi, hogy nem maradt más csak egy korsó olaj. Vagyis, nekünk nagyon kevés maradt, mondhatni semmi. Ha erre a semmire tekintünk, akkor azt kell kimondjuk, hogy nincs tovább. Ugye felénk is hangzik a kérdés? Olykor a társunk tekintetéből, szótlanságából, vagy a gyermekeink magatartásából sajátos módon üzen nekünk valaki, hogy mond csak meg, hogy mi van a te házadban? Mi van ott, ahol a békesség fészke, a családi közösség öröme kellene, hogy legyen, uralkodjék a szívedben? Mond meg nékem, mi van a te házadban?
És nem tartom kizártnak, hogyha a fikat kérdeznénk, akkor a válasz ez: (adja Isten, hogy ne ez legyen) “Ó, csillag mit sírsz? Messzebb nem vagy te sem, mint itt a földi szívek. A Syrius van tőlem távolabb vagy egy-egy társam? A szüleim, jaj, ki tudja meg? Ki mondja meg? Ó jaj, barátság és jaj, szerelem, jaj az út lélektől lélekig, küldözzük a szem csüggedt sugarát, s köztünk a roppant jeges űr lakik. Ismerős ez? Amikor apa és fia, szülő és gyermek ezt a megmagyarázhatatlan érzést tapasztaljuk, hogy “küldözgetjük a szem csüggedt sugarát”. “S köztünk a roppant jeges űr lakik.” És hogy ha belegondolunk abba, mikor voltunk egymáshoz őszinték, nem jut eszünkbe egy jó ízű beszélgetés. Vagy hogyha a férjet kérdezzük, megint csak a költő szava jut eszembe, amikor a társára gondol: “Mosolyát épp úgy elveszem, mint az enyémet ő, jaj ellensége vagyok, és ellenségem ő.” Vagy amikor az asszonyt kérdeznénk, mi van, hogyha ez a válasz érkezik, amikor a társára gondol: már nem is mondom soha neki mennyire szeretem. Férjem, uram eltart, szeret, és idegen. Nekem az élet a szerelem, neki nem. Mit adhatok neki, mit adhat egy asszony igazit? Munkája, gondja, tervei mind megszégyenít. Lennék a rabja, de nem, hisz az őr szintén rab egy kicsit, lelkéből nem jut más, csak ami gyerek, a legtöbb amit adhatok, hogy otthona lehetek. Csak akkor egészen enyém, amikor beteg és folytatja és a végén ennyi, hogy már meg sem szabad mondanom mennyire szeretem. Nekem az élet a szerelem, neki nem, boldog az önzés sikere, mi lesz velem? Ebben a kérdésben az a nagy emberi kérdés, hogy nem feszül benne, hogy mi lesz velem? És közben tekintünk egymás csüggedt arcára, fénytelen szemébe, ha még egyáltalán rá tudunk nézni egymás arcára, és kiáltunk, vagy már kiáltani sem merünk. Őket szólítja az Isten! Azt mondja a próféta, hogy mondd meg nekem, mi van a te házadban. És ebben a nagy dolog most az, hogy amit az asszony Elizeus felé megtehetett, azt mi megtehetjük az élő Isten felé. Mondd el neki, hogy mi van a te házadban. Mondd el neki, ami fáj. Mondd el neki, ha már csak egy korsó olaj maradt. Mondd el neki, hogy másként indult az élet, és idáig jutottunk. És ahelyett, hogy bűnbakokat keresünk, őszintén feltárni az Istennek, hogy neked ennyi van abból a lángolásból, abból a vágyból, hogy majd én boldoggá teszek valakit, és boldogan nevelem fel a gyermekeket. Ennyi maradt, nézd meg! A mindennapok szüntelen gondja, terhe, az hogy nincs csak egy korsó olaj, nincs sem időnk, sem energiánk, sem figyelmünk. Adja Isten, hogy ne így legyen! De ha így lenne, a megoldás kezdődjön itt. Ezt a kérdést tessék meghallani! Hogy mondd el neki, ne egymásnak. Most kivételesen ne egymásnak sírjuk el, és ne egymás fejéhez vagdossuk, hogy mit nem kaptam meg tőle, hanem mondd el neki. De nagy dolog ha még együtt tudjuk elmondani! És együtt összekulcsolt kézzel őszintén feltárva, hogy mi maradt. Mert Isten ezt az őszinteséget várja, neki elég, hogyha ennyi maradt: egy üres korsó, mert lehet, hogy már olyanunk sincsen, ami világítana. De hogyha néki mondjuk el, akkor törtéhet csoda, mert Isten nem csak kérdez, hanem felszólít. Azért kérdez, hogy aztán felszólíthasson. Ezt mondja a próféta: “Menj el, kérj el minden szomszédodtól üres edényt, de ne