Igehirdetés 2015. augusztus 2.
Akik az Úrban bíznak
Lekció: Thessz. 1,1-10.
Textus: Thessz. 1,4-5: „… tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok. Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.”
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk, Jézus Krisztus által! Áldott légy szent Igédért, amelyet hallottunk! Áldott légy gyülekezetünkért, templomunkért! Köszönjük, hogy arra méltatsz bennünket, hogy fiaidként legyünk jelen ebben a világban, hogy elhívtál és feladattal bíztál meg minket! Kérünk, add, hogy ez a mai és neked szentelt napunk, ez a mostani vasárnapunk is közelebb vihessen hozzád, egymáshoz és azokhoz az embertársainkhoz, akik még távol vannak tőled! Add, hogy megerősödjünk hitünkben, küldetésünkben! Add, hogy te magad légy az most is, aki megszólítasz valamennyiünket! Szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.
Igehirdetés
Az utóbbi hetekben – az általam – leggyakrabban hallott kérdés itt a gyülekezetben az volt, hogy: most mi lesz? De nem is kell ezen csodálkozni, hiszen gyülekezeti lelkipásztorunk, aki 33 éven át hűséggel vezette ezt az egyházközséget, a tegnapi nappal kezdődően nyugállományba vonult, s ilyenkor óhatatlanul telik meg a legtöbbek szíve szomorúsággal, kérdésekkel, de sokszor még akár nyugtalansággal, félelemmel is: vajon mi lesz ezután?
Hadd erősítsen hát mindnyájunkat mai Igénk üzenete, hadd töltekezzünk meg ma Istenünk hozzánk szóló, – s reményeim szerint – vigasztaló, bátorító szavával!
Az derült ki a felolvasott igeszakaszból, hogy a thesszalonikai gyülekezetben rendkívül jól mentek a dolgok ebben az időben. Pál apostol e levelében sorra dicséri igaz hitből végzett munkájukat, tiszta szeretetből fakadó fáradozásaikat, reménységük állhatatosságát. Sőt, azt is megtudjuk, hogy tőlük terjedt szét az evangélium egész Macedóniában és Görögországban, és példaképekké is lettek ezeken a helyeken minden hívő számára. Olyan dolgok kerültek itt tehát említésre, amelyek egyáltalán nem átlagosak, sőt kifejezetten rendkívüliek. Hiszen képzeljük csak magunk elé azt a várost, amelybe miután megérkezett egy tanult, mély hitű Krisztus követő ember, olyan gyülekezeti élet indult be, hogy nemcsak a környező településekre, városokba, hanem még a környező országokba is tőlük jutott el Jézus evangéliuma, sőt minden újonnan létrejött gyülekezet úgy tekintett rájuk, mint egy csodálatos és követésre méltó példára. Egy ilyen város gyülekezetének írta azt az apostol, amit ma legfőképpen szeretnék kiemelni, hogy: választottak vagytok. Vajon nem túl sok-e ez a jóból? Vajon ezt olvasva nem bízhatták-e el magukat ennek a gyülekezetnek a tagjai? Miért volt szükség még azt is tudatosítani bennük, hogy ők választottak?
Valószínűleg azért, mert éppen ezzel akarta őket megvédeni a felfuvalkodottságtól. Hiszen éppen az ilyen példaértékű helytállásnak, magatartásnak szokott aztán az a veszélye lenni, hogy az ember gőgössé lesz, s így Pál ezzel akarta érezteti velük, hogy mind azt a sok szép és áldott dolgot a gyülekezet életében, amikről szüntelen megemlékeznek Szilvánusszal és Timóteussal, amikor imádkoznak, az Úr kezdte és végezte el bennük és általuk. Az Úr választotta ki őket, hogy általuk mindez végbe mehessen. Pál tehát éppen ezzel akarja őket felszabadítani az önmagukkal való foglalkozás alól, mégpedig arra, hogy egyre többet foglalkozzanak azzal, hogy az Úr kinek gondolja őket, mit szánt nekik, mit bízott rájuk, vagyis mire választotta ki őket.
De nézzük csak sorjában igénk fontosabb üzeneteit!
1.
