Két messiási jel

2006. október 1.
Veszelka Tamás

KÉT MESSIÁSI JEL

Lekció: Márk 11,11-19.
Textus: János 18,36-37.

Imádkozzunk!

Gondviselő Istenünk!
Őszintén megvalljuk Neked, hogy megrémisztenek minket a körülöttünk lévő események, oly sokszor nem értjük, hogy mi miért történik. Őszintén megvalljuk neked azt is, hogy igédet olvasva sem mindig értünk mindent. Engedd elfogadnunk, hogy a Te gondolataid nem a mi gondolataink, és a Te útjaid nem a mi útjaink, de köszönjük Neked, hogy bár a titkok a Tieid, a kijelentett dolgok pedig a mieink. Jelentsd ki nékünk akaratodat, s ezáltal engedd, hogy tisztábban lássunk. Tiszta látásokra és a Tőled kapott bölcsességre van most szükségünk. Köszönjük, hogy minden körülöttünk zajló esemény jellé lehet számunkra, megtérésre hívó jellé, hogy azokat komolyabban véve még jobban rád bízzuk életünket! Ezért kérünk, Szentlelked és Igéd által légy jelen közöttünk!

Ámen.

Igehirdetés

Nem várt események. Megdöbbentő események. Megdöbbentő indulatok és ijesztőnek tűnő cselekedetek Jézus részéről. Miért ez a keménység, miért ez a határozottság? Nem ezt szoktuk meg a Mestertől,aki az ellenség szeretetére és békességre tanította az övéit.

Jeruzsálembe érkezve felgyorsulnak az események Jézus körül. Az elmúlt három évben mint vándorprédikátor városról városra járt, hirdette Isten országának evangéliumát, betegeket gyógyított, halottakat támasztott, elesetteket vigasztalt, de most, kereszthalála előtt pár nappal kiéleződik a helyzet. Eddig talán meg lehetett bújni a Jézust körülvevő sokaságban, észrevétlenül, bizonyos távolságot tartva, kívülálló hallgatóként, de most dönteni kell! Most egyértelműen dönteni kell: Jézus mellett, vagy Jézus ellen. Dönteni kell, hogy hozsannát kiált-e valaki a Dávid fiának és áldottnak mondja Őt, vagy “feszítsd meg” átkozott hangja szólal-e meg. Dönteni kell, hogy Jézus mellett gyümölcstermő élet, vagy nélküle “elszáradt fa”. Dönteni kell, hogy tiszta krisztusi bizonyságtétel hangzik-e, vagy igaztalan, hamis, tőrbecsaló, gyalázkodó vádak ellene. El kell dönteni, hogy a Hozzá mindhalálig hűség útján, vagy a tagadás és árulás útján jár-e valaki. Istennek szentelt élet, a templom megszentelt tisztasága, vagy latrok barlangja?

Hát ezért a két megdöbbentő esemény, ez a két messiási jel! Mindkettő ezt a döntési helyzetet állítja a szemtanúk és önmagunk elé is! Választani kell: Jézus mellett, vagy Jézus nélkül!
Kedves testvérek! A gyülekezet jelenléte, az a tény, hogy az egyház ma is él arról üzen, hogy ma is vannak emberek, akik átadták életüket Jézus Krisztusnak. Ma is vannak, nem is kevesen, akik hűséges zarándokai a keskeny útnak, akik ajkán a tiszta krisztusi bizonyságtétel hangzik, akik élete nemcsak vasárnaponként, hanem minden nap istentisztelet. Vannak, akik áldott gyümölcsöt teremnek és ezzel gazdagítják a mellettük élőket, vannak, akik áldozatot mernek vállalni az Ő nevéért! Éppen ezért felolvasott igénk ma is a Krisztushoz való tartozásunkban erősíti meg azokat, akik már döntöttek mellette, és hívja döntésre azokat, akik talán ma még bizonytalanok.

A fügefa példája egyértelmű messiási jel azok számára, akik Jézus kortársai: a fügefa Izrael népét jelképezi, a gyümölcstelenség Izrael állapotát, az elszáradás ténye Izrael elvettetését – ami ugyan csak időlegesen, de megtörténik. Majd Pál apostol rómaiakhoz írt levele engedi még jobban megértenünk azt a gondolatot: Isten ószövetségi népe helyett a megtérő pogányok öröklik az áldást, a pogányok teljessége majd megtér, melyet Izrael is követni fog a világ történelme végén. De ez a mostani helyzet az ítélet állapota! Jézus közel megy a fához, mint ahogy közel jött Izraelhez, gyümölcsöt keres és nem talál.

