Szentendre, 2008-06-29
Péter és Pál
Lekció: 2Pét 3, 14-18
Textus: ApCsel 15, 7-9. 12
Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: “Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.”… Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között.
Imádkozzunk!
Örökkévaló és Mindenható Isten! Te azt ígérted, hogy akik Fiad nevében összegyülekeznek, ott vagy közöttük. Kérünk téged, ajándékozz meg minket szent jelenléteddel. Fogadj el minket, amikor előtted hódolunk, téged imádunk és dicsőítünk. Legyen kedves előtted a mi istentiszteletünk. Add meg azt a csodát, hogy erőtlen emberi szón keresztül a te hatalmas, életet és világosságot adó igéd megszólaljon közöttünk.
Tudjuk és megvalljuk előtted: nem vagyunk méltók arra, hogy jelenléteddel megajándékozz bennünket, mivel sokszor és sokképpen megbántottunk téged bűneinkkel. Nem figyeltünk igaz, mély vágyakozással a te vezetésedre, hanem magunk választotta utakon jártunk. Sokkal inkább foglalkoztatott minket a magunk java és ügye, mint a te országod építése. Kérünk, tisztíts meg minket bűneinktől, szabadíts meg vétkeinktől a mi Urunk Jézus Krisztus érdeméért. Add Szentlelked ajándékát, hogy bennünk lakozzál és mi tebenned. Könyörülj rajtunk a mi Urunk Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel egy Isten, él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.
Igehirdetés
Június 29-e van, Péter és Pál napja. Régi hagyomány, hogy ezt a napot a betakarítás megkezdésének jeles ünnepeként tartjuk számon. Küszöbön áll az aratás. Isten kegyelméből a vetéstől ismét elérkeztünk az aratásig. Nemcsak ígéret maradt a régi isteni szó, hogy „amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és aratás”, hanem beteljesedett valósággá lesz az új kenyér. Ez az öröm és ez a hála közös. Nemcsak a falusi embernek, hanem a városinak is, mindenkinek ügye az aratás. Ha nem is arat mindenki, de mindenki számára aratnak.
Az aratás ünnepévé váló Péter-Pál napja alkalmából szóljunk most az Isten mezejének, az anyaszentegyháznak két legnagyobb magvetőjéről és aratójáról: Péterről és Pálról, a két nagy apostolról, akik nemcsak a naptárban kerültek egymás mellé, hanem a most olvasott mindkét igében is együtt találjuk őket. Abból, amit róluk a Szentlélek tudósításából tudunk, megérthetjük és elfogadhatjuk Isten ma nekünk szóló üzenetét, a mi tennivalóinkat is, Isten szüntelenül megújuló lelki megvetésében és aratásában.
1. Az első és legfontosabb üzenet az, hogy amint Péter és Pál együtt volt, legyünk mi is együtt Isten akarata megértésében, elfogadásában és munkálásában. Az nem bibliai parancs, hogy legyen egy nap, amelyen együtt van a két legnagyobb apostolnak, Péternek és Pálnak a neve a naptárban, de az már bibliai gondolat, hogy a vezetők és a vezetettek, akár az egyházban, akár a világban együtt legyenek, egymás mellett és ne egymás ellen. Isten azt akarja, hogy nagyok és kicsik a vezetők és a rájuk bízottak közeledjenek egymáshoz és találkozzanak egymással. Akkor értjük meg és követjük Isten akaratát, ha közeledünk egymáshoz és meg tudunk férni egymás mellett. Ha vállaljuk egymást.
Igen, legyen együtt mindig Péterrel Pál és Pállal Péter, hogy ne az irigység, a veszekedés és széthúzás, a gyűlölködés és az ellenségeskedés és velük a pusztulás és a halál induljon aratásra, hanem a munka, az élet és a kenyér magvának az aratása folyjék. Milyen jó lenne, ha mi keresztyének is tanulnánk abból, hogy Isten a kalendáriumban az esztendő 365 napjának egymásutánjában, emberek gondolatain keresztül adott egy napot, ahol Péter együtt van Pállal. Mert Isten akarata az, hogy együtt legyünk, egymásért és ne egymás ellen éljünk, családban, egyházban, társadalomban, a nemzetben és a népek nagy közösségében. A legszebb pedig az, ha együtt tudunk szolgálni, munkálkodni, Isten ügyében minden ember javára, üdvösségére, úgy, ahogy azt tette Péter és Pál, a két nagy apostol.