Mivel is vezette be ugyanis Pál apostol azt a kijelentését, hogy választottak vagytok? Úgy szólította meg a gyülekezet tagjait, hogy: „Istentől szeretett testvéreink”, és ez sokkal több, mint üres szólam. Ezen gyülekezet életének a középpontja volt ugyanis az a bizonyosság, hogy Isten szereti őket. S Pálhoz hasonlóan tudták azt is, hogy éppen Isten szeretete gyűjtötte egybe őket. Ezzel a bizonyossággal pedig szabad nekünk is itt és most töltekeznünk. Isten szeret bennünket. Szereti az övéit nehéz élethelyzeteik közepette is, éppúgy, mint amikor könnyebbnek tűnik az élet, vagy amikor áldások sokasága tapasztalható. Erősítsen hát ez ma bennünket is, azaz vegyük mi is nagyon komolyan, hogy ahogyan – bár Pálon keresztül, de – Isten szeretete gyűjtötte egybe a thesszalonikai gyülekezet is, éppen úgy Isten szeretete gyűjtötte egybe a mi szentendrei gyülekezetünket is. Szereti és kiválasztotta, hogy feladatokat bízzon rá.
2.
Azzal folytatta levelét Pál mai igénkben, hogy: „a mi evangéliumunk nem csak szavakban jutott el hozzátok”. Mire tanít bennünket ez a sor? Azt gondolom, hogy a szavak és tettek egységéről van itt szó, s ennek kapcsán nagyon fontos, hogy szó essék a bűnnek azon megjelenési formájáról, amikor a szavaink mintha egy különös öntörvényű világot alkotnának, amely függetlenül éli világát az élet többi területeitől. Ugyanis ne gondoljuk, hogy ez csupán a hitetlenek bűne, nekünk keresztyéneknek is nagyon könnyű ebbe belecsúsznunk, vagy éppen ebben benne maradnunk, akár éveken át. Hogyan történik ez? Nekünk hívő embereknek megvan mindnyájunknak a maga harca a saját óemberével, vagyis vannak keresztyéni feladatok, kötelességek, amiket már könnyedén meg tudunk tenni, de vannak olyanok is, amik még csak nehezen, vagy épp még nem örömmel mennek csak. Vannak bűneink, amiket már rég sikerült elhagynunk és olyanok is, amik még mindig fertőzik életünket. Ez a küzdelem pedig egy teljesen természetes folyamat, s a baj inkább az szokott lenni, ha mindezt szégyelljük, letagadjuk, amikor szavainkban elfogadhatóvá kozmetikázzuk mindezt. Az, hogy úgy állítjuk be történeteinket, és benne magunkat és a többieket, hogy ne lehessen észrevenni, hogy sok minden egészen másként történt, vagy épp egészen másként zajlott bennünk, vagyis ott legbelül a szívünk mélyén.
Nagyon fontos tehát, hogy komolyan vegyük mai igénkből, hogy szavaink és tetteink rendkívül fontos, hogy összhangban legyenek egymással, vagyis a hitben erőtlenek, ne akarjanak – bármilyen okból – erőseknek látszani, vagy ugyanúgy az erősek, ne rejtsék véka alá azt fényt, amit Isten gyújtott szívükben. Mert ha szavaink és tetteink nincsenek ezen a téren összhangban, az akadályozza a hitbeli fejlődést, saját fejlődésünket és másokét, akadályozza az evangélium igazi terjedését, vagyis azt, ami Thesszalonikában megtörtént, hogy az evangélium ne csak szavakban jusson el másokhoz.
3.
Mert mit is jelent akkor hát Pál azon mondata a levélben, hogy: „a mi evangéliumunk nem csak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel”?
