Igehirdetés 2007. augusztus 5.
Hóseás feleségének története
Lekció: Hós. 2,4-15
Textus: Hós. 3,1-5
„És mondta az Úr nekem: Menj el újra, szeress egy asszonyt, akit szeret a társa, pedig ő házasságtörő, amint az Úr is szereti Izrael fiait, bár ők idegen istenekhez fordultak, és szeretik a szőlőskalácsokat. És megvettem az asszonyt magamnak tizenöt ezüstön és másfél hómer árpán, és azt mondtam neki: Hosszú ideig fogsz nálam lakni. Nem paráználkodsz és nem leszel férfié, én sem megyek hozzád. Hosszú ideig élnek majd Izrael fiai is vezér nélkül, áldozat és szent oszlop nélkül, efód és házibálvány nélkül. Azután megtérnek Izrael fiai, keresni fogják Istenüket, az Urat és királyukat, Dávidot: remegve fordulnak az Úrhoz, az ő jóságához, az utolsó napokban.”
Imádkozzunk!
Mennyei jó Atyánk, köszönjük, hogy így szólíthatunk téged, aki mindenek erős alkotója vagy, aki előtt nincsen lehetetlen és aki szavával világokat teremtett. Köszönjük neked, hogy nem változtatgatod a világ törvényeit naponta, amiket magad alkottál, hanem őrzöd annak rendjét, mert hűséges Isten vagy. Felfoghatatlan titok számunkra a mindenség, de éppen úgy az a saját létünk is, hiszen tegnap még nem voltunk, ma itt vagyunk és holnap már elmúlik a test. Köszönjük, hogy tanulságunkra adtad az utat, amit bejárhatunk az évek és évtizedek során, és köszönjük, hogy naponként épülhetünk és gyarapodhatunk lélekben, hogy majd egykor megsokasítva vihessük magunkkal a kincset, amit ránk bíztál, testünk elmúlása után örök országodba. Segíts most minket újra növekedéshez, és add meg, hogy áldott és javunkat szolgáló idő lehessen, amit házadban töltünk. Adj hírt magadról, örök szeretet, teremtő és megváltó jóság és tedd lehetővé nekünk, hogy hitünkben és emberségünkben meggazdagodva térhessünk haza innen. Ámen.
Igehirdetés
A Biblia naponkénti és folyamatos olvasása egyrészt hasznos lelki gyakorlat, másrészt lehetővé teszi számunkra, hogy ennek a hatalmas könyvnek, ami a Szentírás, egészen eldugott szegleteihez is eljussunk, ahol váratlan dolgokkal is szembesülünk. Ilyenkor valami kikezdi megszokott gondolatainkat és ez, bár néha kellemetlen, valójában nagyon termékeny dolog – hálásak lehetünk érte, mert kilépni megszokott gondolataink közül néha éppenséggel nagyon is üdvös. Annyi önigazolás van ugyanis bennünk, annyi terméketlen körben járás néha a lelki és a szellemi életünk, hogy olykor nagyon is ránk fér egy pár szokatlan gondolat, pontosan úgy, ahogyan kitárják az ablakot egy állott levegőjű szobában és akkor friss levegőhöz lehet jutni.
Hóseás írásában, ebben a pár oldalas „könyvben” maga a témakör, a vezérmotívum a meghökkentő. A prófétának telhetetlenül kalandvágyó, hűtlen feleség jutott, Gómer, aki elmegy a férjétől különböző férfiak után, mert hiszen azok is ugyanúgy megadják neki a
kenyerét, a vizét, az olajat és mind, a megélhetéshez szükséges dolgokat, mint férje tette.
Németh László Hósea című darabjában dolgozza fel ezt a drámát nagy megelevenítő erővel: mindenkinek jó szívvel ajánlom olvasására, hogy jobban megértsük, ami a Bibliában van. A Kisérleti dramaturgia II. kötetében lehet megtalálni.
Az író fantáziája szerint az asszony először egy gazdag szíriaihoz csapódik, aztán kultuszi táncosnőnek áll és a Baál-papok fizetik szolgálatait, bárki megoldhatja övét a kultuszhelyen a mulatozás közepette, végül egy tevehajcsár lesz a gazdája, aki közvetlenül a megélhetését biztosítja Gómer mesterségéből, elszedve tőle a paráznaságával szerzett fizetségeket.
Elég nagy csapás az ilyesmi egy házasember életében, de Hóseás, a próféta rádöbben, amikor végül néhány ezüstért visszavásárolhatja az időközben egészen lezüllött feleségét magának, hogy mindez nem véletlenül esett így. Isteni megszólítás rejlik a megrázó eseményben: Izrael ugyanúgy hűtlen, paráználkodik a Baállal, ezzel a megélhetést és a jólétet biztosító asszír eredetű termékenység istennel, mint ahogyan Gómer teszi ezt, de még ezt a méltatlanná lett népet is éppen úgy vissza várja magához az élő Isten, ahogyan Hóseás is visszafogadja magához lezüllött feleségét.
