2005. december 4.
dr. P. Tóth Béla
Hadakozás és idill
Lekció: Mikeás 4,1-8
Textus: Lukács 1,13-17
“Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyjának méhétől fogva megtelik Szentlélekkel, Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy kiválasztottál, elhívtál és megigazítottál bennünket. Áldunk az igéért, amivel megszólítasz minket, halandó embereket, hogy általa mennyei élet részeseivé tegyél minket. Köszönjük az adventi várakozás idejét, a napokat, amiket azért adtál, hogy felkészült nép állhasson eléd, amikor eljössz majd a tiéidhez. Megvalljuk Urunk, hogy gyakran talált süket fülekre a prófétai szó és úgy mentünk tovább, mintha semmi nem történt volna, pedig te jártál közöttünk. Adj most nekünk halló füleket és halló szívet, hogy eljöhess hozzánk ne csak ajándékaiddal, de jelenléteddel és egész valóddal, betöltve életünket örök tartalommal, a Krisztus Lelkével és szeretetével.
Ámen.
Igehirdetés
A magyar emberek egyik nagy büszkesége lehetne, ha egyáltalán tudnák ezt sokan és fontosnak tartanák, amit egy külföldi ismerős így fogalmazott meg a múltkorában: tudjuk azt, hogy a kézmosást egy magyar ember találta fel. Orvosi értelemben valóban igaz is ez a mondás: Semmelweis Ignác, akit az anyák megmentője névvel illet immár a tudomány történelme, valamikor sokat bánkódott a keze alatt gyermekágyi lázban meghalt anyák felett, amíg rá nem döbbent, hogy a boncteremből csak a kezét megmosva mehet a szülőszobára, különben fertőzést okoz és életeket veszélyeztet.
Azóta nincs orvosi beavatkozás, nincs műtét és szülés, ami előtt az abban résztvevő orvosok alaposan be ne mosakodnának, fel ne készülnének arra, hogy most valami fontos dologban fognak részt venni, amihez magas szintű tisztaságra van szükség. Mióta komolyan veszik a higiéniát és megfelelő módon felkészülnek, sokkal kevesebb ilyen baj van a világon.
Elgondolkodtam azon, miért van sok családban éppen karácsony előtt nagy veszekedés odahaza, amikor pedig a szeretet ünnepe lenne, és arra jutottam, hogy egyszerűen a lelki felkészülés hiányzik. Adventben folyik a nagy bevásárlás, zajlanak az ünnepi előkészületek, de az ünnepre való igazi lelki felkészülés kevés helyen zajlik. Pedig Isten úgy küldte el valamikor az ő Fiát, hogy adott előtte útkészítőket, akik a próféták voltak és adta közöttük Keresztelő Jánost is, akiről Jézus azt mondta, hogy még prófétánál is nagyobb, és akinek az volt a feladata, amint az előbb hallottuk, hogy “felkészült népet állítson az Úr elé.” Ezért prédikált János, ezért keresztelt és ezért vállalta még a mártírhalált is az igazságért, hogy a testté lett ige, Jézus elé felkészült népet állítson. Ez hiányzik mainapság sokfelé: készületlenül akarunk odaállni az Úr elé és így nem, hogy találkozásunk lehetne ővele, ami megtisztítana és újjászülne bennünket, de végül még az ünnep hangulata sem az, ami lehetne és aminek lennie kellene.
Pedig advent a szívünk készítgetésének ideje és nagy kár, ha valaki nem azzal tölti ezt az időt, hogy belül, a szívében megtenné a lelki előkészület szükséges lépéseit.
Mindenek előtt jó, ha arra gondolunk, hogy minden ember nagy hatással lehet a saját lelkének állapotára. Ezt a dolgot rendszerint nem ismerjük el és szívesen hibáztatjuk a többieket, a világot, meg a sorsot és sok minden egyebet, azért, ami bennünk van. Rosszkedv, ellenséges érzület, irigység, versengés, bosszúvágy – még ha el is ismerjük (már az is nagy dolog), hogy ezek valamelyike ott van bennünk, akkor is általában megtesszük felelősnek értük a külvilágot. Pedig minden ember nagyon is nagy befolyással lehet a saját lelkének állapotaira!
Ezt abból látjuk mindjárt, hogy mindnyájan el tudjuk hanyagolni belső életünket, és aztán szépen felmagzik benne a sok gyom, mint az elhanyagolt kertben, ahogyan a Kis Hercegben a majomkenyérfák elborítják az egyik kisbolygót. Mennyi gyomlálatlan, gondozatlan kert, emberek, akik saját maguk sem tudnak közlekedni a saját lelkükben, tehetetlenül kérdezik, most mit tegyek, a lelkem nem engedelmeskedik – pedig egyszerűen gyomlálni kellene néhanap, hogy őserdővé ne váljon az a lélek. A gyomlálás vagy annak elhanyagolása egyedül a kert gazdáján kérhető számon.