2. A másik dolog, amit megtanulhatunk az együtt levő és munkálkodó Pétertől és Páltól az, hogy nem volt könnyű nekik megférni egymás mellett, amint azt Arany János írja „a fülemüle” című versében: „Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban, Könnyű nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen.” Nos, nem volt ez könnyű nekik. Mert Péter és Pál között nagy különbség volt. Ők valóban vállalták az „egy gyékényen” való szerénységet, és összeférnek egymással nemcsak a naptárban, hanem a valóságban is, de ez nem volt olyan könnyű nekik sem.
Péter a tizenkét apostol között volt. Köztük is az első. Sokan tudják a kis versikét, amely a tizenkét tanítvány nevét foglalja egybe: „Péter volt az első kit követett András…” Ha tovább mondjuk a verset, tudjuk, hogy ebben a sorban Pál nincs ott. Péter három évig hallgatta az Urat. Ő volt a tanítványok „szája”, szószólója. Általában ő mondta ki, amit a többi gondolt. Hitére nézve mondta Jézus az ígéretet, hogy azon a kősziklán építi fel az anyaszentegyházat.
Pál pedig, Jézust test szerint talán nem is látta. Ha látta is, nem tett rá különösebb benyomást. Nem követte Jézust, sőt inkább üldözte, „fenyegetéstől és öldökléstől lihegve” ment az Úr tanítványai ellen, amint azt a Bibliából tudjuk. Péter tanulatlan, egyszerű ember volt, Pál művelt. Péter öregebb, Pál fiatalabb. Péter vidéken, a tó partján, a halászháló mellett töltötte élete legnagyobb részét, Pál városokban, nagy mesterek, tudósok lábánál tanult. Péter látóköre szűkebb, egy foglalkozás határait alig haladja meg, Pál annak a kornak a mértékével mérve világvárosokban, a nagy népek és kultúrák találkozó és keveredési helyein járt és más nyelveken is tanult. Péter inkább paraszt. Pál pedig, egy mesterséget is tudó értelmiségi. A természetük és adottságaik is más és más. Péter inkább érez, Pál inkább gondolkozik és tud. Folytathatnánk a sort, hogy milyen nagy különbség volt köztük, akárcsak a mai emberek között, miköztünk is.
És ez a két különböző ember mégis tud egy lenni. Együtt lenni. A köztük levő nagy különbségeik ellenére is. Hogyan lehetséges ez? Mi volt ennek a titka?
3. A harmadik üzenetben erre a kérdésre kapunk választ. Péterre és Pálra is az volt a legdöntőbb, – ami saját életünkre nézve is döntő lehet –, hogy részesültek Jézus Krisztus bűnbocsátó kegyelmében. Legyőzte őket Isten földre szállt szeretete. Átalakította őket a megtalált üdvösség. Nem a maguk életét élték tovább, hanem élt bennük az érettük is meghalt és feltámadott Úr Jézus Krisztus. Meghallották ők is az evangélium igéjét és hittek. Az elfogadott kegyelem hit által megtisztította szívüket.
Ehhez a kegyelemhez Isten oldaláról nézve úgy jutottak el, hogy az Úr választott edényei voltak. Lehajolt hozzájuk Isten. A Péter hajójába beszállt Jézus, és elhívta, hogy emberhalásszá legyen. Pált pedig, a Damaszkuszba vezető úton porba sújtotta, hogy aztán felemelje, és választott eszközévé tegye, aki hirdeti a népek számára, hogy nincs másban üdvösség csak Jézus Krisztusban.
De van ehhez a kegyelemhez való eljutásnak emberi oldala is. Péter és Pál is találkozott a saját bűnével. Mindkettő elismerte magáról, hogy bűnös. Ismét csak gondoljunk a csodálatos halfogás történetére, amikor leborult Jézus lába elé és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” De még inkább gondoljunk arra, amikor tagadása után, megbánva tettét, keservesen sírt. Pál szintén megvallja bűnét, mikor egyik levelében arról vall, hogy „Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok” – mondja. Tehát az emberben akkor történhet meg a döntő változás, az önmagától való megszabadulás, ha elismeri, megvallja bűnét. Akkor juthat el az ember Istenhez és egyúttal a másik emberhez is.