keveset, menj el és zárkózzál be a te fiaiddal, és tölts az olajból mindegyik edénybe, a tele edényt állítsd félre. És elment őtőle az asszony, bezárkózott az ő fiaival, azok hordták néki az edényt, ő pedig csak töltögetett. Isten felszólítja ezt az asszonyt, hogy menj el, és kérj üres edényeket. Szinte érthetetlen felszólítás ez. Miért kérjek üres edényt, amikor nincsen semmim? Miért kérjek üres edényt, amikor nincs mit beletölteni? Miért hozzak még, amikor nekünk sincs már? Érthetetlen az Isten felszólítása, és mégis cselekedni kell. Ha az asszonyban nincs ez a feltétlen hit és bizalom, az Isten az üres edényt fogja megtölteni, akkor itt nem lesz csoda. Enélkül a feltétlen bizalom nélkül, hogy nekem csak üres edényeim vannak, de te ezt az üres edényt tölteted meg, enélkül ne várjon senki sem csodát. Ha csak az üresre mutogatunk és közben nem hisszük azt, hogy Isten kész megtölteni, kész mássá tenni, kész megújítani, akkor nekünk reménytelenül kell buknunk. De hogyha ez a hit, amely hit ennek az asszonynak a szívében bújkál, noha még nem látom a változást, azt sem értem, hogy miért kéred ezt, azt sem értem, hogy miért pont engem kérsz erre, hiszen annyi fájdalmam van, most még én mozduljak másokhoz? És Isten ennek az asszonynak adja ezt a feladatot, mert neki kell hordoznia ennek a családnak az életét, neki kell elmenni, neki kell kölcsönkérni, neki kell hinni, neki kell erőt vennie fájdalmán, és végül neki kell bezárkózni. Sajátos út ez. Isten olykor nekünk is ezt az utat adja. Zárkózzál be és töltögess az üres edénybe. Isten olykor bekényszerít bennünket bezárt ajtókon túlra, ahol nincs senki, ahol nincsen társ, ahol nincsen lelkipásztor, testvér, barát, ismerős. Egy valaki van, akiről azt mondja Jézus, hogy titkon néz, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. Menj be a te belső szobádba és zárkózzál be. Vagyis egyetlenegy lehetőség kínálkozik, hogy az életed megújuljon: az összekulcsolt kéz. Az ajtó mögött, ahol nincs melletted senki csak az élő Isten, akit megszólíthatsz őszintén elmondván neki, hogy mi fáj vagy mi jelent örömet vagy miért vagy hálás. És aki titkon néz, ha néki tetszik, az üres edényt egyszer megtöltheti, az üres szívet egyszer megtöltheti örömmel, békességgel, türelemmel. Az üres tekintetünket, amelyet féltünk egymástól, jaj nehogy meglássa benne a saját magamban támadt űrt és nihilt, egyszer újból a másikra vethetjük. És nemcsak a csüggedés fáradt sugarát küldözgethetjük egymásnak, hanem melegséget, megértést, jóságot, megbocsátást. De nagy dolog ez, és nem lehet megspórolni a bezárt ajtót, mert csak a bezárt ajtókon belül történhet változás, ott a szívben. Jaj hogyha nem belülről kezdődik ez a változás, jaj hogyha úgy mennénk el a szomszédokhoz, hogy adjatok nékünk teli korsó olajat, mert nincs. Adjál mert nincs! Ő is kérni fog, mert neki sincs. Egy valaki nem kér, hanem ad, hogyha mi ezt kérjük tőle: az Isten. És akkor csoda történik, mert csoda történik. Amikor megtöltötte az edényeket, mondta az ő fiának: hozz még egy edényt, és felelte az, nincs több edény, akkor megállott az olaj. A csoda az, hogy az asszonynak nem kellett mást tennie csak töltögetni, vagyis végezni azt a szolgálatot, amit Isten rábízott. Tőlünk sem vár mást Isten. Hűséggel végezni azt a szolgálatot a fiakért, a fiakkal, a ránk bízottak mellett, a társak mellett még a bezárt ajtón is, amit az Isten ránk bízott, amiért külön köszönet nem is jár. De közben végzi el Isten a csodát, hogy változzam meg, változzon meg a szív, és ezt követően változzon meg a helyzet, hiszen megoldódik a család élete. Az olaj elég lesz. Isten csodát tett. Már nem is vártuk ezt a csodát, nem is reméltük, hogy egyszer más lesz, hogy egyszer majd másként tudunk egymáshoz szólni, másként tudunk egymás