2005. augusztus 7.
dr. P. Tóth Béla
Az árnyék értéke
Lekció: Ézsaiás 32,1-8, 15-18, 20
Textus: Zsoltárok 144,4 ; Zsoltárok 121,5
“Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó árnyék.”
“Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk! Légy áldott jóságodért, megtartó szeretetedért. Megköszönjük életünket, egészségünket, és téged áldunk a lelki jókért, amikben részesültünk az elmúlt héten. Tudjuk, hogy lehetett volna békességesebb és örömtelibb is az életünk, de nem téged hibáztatunk azért, hogy ez nem így volt, hanem elismerjük saját gyarlóságainkat és vétkeinket ebben. Tőled voltak a próbatételek, a nehéz idők és a gyász is, segíts minket ezek méltó elviselésében és adj erőt minden fájó szívű testvérünknek. Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket! Adj most élő üzenetet, személyesen megszólító igét, hogy ígéreted szerint tőled tápláltak, tőled tanítottak lehessünk mindnyájan. Küldd el Szentlelkedet és tölts el vele bennünket, hogy örömmel és hálaadással lehessünk együtt, te pedig építhess minket szent templommá, Lelked lakóhelyévé. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket.
Ámen
Igehirdetés
Nyár van, és ilyenkor néha rekkenő hőséggel küzdünk, zuhog ránk a napfény és valóságos áldás egy kis árnyék, ami oltalmat ad – máskor pedig felhők jönnek, eső esik és zivatar is van, még az ég is besötétedik és azt kívánja az ember, bárcsak sütne megint egy kicsit a nap. Természeti életünknek ez a változandósága adta a gondolatot, hogy foglakozzunk egyszer már az “árnyékkal”, mint olyan dologgal, ami megkerülhetetlenül jelen van a teremtett világ életében.
A festő számára az árnyék elsősorban érdekes és kiaknázható lehetőség, bonyodalom és kontraszt a vásznon, ami kiemeli a fény színét és szépségét. A filozófus Platon számára az egész emberi élet maga is összesen csak olyan, mint árnyékok szemlélése egy barlang falán, ahol a kinti, valódi élet alakjainak csak a halvány képe, az árnyéka vetül a falra. Innét származik egyébként a közbeszédben az “árnyékvilág” kifejezés, ami a múlandó, evilági életet jelenti, míg odaát, ahová emberi szemünkkel nem hatolhatunk, laknak Platon szerint az örök ideák, az igazi létezők, amik nem múlandók és nem csak mintegy árnyékai a valóságnak, hanem ők maguk a valóság.
A lélektan az emberi személyiség elnyomott, be nem ismert oldalát nevezi “árnyéknak”, ahol az elfojtott vágyak és törekvések laknak bennünk. De az emberek közti életben is használjuk ezt a szót, hogy árnyék: lehet valakinek �az árnyékában� küszködni az érvényesülésért, de ugyan úgy az ellenkezője is lehetséges; egy erősebb ember vagy hatalom árnyékában oltalmat is lehet találni az ellenségekkel szemben. Aztán az emberi életút felől is szokás azt mondani, amikor a nehéz időkre utalunk, hogy voltak benne “árnyékosabb idők”, sőt, még magát az elmúlást is szoktuk olykor az árnyék hasonlatával megnevezni.
A Biblia is sokféle összefüggésben beszél az árnyékról, jó és rossz értelemben egyaránt, de alapjában kétféle módon: az árnyék vagy pozitív dolog, amikor is védelmet, oltalmat jelent, vagy pedig negatív értelemben, amikor a múlandóságot, változandóságot vagy éppen az elmúlást jelenti. Ezekről szeretnék most szólni egymás után, először a “jó árnyékról” aztán a “rossz árnyékról”, végül pedig arról a különös, kegyelmi állapotról, amikor a rosszból végül mégis valami jó lesz, amikor a rosszból jó jön ki.
“Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké, hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá!” – mondja a zsoltáros imája a maga gyönyörű ószövetségi költészetével. Ilyen szép, gyöngéd és mégis teljes képeket valóban csak a zsoltárok könyvében találni, egy magyar gondolkodó egyenesen puha fuvolaszóhoz hasonlítja ezeket az imádságokat. “Hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá!” – ezt tényleg nehéz lenne egyszerűbben és szebben kifejezni ennél. Eszünkbe juthat a sas madár, hiszen minden bizonnyal erre utal a költői kép, amely hatalmas, kiterjesztett szárnyaival takargatja be fiókáját, aztán úgy tanítja repülni, hogy ha az röptében fáradna, fölé repül és a szárnyai alatt biztonságot és segítséget ad neki. Hányszor érzi az ember, hogy nincs ereje, elfogyott a tudománya, ekkora szeretet vagy megbocsátás, mint ami itt kellene, nem áll a rendelkezésére – igen, ilyenkor ez lehet az ember imádsága, és ne féljük ezt elmondani: hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá! Sokszor hallani, főleg férfiak szájából, hogy ezt és ezt magamnak kell megoldani, szinte szégyellik a segítség kérésének még a gondolatát is, így nevelték fel őket. Pedig talán nem halna meg élete derekán annyi férfi túlfeszített munkától, elveszített presztízs harctól meg mindenféle más összetörettetéstől, ha el tudná mondani legalább a legkritikusabb pillanatokban, hogy “hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá!”
Aztán eszünkbe juthat a bibliai Lót is, aki az éjszakai szállásra hozzá betért két isteni küldöttről azt mondja a gonosz sodomai férfiaknak, hogy ne bántsák azokat, hiszen azok az ő “hajléka árnyékába jöttek”. Mert az otthon, az ember lakása valóban arra való eredetileg, hogy az ott lévők védelmet találjanak a külvilággal szemben. Vajon valóban ilyenek-e otthonaink, az ott élők testi-lelki oltalmat találnak-e abban? Tudunk-e ilyen pozitív értelmű “árnyékot” biztosítani a lázadó kamasz gyermekeknek, a megkeseredett, elfáradt öregeknek, a nyűgösen, rosszul öregedő középkorúaknak és mind azoknak, akiket nehezebb szeretni, mint másokat? Mert ez lenne a rendeltetése minden háznak, minden lakásnak és minden otthonnak, hogy a “szeretet védőernyőjének” árnyékát tartsa oda az emberek fölé!
Aztán eszünkbe juthat a jézusi szó a mustármagról, ahol a kicsinyke mag felnőve nagy fává lesz, melynek árnyékában az égi madarak oltalmat találnak és fészket rakhatnak. Ez egyébként az egyetlen olyan mondat, ahol Jézus szájából az “árnyék” szó elhangzik, és itt is ugyanebben a pozitív összefüggésben szerepel, tőle is a “jó árnyék”-ról hallunk.
Később pedig azt olvassuk, hogy amikor sok jel és csoda történt a tanítványok által, és rengetegen csatlakoztak a gyülekezetekhez, akkor a betegeket az utcákra hozták ki, letették ágyakon és nyoszolyákon őket, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülük. Itt már nem csak hogy oltalomról és védelemről szól az árnyék, hanem szinte már mágikus, csodatevő erőt tulajdonítanak neki, valójában azonban a személyes közelség, mint gyógyító erők kiáradásának a lehetősége hangsúlyozódik inkább itt, ami egyébként az Újszövetség egyik legfontosabb üzenete. Éljünk bátran ezzel az ajándékozó lehetőséggel, akár, mint ajándékozók, akár, mint elfogadók, mert minden, ami igazán Isten Szentlelkétől van bennünk, például az igazi szeretet, vagy egyáltalán a becsületes, jó szándékú meghallgatás képessége, az értelmes, közös mérlegelés hümmögései, vagy a szelíd megoldások mintegy magától értetődő mivolta, és mind, a többi – kisugározhat, vagy ha úgy tetszik “jó árnyékként” oltalmazóan, támogatóan “rávetülhet” a másik emberre, mint gyógyító erő, ahogyan az egyik emberi test árnyéka is rávetülhet a másik emberi testre.
