Igehirdetés 2013. február 10.
A házasságról
Lekció: Mt. 19,1-12
Textus: Mk. 12,24-25
„Nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát?
Amikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”
Imádkozzunk!
Istenünk, Édesatyánk! Köszönjük földi életünk csodáját, ezt a leírhatatlan vendégséget, amiben annyi, de annyit ajándékod van számunkra. Köszönjük szüleink szeretetét, ami révén testünket is megalkottad, köszönjük a gyermekkor áldott paradicsomkertjét, és a sok-sok tapasztalást és emléket, amikkel kiformáltad és ma is alakítod lényünket. Nem lehetünk mindenre büszkék, amit valaha is tettünk és szóltunk, hiszen jól ismerjük gyarlóságainkat és szégyelljük vétkeinket. De azt is tudjuk, hogy te szerető mennyei Édesatyánk vagy, aki nem csak földi életünk boldogságát, hanem örök üdvösségünket is szíveden viseled. Segíts bennünket olyan belátásokhoz, amik méltó módon kapcsolnak össze mennyei jóságoddal, és add meg mindnyájunknak, hogy megtisztult szívvel és meggazdagodott lélekkel térhessünk haza otthonainkba. Add meg a te dicsőséged gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjünk a Lélek által a belső emberben, és lakozzék hit által Krisztus a szívünkben, a szeretetben meggyökerezve és alapot véve, hogy megismerjük, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága a te jó voltodnak. Ámen.
Igehirdetés
Ma kezdődik országunkban a házasság hete, ami Angliából indult mozgalom, és szerte a világon sokfelé megünneplik azzal a szándékkal, hogy segítsék és erősítsék a házasságokat.
Egyetlen adat sokat mondhat arról, hogy miért is fontos téma ez: itt, a mi országunkban például ötven év leforgása alatt egyharmadára csökkent az évenként megkötött házasságok száma, ugyanakkor pedig folyamatosan nőtt a válásoké. Elég szomorú ez az adat, de mégsem lenne jó, ha megpróbálnánk ezért kívülről erősíteni a házasságokat, még nagyobb és még erősebb abroncsokat, akár egyházi abroncsokat is téve rájuk tilalmakkal és törvényekkel, hanem minden bizonnyal akkor járunk jó úton, ha belülről próbáljuk meg erősíteni az embereknek ezt a legelemibb, legközvetlenebb összetartozását. Meggyőződésem, hogy nem is a házasság intézményét kell propagálnunk, mert nem azzal van a baj, hanem az emberekkel, akik házasságban élnek. Kevés olyan jellemző vonásunk van, mint éppen az, hogy milyen a legközvetlenebb társunkkal, az életünk párjával való kapcsolatunk. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy amilyen az ember, ahová ő maga eljutott emberi érettségében, tulajdonképpen emberségében, olyan a párjával való kapcsolata is.
Éppen ezért fontos tudni, hogy minden békességben és szeretetben élő emberpár biztatást és erősítést jelenthet azoknak, akiknek ezt még nem sikerült megvalósítaniuk, arra nézve, hogy lehet ezt így is. Szétsugárzik a szeretet, a megértés, az egymásért hozott áldozat, és akik nem élnek még egészen bezárkózva a saját bajaikba, jó példát és erőt is meríthetnek mások életéből. A rossz és békétlen életmód pedig elsősorban azok életét rongálja, azoknak az emberi energiáit pocsékolja, akik maguk ezt az utat választják. Leggyakoribb élet-rongálás a házasságon belül mindig a kölcsönös áthárítás, amikor mind a ketten azt mondják, hogy miattad vagyok boldogtalan, neked kellene változni, és akkor minden rendben lenne. És megpróbálják aztán ennek jegyében egymást nevelgetni, ami teljesen kilátástalan dolog. Ahogy valaki azt találóan megjegyezte, amíg fal és borsó lesz a világon, emberek nem tesznek le arról, hogy egymást meggyőzzék arról, a másiknak kellene változnia. A veszekedések például mindig átnevelési kísérletek, és jól tudjuk, hogy nem csak a céljukat nem érik el, hanem legtöbbször kifejezetten kontraproduktívak, azaz még rongálják is az életet, mert a viták hevében emberek nagyon csúnya dolgokat ki tudnak mondani, amik aztán nagyon sokáig, talán örökre fájnak, és amiket igazából soha visszaszívni, ki nem mondottá tenni többé nem lehet. Kár ezekért a meggondolatlanságokért, amiket utólag ugyan sokan megbánnak, de akkor már nagyon nehéz a súlyukon változtatni. Gyógyszerként hadd idézzük Lao-ce mondását, hogy a nem viszálykodóval nem lehet viszálykodni – vagyis minden veszekedéshez legalább két ember kell. Ha csak az egyik is békés lelkű, önmagát megtalált ember, akkor már nincs mód a veszekedésre. Ahogy Weöres S. mondja: a rendezett belsejű emberek egymással összeférnek.