Mindenek előtt egy döntő mozzanatot kell figyelembe vennünk: itt mindvégig Jézus cselekszik! Ő látja meg távolról, ő megy közel és értékeli a fa állapotát, és ő mondja ki, hogy rajta gyümölcs többé ne teremjen! Az egyetlen Igaz Bíró hozza meg ezt az ítéletet – nem pedig a tanítványok! Ez nem tanítványi feladat, ez nem tanítványi kompetencia! A helyzet értékelése, a gyümölcstelenség megállapítása, majd a fa megátkozása nem a tanítványok feladata, az Igaz Bíró dönt! Ítéletet csak Jézus mondhat és ezt nagyon fontos, hogy tisztán lássuk! A fügefa példája csak Jézus szemszögéből nézve ítélet, a tanítványok szemszögéből nézve jel! Megtérésre hívó jel!

Mi által lesz a gyümölcstelen fa és annak elszáradása megtérésre hívó jellé? Nem más által, minthogy mindezt látva Jézus mindenkori tanítványai önvizsgálatot kell, hogy tartsanak! Ezért a jel! Meg kell vizsgálni, hogy mihez hasonló a tanítvány élete? Egy távolról leveles fához, ami talán vonzónak tűnik, hiszen koronája zöldell, de közelre érve nincs gyümölcs? Vagy egy olyan fához, ami megtermi gyümölcsét? Mert valóban ez a kérdés! Az ítélkezéstől eljutottam-e már az alázatos önvizsgálatig? Milyen sokszor azon kapom magam, hogy életem ehhez a zöldellő fához hasonlít: a távolról szemlélő talán vonzónak tartja, kívánatosnak, s gyümölcsöt sejt. De közel érve: meghallva hirtelen kimondott gondolataim, meglátva felületesen elvégzett munkáim, elhamarkodott döntéseim hamar kiderül, hogy nincs ott a szeretetben, alázatban, jóságban és türelemben megtermett gyümölcsök jó íze. Még az is igaz egyszer-egyszer, amit a Jelenések könyvében olvasunk egy helyen. “az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”.

Persze az ember azonnal mentséget keres, és azt nem nehéz találni. Jézus cselekedeteit látva az Ő tanítványai is kereshettek volna mentséget, hiszen maga a szentíró jegyzi meg: “nem volt gyümölcstermésnek ideje”. Hát nem igazságtalan-e Jézus kemény, határozott döntése? Nem kellett volna figyelembe vennie a Mesternek ezt a tényt? Nem túl nagy elvárás ez: gyümölcsöt teremni, mikor nincs itt az ideje? Magában a Bibliában olvassuk egy helyen: “mindennek rendelt ideje van”. Hát ezt igazán tudhatta volna Jézus!

Igen, lehet hogy valóban nem volt gyümölcstermés ideje. Nem nehéz belegondolni, hogy akkor éppen – Jézus idejében – minek lehetett ideje. Talán a siránkozásnak, reménytelenségnek, vagy talán a tehetetlen lemondásnak, hiszen a Római Birodalom mint világuralmi tényező mindent de mindent meghatározott. Palesztina bekebelezett provincia, az utcákon római katonák járkálnak kétélű kardokkal, a törvény megalkuvó királyok és a római helytartók kezében! Valóban nem úgy tűnik, mint ha minden a bőséges lelki-gyümölcstermést indokolná! Amióta bejött a bűn a világba Testvérek, amióta a “konkolyvető” és szolgái köztünk vannak és hintik telis tele a világot a hamisság, igazságtalanság, erőszak fojtogató konkolymagjaival, azóta nincs “gyümölcstermésnek ideje”!

De éppen ezért messiási jel az, amit Jézus tesz! Mert a Messiásnak megvan a joga, hogy akkor is gyümölcsöt keressen, mikor azt külsőképpen, az események tükrében nem indokolja semmi! Igazából pont ekkor van szükség a gyümölcstermésre, mert Jézus pont erre hívja az övéit. Ismerősen csengenek mindannyiunk számára Pál szavai, mikor a Lélek gyümölcséről ír, melyek: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, béketűrés. Minden Krisztusban hívő ember arra hívatott – függetlenül attól, hogy éppen milyenek a körülmények – hogy a Lélek által ezeket az áldott gyümölcsöket teremje! Boldog az az ember, kinek élete szeretetben, örömben, békességben telik! Áldassék Isten azokért, akik tudnak önzetlen, tiszta szeretettel, elvárások nélkül szeretni másokat! Álédassék az Isten azokért, kiknek szívében öröm lakik, mikor körülöttük mindenki bánatos és kesereg. És áldassék Isten azokért is, akik békességet hirdetnek, békességet sugároznak, szavaik, cselekedeteik, tekintetük a krisztusi békesség forrása! És ó, milyen sok áldás fakad, ha türelemmel, szelíden, minden jóra készen végezzük a ránk bízott feladatokat és szolgálunk másokért – a családban, a városban, az országban, ahol élünk!

