2004. február 22.
Veszelka Tamás
A három próba
Lectio: Lk. 15. 11-24.
Textus: Rm. 8.1-2.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus! Szeretnénk nagyon őszinték lenni Hozzád! Őszintén szeretnénk elmondani neked, mi nyomja szívünket és lelkünket. Szeretnénk elmondani, hogy napról napra szembesülünk önmagunk gyengeségeivel, gyarlóságaival, hiányaival, erőtlenségeivel: hogy nem úgy sikerülnek a dolgaink, ahogy szeretnénk. Sokszor csalódunk önmagunkban és talán másokban is, megfáradunk a szeretetben, a hűségben, a szolgálatban.
Vágyunk másképpen élni, másképp látni életünket, a gyermekeink életét, országunk, egyházunk életét – ezért kiáltunk Hozzád! Köszönjük, hogy Te nem vársz tőlünk mást, csak őszinteséget és így fogadsz el bennünket.
Szólíts meg most minket, hogy Benned gyógyulást, lelki megtisztulást, békességet találjuk, formálj át bennünket olyanná, amilyennek Te szeretnél minket látni! A Te Fiadért, a Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!
Ámen.
Igehirdetés
Kedves Testvérek!
A mai délelőtt hadd hívjak mindenkit három, gondolatban elvégezhető próba megtételére! Az első próba megtételére senkit nem kell különösebben bíztatni, bátorítni, e nélkül is megtesszük: ha tükör elé állunk, önkéntelenül is belepillantunk. Bele kell néznünk! Nem tudunk úgy elmenni előtte, hogy ne vessünk bele egy pillantást, hogy lássuk: miként nézünk ki abban a percben, milyennek látnak minket az emberek kívülről. Hogy áll rajtunk a ruha, hogy áll a hajunk, rendezettek vagyunk-e, vagy rendezetlenek? Nem nehéz az első próba, naponként többször is megtesszük.
A második próba megtétele már egy kicsit nehezebb. A felhívás így hangzik rá: tekints a másik ember szemébe őszintén, mint egy tükörbe. Mert a másik emberszeme üzen, mint a tükör! Ha őszintén tekintünk bele egyszer-egyszer a másik ember tekintetébe, megláthatjuk benne önmagunkat! Most kivételesen nem azt, aki a másik ember, hanem önmagunkat. Haza érkezem este fáradtan, fásultan, visszatekintenek rám a gyermekeim fáradtan és ijedten. Hazaérkezem feldúltan, a feleségem visszatekint rám riadtan: “-mi a baj?” Megérkezem egy közösségbe békességgel, örömmel, visszatekintenek rám ugyanezzel a békességgel és örömmel. Belépek a munkahelyemre vidáman és derűsen, ugyanezzel a vidámsággal és derűvel tekinthetnek rám vissza.
Nem könnyű próba, mert a másik ember tekintete üzen! Az is nyilvánvaló, hogy azért sem könnyű ez a próba, mert a másik ember tekintete olykor egy kicsit torzít: olykor jobbnak és szebbnek láttat engem, még akkor is, ha feddést és intést érdemelnék. Máskor pedig kevesebbnek mutat, mint ami a valóság. Ezért van szükség a harmadik próba elvégzésére!
Tekints Isten igéjébe, mint egy tükörbe, hogy meglásd önmagad, hogy aztán meglásd Őt, aki kész átformálni bennünket. Nem könnyű feladat! Miért? Mert őszinteséget kíván! Ha őszintén belepillantunk Isten igéjének tükrébe, akkor el kell fogadjuk azt, amit Pál apostol így mond egy helyen: nincsen csak egy igaz is. Nincs aki keresse az Istent, mindannyian elfordultak, egyetemben elromlottak� ilyennek láttatja a Szentírás az embert, ez a tükörkép néz vissza a Bibliából! Azonban nem csak azt láthatjuk meg, hogy milyen emberek vagyunk, hanem, hogy milyenekké lehetünk Általa! Hiszen az ember istenképűségre teremtetett, ami azt jelenti, hogy életünkben ott ragyoghat Isten szentsége, szeretete és igazsága! Az emberek, ha beletekintenek a mi szemünkben, akkor láthatják, mint a lélek tükrében az isteni szeretetet, szentséget, szelídséget, béketűrést, jóságot, alázatot, melegséget. Ezért először lásd azt, aki vagy valójában, hogy aztán majd meglásd, amivé az Isten kíván formálni! Óriási dolog, ha ez már megtörtént. Vannak, akik napról napra beletekintenek az Ige tükrébe, és merik magukat bűnösnek, elesettnek, Isten kegyelmére szorulóknak látni. De ők azok, akik Isten kegyelmét nyerve új életet nyertek, hogy áldott emberek legyenek. Ők tudják, hogy bár kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk, de Isten Krisztus Jézusban minden bűnünket és nyomorúságunkat tökéletesen elfedezte, hogy rajtunk az Ő dicsősége ragyogjon! Ezért tehát a harmadik próba!
