Igehirdetés 2008. december 26.
Hogyan keressük a Megváltót?
Lekció: Mt. 1:18-21, 1:24, 2:1-5, 2:7, 2:9, 2:11.
Textus: Mt 2:2.
„Hol van a zsidók királya, aki most született?”
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus Krisztus által!
Áldott légy hívó szavadért, azért a hívásért és vonzásért, amellyel ma reggel is kerested a mi szívünket és akaratunkat, és eljöttünk a te szent hajlékodba. Köszönjük Urunk, hogy ígéretednek megfelelően most is itt vagy velünk, hogy nem hagysz bennünket szavad és Lelked nélkül. Áldott légy egybegyűjtő, mindnyájunkon könyörülő szeretetedért! Kérünk Urunk, csendesítsd le most sokfelé kalandozó, örömöktől és bajoktól terhelt gondolatainkat, hogy meghallhassuk a te hangod, a te üzeneted, mert vezetésed és erőd nélkül elveszünk.
Fiad nevében kérünk, hallgass meg bennünket!
Ámen.
Igehirdetés
Amikor egy családban kisgyermek születik, az első napoktól hasonlítgatják felmenőihez: szüleihez, nagyszüleihez. A rokonok és ismerősök mindjárt megpróbálják kitalálni, hogy milyen ember lesz majd, ha felnő.
A legtöbbször azonban az történik, hogy az ilyenkor elhangzott jóslatok nem teljesülnek be aztán, a gyermek egyáltalán nem hasonlít majd arra a képre, amelyet róla ekkor festenek.
De ugyanilyen sokszor fordul elő velünk az életben az is, hogy nemcsak megjósolni nem tudjuk azt, hogy milyen ember lesz valakiből, ha felnő, de a legtöbbször azok a meglátásaink sem bizonyulnak pontosaknak és helytállóaknak, amelyekkel a jelenben próbálunk meg valakit jellemezni. Nagyon sokszor szoktunk ugyanis csalódni az emberekről alkotott véleményeinkben, elképzeléseinkben. Van egy elképzelésünk, meglátásunk a másikról, valamilyennek gondoljuk a másikat, és egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy az a kép amelyet róla festettünk magunkban összetörik és a szilánkokból kell megpróbálnunk azt újra összerakni.
Hányszor előfordul, hogy azt gondoljuk a másikról, hogy jól ismerjük, és valójában alig tudunk róla valamit. Hol rontjuk el?
Sokszor ott, hogy oda sem figyelünk igazából a másikra, vagy ott, hogy megrögzötten ragaszkodunk saját elképzeléseinkhez a másikról.
Vagy meg sem hallgatjuk a másikat, vagy csak arra a képre figyelünk, amit mi festettünk róla magunkban. De hadd meséljek el ennek szemléltetése érdekében egy talán eltúlzott, de tanulságos történetet.
– Szervusz, hát már meg sem ismersz? – kiáltott valaki az utcán egy békésen ballagó férfira.
Semmi válasz.
– Gimnáziumi éveid utolsó, azaz 4. évében csatlakoztam az osztályotokhoz. Ne mondd, hogy nem emlékszel?
– A válasz: De én nem is jártam gimnáziumba.
– Mennyire megváltoztál! A hajad is barna lett, pedig régen szőke voltál. És hol a szemüveged?
– A válasz: Nekem soha sem volt szemüvegem.
– A szemed is, mintha kék lett volna régen és nem barna – hogy megváltoztál, öregem!
– A válasz: Nekem mindig barna volt a szemem.
– Hát drága Pistám, tényleg nagyon megváltoztál, de fő, hogy most újra látlak.
– A válasz: De én János vagyok!
– Ez nem lehet igaz, még a nevedet is megváltoztattad!?
Hát igen, sok baj van a kommunikációnkkal, az egymásra figyelésünkkel és azzal, hogy sokszor nem megismerni akarjuk a másikat, hanem sokkal inkább olyannak ismerni meg, amilyennek mi szeretnénk.
A legnagyobb baj azonban mégiscsak az, hogy Istennel kapcsolatban is hasonlóan viselkedünk, őhozzá sem jól keressük az utat, őt sem jól igyekszünk megismerni és befogadni. Őt is a saját elképzeléseinknek, vágyainknak megfelelően akarjuk látni.