Testvérek, lehet mai is így gyümölcsöt teremni! Megfáradt, reményvesztett, örömtelen élet helyett Isten Szentlelke által sok áldást hozni abba a világba, ahol ma sincs gyümölcstermésnek ideje, de ahol ma is sóvárogva várják az Isten fiainak megjelenését, akik gyümölcsöt teremnek!

Nézzük a templom megtisztításának történetét, amely szorosan kapcsolódik az elszáradt fügefa történetéhez. Első látásra itt is értetlenül állunk: miért ilyen kemény és határozott Jézus, aki egyébként a szelídség és a szeretet hírnöke? Miért az ostor és miért a felforgatás? Nem lehetett volna ez másképp elintézni? A szelíd szó erejével, melyről az mondja egy helyen az ige, hogy még a csontot is megtöri.

Nem szabad elfelejtenünk, amit a fügefa kapcsán is hangsúlyoztunk már: itt megint csak Jézus cselekszik! A tanítványokról nem olvassuk, hogy kivették volna részüket a templom megtisztításában! Itt megint az egy Igaz Bíró cselekszik és az is nyilvánvaló, hogy miért! A templom, az imádság háza az emberi szív romlottsága miatt latrok barlangjává lett, olyan dolgokkal és cselekedetekkel lett tele, ami nem méltó hozzá. És ezt mások eltűrik, a szuverén Krisztus pedig nem tűri el! Jézus, mint oly sokszor a Szentírás lapjain megítéli a gonosz, istentelen cselekedetet, de van egy nagyon fontos mozzanat: az ostor nem embert ér! Az ostor nyomatékot ad a Bíró cselekedeteinek, de nem ember ellen irányul! Jézus nem valakik ellen, hanem valamiért cselekszik. Őt féltő szeretet emészti, féltő szeretet fűzi az Atya házához és ez a szeretet munkál – mégha oly furcsa és érthetetlen talán mindez. Jézus keménysége az ő szeretetének a jele, de nehogy valaki Jézusban a rebellist, a lázadót lássa, mert ez nem lenne igaz! Nehogy a saját indulataink igazolása végett egyszer-egyszer a templom megtisztításának történetét hozzuk illusztrációként, mondván, hogy Jézus is megengedte magának ezt a stílust! A legnagyobb tévedés lenne ezt a történetet így értelmezni!

A féltő szeretet munkál valamiÉRT és nem valakik ELLEN! Ezáltal lesz Jézus tette újból messiási jellé! Messiási jel, amely újból önvizsgálatra hív! Azt mondja Jézus, hogy “az én házam imádság házának hívatik minden nép között, ti pedig latrok barlangjává tettétek”. Az imádság háza nem más, mint ajándék! Isten ajándéka az Őt keresők számára, ajándék, mely által a Vele való kapcsolat újabb és újabb ajándékai fedezhetők fel! De mivé lett ez az ajándék az emberek kezében? Ez a kérdés az önvizsgálat tárgya!

Hiszen olyan sok ajándékot kaptunk mi az élet Urától: magát az életet, lelkünket, testünket, barátainkat, társunkat, gyermekeinket. Ajándék az otthon, ahol élünk, az ország, melynek javát igyekszünk munkálni. És a kérdés valóban ez: mivé tettük Isten ajándékait? Mivé lett a kezünkben? Áldássá, vagy átokká? Tudtam-e bölcs sáfárja lenni a rám bízott javaknak, vagy tékozló fiú voltam?

Áldassék Isten azokért, kiknek kezében az Ő ajándékai áldássá lettek! Áldassék Isten neve azokért, akik komolyan veszik az imádság házát és hívő életük, kegyességük példa mások számára! Áldassék Isten azokért, akik gyermeket nevelnek, akik otthont teremtenek, akik hűségesek a rájuk bízottak mellett, akik mások javát keresve munkálkodnak egy város, egy ország jólétén! Így segít minket önvizsgálatra a templom megtisztításának története.