De lássuk az árnyék negatív mivoltát is, hiszen ilyen értelemben is használatos a Bibliai szövegekben. Az árnyék egy “darab” a sötétségből, ezért kapcsolódik mind ahhoz, ami múlandó, ami romlás. “A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, hanem olyan lesz, mint az árnyék, mert nem féli az Isten orcáját.” – olvassuk a Prédikátor könyvében. A rövid életet tehát az árnyékhoz hasonlítja. Ez arról a fajta életről szól, amely teljesen ki van szolgáltatva a természeti erőknek, az idő körben járó múlásának, hiszen az árnyék, ezt napnyugtakor megfigyelhetjük, nagyon is gyorsan elenyészik, megszűnik, mert uralkodik rajta a természet rendje. Van tehát egy ilyen negatív értelme az árnyéknak, amely a természet alá rekesztettséget ábrázolja ki úgy, mintha rabszolgák lennénk. Hiszen nem tudja emberfia megállítani a nap lenyugvását. Balatonon gyönyörködtünk nyaralásunk idején a naplementékben, amikor a szemünkkel tudtuk követni, hogy a horizontot a víz felett elérő napkorong néhány perc alatt teljesen lecsúszik a láthatár alá.
Szép, de mégis félelmetes, már maga a gondolat is, hogy egyszer a mi testi életünk is így fog elenyészni, egyszerűen azért, mert eljött a napnyugta ideje. “A hitetlen élete olyan lesz, mint az árnyék” – ez arra vonatkozik, hogy valóságos és élő Isten-kapcsolat nélkül egyetlen nagy napnyugta várás a földi élet: jaj, mikor következik el az a pillanat, senki megállítani nem fogja tudni…
Aztán olyat is olvasunk, ezt már ismét a Zsoltárok könyvében, hogy “olyan az ember, mint a lehelet, napjai, mint az átfutó árnyék.” Aki volt már hegytetőn, az láthatott a mezőn átfutó árnyékot; méltósággal, de megállíthatatlanul vonul a szemünk előtt. Olyan megrendítő ez a kép, hogy Shakespeare egyik drámájába idézi is a zsoltárt: “Life is but a walking shadow” – az élet olyan, mint egy vonuló, átfutó árnyék – és ezt a mélységesen igaz mondatot, ami tehát bibliai idézet a költő egyik drámájában, rá is vésték a nagy drámaíró szülővárosában álló szobrának talapzatára. Magam is ott álltam egyszer és olvastam, és mai napig szívemben hordom.
Egy másik helyen, Jób könyvében ezt olvassuk: “Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.” (Jób 8,9) És ugyancsak a Jób könyvében egy másik helyen: “Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő. Mint a virág kinyílik és elhervad, és eltűnik, mint az árnyék, és nem állandó.” Vagyis az árnyék a tünékenység, múlandóság jelképe, mind azé, ami nem állandó, mert alá van vetve a változandóság törvényének.
A legsúlyosabb azonban mégiscsak az, amikor egyenesen a “halál árnyékáról2, annak is a “sötét völgyéről” hallunk. Aki volt már halálfélelemben, annak nem kell sokat magyarázni, miről is van szó. Az embert ilyenkor összenyomja a félelem. Láttam harcos ateistákat, akik szembetalálkoztak az elmúlással, mert az olyan közel jött egyszer hozzájuk, hogy nem lehetett kitérni előle, és akkor megváltozott a véleményük. És láttam bátortalan hitű hívő embereket, akik ugyanezt élték át, és az ő hitük is mássá lett, mert megedződött.
És ezzel tulajdonképpen már ott vagyunk, hogy a rosszból jó jöhet ki. Nem csak “jó” árnyékról és nem csak “rossz” árnyékról tudunk, hanem olyanról is, amikor a rossz végül is mégis jót munkál.
” Még ha a halál árnyékának sötét völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” Régen sokat gondolkodtam azon, hogy miként kell érteni ezt a különös vigasztalást, ami vesszővel és bottal történik. Egyrészt megértettem, már érettebb fejjel, hogy addig kell hálásnak lennünk, amíg ő nem hagyja rá mindenestől, hogy szaladjunk a vesztünkbe, hanem megfelelő büntetést kapunk a megfelelő bűnért, hogy ráébredjünk, hol állunk. Vagyis a vessző és bot, mint büntetőeszköz is lehet vigaszunkra, ha értjük, miről van szó. Ezért kellett megköszönni a novicius részéről a középkori kolostorban az esti büntetést, ha lustaság, torkosság, erőszakos beszéd vagy bármi más miatt este megvesszőzték, mert ez a javára történt.