Ez a változás olyan döntő volt náluk, hogy még a nevük is megváltozott. Simonból lett Péter, Saulból Pál. Ez a névváltozás kifejezi megtérésüket. Ez a titka tehát annak, hogy találkozott a két különböző ember: Péter és Pál. A megtérés döntő változást hozó eseménye teszi lehetővé a mi életünkben is, hogy igen különböző emberekként találkozzunk egymással, úgy, hogy elfogadjuk egymást, együtt tudjunk lenni és munkálkodni ott, ahová Isten rendelt minket, házasságban, családban, gyülekezetben, nemzetben, Isten országa szolgálatában.
4. A negyedik, amit megtanulhatunk Pétertől és Páltól az, hogy nemcsak találkoztak egymással a Krisztus kegyelme által, hanem együtt is maradtak a nagy ügy szolgálatában. Kitartottak egymás mellett, a romboló, széthúzó erők ellenére is Isten országa magvetésében és aratásában. Ennek egyik része az volt, hogy szerették népüket. Péter eleinte nem is akarta másnak hirdetni az igét, csak saját népének. Pál pedig, azt mondja: még a Krisztustól való elszakadást, a kárhozatot is vállalná, ha ez által megnyerhetné népét Krisztusnak. Ugyanakkor látták népük bűneit is, önigazságukat, másokat lenéző gőgjüket, széthúzásukat, viszálykodásaikat, és hirdették: ezektől meg kell és meg lehet szabadulni Krisztus által. Hirdették: nem az önigazság tart meg, hanem a Krisztus igazsága. Nem az a helyes magatartása Isten népének, ha magát különbnek tartja másoknál, hanem ha tisztább erkölcsű, szentebb életű, áldozatkészebb és engedelmesebb.
Aztán abban is együtt maradtak, hogy megértették: az üdvösség nemcsak Isten ószövetségi népéé, Izraelé, hanem a pogányoké is, Amikor Istent megsértette népe, mert nem kellett neki Krisztus, akkor Istent ez nem bosszúra késztette, hanem arra, hogy kinyissa a nagy kaput a népek előtt. Isten még kegyelmesebb lett. Lerontotta a két nemzetség közötti válaszfalat és meghívott a négy égtáj felől minden embert az Ő országába. Ezt legjobban Pál értette meg és mikor ebben az ügyben a tekintélyes apostolokhoz fordult, akkor Péterben találta meg a megértő, pártfogó testvért, mert Péterrel is megkóstoltatta Isten, – amikor a pogány Kornéliusz házába küldte az evangélium hirdetésére, – hogy a kegyelem minden ember számára készen van. Erről szól a jeruzsálemi gyűlés történetéből vett alapige. Péter és Pál is egyetértenek abban, hogy az üdvösséget Isten kegyelme mindenkinek megadja, aki azt elfogadja.
És együtt maradt Péter és Pál azért is, hogy az emberek eljussanak a golgotai keresztig, ahol meg lehet találni a bűnbocsánatot és új életet. Abban a meggyőződésben éltek, hogy Krisztus nélkül nincs megoldás és élet. Ezért zörgettek az ige hirdetése által a szívek ajtaján. Ezért hívtak mindenkit a gondból, a félelemből, elfásultságból, bűnből, halálból és kárhozatból az életre, Krisztushoz. Krisztus nem kifosztani akar bennünket, hanem megajándékozni, meggazdagítani. A szolgálatban azért siettek, mert tudták, hogy az idő rövid. Nemcsak arra gondoltak, amit mindenki tud, hogy meg kell halni és Isten előtt meg kell jelenni, hanem, hogy Krisztus bármely pillanatban visszajöhet. Mi lesz velünk, ha nem készülünk fel erre? Holnap talán már nem lehet megtenni azt, amit ma kellett volna. El lehet késni, le lehet maradni az üdvösségről!
Péter levele szerint, amikor előálltak csúfolódók, hogy hol van az ő eljövetelének ígérete? – akkor az apostol azt hirdette, hogy az Úr késése a kegyelem idejének meghosszabbodása. Amikor erről bizonyságot tesz, Pált hívja tanúként. Az ő leveleire utalt. Ketten együtt hallgattatták el a csúfolódókat és vigasztalták a csüggedőket.
Ezt a visszatérő Urat nem tétlenül várták. Még csak nem is imádkozva, hanem dolgozva, a mindennapi munka, a feladat végzése közben. Tudták, hogy Krisztus valamit rájuk bízott és ennek elvégzése szent dolog. Az ebben való hűség az ember feladata, amíg van ereje és ideje, amíg meg nem áll a szíve.