A tükör ma délelőtt nem más, mint a tékozló fiú példázata, melyet mindannyian jól ismerünk, de talán nem mertünk még őszinte alázattal, mint tükörbe belepillantani! Erre bátorítok ma mindenkit, hogy megtisztulást és kegyelmet meríthessünk Isten igéje által!
A tékozló fiú története nem csupán az egész emberiség története, hanem személyes életünkké is az indulástól egészen az újbóli hazaérkezésig, az Atyával való újbóli boldog közösségig. Erre figyeljünk a mai délelőtt!
Az első tükörkép nagyon elkeserítő, rendkívül fájó. Talán, mint ember, tapasztaltál már ilyet. Egy hang szólal meg, a fiú hangja: “add ki a vagyonból rám eső részt!” , ki miután messzi vidékre költözik, eltékozolja az apjától kapott vagyont. Milyen fájó kép ez! Ha arra gondolunk, hogy ebben a jelenetben benne sűrűsödik az egész emberiség történelme, a választott nép, Izrael történelme és a magunk élete is, akkor szomorú szívvel kell megálljunk! A világtörténelem során ó hányszor ismétlődött meg ez a történet, hiszen az emberek zászlaikra tűzték a SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG egyébként nemes eszméit, csak egyet felejtettek el közben. Azt, hogy a szabadság Isten nélkül szabadossággá lesz, a testvériség addig marad testvériség, amíg én jól érzem magam, de ha áldozatot kell hoznom, akkor már nincs testvér! Egyenlőség – igen, de lehetőleg minél nagyobb haszonnal járjon, még a másik ember kárán is! “Messze földön” az Istentől csak tékozolni lehet. Alapjába véve nem a SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG eszméivel volt a baj, hanem azzal, hogy mindezt Isten nélkül! Messze földön, messzi vidéken, távol Tőle, a saját magunk eszméit hirdetve, a saját erőnkben bízva, a saját céljainkért harcolva. Láthattuk az Isten nélkül élő világ nagy égéseit, pokoli történelmi válságokat, milliók halálát, hogy mit jelent a “szabadság” távol az atyai háztól�
Fájó tükörkép ez, és ha merünk őszintén beletekinteni, akkor nemcsak az emberiség nagy válságpontjait láthatjuk, hanem benne van a saját életünk kudarca is. Olyan sokszor kezdtük mi is így: “add ki a vagyonból rám eső részt!” Igen, hiszen nekem jár a boldogság, a biztonság, az egészség, az anyagi jólét, az elismerés� sok mindent követeltünk mi már az élettől, az emberektől, az Istentől.
Harcoljuk az élet nagy harcait, és ha őszinték vagyunk, olyan sokszor messzi vidéken járunk, távol az atyai háztól! Nagyon keményen hangzik ez: eltékozolni, s talán nem is kell példákkal alátámasztani, hogy mit jelent ez. Sok megüresedett emberi élet példázza, miként lehet eltékozolni az ifjúság éveit, az egészséget, az otthon örömét és a szeretet melegségét.