A hit útján járók örök kísértése, hogy néha, vagy rosszabb esetben akár többször is, a saját maguk célkitűzéseire, terveire akarják kicsikarni Isten áldását. Pedig az isteni erők, a Szentlélek beáradása az életünkbe nem kierőltethető. Vagyis az nem járható út, hogy én eltervezek valamit, el kezdem megvalósítani, és amikor már gyötrődöm és szenvedek, kérem hozzá az erőt, az áldást Istentől is. Az egyedül járható út az, ha Isten előtt állva szüntelen megalázom és megnyitom magam, ezt mondva: Uram, tölts el a te Lelkeddel, hogy hadd láthassam, hogy mit kell tennem, mi a terved velem. Sőt: azt kell mondjuk, hogy Krisztus-követőként minden egyes napomat is csak így indíthatom. Azért fontos, hogy erről is beszéljünk, mert olyan sokszor hallom sajnos szorgalmasan templomba járó keresztyénektől, amikor arról számolnak be, hogy hogyan zajlik reggeli csöndességük, hogy: imádkozom a saját szavaimmal és végül elmondom a Mi Atyánkat. S amikor megkérdezem az illetőt, hogy Bibliát olvas-e ilyenkor, vagy, hogy a Bibliaolvasás után tart-e valódi csöndet az Úr előtt, arra alig néhány kivétellel azt a választ szoktam kapni, hogy: ó, hát arra nekem nincs időm. Pedig a reggeli töltekezés lényege éppen az, hogy engedjük beáradni Isten erőit, a Szentlelket, Isten megszólító szavát a szívünkbe. Enélkül a töltekezés nélkül ugyanis, vagyis valójában, nem is lehet keresztyén életet élni. Akik reggelente nem csak elmondanak egy imát, hanem rendszeres olvasói az Igének, azok tudják, hogy milyen üres tud lenni egy nap, ha valami miatt elmarad az élet kenyerével való táplálkozás. Zimányi József református lelkipásztor mondta a következőket egyszer: „Több bibliaolvasást, a rohanva végzett csendesség helyett, amelybe mind jobban belekiabál a sok előtted álló tennivaló! A holnap nem a tiéd, ma állj az Úr elé, ma légy hálás! Mosolyogva, imádkozva állj háttal a holnapnak, s ha majd szembejön veled, szenteld azt is Istennek!”
Igen, látnunk kell, hogy a kiválasztottak Isten által megjelölt feladatokat végeznek, az Ő ereje és Szentlelke segítségével.
4.
De mit tartogat még számunkra igénkben az a szókapcsolat, hogy: „teljes bizonyossággal”, amit az evangélium más emberekhez történő eljutása kapcsán tartott fontosnak megemlíteni Pál. Egészen biztosan azt akarta ezzel elmondani, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hit van evangéliumhirdetésünk mögött. Pálék teljes bizonyossággal hirdették és tetteikkel is képviselték azt a thesszalonikaiaknak, akik pedig szintén teljes bizonyossággal hirdették és tetteikkel is képviselték azt a környezetükben élők és a környező országok népei felé. Ezért pedig azt gondolom, hogy éppen ez az alapja mindannak, amiről eddig hallottunk.
Hisszük-e hát Testvérek, mégpedig teljes bizonyossággal, hogy Isten szeret bennünket, szereti ezt a gyülekezetet? Hisszük-e teljes bizonyossággal, hogy szükségünk van Isten szavára, útmutatására, erejére és Lelkére, s nem csak akkor, ha már a saját ötleteink, erőink elfogytak? Hisszük-e teljes bizonyossággal, hogy Isten kiválasztott bennünket, kiválasztotta ezt a gyülekezetet, mégpedig konkrét feladatok és célok elérésére? Mert ha igen, akkor az erőt és biztatást kell adjon a továbbiakhoz, hogy sóként és világosságként vagyunk és leszünk jelen itt Szentendrén, mégpedig azért, hogy Isten jól eltervezett áldásai tovább áradhassanak ki rajtunk keresztül. Övé a dicsőség most és örökkön-örökké. Ámen.
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk Jézus által! Áldunk és magasztalunk téged az elmúlt évtizedek minden áldásáért, köszönjük neked nyugdíjba vonult lelkipásztorunk és hitvese eddigi hűségét, szeretetét és állhatatos helytállását, és kérünk, áldd meg őket a te nagy bölcsességed szerint!
De ugyanígy kérünk helyettes lelkipásztorunkért is, hogy te áldd és szenteld meg az ő közöttünk való szolgálatát is; és egész gyülekezetünket is a lelkészválasztás nem könnyű időszakában! Tudjuk Urunk, hogy te a nehézségek, sőt még a viharok idején is velünk vagy és hatalommal cselekszel, add, hogy legyen elég hitünk ezt minden egyes napon szívünkben őrizni, s hogy ez a bizonyosság látszódjék is meg a mi cselekedeteinken! Kérünk Urunk, segíts meg bennünket, hogy minél hamarabb megtalálhassuk a te általad már rég kiválasztott lelkészt gyülekezetünk számára, de őrizz meg bennünket attól, hogy a magunk elgondolásai szerint keressünk őt, ahelyett, hogy téged magad kérdeznénk meg erről a fontos kérdésről is!
Légy velünk kérünk minden egyes napon, te magad légy a tanítónk, bátorítónk, hogy mi magunk is taníthassuk és bátoríthassuk azokat, akik körülöttünk élnek. Add, hogy sóként és világosságként lehessünk jelen ott, ahová te magad állítasz bennünket!
Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