mellett élni, másként végzem a mindenapi szolgálatomat nem nyűgként, hanem szeretetből áldozva másnak. És Isten elvégzi ezt a csodát. Ha van előfeltétel, akkor az üres korsó az előfeltétel. És az a csoda, hogy ő munkálkodjék. Egyet nem tudunk: hogy aki titkon néz, mikor fizet meg nékünk nyilván és hogyan egészen pontosan. Ezt nem tudjuk. Addig töltögetnünk kell, hűséggel végezni azt a szolgálatot, amelyre bennünket Isten hívott, de ezzel a hittel, hogy ő megteheti, pont annyit, ami elég, nem többet és nem kevesebbet. Ami elég, akkor megállt az olaj, és elment az asszony, elmondta ezt az Isten emberé
nek, az pedig mondta: menj el, add el az olajat, fizesd ki a hitelezőket, te pedig és fiaid éljetek a maradékból. Pont annyit, ami elégséges lesz ahhoz, hogy éljetek a maradékból, hogy ne vegetáljatok, hanem éljetek. Mi sokszor fájón tekintünk a maradékra, ami megmaradt, az a kevés. És Isten mégis azt mondja, hogy lehet élni a maradékból. Ha belegondolunk, Isten nem adott vissza mindent. Nem adta vissza a társat. El kellett fogadni a helyzetet, de ebben a megváltozott helyzetben, ad Isten, hogy az ő ajándéka által élhessünk a maradékból. A Szentírás lapjain olvassuk sokszor, hogy Isten visszahív embereket az ővéi közé. Mikor Jézust segítségül hívja Mária és Márta és elmegy Lázár sírjához, Jézus nem csak úgy ad békességet, hogy megvigasztal, hanem visszahívja Lázárt az övéi közé. Van, amikor ezt nem teszi meg az Isten, van amikor szembe kell nézzünk azzal, hogy ami volt már nincs, és el kell fogadni a helyzete úgy, ahogy Isten ezt adta, noha mi ezt másképp szerettük volna. Isten nem úgy ad vissza mindent, ahogy mi ezt megálmodtuk, de egyet megad, hogy éljetek a maradékából, vagyis lehet tovább élni, elfogadni azt, amit Isten tett, ki tudja miért, és ki tudja miért pont úgy, de ezzel a reménységgel és hittel, hogy lehet élni a maradékból. Mert Isten megoldást ad, ez a megoldás itt kezdődik, hogy mondd el neki, mi van a te házadban őszintén, alázattal, nem szépítve az igazságot. Aztán halld meg az igazságot, amelyet Isten intéz feléd: neked kell mozdulni a fiak felé, és neked kell mozdulni a társak felé, bezárt ajtókon túl, hűséggel szolgálva, amíg az Isten, ha néki tetszik, csodát nem tesz, hogy ezáltal élhessünk boldogan krisztusi életet a maradékból az ő dicsőségére.
Ámen.

Imádkozzunk !

Urunk Jézus, köszönjük neked a csodát, hogy átélhetjük, meg is tapasztalhatjuk: te megsebzel és be is kötözöl, te gyógyítasz összetört szíveket, alélt lelkeket, magánosakat, csüggedőket, gyászolókat, egyedül élőket, közösségben társtalanokat. Köszönjük, hogy ezért a gyógyulásért nekünk csak őszintén el kell mondanunk, hogy miben élünk, hogy mi fáj, mi nehéz. Köszönjük, hogy a megoldás nálad van. Engedd hálát adnunk azokért, akiket nékünk adtál. Köszönjük a társunkat, szüleinket, gyermekeinket, a ránk bízottakat, az otthonunkat. Köszönjük, hogyha békesség, szeretet és öröm lakozik bennük, és téged hívunk segítségül, hogyha erőnk fogytán lévén szűkölködünk ezekben. Urunk, te titkon nézel bennünket, arra kérünk téged, ha néked tetszik ajándékozzál meg bennünket nyilván. Te tudod, hol szenved hiányt életünk, engedd, hogy rád bízzuk egész lényünket, gyermekeinket, unokákat, gyülekezetet. Csak tebenned és általad van megoldás! És köszönjük Urunk néked azt, hogy mi élhetünk a maradékból, bocsásd meg nékünk, ha azt kutatnánk, hogy miért csak ennyi maradt, és áldassék a neved, hogy ami maradt, amit nékünk adtál, ezt áldod meg. Maradj velünk a következő héten is minden dolgodban, add hogy keresztyéni életünket a te dicsőségedre élhessük a te szent fiad, a Jézus Krisztus által. Arra kérünk téged, hogy ebben a csendes percben hallgasd meg kinek-kinek a fohászát.
Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.