Shakespeare egyik szonettje sajnos sokak szívéből szólalhatna meg: “Ó, jaj, igaz: sokfelé kóboroltam, S játszottam rongy-bohóc szerepem. Elmém mocskoltam, kincsem tékozoltam, S ütöttem új vággyal vén sebeket…” legyünk őszinték: milyen sokszor kóboroltunk mi sokfelé, s játszottuk azt a szerepet amit mások diktáltak nekünk. Gondolataink, terveink, útjaink, vágyaink milyen sokszor nem az Isten útján jártak és mi csalódottan hullottunk a porba.
Elkeseredve látom sokszor a tanítói munka során a fiatalok hozzászólásaiban, véleményében, hogy milyen sok szerepet osztanak ránk a médiák, a magazinok, a délutáni Talk Show-k, az esti “valóság show-k”. Olcsón és felületesen osztogatnak tanácsokat és kínálnak életprogramot -“rongy, bohóc szerepeket” és mi játszunk, mert ha nem, megvádolnak minket maradisággal. “Élj te is így, légy szabad, tedd azt, amihez kedved van” s közben észre sem vesszük, hogy “új sebeket ütünk vén vágyakkal”. Sok ember van így, sok ember éli így az életet – milyen fájdalmas tükörkép ez! “És kezdett szükséget látni”.
Olyan sokan látnak szükséget maguk körül, de azt hiszem sokkal többen látnak önmagukban szükséget, lelki értelemben. Valami hiányzik az életükből, valami, amiről álmodtak, amiért talán olyan sokat harcoltak – de mivel Isten nélkül kerestek, ezért nem találhatták meg. Fájdalmas dolog önmagunkat látni ebben az igei tükörképben, fájdalmas, de egyszersmind reményteljes is! Miért? Azért, mert aki egyszer megpillantotta önmagát, mint elesett, kegyelemre szoruló embert, annak számára felragyoghat Isten csodálatos szeretete, amely kész átformálni minket krisztusi emberré! Ez a megoldás! Egyetlen fontos dolog van: légy őszinte és valld meg, milyen messzire is jutottál az atyai háztól és hogy semmivé lett az örökség, s csak rongy-bohóc szerepeidet játszottad. Óriási dolog, ha valaki eljut ennek felismerésére � ahogy Shakespeare is eljut az imént idézett szonett folytatásában: “Nagyon igaz: félve és morogva néztem az igazságra. De egy a hitem: szívem megifjult a sok szenvedésben, s csapdáim mondják, mily kincs vagy nekem.” Igen, még a csapdáink is Hozzá vihetnek el, mert itt kezdődik a megoldás: fedezd fel, hogy Ő mily kincs a számodra! Ha sok sebből vérzel és nincs már semmi, amit adj és ami számodra örömet jelentene, akkor ragyogjon fel számodra, hogy az Isten kész meggazdagítani téged! Azt olvassuk, hogy a fiú magába szállt és ezt mondta: “Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben� felkelek és elmegyek az én atyámhoz és ezt mondom neki: Atyám! Vétkeztem az ég ellen és te ellened!”
Igen, erre a belátásra és őszinte bűnvallásra van szükség, hogy kezdjen gyógyulni az életünk. Mi is kimondhatjuk felé: “Atyám, látod ennyire tellett tőlem, pedig sok mindent megpróbáltam, hogy jobb legyen, de most látom, hogy csak Te segíthetsz! Tudom, hogy Te meggazdagíthatsz, Te újból örömöt és békességet adhatsz! Engedd, hogy induljak Feléd és Hozzád újból hazatérhessek!”
Ezt nevezzük megtérésnek! A Biblia eredeti szavai még jobban rávilágítanak e lényegre: a héber szó visszafordulást jelent, a görög szó, amit “megtéréssel” fordítottak atyáink azt jelenti, hogy megváltoztatni a gondolatainkat. Mindnyájunknak vissza lehet fordulnunk Istenhez, bármilyen messzire is tévedtünk Tőle! A gondolatainkat, érzéseinket, vágyainkat: egész életünket az Ő kezébe helyezhetjük, hogy ezáltal újból gazdag emberek lehessünk! Őszinte önvizsgálat és alázat kell csupán és az a vágy, hogy újból Rátalálj, hogy újból otthon légy az atyai házban.
