Advent

2005. november 27.
Veszelka Tamás

Advent

Lekció: János 5. 1-9.
Textus: Ézsaiás 35. 3-6.

“Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.”

Imádkozzunk!

Megváltó Krisztusunk!

Köszönjük neked, hogy most nem hangok, zajok, feladatok vesznek minket körül, hanem ebben az áldott csendben Rád figyelhetünk újból. Te tudod, mennyire vártuk ezt a csendet. Vártuk, hogy kérdéseinkre, szívünket nyugtalanító terhekre most újból Benned találjunk választ és megnyugvást. Te tudod, hogy életünk mely pontján élünk most is várakozásban, mert Te tudod, hogy oly sok mindent várunk ma is: személyes életünkben, kapcsolatainkban, családunkban, országunkban. Ezért köszönjük most Neked újból ádventet, mert ádvent megerősíthet minket a várakozásban és újból Veled való találkozást szerezhet. Ezért kérünk most is, szólíts meg minket igéd és Lelked által!

Ámen

Igehirdetés

Kedves testvérek!

Évről évre minden ádventben Isten egy csodálatos lehetőséget kínál számunkra: megerősödni a reményteljes várakozásban, hogy ez a váradalom Krisztussal való lelki találkozássá legyen! Isten Fia, aki egyszer már eljött erre a földre ígérete szerint újból eljön, hogy mindent újjá tegyen – ádvent megtaníthat minket így gondolni rá és így készülni a Vele való találkozásra.

A próféták által hirdetett evangélium már beteljesedett. Betlehem egy csillagfényes éjszakáján megszületett a Megváltó! Már a Szentírás legelső lapjain olvassuk az ígéretet, hogy eljön majd a Fiú, aki a kígyó fejére tapos, s bár az mardossa az ember sarkát, hatalma megsemmisül és végleg legyőzetik!

Hirdeti a próféta és a prófécia beteljesedett, hogy “Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk és az uralom az ő vállán lesz és hívják nevét Csodálatosnak, erős Istennek, Békesség Fejedelmének!” És nyilvánvaló lett az Isten indulata az ember iránt: “Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

És elhangzott már a Krisztus szava: “Az Úr lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy a megtört szívűeket meggyógyítsam, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, hogy a vakok szemeit megnyissam, a megtört szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és hirdessem az Úr kedves esztendejét”.

Eljött tehát a földre Isten legcsodálatosabb Ajándéka és általa hirdettetett a megváltás, a bűnbocsánat, az örök élet! Éppen ezért a keresztyén ember élete lehet szüntelen várakozás: jöjjön el újból Isten Fia és állítsa tökéletesen helyre ezt a megromlott világot!

Mert bár a kígyó méregfoga kitöretett és a Fiú annak fejére taposott, de hatalma és ereje még jelen van a világban és szétdobálni, megzavarni, tönkretenni igyekszik, amit Isten jónak és tökéletesnek tervezett el. Hirdettetett a próféta által, hogy a Békesség Fejedelme fog uralkodni a földön, de ma még olyan sok a békétlenség, a viszály, a háború a az emberek között. Elhangzott már és valósággá lett, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, de a világ nem volt képes befogadni ezt a szeretetet és megmaradt a maga önző, szeretetlen életében! És bár itt járt közöttünk a Világosság és meghirdette az Úr kedves esztendejét, a vakok szemének megnyílását, a megtört szívűeknek gyógyulását, a foglyok szabadulását – de olyan sokan járnak még ma is lelki homályban, megtört szívvel, saját életük zsákutcáinak fogságában és sokaknak kell még meghallania az Úr kedves esztendejének evangéliumát! Hát ezért van szükség most is ádventre, a hozzánk újból és újból megérkezni kész Krisztussal való találkozásra!