Az erről írt és már említett magyar drámában ilyen szép mondatokat találunk: „Isten bánatát érttetted meg vele”, mondja a tétován hazatérő asszonynak az egyik mellékszereplő, a dajka. Vagyis Istennek éppen úgy nem mindegy, hogyan és miként élnek az övéi, ahogyan az emberek is természetes módon igényt tartanak párjuk hűségére. A hitves, aki szereti társát, várja tőle a hűséget, és nagy megrázkódtatás számára, ha nem azt kapja – így Isten is mérhetetlenül bánkódik, ha azt látja, népe hűtlen hozzá.
Ritkán kapjuk ennyire kendőzetlenül emberi állapotunk bibliai megfogalmazását. Ha igaz, hogy amik megírattak, a mi üdvösségünkre írattak meg, akkor most azt kell mondjuk, hogy Hóseás könyve szerint embernek lenni bizony annyi, mint igazság-deficitben szenvedni. Az emberi történelem nem is szól másról, mint hogy miként sajátítjuk ki magunknak mi, emberek, az igazságot. A gazdagnak mindig igaza van a szegénnyel szemben: azt mondja neki, miért nem voltál te is elég ügyes, sőt, ma arcátlanul még azt is hozáteszik, elég tehetséges, hogy te is meggazdagodtál volna – az enyémből nem kapsz semmit. És a gazdag jogot is alkot magának ehhez, ami megvédi a magántulajdont minden körülmények között, el egészen odáig, hogy szentnek nevezi azt. A szülőnek mindig igaza van a gyerekkel szemben, te még tapasztalatlan vagy, mondja neki, majd meglátod, ha felnőttél, hogy igazam van. És a győztesnek is mindig igaza van a legyőzöttel szemben, hányszor látjuk ezt is a történelemben, mindig a győztesek húzzák meg az új határokat – és folytathatnánk: mindenkinek igaza van, aki egy bizonyos helyzetet elért. Pedig az igazság nem a miénk, hanem Istené. Nincsen csak egy igaz is, halljuk többször is a Bibliában – és valóban így is áll a dolog!
Mert a valóság az, hogy mi emberek tulajdonképpen mind igazság-deficitben szenvedünk. Még csak azt sem tudjuk pontosan, miért is éppen azokkal a tulajdonságokkal jöttünk a világra, amik végigkísérnek aztán az utunkon és amikkel egy életen át küszködnünk kell. Még csak azt sem tudjuk, mi is rejlik az anyagi valóság mélyén, amelyben élünk és ami nélkül egy lélegzetet sem tudnánk venni. És bizony, még azt sem tudjuk, hogy valójában egy-egy kiélezett helyzetben tulajdonképpen ki mennyire is vétkes, csak osztjuk az igazságot, vagdalkozunk, sértünk és sértődünk – pedig a valóság az, hogy valamennyien igazság-deficitben szenvedünk. Elromlott valami, nem is tudjuk pontosan, hol és hogyan, és bizony a bűn és a romlás valóság, itt lakik mindnyájunkban, visszük magunkkal életünk egész hosszában.
Milyen megrázó mondanivalója van ehhez a Hóseás könyvének, amikor azt mondja, hogy Istennek ez fáj, éspedig pontosan úgy és pontosan annyira, amennyire a házastársnak fáj, ha a párja hűtlen! És mennyire fontos és lényegbe vágó üzenet, hogy a bűnből mégis van gyógyulás, csak ahhoz vissza kell fordulni és haza kell menni, amint Gómert is haza húzta a szíve Hóseáshoz és a gyermekeihez. Ha az első igazság ezért ma így hangzott: igazág-deficitben szenvedünk valahányan, akkor a második biztosan ez: mégis csak van bocsánat, mindenki számára van, még Gómernek is van, és ennek a bocsánatnak forrása Isten. Ő az „otthon”, ahová a mai elromlott életű embereknek is haza kell fordulnia. Mert ezt a visszafordulást semmi nem helyettesítheti. Hiába az arany saru, a díszes karika a lábon, a festett szem, a cifra ruha, amiket Gómeren látunk – ma úgy mondanánk ezeket, hogy sok szintes ház, meg legmodernebb márka, amit “megérdemlek” és a „nekem van igazam” gondolatok kényszeres sokasága, „hiszen én vagyok az, akit megbántottak” – a visszafordulást, a hazatérést, a megtérést azonban nem lehet megkerülni Gómernek és – el kell fogadnia Hóseásnak.