Olyan szépen fogalmazza meg egy ifjúsági ének azt a hívást, mellyel bennünket vár az Isten, sokak számára bizonyára ismerősek ezek a sorok: “Ott a messze földön, árván, hontalan, halld meg a kiáltást: fiam, fiam! Vár atyád szerelme, vár rád vigasza, jöjj a messzi tájról, ó jöjj haza! Rajtad a nyomornak súlyos terhe van, tested lelked szenved, fiam, fiam!… Búsan összetörve jársz vigasztalan, megpihenni vágyol, fiam, fiam”… Nézd a rossz világnak csak fullánkja van, drága csak nekem vagy, fiam, fiam! Vár atyád szerelme, vár rád vigasza, jöjj a messzi tájról, ó jöjj haza!” Hát jöjj haza, induljunk el és találkozzunk újból Vele, hogy felragyogjon számunkra az evangélium: nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.”
Csodálatos örömhír ez! Nincs törvény az ítéletre, hanem törvény van a kegyelemre! A fiút már messziről észreveszi az ő atyja, elé fut, nyakába borul, még nem is hagyja elmondani végig a bűnvallást, azonnal a felmentő szeretet hangján szól! Ez az Isten szeretete irántunk! Nincs számonkérés, nincs ujjal való mutogatás, hogy ki mit rontott el! Egyvalami van csak: KEGYELEM!
Ezért ma délelőtt ez a kérdés: Krisztus Jézusban vagyok-e már? Átadtam-e neki a szívemet, gondolataimat, múltam, jelenem, jövőm? A benne való hit lelke szabaddá tett-e már minden megkötözöttségtől, nyomorúságtól, önvádtól? Hazatértem már az atyai házba és kaptam-e tiszta, új ruhát a régi ruha helyett, tiszta, új szívet a megromlott helyett? Csodálatos lehetőséget kínál Istenünk minden Hozzá térőnek, hogy végre felettünk is hangozzék el: “ez az én fiam, meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”. Meghalni a régi életnek, halálba adni az ó-embert, hogy megszülessen bennünk a krisztusi új ember, mely az Isten képére teremtetett szentségben és igazságban.
Ez az új teremtés már itt, ezen a földön a mienk lehet, részesei lehetünk az Isten áldásának, az atyai ház örömének, de tudjuk, hogy majd az örökkévalóságban tökéletesen örököljük mindazt, amit Ő számunkra elkészített! Ott nem lesz híja a szentségnek, tisztaságnak, örömnek és békességnek, mert mindent újjá teremt és mi ennek részesei lehetünk! Milyen csodálatos cél ez! Aki ismeri ezt a titkot, az immár nem tékozolni fog, hanem gyarapítja Istentől kapott tálentumait! Sokszorosan kész adni másoknak, kész másokat meggazdagítani, akár csak egy kedves szóval, egy baráti bíztatással, segítő, gondoskodó szeretettel. Ez már az a tükörkép, amibe ha belepillantunk, megláthatjuk azt az embert, akivé minket az Isten kész formálni! Hát nem erre van szükséged? És nem ezt várják mások is tőled? Legyen ezért áldott a mi Urunk, hogy nem kárhozatatást, hanem új életet készít számunkra! Adjunk ezért most is hálát, jertek csendesedjünk el, imádkozzunk!
Mennyei Atyánk!
Köszönjük, hogy Te azért tartasz elénk tükröt a Te Igédben, hogy egyszer őszintén bevalljuk Neked, hogy Nélküled csak tékozolni tudunk. Köszönjük, hogy nincs olyan távolság, ahonnan ne lehetne Hozzád visszatérni és nincs olyan elrontott élet, melyet Te ne tudnál újjá teremteni! Köszönjük, hogy egyszülött Fiadat adtad értünk és Érte nem kárhoztatsz minket, hanem örököseidnek hívsz.
Könyörgünk azokért, akik még messze vannak Tőled, akik még nem tudtak dönteni, akik még nem indultak el az atyai ház felé! Hívd őket is azzal a szeretettel, amivel minket szólítgattál! Adj nekünk erőt mindvégig kitartani, hűnek maradni, hogy majd az örök boldogságban mindig veled lehessünk!
Ámen