Mostanában sok tudományos tanulmány szól arról, hogy a dolog jobbik oldalával is foglalkozzunk, hogy szeretni jó, sőt kifejezetten egészséges dolog. Feltárták a biokémiájától kezdve a lélektanán át a szociológiájáig, hogy aki szeret, az boldogabb és egészségesebb, mint az, aki gyűlöl, és tovább is él. Ezt a jó házasságban élőkről külön is kimutatták. Mert a szeretet gesztusain át, ami egy simogatás vagy egy jó szó, éltető erők keletkeznek a másik emberben, de magában abban is, aki adja azokat. Még az állatok is azért nyalogatják a kicsinyeiket, mert az érintés, a jelenlét bizonyítása, a bensőséges közelség olyan hormonokat szabadítanak fel a testben, amitől azok egészségesebbek és erősebbek lesznek, és ez ránk, emberekre is pontosan így érvényes. Mi is azokkal fogunk kezet, vagy azokat öleljük meg, akiket szeretünk. És a fordítottja is igaz: a ridegség, a hideg távolságtartás lelkileg kételyeket támaszt, fizikailag pedig legyengít.
Felnőtt emberek között azonban mégsem akkor legjobb a kapcsolat, ha teljesen összemosódnak egymással, vagyis amikor eltűnik köztük a határ, és már lélegezni sem hagyják a másikat, hanem akkor, ha mind a ketten szépen, egészségesen kiteljesedhetnek a saját lényükben, és egymást ebben kölcsönösen segíteni is tudják. Tisztában vannak a maguk és a másik határaival, és tisztelik azokat. Nem akarják a másikat mindenestől kisajátítani, nem akarják egymás életét élni, hanem azon vannak, hogy saját maguk is, és a párjuk is teljes egész lehessen külön-külön is, és éppen így lesznek aztán együtt is jók.
Ehhez azonban az embernek saját magát is szeretnie kell tudni. Nem véletlen a nagy parancsolatnak ez a szava, hogy úgy szeresd az embertársadat, mint magadat. Aki nem szereti magát, aki mindig csak rosszat gondol és rosszat érez saját maga felől, annak nagyon nehéz valódi szeretetet adni mások számára. És az sem állja meg a helyét, hogy mindenestől fel kellene magunkat számolni, mert csak akkor igazi a szeretet. Ezt a középkori egyház tanította, és sokakban ma is ott él, pedig az ige azt mondja, hogy ha a testemet tűzre adom is, vagyis már mindenestől nemet tudok mondani magamra, még az sem ér annyit, mint az igazi szeretet. Ahhoz pedig az is kell, hogy magamat ne gyűlöljem, ne vessem meg, ne gyanakodjak magamra, ne féljek állandóan attól, hogy nem fogok megfelelni, ne tegyem magamat mindentől és mindenkitől függővé, hanem legyen ép és egészséges saját énem, és ebből kiindulva aztán úgy szeressem a többieket – mint magamat. Se jobban, se kevésbé.
