Az én békességemet adom nektek

2006. október 15.
Veszelka Tamás

AZ ÉN BÉKESSÉGEMET ADOM NEKTEK

Lekció: Márk 13,1-13
Textus: János 14,27, 16,33

Imádkozzunk!

Megváltó Jézus Krisztus!

Megvalljuk Neked, hogy megrémiszt bennünket mindaz, ami a világban körülöttünk zajlik és megvalljuk Neked, hogy ijesztően csengnek fülünkben most a Te igéd szavai is. Fájó látni, hogy mindaz, amiről Te szóltál valóság. A háborúk, a gonosz mérhetetlen hatalma, gyűlölet, irigység, testvér testvér elleni harca. Engedd életünk eseményeit úgy látnunk, hogy közben megértjük szavaid üzenetét és most különösen hadd kérjünk, hogy a világos igei látás mellé adj nekünk Tőled való békességet, mert nekünk nagyon nagy szükségünk van erre! Szólj most hozzánk lelked által úgy, hogy közben személyes megtapasztalásunkká legyen a Te ígéreted, ajándékozz meg a Te békességeddel és végezd el, hogy ez a békesség bennünk reménnyé, hitből és szeretetből való szolgálattá, tiszta krisztuskövető életté legyen. A Te nevedért kérünk, hallgass meg minket,

Ámen.

Igehirdetés

Kedves Testvérek!

Nincs olyan ember a Földön, akit ne foglalkoztatna az a kérdés, hogy mit hoz a holnap? Az örök ember örök nagy kérdése ez! Szebb lesz-e, jobb lesz-e a holnap, mint a ma? Érdemes-e helytállni ma a holnapért? Lesz-e bőséges aratás a kitartó szorgalmas vetés után?

Minden embert foglalkoztat ez a kérdés, de csak a keresztyén ember nagy lehetősége, hogy múltat, jelent és holnapot Isten igéjének fényében lásson! Hajlamosak vagyunk a jövőt pusztán a napi események, híradások, gazdasági mutatók tükrében látni, de boldog azaz ember, aki Isten igéjének fényében látja mind a maga életét, mind a világ eseményeit! Hiszen így az eseményeken túllátva látható a Gondviselő Isten, a kegyelem, a megtartó szeretet Istene, kinek kezében van mind a világ sorsa, mind személyes sorsunk!

Így mondja egy helyen Jézus: “Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég”. Ez azt jelenti, hogy az Ő kezében van minden, nincs semmi olyan esemény, történés ezen a Földön, mely ne az Ő végtelen hatalma alá esne! Ebben a bizonyosságban erősödhetünk meg ma is testvérek, hiszen a felolvasott igében maga Jézus is ebben erősíti tanítványait.

A templomból kijövet Jézus személyes beszélgetésre hívja a tanítványokat, hogy ez a beszélgetés a tanítványok számára iránytű, útmutatás lehessen, s hogy ezáltal békességük legyen. Vallom, hogy mindnyájunknak ilyen személyes elcsendesedésre, lélek általi beszélgetésre van szükségünk Jézussal, hogy a napi események sodrásában legyen világos látásunk és legyen Tőle kapott békességünk! Hiszen az elmúlt héten is hallottuk a híreket – maga Jézus mondja, hogy “hallanotok kell”- és sokan ennek kapcsán kedvtelenek lettek, elkeseredtek, vagy éppen lemondóan legyintettek, netán felháborodtak. A híreket hallanunk kell a világ eseményeiről, de melyik hang az erősebb? A világ kétségbeejtő híreinek hangja, vagy Jézus békességet adó hangja? Mi hangolja mire a szívünket? A körülöttünk zajló események híre hangolja keserűségre, vagy Jézus prófétai hangja megújult reménységre és békességre? Ma délelőtt újból Jézus halk és szelíd hangja adhat útmutatást és ezáltal békességet az Őt kereső ember számára!

Miként láttatja tehát Urunk a jövőt? A templomból kijövet egy tanítvány Jézus figyelmét a templom erős és rendíthetetlennek tűnő köveire irányítja. “Milyen erős falak” – mondja az emberi szemlélődő. “Nem marad itt kő kövön”- mondja a krisztusi prófécia. Két nézőpont találkozik és úgy tűnik, hogy e kettő most gyökeresen ellentétes egymással. Az emberi nézőpont csak emberi oldalról szemlél és gondolkozik. Jézus Isten tervéről és akaratáról nyilatkoztat ki, még akkor is, ha ez egy fájó, rettenetes gondolat! Csak sejthető, hogy mi is lehet a csodálatos köveket szemlélő tanítványi szívben. A hatalmas kövek talán Izrael hajdani hatalmára, erejére emlékeztetik a tanítványokat és megszólal egy félve kimondott reménység: bárcsak újból ilyen hatalmas lenne Izrael! Amilyen erősek ezek a falak, talán egyszer olyan erős lesz Izrael a népek között. Ha Róma elbukik, elvész a zsarnok és Jeruzsálem újból régi dicsőségébe öltözhet! Így szól az emberi szív amely pusztán emberi számításokat, reményeket, gondolatokat fogalmaz meg.

