Ökumenikus imaesten


Igehirdetés 2009. január 21.

Ökumenikus imaesten

(A szentendrei rk. Péter-Pál templomban)

Lekció: I. Móz.1,31-2,3

Zsolt. 148,1-5

Róm. 8,18-23

Textus: Máté 13,31-32

Mai témánk: „Keresztyének szemtől szemben a környezeti válságokkal”. Sokan mondhatják, hogy miért ezzel, s miért nem lelki kérdésekkel foglalkozunk inkább. Pedig eszünkbe juthat a Jelenések könyve látomása: „…a föld harmadrésze megég, az élőfák harmadrésze megég…a tenger harmadrésze vérré változik…” (Jel.8,7kk).  Nem járunk messze ezektől az apokaliptikus vízióktól, amikor például azt halljuk, hogy az elmúlt negyven év alatt bolygónk erdővel borított területe 50%-kal csökkent, miközben a sivatagok területe annál gyorsabban nőtt. A tengeri élet jelentős része eltűnt a szennyezések és a lehalászások következtében, és évente százával halnak ki növény- és állatfajok.

Valóban sóhajtozik és vajúdik a teremtettség, amely immár számunkra is jól láthatóan „hiábavalóság alá vettetett”, ahogy a Római levél megjegyzi, vagyis értelmetlen pusztításnak van kitéve. Fohászkodik és nyög, a „romlás rabságában” vergődik, pedig nem ilyennek teremtette az örök szeretet. Nem őbenne, a Teremtőben van a hiba, mert ő jónak, sőt „igen jónak” alkotta világunkat.

Megvallom, a tévében látható filmek közül már-már csak a természetfilmek jelentenek örömöt számomra, annyi silány „alkotással” töltik ki a műsoridőket, amik közül több nem is egészen jó szándékú. Igazi öröm számomra, szinte istentisztelet, amikor a különféle élőlények, kivált a tengeri „herkentyűk” sokféleségében gyönyörködhetek – micsoda fantáziával alkotott a Teremtő ezerféle fantasztikus lényt, micsoda formagazdagsággal teremtett életet! És még áldást is kapott a világ a hetedik napra, ha a hétköznapok nekünk, embereknek elszürkülnének, legyen ünnepünk a nyugodalom napja. Úgy tapasztalom, ezt látom a különböző felekezetek résztvevőin is, hogy ez az évről-évre ismétlődő ökumenikus imahét is mindnyájunknak ünnep, amikor egymás hivatását megünnepelhetjük. Lám, nektek ez adatott, ti meg azt őrzitek hűséggel, a mi sajátos, Istentől kapott mandátumunk pedig abban áll – és milyen szépen kiegészíthetik ezek egymást. Nem kell egymást kiszorítanunk, sem áttérítenünk az „egyház egységéért”, mert az igazi ökumené, az Egyház lelki egység, „egy nyáj egy pásztorral” (Ez. 37,24), ahol a Krisztus a pásztor – nem pedig szervezeti vagy intézményes egység „egy akollal”, amiről helyes fordítás szerint nincs is szó a kijelentésben (Ján. 10,16

A teremtett világ, amit most Isten-telen kifejezéssel „természetnek” szokás nevezni, abban az  állapotában, ahogyan mi látjuk, nem az eredeti, hanem egy alázuhant világ. Az ember rántotta magával abba a mélységbe, ahová ő maga zuhant a bűn által. Immáron mindenhol szemünkbe ötlik a romlás – csak egyetlen hazai és mai példát hadd mondja erre.

A napokban egy tolltartót kellett vásárolnom, a boltban a legolcsóbb természetesen egy kínai termék volt. Szabolcsi és borsodi falvakban összetett kézzel ülnek az emberek az otthonaikban, ha van nekik, mert nincsen munkájuk. Országunkban ma 1,8 millió munkaképes ember van kívül a foglalkoztatottságon, de mi mégis 2500 km-ről hozunk tolltartót, mert idehaza nem lehet ilyet gyártani – nincs, aki megszervezze. Aztán a tolltartó természetesen műanyagból volt, a tartását biztosító belső hab-tömítés is, és amíg a pénzt számoltam a fizetéshez, mire észrevettem, az eladó csupa jó  szándékból és teljesen fölöslegesen, még egy külön parányi műanyag zacskóba is beletette. A műanyag tárgyakról azt kell tudnunk, hogy távlatosan két sorsuk lehet: amikor elhasználva kidobjuk őket, tízezer évekig sem bomlanak le a szeméttelepen, vagy ahová kerülnek, erdőben, források közelében, mezőkön, stb. A másik lehetőség: mint szemetet elégetik őket s akkor sósavas gázok keletkeznek, amik viszont a fák kipusztulásához vezető savas esőket hozzák létre.

Pedig volna okunk ennél jobban szeretni a saját országunkat is, meg a teremtett világot is. Alkotónk csodálatosan gazdag, sok-szintű világot hozott létre számunkra. Egy bő évtizede működik a Hubble-teleszkóp, amelyet egy eddig teljesen üresnek és feketének gondolt égi területre irányítva, azt tíz napon át folyamatosan fényképezve a nem látható fények tartományában is, s a kapott sok ezer képet egymásra téve azt találták, hogy azon a helyen, amit üresnek gondoltak, millió számra vannak galaxisok, s azokban egyenként százmilliárd, legalább Nap-méretű csillag található.