De a zsoltár eredeti gondolatában a pásztorbotról van szó, amely szelíden terelget vagy a bot kampós végével egyszerűen utánanyúl a szakadék felé tartó jószágnak, hogy megóvja a bajtól. Isten így is tud vigasztalni, hogy nem engedi megtennünk, amit magunktól esetleg megtennénk. Mert lehet, hogy mindent szabad az embernek, de nem minden használ. Minden szabad az embernek, de nem minden épít. És bizony vannak dolgok szép számmal, amik nem használnak, nem építenek, hanem igenis rongálják, vagy mondjuk így, tovább rongálják az ember életét. Hát ezért kell megköszönnünk neki, ha igéjével és Szentlelkével terelget bennünket. Megint a zsoltárokat idézzük: “A te felindulásod és búsulásod szerint felemeltél engem és földhöz vertél engem. Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, magam pedig, mint a fű, megszáradtam. De te Uram, örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre megáll.” (Zsolt. 102,11) Talán még drámaibb képekkel, de ugyanarról van szó.
Vagy még egy zsoltárverssel: “Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől.” (121,5)
Milyen erőt adó és megnyugtató ezt tudni, hogy nem vagyok magamban sem a halál árnyékának sötét völgyében, sem semmilyen küzdelmemben, mert az Úr, mint az árnyék, úgy követ engem, és ott van segítőként a jobb kezem mellett. Amikor az ember megtapasztalja Isten valóságát egy nagy, talán meg nem érdemelt ajándékban, vagy egy nagy, nagyon is megérdemelt feddésben, akkor szinte körülnéz, mert azt mondja, hiszen itt van, látja az életemet, jön velem! Hol is van? A zsoltáros szerint a “jobb kezünk felől”. Ami azt jelenti, hogy minden igazi jó szándékunk támogatását egyértelműen remélhetjük tőle. “Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől.”
Segítsen bennünket hálásnak lenni az oltalmazó árnyék megtapasztalásakor, segítsen minket önvizsgálatra és felébredésre, amikor múlandóságunkkal, a negatív értelmű árnyékkal találkozunk, és adjon boldog megtapasztalást abban, hogy még a rosszból is jó jöhet ki minden ember életében.
Imádkozzunk!
Urunk, tudjuk, hogy elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megbotlanak a legkülönbek is, de akik benned bíznak, azoknak ereje megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, járnak, és nem fáradnak el, futnak és nem lankadnak meg. Köszönjük, hogy nem hiába kérünk tőled, mert te adsz, és nem hiába zörgetünk te nálad, mert megnyitod számunkra az ajtót. Köszönjük, hogy az élő hitet erősíted és táplálod a tiéidben. Köszönjük a tőled való, szívünket megindító igei üzeneteket és kérünk arra, hogy ne maradjon csupán emberi beszéd az, ami most elhangzott. Segíts minket, hogy ne engedjünk egyetlen szemet sem a földre hullani a te igéd áldott magvaiból. Segíts minket, hogy teremjünk harminc annyit, hatvan annyit és száz annyit abból, amit te adtál, és tedd ehhez jó földdé szívünket igéd számára. Köszönjük, hogy erőt adsz, nálad megnyugvást és békességet lelünk még a halál árnyékának sötét völgyében is. Kérünk, hogy vigasztald gyászoló testvéreinket, enyhítsd szívük fájdalmát. Add a te világosságodat mindnyájunknak, oltalmazz minket jó napokban és nehéz időkben egyaránt, hogy meg ne tántorodjunk a jó napokban és el ne bízzuk magunkat. Kérünk, hadd legyen ez a most következő hét megtapasztalása annak, hogy hozzád menekülhetünk és nálad oltalmat találunk. Védjed, oltalmazzad életünket az ellenséges erőktől, akkor is ha másokból, akkor is a saját szívünkből valók ezek. Hadd legyenek otthonaink megbékélést és oltalmat adó helyek, és hadd legyen ilyen a gyülekezet, a te néped szent közössége is. Hallgass meg imádságunkban és vezérelj minket a most következő napokban megváltó Jézusunkért.
Ámen