Jézus nem erősíti most meg az emberi reményeket és nem táplálgatja azt a gondolatot, ami nem Isten terve! Jézus kinyilatkoztatása és Isten terve felül írja az emberi vágyakat – mégha ez fájdalmas és talán érthetetlen is! A történetírók beszámolóiból tudjuk, hogy mindaz, amiről Jézus Jeruzsálem kapcsán beszél, pár évtizeddel szavai után a zsidó háborúban bekövetkezik.

Jeruzsálemet beveszik, s csaknem a földdel teszik egyenlővé. Házait, templomát lerombolják, szántóföldjeit sóval teszik terméketlenné – kő kövön nem marad! És most jön egy nagyon fontos dolog!

Ha pusztán az eseményeket látják a tanítványok, s ha Jézus mai tanítványai is csupán az eseményekre tekintenek, akkor menthetetlenül elvesznek! Mert az események önmagukban valóban tragikusak! Tragikusak, kétségbeejtőek, felháborítóak! Amikor “nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen” és testvér árulja el testvérét és atya halálra adja gyermekét és gyermek az ő atyját, az valóban félelmetes dolog! Ahol törvényszék elé viszik az igazat, a csalót és hazugot felmentik, az valóban tragédia, az valóban félelmetes állapot! Ahol a közös munka és építés helyett a felelőtlenség és rombolás állapota dúl, ahol nem tudunk egymás szemébe nézve szeretettel szólni, ha kell bocsánatot kérni vagy megbocsátani, az kétségbeejtő állapot!

Ezért kell a történelmi eseményeken túllátva a történelem Urát látni! Mert mit is mond Jézus: mindennek meg kell lennie! Fájó dolog, de el kell fogadni, hogy mindennek meg kell lennie, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt Jézus mondja! Jézus, kinek kezébe adatott minden hatalom mennyen és földön tud arról, hogy egyszer Jeruzsálemben kő kövön nem marad! Az események az ő tudtával történnek és most nem az a kérdés, hogy Jézus miért engedi meg mindezt? Miért nem avatkozik be? Hanem a kérdés az, hogy mindez látva tudok-e a történelem és személyes életem Urára tekinteni feltétlen bizalommal és reménységgel? És a kérdés az, hogy tudok-e hozzá mindvégig hűséges maradni? Ma is ez a kérdés testvérek! Ezért mondja Jézus: aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül! Nem az a kérdés, hogy meg lehet-e változtatni az események menetét, s ha igen, hogyan? Vannak idők és vannak, helyzetek, amiket nem lehet befolyásolni és nem lehet megváltoztatni és ezt nekünk el kell fogadni! A kérdés közben az, hogy tudok-e Rá töretlen hittel és bizalommal tekinteni s eközben átélem-e az Ő békességét?

Megrendítő drámaisággal ír Sienkiewicz világhírű regényében, a Quo vadis-ban erről: “Az amfiteátrum felmorajlott: -A keresztyének! A keresztyének! A vasreteszek megcsikordultak és a sötét nyílásokban felhangzott a mastigophorusok ismert kiáltása: Porondra!, s az aréna szempillantás alatt megtelt állatbőrökbe öltözött alakokkal, mintha erdőlakók népesítették volna be. Gyorsan, mintegy lázasan futottak ki mindnyájan s a porond közepére érve kezüket felemelték és letérdeltek egymás mellé. A nép azt hitte, kegyelmet kérnek s e gyávaságon felháborodva topogott, fütyült, üres borosedényeket és lerágott csontokat vagdosott hozzájuk és üvöltve kiáltozta: – Vadállatokat! Vadállatokat! De erre váratlan dolog történt. Íme, e bozontos tömegből énekhangok hallatszottak s egyszerre felzendült az ének, melyet eddig sosem hallottak római cirkuszban: – Christus regnat! (Krisztus uralkodik!) a tömeg elnémult, tekintetüket a velariumra emelve énekeltek.