Aztán az is mutatja, mennyire sok múlik rajtunk abból, hogy mi is van a lelkünkben, hogy mindnyájan bele tudjuk lovalni magunkat hamis illúziókba. Egy német filozófus szerint az, amit másoknak hazudunk, semmi ahhoz képest, amennyit magunknak szoktunk hazudni. Az önáltatás, vagyis a valóság egyik részének semmibe vétele, míg a valóság másik, nekünk kedves felét dédelgetjük és hajtogatjuk magunkban és mint képet, magunk elé tartjuk – ó, milyen csalóka álmokat űzünk néhanap! Vitás helyzetekben mások iránt kérlelhetetlenül igazságosak magunk iránt pedig elnézőek vagyunk. “Sok csalfa képet űzünk, sok furfangot kifőzünk, S a céltól csak messzebb jutunk” – mondja egy énekünk.
Pedig az ember tényleg le tud építeni magában előítéleteket, kedvenc igazságtalanságokat, még félelmeket és öngerjesztő dohogásokat, rossz érzéseket is. Minden szoktatás kérdése. Alkoholtól szabadult emberek mondják el, hogy amikor megkérdik őket, vajon ők már soha az életben nem fognak- e inni egyetlen kortyot sem – akkor azt felelik, hogy hagyjatok ezzel a nagy kérdéssel, nekem elég az, hogy ma, ezen a napon nem iszom egyetlen kortyot sem. És mivel ezt komolyan gondolják, ezért szaporodnak ezek a mai napra való elszánások és így aztán már lehet számolni, hogy éppen hat éve, öt hónapja és négy napja nem ittam semmit. Mert az ember igenis nagy hatással lehet arra, hogy mi van a lelkében, ha csak éppen a mai nap erejéig is. Fontos ezt tudnunk, hogy ne egymás életét rongáljuk, ne egymáson töltsük ki a frusztráltságunkat, a rosszkedvünket, a számon kérő, vádaskodó, másokat becsmérlő indulatainkat. Ahogyan Weöres Sándor mondja egy helyen, mint egy tanácsként: “hogy kint etesd röfögő győzelmeidet!”
Ám akár milyen fontos is az emberi törekvés, és aki nem törekszik a jóra, az valóban soha el nem fogja érni azt – de mégis ki kell mondjuk, hogy az emberi igyekezet kevés önmagában. Münhausen báróként senki ki nem húzhatja magát a sárból a saját üstökénél fogva, és ez azt jelenti, hogy mindnyájunknak segítségre van szüksége. Kegyelemre szorult bűnösök vagyunk, és ez azt jelenti, hogy magunktól nem tudjuk a jót sem megismerni, sem megvalósítani, csak Isten segítő kegyelme által. Ezért olyan szép adventi ige az, amit Mikeás könyvéből hallottunk: Jöjjetek, menjünk az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Sionról jön a tanítás és az Úr igéje Jeruzsálemből.
És az adventi szívű Mikeás próféta messziről, évezredek távolából már látja, amint a népek mind mennek Istenhez, “hogy tanítson minket útjaira, hogy ösvényein járjunk!” – valóban, pontosan erre van szükségünk. Közelebb menni őhozzá, fel, az ő szent hegyére, hogy halljuk a hangját, értsük a tanítását – ez az advent lényege. Így lehet jól készülni az eljövendő időkre, mert amikor a Bibliában ezt a szót olvassuk, hogy “lesz az utolsó napokban” – ott mindig arról van szó, hogy valami meg fog történni “az eljövendő időkben”. Nem csak a történelem végső határnapján, ami után már nem is lesz történelem, mert így szoktuk félre érteni a bibliai kifejezést, hogy “utolsó nap” – ez a szó azt jelenti, hogy az eljövendő időkben, az eljövendő napokban még ez sem lehetetlen.
Aki valóban felmegy az Istenhez közeledő népekkel a Sion hegyére, vagyis az Isten közelségébe, mert ma is vannak ilyen, őhozzá tényleg közeledni akaró emberek, nem is kevesen – az megtapasztalja, hogy nagyon is átalakul az élete.
És itt csupa lehetetlennek tűnő átalakulásról van szó! Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Ezek a dolgok szinte az illúziók világába valók, azt mondanánk, annyira hihetetlen, hogy aki hadakozni szeret, az békés lelkű emberré váljon. Vagy az, hogy aki örömét leli mások lebecsülésében, az egyszer csak méltányos, igazságos emberré váljon. De Mikeás adventi hite előtt nincs akadály.