5. Végül szóljunk még röviden arról, hogy az egymáshoz közel került, az egymás mellett maradt Péternek és Pálnak is voltak nézeteltérései. Erre nézve a Galata levélben találunk leírást, amikor Péter képmutatóskodása miatt Pál megfeddi apostoltársát. Nem váltak ők angyalokká, de igazán emberekké lettek. A nézeteltéréseiket el tudták rendezni. Le tudtak ülni egy asztalhoz és addig nem keltek fel, amíg meg nem egyeztek. Mindenik engedett valamit, hogy Krisztus legyen fölöttük a győztes. Sok mindent másképpen láttak, de Krisztust egyformán a békesség Királyának, az élet Urának tartották. És amikor az egymásra, és a földre való nézés az ellentétek kiélezését hozta volna magával, akkor együtt Krisztusra néztek és egyformán siettek a nagy magvetésre, vagy még inkább a nagy aratásra.
Befejezem. Péter és Pál napja van. Azért is kerültek egymás mellé a naptárban, mert a hagyomány szerint azon az egy napon haltak mártírhalált Rómában; Péter keresztre feszíttetvén fővel aláfelé, Pálnak pedig a feje vétetvén. A keresztyén világ ebben az évben emlékezik arra, hogy Pál apostol két ezer éve született. Tarsusban, szülővárosában, ezekben a napokban emlékeznek meg erről. „Emberi mérték szerint Pál nélkül nem lenne világkeresztyénség, keresztyén Európa,(mely nem akarja vállalni gyökereit) nem lennének emberi jogok, és még csak Egyesült Nemzetek sem” –nyilatkozta napjainkban az évforduló kapcsán a kölni kardinális. Valószínűleg így van. Pál, – Péter mellett – a keresztyénség legkiemelkedőbb és leghatékonyabb misszionáriusa volt. Méltó, hogy megemlékezzünk róluk.
Péter és Pál az aratás kezdetének ünnepe. Amikor a magyar mezőkön is elkezdik betakarítani a verejtékes munka gyümölcsét, és hívő emberek kulcsolják kezüket imádságos hálaadásra, készülve a bűnbocsánat újbóli elfogadására, hogy kegyelemmel erősíttessék meg hit által a szívünk, hogy az Istentől kapott erővel tovább tudjunk menni a nekünk rendelt úton, tanuljunk Pétertől és Páltól. Az Úr hű tanítványaiként arra tanítanak bennünket, hogy tudjunk együtt lenni a különbségeink ellenére is, tudjuk egymást szeretni, tudjunk egymással békében élni és együtt maradva mindvégig hűségesen szolgálni az Úrnak. Ámen.
Imádkozzunk!
Mindenható Isten, aki megáldod azokat, akik téged áldanak és megszenteled azokat, akik benned bíznak: üdvözítsd a te népedet és áldd meg örökségedet! Egyházad népét őrizd meg, szenteld meg azokat, akik házadat szeretik, és ne hagyj el bennünket, akik benned reménykedünk.
Megköszönjük, hogy igédben tanítottál minket az egységre, hogy egy szívvel lélekkel szolgáljunk neked, aki kiválasztottál és elhívtál bennünket is a te országod építésére. Segíts bennünket, hogy leomoljanak a bennünket elválasztó falak. Munkáld azt, hogy egyek lehessünk, és együtt szolgálhassunk néked családban, gyülekezetben, népünk közösségében. Köszönjük, hogy ígéreted szerint elhoztad ismét az aratásnak rendelt idejét. Kérünk, add meg mindnyájunknak mindennapi kenyerünket. Áldd meg a te igédnek magvetését is és add, hogy hozzon sok gyümölcsöt a te dicsőségedre és a mi üdvösségünkre. Urunk, te mondtad: az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérünk azért, küldj munkásokat a te aratásodba.
Kérünk, vezesd a világ folyását úgy, hogy benne a te egyházad örömmel és engedelmességben szolgáljon téged. Könyörgünk hazánkért, a köztünk levő sok baj és romlás gyógyulásáért. Gyógyítsd a betegeket, vigasztald a gyászolókat, látogasd a magánosokat, és reményt vesztett embertársainkat. Légy az úton járókkal, a foglyokkal, éhezőkkel, háborúk és katasztrófák áldozataival. Tégy bennünket késszé arra, hogy meglássuk a bajt és készek legyünk megtenni a bajban levőkért minden tőlünk telhetőt. Adj békességet a mi időkben a földön. Hallgass meg minket a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