A most felolvasott karácsonyi igeszakaszból, Jézus születésének a történetéből három példát fogok kiemelni: Józsefnek, Izráel népének és a napkeleti bölcseknek a példáját. Mégpedig azért, hogy arról tanuljunk valamit, hogy hová vezet az, ha merev, és megváltoztathatatlan elképzelésekbe és képekbe próbáljuk beleszuszakolni Istent, és milyen, ha valóban őrá tekintve és nyitott szívvel keressük őt.
Elsőként József példáját láttuk. Józsefét, akinek – még mielőtt Máriával egybekelt volna – megjelent álmában az Úr angyala, és azt mondta neki, hogy ne féljen feleségül venni Máriát, mert a méhében fejlődő gyermek, nem egy megcsalás eredménye, hanem Isten nagy kegyelme az ő népén. Ez a gyermek lesz ugyanis a várva várt Szabadító.
József pedig nem pusztán nem kérdőjelezi meg azt, amit hall, nem pusztán nem vitatkozik, és nem lázad, hanem pontosan úgy cselekszik, ahogyan azt az Úr angyala parancsolta neki. József elhiszi, hogy az Úr akarata igaz és jó. Lehetnének pedig kérdései, lázadhatna is az Úr akaratával szemben.
József azonban hisz, megteszi, amit az Úr angyala parancsolt neki, magához veszi Máriát.
De jó is lenne testvéreim, ha mi is ilyen engedelmes gyermekei lehetnénk Istennek, mint ekkor József. Olyanok, akik az Ő akaratát akkor is jó és engedelmes szívvel tudják fogadni, amikor az egyáltalán nem kellemes, olyankor is, amikor Istennek olyan terve és akarata ér el bennünket, amelyik nem hogy nem szerepelt elképzeléseink között, hanem kifejezetten ellenkezik azokkal.
De hogyan éri a Jézus születéséről szóló hír Izráelt?
Józsefhez hasonlóan Izráel egész népe is kijelentést kapott a Messiás születéséről, méghozzá sokkal korábban, mint József. Kijelentést kaptak, hogy a júdeai Betlehemből származik majd az, aki uralkodni fog Izráelen. A próféták már régen hirdették népük tagjainak, hogy Betlehemben fog megszületni a Messiás, és lám Izráel főpapjait és írástudóit, most mégis Heródes kellett, hogy figyelmeztesse arról, hogy napkeleti bölcsek, csillagászok szerint most kell megszületnie a messiásnak Izráelben. A szent és választott népet messziről jött csillagászok kellett figyelmeztessék a nagy nap eljöttére. Tudták bár, hogy meg fog születni és várták is, de egy földi királyt vártak, egy – a saját elvárásaiknak megfelelő – uralkodót. Vártak egy királyt és a valódi királynak, Jézusnak egy jászol kellett legyen a bölcsője és senki nem is üdvözölte őt ott úgy a főpapok és írástudók közül, mint a napkeleti bölcsek.
Na de hát kik voltak akkor ezek a bölcsek, akik Izráel főpapjaival és írástudóival ellentétben ott voltak már a jászolbölcsőnél. Na és hogyan, milyen módon keresték Jézust, hogy ők Heródessel és az írástudókkal ellentétben meg is találták?
A bölcsek nem kaptak sem isteni kijelentést, sem angyali üzenetet, nekik a keresésük volt olyan, hogy megtalálhatták a Messiást. Úgyhogy nézzük csak meg alaposabban az ő keresésüket, mert tanulhatunk tőlük.
A napkeleti bölcsek valószínűleg egyszerűen a csillagokat vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy meg fog születni a zsidók királya és elhatározták, hogy megkeresik bármilyen messze is legyen. Úgyhogy az első dolog, amit tanulhatunk tőlük, hogy lehet nagyon messziről indulni. Sokan mondják ugyanis, hogy ’én olyan távol vagyok ezektől a templomos dolgoktól, nekem soha nem volt eddig kapcsolatom az egyházzal, hogy kezdhetném én el keresni Jézust’, vagy hogy ’én olyan bűnös vagyok, olyan távol vagyok az Istentől, hogyan merhetném én Jézust keresni’. A Szentírás azonban azt válaszolja most az ilyen kérdésekre a napkeleti bölcsek példáján keresztül, hogy az első lépésed legyen neked is az, hogy elhatározod, hogy megkeresed őt, hiszen lehet nagyon messziről is indulni.