Ő már látja az átalakult, megbékélt embervilágot, ahol mindenki a saját szőlőjében vagy fügefája alatt ülhet, vagyis nincsenek gazdagok, akiknek mindent lehet és nincsenek szegények, akiknek nem jut egy árnyékot adó fa vagy fügebokor, egy szőlőtő, ami neki terem. Ez a kép háromszor is megtalálható a Bibliában, a szőlője és fügéje alatt üldögélő ember, és mindig az Isten uralma alatt élők békés és derűs lelkületét mutatja meg nekünk. Nincs itt már fenyegetőzés, senki nem kényszerít semmire senkit, mindenki örülhet az életnek, mert ezek az emberek az Isten uralma alatt élnek!
A napokban egy bibliaórán örvendeztünk együtt a 62. Zsoltár kezdősorainak, hogy “Az én lelkem szép csendesen, Nyugszik csak az Úr Istenben.” Megállapítottuk, hogy ezt a dolgot valószínűleg már nem is lehetett volna ennél egyszerűbben és szebben kimondani. Az én lelkem nem szorul immár ágálásra és önigazolásra, nem kellenek győzelmek és már önmagam megmutatása sem fontos, versengésre pedig egyáltalán nincs szükségem, mert a lelkem “szép csendesen nyugszik csak az Úr Istenben”. Ezt jelenti az, amit Mikeás is mond, hogy kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket, nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.
És hogy ez mennyire így van, és hogy az ember ezt mindig is tudta, arról egy háromezer éves kínai bölcsesség is szól, ami így hangzik: Aki nem viszálykodó, azzal nem lehet viszálykodni. Mert az, hogy mi is van a világban körülöttünk, mindig összefügg azzal, ami bennünk magunkban lakik: a viszálykodó ember körül mindig viszálykodás van, a nem viszálykodóval pedig egyszerűen nem lehet viszálykodni. De folytathatjuk ezt a gondolatot azzal is, hogy akiben öröm van, akörül az emberek is valahogy inkább képesek lesznek az örömre, mint nélküle – ezt is sok példa igazolja. Akiben tisztaság és egyszerűség lakik, az maga körül tisztaságot és egyszerűséget fog erősíteni másokban is. Aki megvigasztalt ember, az javára lesz a szomorúaknak – akiben szeretet lakik, az szeretetre segíthet másokat is. Akiben aranykori idill lakik, olyasmi például, hogy emberek üldögélnek a saját szőlőjük vagy fügefájuk alatt és nem tanulnak hadakozást, karddal egyáltalán nem hadakoznak, hanem kapákkal meg metszőkésekkel hasznos munkát végeznek – az ilyen ember körül aranykori idillé lesz a család, a munka, a közösségi élet. Sok ilyen ember, sok ilyen adventi ember kellene erre a világra és talán a mi hazánkba és városunkba is.
Ma azt hallottuk, hogy sok múlik rajtunk, mi is van bennünk, a lelkünkben – ne engedjük hát elgyomosodni a kertet! De azt is hallottuk, hogy egészen egyedül, csak magunkban nem megy: szükségünk van arra, minden népeknek, Izraelnek is, meg a többi népeknek is, hogy felmenjenek az Úr hegyére és tőle tanítottak legyenek. Erre van ez a mostani advent, erre kaptuk ezt a vasárnapot, meg a többi, adventi napokat mind. Használjuk ki őket. Közeledjünk Istenhez és közeledni fog hozzánk! És ha ez így lesz, akkor csatatér és hadakozás helyett, és sebek adása és kapása helyett végre tényleg békés világok fogják kiegészíteni egymást. A titka pedig ilyen egyszerű:
” Az én lelkem szép csendesen, Nyugszik csak az Úr Istenben, Mert csak ő az én idvességem, Ő nékem erős kőváram, Megtartóm és én oltalmam, Minden gonosztól megment engem.” (62. Zsolt.1.vers)
Ámen.
Imádkozzunk!
Istenünk, te úgy alkottad ezt a világot, hogy abban szabadon engedted az embert, hogy saját maga találja meg az életét. Köszönjük neked ezt a méltóságot és azt kérjük tőled, ne hagyd, hogy visszaéljünk szabadságunkkal és eljátsszuk kiváltságos helyzetünket. Taníts meg minket arra, hogy miként éljünk jól a nekünk adott lehetőségekkel kint a világban és bent, a saját szívünkben. Köszönjük neked, hogy csatlakozhatunk a népek seregéhez, akik nálad, a lelki Sion hegyén kereshetik az útmutatást, és köszönjük, hogy te szemrehányás nélkül, hűségesen adod azt mindenkinek, aki azt nálad keresi. Köszönjük, hogy veled az is lehetséges, amire a magunk ereje nem elég. Imádkozunk megszomorodott szívű testvéreinkért, hogy gyászukban is te légy erejük és vigasztalásuk. Imádkozunk a te eljöttödért sóvárgó, vajúdó világért, hogy a sötétségben világosság gyulladjon és egyre többen megismerhessenek téged a Krisztusban. Vezess minket az adventi várakozás idején és készítgesd szívünket Szentlelked útmutatásai által.
Ámen.