A zsoltáros azt mondja (Zsolt 148,1-5), hogy nem csak így, a tárgyi és fizikai síkon ennyire gazdag a világunk, hanem lelki-szellemi síkon is. Égi, magas helyekről hallunk, ahol az angyalok laknak, meg más hatalmasságok, az „ég seregei”, az antikvitásban istenségeknek gondolt csillagezrek, aztán az „ég feletti vizek” – hiszen a régi ember mennyei áldásnak értette még az esőt, ami onnan fentről hullott számára, magasabb világokat közvetítve, termést és életet adva mindenkinek.

Eszembe jut néhai Danilo Krisztity szentendrei ortodox püspök, ez a kedves, gyermekszerető idős ember, aki az 1993-ban Debrecenben tartott európai lelkigondozói konferencián az angyalokról beszélt. A kiüresedett, hitbeli téren kiszikkadt lelkű nyugat-európai résztvevők, akik nagyon büszkék voltak modern pszichológiai tudásukra, hitetlenkedve hallgatták, és csaknem megkérdezték tőle, nem viccel, püspök úr? Számukra ugyanis a világ már tárgyakra redukálódott, amivel az ún. tudomány is képes valamit kezdeni, a többi pedig puszta „elmeszülemény”, ezért nincs jelentése előttük az angyalok világának. Pedig a prófétalelkek hallgatnak a prófétákra, és az angyali lelkek – egy Rilke – meglátják az angyalokat. Sőt, akinek szíve tiszta, még Istent is meglátja (Máté 5,8).

Az viszont biztos, hogy a teremtett világ jelen állapotában, amiként mi találkozunk vele, nem szabad – hanem sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését (Róm. 8,19). Azokat az embereket, akik szeretettel felemelik, s a megváltásán munkálkodnak. A keresztyén hit lényege az Isten-fiúság. Nem az Isten-azonosság, nem is az Isten-hasonlóság, hanem Isten-fiúság. Az, hogy helyünk mindenkor a világ fölött, de Isten alatt van – vagyis gyermeki bizodalommal figyelünk Teremtőnkre, az ő kijelentését megértjük, komolyan vesszük és megvalósítjuk. Ezt jelenti „Isten alatt” lenni. És ugyanakkor a világ fölött, ami nem annak a kizsákmányolására kapott jogosítványt, hanem arról való szeretettel történő gondoskodást jelenti. Az Isten-gyermekség vagy fiúság mindenek előtt gondoskodás, s ma sokkal inkább, amikor oly hatékony eszközeink vannak rongálására, mint valaha.

E gondoskodás sok fajta lehet. Az erdész télen eteti a vadakat és kilövi a fölösleges vaddisznókat, ha azok már úgy elszaporodnak, hogy veszélyeztetik a többiek életterét és eleségét. Összeszedi az ember az utcájában a szemetet, ha a hatóság képtelen erre. Bárki öntözgethet néhány zöld növényt az ablakában, s ez is gondoskodás egy darab életről. Idős édesanyánk kilencven éven túl haláláig megtette, amikor a családról már nem tudott gondoskodni.

És még az is lehet gondoskodás, hogy a helyemen vagyok a magam lelki közösségében, a gyülekezetében, hiszen maga ez is ajándék a többieknek, ezzel is „gondoskodok” a közösségről – ha egyszerűen jelen vagyok, eljövök, ha nem üres a helyem. Mert mindnyájunknak van helye. Plébános úrtól hallottam múltkorában a ministránsoknak szánt derűs, első tanítást: ahol már áll valaki, oda ne állj! Igen, van mindnyájunknak saját helyünk, nem kell másokat sehonnan kilökdösnünk, azon álljunk. Nem kell „kiszélesíteni a határainkat”, behatolnunk más területére, hogy tegyük a dolgunkat és szolgálhassunk. Az Isten-fiúság örömének továbbadása maga is gondoskodás. Igaz, senkit nem tudunk feljebb emelni, mint ahová engedtük, hogy a kegyelem minket emeljen, de azt megtenni, arra törekedni kötelesség. Mert a lassú elpiszkolódás veszélye még a hívő embereket is veszélyezteti. S ezért mindig újra oda kell mérjük magunkat az evangéliumhoz, amit pontosan e célból is hirdetünk.

Így lesz fontossá a mustár-magról szóló jézusi örömhír. Kis kezdetből nagyon jó dolgok nőhetnek ki. Nem csak világméretű mozgalmakból lehet valami, és nem csak a tegnap beiktatott, a világ legnagyobb hatalma élén álló első ember tehet valami fontosat. Emberi találkozásokból, jó beszélgetésekből, egy telefonhívásból, egy baráti, egy testvéri gesztusból is, kivált, ha ott Istenországa növekedhet. Mert Jézus szerint az is így növekedik; egyetlen meghallott igéből száz új értékes gabonamag kél ki, ahogy egy másik példázatában tanítja.

A golgotai kivégzés egy volt a sok közül, ami a római birodalomban lezajlott. Csak Néró kertjében ezernél több keresztyént feszítettek meg, öntöttek le szurokkal és gyújtották fel őket elevenen a feljegyzések szerint. Mégis, abból a birodalomvégi egy szál kivégzésből ott Jeruzsálemben a világ üdvössége nőhetett ki, mert azon a kereszten valaki így imádkozott: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Ezért hadd zárjam ezt a mostani igehirdetést ezzel a mondattal: Legyen hitetek, mai keresztyének!

Ámen.

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.