A második fontos jellemzője a bölcsek keresésének, hogy személyesen keresik. Nem követeket küldenek, hogy számításaiknak megfelelően eljárva keressék meg nekik a zsidók királyát. Olyan kíváncsiság és vágy van bennük, hogy senki másra nem bíznák ezt a keresést. Ma is csak azok találják meg őt testvéreim, akik saját maguk indulnak el, ezen a sokszor fáradtságos és nehéz, de lelki ajándékokkal teli és semmi máshoz sem hasonlíthatóan szép úton, azaz a Jézus Krisztus keresésének az útján. Nem elég az, ha csak a lelkipásztor olvassa a Bibliát naponként Isten szavát kutatva, vagy hogy csak a többiek imádkozzanak értünk. Semmiképpen ne elégedjünk meg valamilyen közvetett találkozás élményével. Mi magunk álljunk oda Isten elé, mi személyesen szólítsuk meg őt, és kérjük, hogy szólítson bennünket.
Végül pedig, ami az egyik talán legfontosabb ismérve volt a napkeleti bölcsek keresésének, az az, hogy a megtalálni akarás alázatával keresték Őt.
Heródes is kutatta bár a gyermek Jézust, de nem találhatta, mert ő egy elveszíthető gyermeket keresett. A választott népből is nagyon sokan voltak olyanok, akik várták és keresték, de nem találhatták meg, mert egy földi szolgaságból, szegénységből való szabadítót kerestek.
Csak azok állhattak meg ott előtte a jászolbölcsőnél, akik alázatos szívvel, elvárásaikat és elképzeléseiket félretéve, igazából őt keresték. Azok, akik nem egy a saját vágyaiknak megfelelő királyt kerestek, hanem az igazi királyt akarták megkeresni és megtalálni.
Ez pedig számunkra is óriási figyelmeztetés, mert ma is csak azok találják meg őt, akik nem emberi elvárásaiknak megfelelő Istent keresnek maguknak. Azok, akik nem mondják meg Istennek, hogy milyen is legyen és miket adjon meg nekik, hanem meg tudnak állni és le tudnak borulni még a jászolbölcső előtt is. Isten ugyanis néha, például amikor betegség kínozza testünket és lelkünket, vagy amikor szeretteink vagy akár a saját magunk elmúlásával kell szembenéznünk, olyannak tűnik, mint egy jászolbölcsőben fekvő, nincstelen gyermek, akinek sem ereje és sem hatalma nincsen. Azok viszont, akik őt a megtalálni akarás alázatával keresik, azok meg fognak tudni állni a jászolbölcsőben fekvő Isten előtt is, és képesek lesznek őt ott is leborulva imádni, akárcsak a napkeleti bölcsek.
Adja Isten Testvéreim, hogy mi is tudjuk elhatározni magunkat ezekhez a bölcsekhez hasonlóan, hogy elinduljunk megkeresni őt, még azokon a napokon is, amikor bűneink nagyon messze elvittek már az Isten trónusától, mert hiszen lehet nagyon messziről is indulni. Elhatározásunkat pedig kövessék tettek, olvassuk a Bibliát, menjünk naponta imádságokkal színe elé és pedig a megtalálni akarás alázatával.
Ne tegyük meg azt Istennel is, amit már emberekkel kapcsolatban is nagy veszteség és baj, hogy megteszünk, mégpedig, hogy nem megismerni akarjuk a másikat, hanem olyannak látni és képzelni, amilyennek mi szeretnénk.
Adja Isten Testvéreim, hogy Józsefhez hasonlóan, akkor is nyitott és alázatos szívvel tudjuk fogadni Istent és az ő akaratát, ha az épp egyáltalán nem kellemes a számunkra. Igyekezzünk levetkőzni, minden Istent képbe, és keretek közé szorító elképzelésünket, hogy valódi találkozásunk legyen vele. Izráel akkori főpapjaival ellentétben a Messiásban ne pusztán egy földi szükségleteinket megelégíteni tudó királyt keressünk, hanem az igazi, mennyei királyt, aki néha úgy jelenik meg előttünk, mint az első karácsonykor, amikor is hatalma és ereje szemünkkel nem látható.
Ámen.
Úrvacsora