A kérdés tehát most is ez: lesz-e találkozás, születik-e Vele való találkozás, vagy sem? Mert lehet jót jól várni, és lehet nem jót nem jól várni! Ady Endre egyik versében inkább azok gondolatát fogalmazza meg, akik bár vártak valamit az életben, de nem jól, s talán nem jót vártak. Így fogalmaz csalódottan: “Nem jött el hozzám soha az én mátkám, nem jött el hozzám soha, aki kellett. Időben-siker, pénz, háború, béke, s egy teljes asszony szíve szívem mellett…” van ilyen, hogy nem jön el időben, úgy, ahogy azt az ember várja, de ez talán nem lenne olyan nagy baj, ha közben megtanulnánk jól várni! De a vers folytatásából az derül ki, hogy lehet rosszul is várni: “Játékokat, hogy várjak, várjak, várjak, pótlásnak és feledésnek, ha kaptam. S eláltatott hőse az akarásnak, most itt állok akaratlan, Dermettje ezer, játékos, hazug mátkaságnak. Futó fényüket csillagok rám szórták, Elkábítottak olcsó mandragórák, S az Élet helyett nem jöttek, csak órák.” Sajnos lehet így is várni: miközben várok valami nagy eseményt, valami nagy beteljesülést, valami nagy csodát – és nem úgy jön, ahogy azt én megálmodtam, “játékokat pótlásnak és feledésnek” ha kapok. “Pótlásnak”, mert hiszen ki kell tölteni valamivel az űrt. “Feledésnek”, hogy ne fájjon annyira a múlt s a hiány – és közben az Élet helyett, a beteljesülés helyett, a boldog találkozás helyett nem jönnek, csak órák. Rezignált, csalódással teli, zsákutcába torkolló kiüresedett órák.

Hát éppen ezért ádvent üzenete ma is ez: ezek helyett az órák helyett az Élet jön, mert karácsonykor Isten az Ő Fiában az életet küldi el minden embernek, hogy általa életünk legyen és bővölködjünk! Jézus maga mondja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, csak általam.” A mostani ádvent evangéliuma is ez: Ő azért jön, hogy általa az Atyához mehessünk és hogy életünk legyen és bővölködjünk!

A harmincnyolc esztendeje beteg ember történetén keresztül most újból szólít minket Isten, hogy a Vele való találkozás által ajándékozza nekünk ezt az életet az Ő Fiában! A történet Jeruzsálemben zajlik, a Juh kapunál, melyről azt olvassuk, hogy öt tornáca van és ott fekszenek betegek, vakok, sánták nagy sokasága, várván a víznek megmozdulását. Milyen ismerős kép: a város, a tömeg, a zaj, a rohanás – s ebből a tömegből most kilép egy ember, akikről csak annyit tudunk meg, hogy már harmincnyolc esztendeje beteg. A tömeg vár valamit, valami nagy csodát, de közben csak nagyon keveseknek adatik meg a csoda. Hiszen csak az lehet részese a gyógyulásnak, aki az első, aki rátermett, aki még betegségében is a legfürgébb, leggyorsabb, a legügyesebb – ha van ilyen csak azé lehet az öröm. Nagyon keveseknek adatik meg a tömegből, hogy ott legyenek a nagy eseménynél és átéljék életük jobbra fordulását!
Keveset tudunk erről az emberről, de Reményik Sándor mögé lát ennek a harmincnyolc esztendőnek és közel hozza hozzánk ennek az embernek a sorsát:

Harmincnyolc esztendeig volt beteg…
Harmincnyolc év… ó idő-rengeteg,
Ó, csigalassan kúszó nappalok,
Ó, végevárhatatlan éjjelek!
Ó, zaj, mely őrjít, ó, csend, mely gyötör,
Ó, tehetetlen kín, maró csömör,
Ó, nagy alkalmak örökre múlása,
Kis, édes percek tovasuhanása
Hasztalanul, megfoghatatlanul, –
Hiába termett datolyát a pálma
S hajtott ki az olajfa vigaszul.
Harmincnyolc esztendeig volt beteg,
Mindenki terhe, magának teher, –
Harmincnyolc ólomlábú év alatt
A fátum mindent elcserél-kever
A lélekben, a mély műhely-homályban.
Ez a szív kővé keményedhetett,
Túlcsordulhatott alázatosságban,
Harmincnyolc esztendeig volt beteg:
Ha ártatlan volt, bűnössé lett tőle,
Ha bűnös volt, kitisztult hófehérre,
Ha volt önérzet benne: ronggyá válott,
Ha volt szikla-dac: finom porrá málott,
Feküdt a tóparton, s a tóba nézett…
A Tó, ez volt az egyetlen igézet.
A Tó, a Bethesda, a gyógyulás:
Leszállani szent, megszállott vizébe,
Mikor rájön a nagy “háborodás”,
Mikor rászáll az Isten angyala,
Súlyos szárnyával sújtja a habot,
S gyöngy-buborékként a titkos mélyből
Fakadnak a megmentő balzsamok.
A Tó… közel volt, s mégis messze volt,
Elérhetetlen, mint a csillagok.
A többiek mégis csak lejutottak,
Lejutottak a bénák, a vakok
Valaki vitte, támogatta őket,
Hadd lépjenek a vízbe legelsőnek,
S ki soká tűrt, sokáig vérezett,
Egyszer mégis elsőnek érkezett.
Csak o, csak o nem érkezett oda…
Nem volt, ki támogassa, levigye,
Talán oly súlyos volt, oly tehetetlen,
Oly bűnös élő-halott teteme,
Hogy ember-erő el nem bírta többé.
Elmúlt megint a szent háborodás,
A nagy alkalom, a boldog varázs,
Elszállt megint az Isten angyala.
A halott öröm utolsó leánya:
A halványzöld fürtű tündér-remény,
Az is a világ végére szökött.
Éj lett, ragyogtak irgalmatlanul
A csillagok a Bethesda fölött.
De másnap reggel Jézus arra jött.