Itt minden bizonnyal azon kell örülnünk, hogy ez a megtérés nem kényszer, nem is komor vallási törvény, hanem egyszerű és áldott lehetőség, ami mindenki előtt nyitva áll. Az evangélium lényege ez: lehet visszafordulni, lehet újra gondolni az életünket, senki nincs kizárva közülünk az Istenhez fordulásból, amíg csak él. Embernek lenni nem csak abban áll, hogy igazság-deficitben szenvedünk, hogy mindnyájan azt hisszük, igazunk van, holott nincsen, hanem azt is jelenti, hogy az igazság-deficites ember megfordulhat, megtisztulhat és újat kezdhet, és akkor egyszer csak valóban szert tehet igazságra. De az már nem az ő igaza, hanem az Istennek benne lévő igazsága, és ez nagyon nagy különbség.
Mert pontosan itt van a lényeg. Amíg a magunk igazával vagdalkozunk, nem csoda, hogy sértünk és sértődünk. De amint valaki “remegve megtér az Úrhoz, a mi Istenünkhöz”, ahogyan ezt a hóseási idézetben is hallottuk, akkor már valóban új kezdődik. Előbb nem! Várhatunk rá, hitegethetjük is magunkat, hogy majd mi mindent másként fogunk csinálni, újat azonban csak Isten tud kezdeni az ember életében. És nincs különbség: mindegy, hogy derék családapák, családanyák, vagy hazabotorkáló Gómerek vagyunk, mindnyájan egyenlőképpen Istenre szorulunk, mert ő a bocsánat forrása. Amint neki alárendeljük magunkat, elindulhat életünk megújulása. Ez ilyen egyszerű. Szükség néktek újonnan születnetek, mondja Jézus, mert aki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Az igazság-deficit olyasmi, mint a vitamin-hiány. Lehet vele élni, csak bajok következnek belőle, hiánybetegségek. Némelyik pedig nagyon is fájdalmas és komoly következményekkel járnak. Az igazság-deficitnek, mint hiánybetegségnek Istennél van a gyógyszere, sőt, ő maga a gyógyszer. Ezért kell hozzá fordulni, ezért kell ő hozzá visszatérni. Ímé, itt a kellemetes idő, ímé, itt az üdvösség napja! (II. Kor.6,2)
Van azonban itt még valami. Azt hallottuk az előbb Hóseásról, hogy visszafogadja ugyan a megtévedt társát, de nem ugrik a nyakába és nem tesz úgy, mintha semmi nem történt volna. Azt mondja neki, rendben van, hazajöttél – most nem fogsz paráználkodni sokáig, és nem leszel senkié. És én sem megyek be hozzád. Vagyis következik egy átmeneti időszak, a megépülés ideje, amikor a megtisztulás után eljöhet talán még az is, hogy egészen rendbe jön, ami elromlott, de most még nem ennek van itt az ideje. Németh László drámájában ez úgy jelenik meg, hogy Gómer helyét egyelőre a kerti házban jelöli ki a férje, aki kifizette érte a rabszolga-váltságot és visszaadta neki szabadságát – de most rajta, az asszonyon a sor.
„Nem rab többé e nő, mert megváltottam őt,” – olvassuk a drámában – „De nem is asszony, kivel megosztom ágyasházamat. Veled hál, lakik a sütőházban ő – mondja Hóseás a dajkának – s közös lesz dolgotok, míg el nem dönti, hová való, maga: ki férje volt, amellé, vagy honnét jött, oda.”
Vagyis a helyreállás, az igazi gyógyulás egy időben lezajló folyamat, nem pedig egy pillanat műve. Születhetnek ugyan belül döntések, és ezek nélkül tényleg nem történhet semmi, de azokat a döntéseket hónapok és évek kell igazolják, mert nem önmagukban az élmények és a megtapasztalások, hanem mindig a megvalósítás a lényeg. Telhetetlenséggel és kalandvággyal lerombolni pár perc alatt is lehet egy egész jól megépített házat vagy akár egy nagy várost is – ezekben a napokban emlékezünk Hirosimára is – de újra felépíteni már sokkal több időbe telik. Az építés nem megy egyik pillanatról a másikra. És ezért cseppet sem mindegy, hogy éppen mi is zajlik bennünk ott bent – jó erre odafigyelni.