A költő így fogalmaz: “Nem elég a jóra vágyni! A jót akarni kell! És nem elég akarni, de tenni, tenni kell! A jószándék kevés! Több kell: az Értelem! Mit ér a hűvös ész? Több kell: az Érzelem! De nemcsak holmi érzés, de seb és szenvedély keresni, hogy miért élj: szeress, szenvedj, remélj!”

Milyen szép példáját adja ennek Jézus! Minden cselekedete szeretetből fakad. Még a fügefa példája és a templom megtisztítása is! Legnagyobb szeretetének jele, hogy vállalja az utat nagycsütörtök estéjén, a Gecsemáné szenvedésein át nagypéntek megaláztatásáig. Így áll meg Pilátus előtt és így vállalja miattunk, értünk és helyettünk a szenvedést. A helytartó hetykén kérdez, Jézus pedig tiszta szóval bizonyságot tesz: “Király vagy-e hát csakugyan? Te mondod, hogy én király vagyok és én azért jöttem, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.”

Jézus nem vádaskodik, nem érvel, legkevésbé gyalázkodik. Egyet tesz: bizonyságot tesz az igazságról! Az igazat, a szentet, az Egyszülött Fiút hamis vádak kereszttüzébe állítják, a gonosz ereje tombol körülötte és Ő nem tesz mást, mint bizonyságot tesz az igazságról. Egyértelmű, tiszta szóval kimondja azt!

Testvérek, vallom, hogy mindannyiunkat erre hívott Jézus és vallom, hogy ma ez a legtöbb, amit megtehetünk: bizonyságot tenni az igazságról. Nem acsarkodva, vádaskodva, de határozott tiszta hangon kimondani az igazat – és csak az igazat kimondani!

Pilátus odavágja a kérdést, hogy “Micsoda az igazság?”- Jézus nem megy bele olcsó és felületes vitákba az igazságról, de az övéinek – ugye emlékszünk rá – korábban kijelenti: “én vagyok az út, az igazság és az élet”. Vagyis Jézus Krisztus, az Isten Egyszülött Fia az Igazság! Bizonyságot tenni az igazságról tehát egyet jelent azzal, hogy bizonyságot teszünk Róla! A szorgalmasan, becsületesen elvégzett munka éppúgy lehet bizonyságtétel, mint a hűség a házasságban, a tiszta szó a közéletben, a hátsó szándéktól mentes indulat mely szeretetből és önzetlenségből fakad az emberi kapcsolatokban. Erre hívott el minket Krisztusunk hogy ezáltal munkáljuk az Ő országát és munkálhatjuk a jelenvaló világ javát is.

Nem szabad elfelejtenünk – és ez a szeretet, szenvedés után a reménység nagy keresztyéni feladata – hogy Jézus országa nem ebben a világban van. Ő maga mondja: “Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak, ámde az én országom nem ebből a világból van.” Ez az kell jelentse Testvérek, hogy bár ebben a világban élünk, dolgozunk, szolgálunk, de túllátunk ezen a világon! E keresztyén ember reménysége előre tekint arra az országra, mely egyszer láthatóvá lesz, hiszen Urunk újból eljön, hogy mindent újjá tegyen! Addig a reménység adhat erőt a szolgálathoz, mer e reménység által tudjuk, hogy az Ő országában már igazság lakik! Igazság, örök boldogság és mindenek felett Ő maga! Így mondja ezt az Ige: “ezután láttam új eget és új földet, mert az első ég és első föld elmúlt. És Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről és a halál nem lesz többé, se4m gyász, sem fájdalom, sem kiáltás nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Aki győz örökségül nyer mindent, annak Istene leszek, az pedig fiam lesz nékem.”

Ez a bizonyosság adjon most nékünk erőt az előttünk álló napokban is az Ő dicsőségére élni!

Ámen.

Imádkozzunk!

Megváltó Krisztusunk!

Köszönjük, hogy az események által is megtérésre hívsz. Köszönjük, hogy a jel számunkra nem ítélet, hanem továbbra is szereteted jele. Végezd el bennünk, hogy Lelked által szüntelen gyümölcsöt teremjünk a Te dicsőségedre és a ránk bízottak javára. Végezd el bennünk, hogy a Tőled kapott ajándékokkal mindig bölcs sáfárként tudjunk bánni. Taníts meg szeretni, szenvedni és remélni minket. Köszönjük, hogy meghívásunk van a Te örök boldogságodba, a Te mennyei országodba, add, hogy méltók lehessünk egyszer oda belépni!

Ámen

[redir_to_ptb]??

Kategória: Igehirdetések, Kehely | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.