Történhet így Testvér, hogy a múlt, mint a vers arányai olyan aránytalanul súlyos, nehéz, gyötrő… az a harmincnyolc esztendő, vagy ki tudja hány év, hány seb, hány tövis és hány kereszt, amely gyötört, s amelyet hordoznod kell évek óta! Aránytalanul sok ez a harmincnyolc esztendő ezzel a mondattal szemben, de vallom, hogy ez az egyetlen mondat felül írhatja a harmincnyolc esztendő súlyát: ‘DE MÁSNAP REGGEL JÉZUS ARRA JÖTT!” Jézus arra ment és általa ennek az embernek az életében valami új dolog kezdődhetett! Jézus ma is így érkezik és végtelen szeretete által felül írhatja életünk azon érzését, hogy az Élet helyett csak órák jöttek! Jézus ma is meggyógyíthat a betegségből, a szomorúság helyett békességet adhat, a magány helyett Vele való közösséget, a kereszt hordozásához erőt, alázatot! Éppen ezért várjuk Őt – éppen ezért csak Őt várjuk, hogy ne “játékokat” kapj “pótlásnak és feledésnek”, hanem Általa új életet!

Jézus megáll a harmincnyolc esztendeje beteg ember mellett, mint ahogy lelke által most mellettünk is megáll és ennyit kérdez: “Akarsz-e meggyógyulni?” Most, hogy eljövendő melletted az Isten Fia, meghallod-e ezt a kérdést: akarsz-e meggyógyulni? Akarsz-e újra örülni? Akarsz-e újból boldog lenni? Akarsz-e újból a saját lábadra állni és járni? Akarsz-e újból a másikra találni és még határozottabban, mint régen kimondani: csontomból való csont, testemből való test? Akarsz- e újból tisztán és hűségben járni?

Semmi másra nincs szükség, csak őszinteségre! A beteg ember sem tesz mást, csupán őszintén kimondja azt, ami a szívében van: Uram, nincs emberem! “uram, miként gyógyulhatna meg az életem, hiszen nincs emberem! Akinek van embere, annak van megoldása, de nekem nincs, s ezért megoldatlan az életem…” és erre Jézus egész egyszerűen azt mondja, hogy vedd a te nyoszolyádat és járj! Vagyis amire a beteg azt mondja, hogy lehetetlen, vagy csak úgy lehetséges, hogy ha előzőleg számos feltétel teljesül, Jézus azt mondja, hogy legyen és meglesz! Mert ami embernek lehetetlen, az lehetséges az Isten Fiának, aki azért jött, hogy a vakok szemei megnyílását hirdesse, a sántáknak járást, a foglyoknak szabadulást, a megtört szívűeknek vigasztalást!

Olyan szépen összecseng mindez Ézsaiás próféta szavaival: “Erősítsétek meg a lankadt kezeket és szilárdítsátok meg a tántorgó térdeket, legyetek erősek, ne féljetek, mert Istenetek jön és ő megszabadít titeket és majd ugrándozni fog a sánta és ujjongani a néma nyelve, mert patakok fakadnak a kietlenben!” Ezért lehet most, az úri szent vacsora közösségére készülve újból komolyan venni Jézus kérdését és örömmel igent mondani, hogy a Vele való találkozás által új élet fakadjon, az Ő dicsőségére!

Ámen.

Imádkozzunk!

[redir_to_ptb]??

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.