Tegyük hozzá, hogy az is jótétemény, ha módot tudunk arra adni másoknak, hogy szeressenek minket, mert képesek vagyunk erre méltók maradni. Ezért kell hiteles, őszinte embereknek lennünk, ezért kell barátsággal és nyitott szívvel fordulnunk egymás felé, hogy másoknak ne negatív érzések mozgósítására adjunk alkalmat, hanem módjuk legyen minket szeretni, mert hallottuk, aki szeretni tud, az maga is egészségesebb. Lelkileg erősebbnek, nagyobbnak érzi magát az ember, amikor szeret, hiszen aki a szeretetben marad, Istenben marad, ahogy Jánosnál olvassuk. És nagyon szomorú, amikor ez átfordul, és valaki csak a gyűlöletben képes már magát igazinak megélni. Ilyenkor nem Istenben vagyunk, hanem valami egészen más szellemi lényben, aki csak elhiteti velünk, hogy vagyunk valakik, mert lám, milyen nagyon tudunk gyűlölni és megvetni. Sajnos, elég sok ilyen elrontott, valójában beteg lélek van, akit a negatív érzések éltetnek, akik azt hiszik, azok által lesznek nagyok. Mint Ádám és Éva, amikor azt hitték, olyanok lesznek, mint Isten, és nagyon hamar kiderült, hogy még olyanok sem tudnak lenni, mint az embernek lennie kellene.
Mit mond Jézus a házasságról? Először is azt, hogy az Isten országa még a házasságnál is nagyobb ügy, ezért ő maga sokkal többet beszél is arról. Őt Isten országa foglalkoztatta, és összesen pár mondatot szentelt a házasságnak. Ezzel azonban nem a házasságot becsülte le, hanem Isten királyi uralmát emelte az őt megillető fontosságú helyre.
Aztán amikor mégis a házasságról ejtett szót, akkor is arról beszélt, hogy amit Isten szerkesztett egybe, azt ember el ne válassza. Ezt a mondatot az egyház kiforgatta eredeti értelméből, amikor a házasságkötést kisajátította magának, és valamikor a történelme során egyszer csak elkezdte azt állítani, hogy kizárólag az házasság, amit ő kötött meg. Valójában azt jelenti az Istentől való egybeszerkesztés, hogy két ember naponként Isten kezéből fogadja egymást. Minden nap megköszöni a másikat imádságban, mint Isten drága ajándékát és úgy vigyáz a másikra, mint élete jobbik felére. Akik így élnek, azokat „szerkeszti Isten egybe”. Azt jelenti tőle egybeszerkesztettnek lenni, hogy a másik embert az ő kezéből fogadom el naponként ajándékként. Akik így tekintenek egymásra, azokat valóban nagyon szépen össze szokta rakni, és amit ő összerakott, azt nagyon nagy kár emberi indulatokkal és vágyakkal szétszedni. Eszembe jut, hogy az egyik első osztályban a tanító néni angyalokat és banyákat osztott a gyerekeknek, aszerint, hogy hogyan tanultak és viselkedtek. De úgy alakult a dolog, hogy sokkal több banyát sikerült kiosztania, amit sorra kaptak a gyerekek. Egy kisfiú pedig, aki még nem kapott, jelentkezett, hogy ő is kér, mert a többiek már mind kaptak olyat, csak ő nem. Valahogy ilyen az ember, amikor Isten összeszerkesztené ugyan a párjával, de ő másra vágyik, és valójában nem is tudja pontosan, mi is az, amit ő olyan nagyon szeretne.