Látták a sápadt, de átszellemült arcokat. Mindnyájan megértették, hogy ezek nem kérnek kegyelmet, s mintha nem látnák sem a cirkuszt, sem a népet, sem a senatust, sem Ceasart. – Christus regnat! – zengett az ének egyre hangosabban s a padokban, egészen fel a nézők utolsó soráig sokan kérdezték önmaguktól, mi ez, s kicsoda ez a Christus, aki e halni induló emberek szerint uralkodik…”

Ugye számtalan példát lehetne még hozni a tekintetben, hogy vannak élethelyzetek, melyeket nem tudunk befolyásolni, de amely helyzetekben ugyanígy kimondható: Krisztus uralkodik! Mert bár az események sodrában ezt külsőleg semmi nem erősíti, de a hívő ember a szenvedésben is vallja: Krisztus az Úr! Nem Cézár és vért kívánó tömege, nem a vadállatok vicsorgó hada, hanem Jézus Krisztus!

Olyan szépen hangzik Pál bizonyságtétele – mindnyájunk bizonyságtétele lehet ez: “mert a mi pillanatnyi szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk, mivel hogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökké valók.” Ez a megoldást kínálja Istenünk igéje mai forrongó világunkban is! Ha pusztán a láthatókra tekintünk, akkor menthetetlenül elvész a reménységünk és a békességünk, ha hit által merjük nézni a ma még láthatatlant, ti. Isten újjáteremtett világát, melyben igazság és szeretet lakik, akkor békességünk lehet! Így tudtak az első keresztyének énekelve a tombóló arénában vért ontani hitükért: hit által látták az örök dicsőséget, az örök boldogságot és így tudtak hitvalló őseink alázatosan gyalázatot és üldöztetést szenvedni! Tudták, hogy a látható világ, s benne a szenvedés, üldöztetés, igazságtalanság, szeretetnélküliség, a gonosz minden munkája egyszer az Igaz Bíró által semmivé lesz és Ő elhozza az Ő országát ahol örök boldogságot örökölnek az Övéi!

Tudom testvérek, hogy a “pillanatnyi könnyű szenvedés” olykor egyáltalán nem tűnik “pillanatnyinak” és “könnyűnek”. Vannak az életben hosszan tartó próbatételek és elhordozhatatlannak tűnő terhek – sokan éltek már át ilyet! Isten igéje nem lekicsinyli az emberi élet küzdelmeit, de az örökkévalósághoz képest mégiscsak relatívvá teszi! Az örök boldogsághoz képest földi létünk minden küzdelme csak “pillanatnyi könnyű szenvedés” lesz, ha tudunk mindvégig rendületlenül Megváltónkra tekinteni.

És addig mi tehát a tanítványi élet csodálatos lehetősége? Naponként elkérve az Ő békességét hűségesen végezni a ránk bízott szolgálatot! Ezt mondja Jézusunk: “Békességet hagyok néktek. Az én békességemet adom néktek, nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek se ne féljen!”. Ez egy csodálatos ígéret arról, hogy ha a világ eseményei láttán nem születne békességünk, akkor egy sokkal drágább békesség mégiscsak megtapasztalható – közvetlen Jézustól az Ő békessége! Akik Lélek által már megtapasztalták ez a békességet tudják, milyen semmi máshoz nem hasonlítható kincsről van szó! Mert a világ békessége – ha egyáltalán van ilyen – akkor adatik, ha a körülmények mindet tekintetben rendezettek. De vajon lesz-e ez a világ valaha is ilyen? Jézus békessége azonban közvetlen Tőle jön azok számára, akik ezt hit által kérik és várják!

Meg fogjuk tudni változtatni a jövőt? Az események más irányt vehetnek? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem! Nem ez a kérdés! A kérdés, hogy tied-e már az Ő békessége és ez a békesség ad-e neked erőt, kitartást, szeretetből való szolgálatot életed minden napján?

Hát lehet ma is így, kedves testvérek! A pusztán emberi nézőpontok helyett az Ő velünk kapcsolatos terveire hangolódni. A látható világ eseményein túl látni a ma még láthatatlant. Tőle kapott békességgel szolgálni az Ő dicsőségére.

Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk Jézus!

Áldassék a Te neved, hogy terved van mindnyájunk életével és köszönjük Neked, hogy engeded, hogy igéd fényében lássuk a világ és saját életünk eseményeit. Köszönjük Neked a hit drága kincsét, s hogy általa már most engeded látnunk a ma még láthatatlant. Köszönjük Neked, hogy a Te örök üdvösségedbe és országodba kaptunk meghívást s hogy földi utunk végén mennyországodba fogadsz minket. Tudjuk Megváltónk, hogy az út addig nem könnyű. Sok próba és küzdelem vár még addig ránk. Erősíts meg kérünk minket napról napra a Te békességedben, engedd meg, hogy bennünk ez a békesség áldott életté legyen mások javára és a Te dicsőségedre!

Ámen

[redir_to_ptb]?

Kategória: Igehirdetések, Kehely | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.