Mennyi gazdátlan élet, mennyi gondozatlan szív! Ahol mindig az aktuális külső események határoznak meg mindent, mert hiszen mindig történik valami a világban, mindig szólnak valamiről a hírek és mindig lehet olvasni valamit az újságokban – de vajon odabent, a szívben mi történik? Folyik-e ott építkezés, vetnek-e új alapokat, szembenéznek-e alapvető igazságokkal, számot vetnek-e azzal, hogy rövid az élet és mi ezt az egyetlen egy életünket, éspedig úgy, amilyenné tettük, fogjuk majd valamikor elvinni magunkkal az örökkévalóságba? Hát erre való, hogy a hazatérő Gómer lakjon csak egy ideig a sütőházban a dajkával, „míg el nem dönti, hova való, maga: ki férje volt, amellé, vagy honnét jött, oda.”
Adjuk meg az időt, a belső munkára a lehetőséget a szívünknek, hadd gyógyuljon, hadd álljon helyre és hadd növekedjen! Egy emberi test teljes kifejlődéséhez 20-25 év kell. A lelki, belső növekedésünk azonban egész életen át kell tartson, és milyen kár azokért, akik elakadtak, akik stagnálnak, akik szépen csöndben sorvadoznak vagy éppen fejlődnek visszafelé…!
Hóseás és Gómer jelképek, mind a ketten bennünk laknak. A szent és a bűnös, ez mind a kettő mi vagyunk. De a cél mégis csak az, hogy az életünk egy legyen, mint ahogy valójában az is. A bűnről nem lehet mást mondani, mint hogy bűn. A romlást nem lehet sem megmagyarázni, sem erénynek maszkírozni, mint ahogyan az mainapság annyira dívik. A bűn az bűn, és a romlás az romlás. De míg a bűn szégyent és szomorúságot hoz, addig a szentség gyógyulást és reményt ad, hiszen Istennel kapcsol minket össze. Az a megépülés pedig, amit sehol máshol, csak Istennél találni, mindennél többet ér. Készen nem kaphatja senki, csak a romláson és a romlásból való megtérésen át. De tapasztalni fogjuk, hogy csodálatos módon lesz, aki kifizeti értünk a váltságdíjat. Éppen az, akitől egyáltalán nem is várnánk. Az ószövetségi történetben itt Hóseás a neve, de mi már tudjuk, hogy ő csak a Gómer árát fizette ki. Értünk Krisztusban maga Isten adta meg a siklusokat, amikor a szent és igaz a Golgotán helyettünk elvérzett. Amióta ő itt járt közöttünk, az az új dolog kezdődött, hogy kivétel nélkül mindenki, még mi is mind, megtisztulhatunk és szabadok lehetünk.
Erről szólt ez a mai igehirdetés. Láttuk, hogy valóban mindenki igazság-deficitben él, és boldog az, aki ezt a nagy hiányt nem eltagadni, hanem gyógyíttatni akarja. A gyógyulás útja a visszafordulás, a hazatérés, ha úgy tetszik, a megtérés. E nélkül nem megy. De aki, ha még oly tétován is, mint Gómer, ebbe az irányba a szükséges lépéseket megteszi, azt ki fogja váltani egy nagyon nagy szeretet a rabszolgaságból. Kap megint egy lehetőséget, ha először csak a dajka mellett, a kerti házban is, hogy ott gyógyuljon, és eldöntse ő maga: hova is való. Ahhoz tartozik-e, aki őt hűségesen, örök szeretettel szereti, Istenhez, vagy pedig oda, ahonnan jött, ahol mindenki mindenkit csak használni és kihasználni akar, a világhoz. Becsüljük meg magunkat az őhozzá, és mi hozzánk is méltó döntéssel!
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, légy áldott, hogy te nem arra nézel, milyen mélyre süllyedt az életünk, mit rontottunk el és mennyire, hanem arra, hogy te mennyire szeretsz bennünket. Légy áldott, hogy gyógyítani akarsz minket és kifogyhatatlan vagy a lehetőségekben, amiket elénk adsz. Imádkozunk a hozzád való megtéréshez szükséges bátorságért és komolyságért, hogy el ne vesztegessük egyetlen egy, gyönyörű szép életünket. Imádkozunk nem csak egyéni, hanem a közös életünkért is, a most előttünk álló gyülekezeti napokért – építs bennünket tőled való igével és mennyei Lélekkel. Imádkozunk az embervilágért, hogy a pusztítás erői helyett az értelmes szeretet erői győzhessenek közöttünk. Imádkozunk a gyászolókért, hogy vigaszt találjanak és tanulságot is, hiszen minden emberélet egyszeri és megismételhetetlenül drága, amelyben a te munkádat köszönhetjük és a te szeretetedért adhatunk hálát. Vezess minket a munkában, az igyekezetben, a küzdelmeinkben, hogy a tiéd lehessünk életünkben és a tiéd maradhassunk halálunkban is.
Ámen.