Amit Jézus mond, az nagyon szép, mert ezt mondja: Kezdettől fogva nem így volt. És ezt a keményszívűségből eredő bajokra mondja, amikből törések és meghasonlások származnak. Kezdettől fogva nem így volt. Igaz ez a hatalmas mondat arra nézve, hogy az ember őseredeti állapota nem a vita, a veszekedés és a kapcsolat összetörése, hanem az egyetértés és a békesség, a szép harmónia, amiben az ember valamikor teremtetett. De igaz ez abban az értelemben is, hogy minden kapcsolatnak volt valahol egy kezdete, amikor két ember még nagyon szeretette egymást, és nagyon sok szép jót tudott gondolni egymásról. Oda kell tudni lélekben visszamenni, a kezdethez, amikor még „nem így volt”, vagyis nem bajok és meghasonlások között éltek, hanem idillben és szeretetben. Valóságos evangélium ez a gondolat a bajok idején: Kezdettől fogva nem így volt. A kezdet az volt, hogy nagyon szerettük egymást, és minden rendben volt. Oda kell lélekben visszamenni személyesen is, és egyetemes értelemben is, az ember Isten-közeli, paradicsomi helyzetéhez, és onnan kell mindent újra építeni. Akik erre képesek, azoknak a házassága is szépen meg tud újulni.
Jézus szerint a Teremtő kezdettől fogva férfiúvá és nővé teremtette az embert, vagyis ajándékként adta, hogy némelyek férfinak, némelyek nőnek születtek. Nekünk is így kell tekinteni a magunk állapotára és meg kell becsülni ezt az ajándékot. Ki kell fejlesztenünk magunkban a lehető legjobb változatát a képességeinknek és ajándékká kell lennünk azok számára, akiket Isten nekünk adott. De Jézus tovább megy ennél, és azt mondja, hogy a feltámadáskor olyanok lesznek az emberek, mint az angyalok – és ennek a mondatnak nem csak halálon túli jelentése van. Minden bizonnyal arra is vonatkozik, hogy a megtért ember, aki feltámadt már az Úr számára, annak életében nem első és egyetlen ügy már ez a dolog. Ő már nem csupán egy férfi, vagy nem csupán egy nő, annak minden jellegzetes korlátaival, hanem elkezd részesülni az angyali létezés többletében is. Számára nem az a sorrend, hogy előbb a házasságom, életem nagy témája, és utána valahol még Isten országa, uralma is a lelkemen, hanem fordítva: első az ő országlása, és abból majd másfajta házasság is következik aztán. Szelídebb, igazabb, bensőségesebb. „Nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát? Amikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”
Igen, az életünk nagy és fontos témája a házasság. Csak olyanná tudjuk tenni, amilyenek mi magunk vagyunk. De ha szeretnénk magasabb világokba emelni, akkor vissza a kezdetekhez, mert „kezdettől fogva ez nem így volt” – a kezdeteknél Isten szeretete van, és nekünk oda kell visszamenni – az majd megújítja életünk minden fontos kapcsolatát, legfőképpen pedig a legfontosabbakat. Ha ezen az úton járunk, az életünk egyre tisztább,
átlátszóbb és finomabb, éteribb lesz – egészen úgy, ahogyan Jézustól halljuk: olyanok lesznek, mint az angyalok. Így legyen. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, köszönjük neked, hogy arra tanítasz bennünket, Isten királysága mindennél nagyobb ügy, még az életünk legfontosabb kapcsolatainál is. Köszönjük a bíztatást, hogy erre figyeljünk igazán, és innen indulva mindig újra alapozhatjuk még életünk döntő, nagy szeretete-kapcsolatait is. Áldunk téged az otthonért, amely védelmet jelent és táplál, a családért, akikért élhetünk, és ha adtál társat, akkor leginkább őérette. Segíts bennünket, hogy mint férfiak és nők kiábrázolhassuk a te képmásodat, hiszen erre teremtettél bennünket. Add meg annak a kegyelmét is, hogy úgy tudjuk szeretni egymást, mint saját magunkat. És nemesítsd át, töltsd meg mennyei tartalommal azt, ami önmagában csak földi öröm és földi küzdelem lenne, veled együtt pedig küldetés és angyali magasság. Imádkozunk a betegekért, az elesettekért, és mindazokért, akik keresnek téged, hogy megtalálhassanak. Vezess minket a most következő hét napjain, és adj engedelmességet, hogy valóban figyelhessünk rád, igéd és Lelked csöndes útmutatásaira. Ámen.
