2001 március 4.
dr. P. Tóth Béla
Engem olvas a könyv
Lekció: Máté 22: 23-33
Textus: Luk. 24: 25-27
“Akkor Jézus így szólt hozzájuk: Ó ti balgák, milyen rest a ti szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták. Hát nem ez kellett-é szenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve, elmagyarázta nekik mindazt, ami az írásokban róla szólt.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, megköszönjük, hogy az íge kőszálként megáll. Megvalljuk, földi életünk megválaszolhatatlan kérdéseket tesz fel nekünk, s emberi értelmünk erőtlen, hogy szembenézzen ezekkel. Homály és zűrzavar kísér bennünket, itt hordjuk magunkban életünk sebeit, csalódásait, de itt hordjuk reményeinket és sejtéseinket is. Légy áldott, hogy alkalmas eszközt adtál nekünk a Szentírásban arra, hogy útmutatásaidat közöld velünk. Megköszönjük a magyar nyelvű Bibliát, amit olvashatunk, a hirdetett ígét, ami megváltó Jézusunkról tanít, és Szentlelked világosságát, amivel élővé és igazzá teszed az üzeneted és vezérelsz az üdvösség útján. Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le ránk!
Ámen.
Igehirdetés
A mai napon Biblia-vasárnapot tartunk szerte az országban gyülekezeteinkben. Ezen a napon megköszönjük Istennek, hogy van írott ígénk, amit olvashatunk, és aminek révén összekapcsolódhat szívünk, gondolkodásunk Isten akaratával. Belekapcsolódhatunk ebbe a nagy és örök szeretetakaratba, ami a testté lett Krisztusban jött hozzánk és így nem a levegőben lóg igehirdetésünk sem, hanem szilárd alapja és mércéje van.
Hittanórákon tanuljuk a gyerekekkel az íge hármas alakját: testté lett íge, írott íge, hirdetett íge. Mind a három fontos, ám az első, a testté lett íge a legfontosabb, mert a láthatatlan örök Isten, akit soha senki nem látott, őbenne, Jézusban fordította felénk arcát. Igazából annyit tudunk őróla, amennyit Krisztusban kijelentett magáról. Ami felőle ránk tartozik, üdvünket munkálja, azt őbenne, Krisztusban mondta el a világnak Isten. Ezért első a testté lett íge.
A második azonban az írott íge, a Biblia, ami nélkül – ha csak szóban őrzött hagyományunk lenne – mindenféle tanításnak helye lenne Isten népe életében, és a tanításnak akármi szele ide s tova hányna bennünket, mint a szél a tenger habját. Így azonban, hogy van írott ígénk, kánonunk. Ez a szó, hogy kánon azt jelenti mérőrúd, mérce.
És végül van hirdetett íge is, ami nem egyszerűen a Biblia felolvasása, hanem értelmezése és alkalmazása is, ami által Jézus jelen van közöttünk, és amihez a kulcsok hatalmával az ígéretét fűzte. Azt mondta, hogy amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz, és amit megoldotok a földön, az a mennyben is oldva lesz. Nem azt jelenti a “kulcsok hatalmának” ígérete, ahogy ezt az egyház félreértelmezte az évszázados során, hogy a klerikusoknak hatalma lenne a laikusok fölött, vagy az egyháznak valamifajta közjogi méltóságra lehetne számot tartani a világban, mivel hogy a kulcsok hatalma az övé, hanem azt jelenti, hogy az igehirdetés által Isten népe megnyithatja a mennyek országát emberek előtt, ha hűségesen és jól hirdeti az ígét, ha pedig nem jól hirdeti, vagy egyáltalán visszahúzódik attól, hogy Isten gyermekei szóljanak másoknak a világban a maguk hitéről, továbbmondják az élő Isten akaratát, amit megismertek, akkor bezárhatja a mennyek országa az ajtaját mások előtt. Végtelen nagy felelősségünk van tehát nekünk, Isten népének – függetlenül attól, kinek van köztünk lelkipásztori képzettsége, mert minden hívő pap, király és próféta. Református hitvallásunk szerint részesedünk Krisztus hármas tisztségben, és így az a dolgunk egyebek között, hogy mint próféták ki merjük mondani Isten megismert akaratát a többi ember számára, hogy általa üdvösségre jussanak. És nem csak a szószékről, és nem csak a templomban. Emberek kimaradhatnak Isten királyi uralmából, bezárulhat előttük a mennyek országának kapuja, ha Isten népe nem vállalja az íge hirdetésének szent szolgálatát és megbízatását.
Ha tehát ilyen fontos szerepe van az írott ígének, hogy közvetít a testté lett íge, Krisztus, és a hirdetett íge, az üdvöt munkáló isteni híradás között, akkor tényleg méltó arra, hogy egy évben legalább egyszer a gondolkodásunk középpontjába, elmélkedésünk fókuszában legyen a Szentírás.
Az első magyarnyelvű Biblia, ami minden szentírási részt tartalmazott, Károli Gáspár gönci református lelkipásztor nevéhez fűződik, aki háromévi munkával lefordította, és 1590-ben Vizsolyban nyomtatták ki. Segítőtársa az a Szenci Molnár Albert volt, aki kisdiákként gyalogosan hordta az elkészült fóliánsokat Göncről a hat kilométerre lévő Vizsolyba, ahol a nyomda volt, és később évtizedek múlva, követve mesterét, ő is fordítási munkára vállalkozott. Lefordította francia nyelvről magyarra a százötven genfi zsoltárt, amelyet Kálvin tanácsára írtak meg francia nyelven a bibliai szöveg alapján énekelhető formában. Ma is egy ilyen zsoltárral kezdtük istentiszteletünket: a 119. Zsoltárt énekeltük kezdőénekként.
A legnagyobb irodalmárok és történészek is úgy vélekednek, hogy a magyar nyelv megmaradását a Kárpát-medencében a Károli Bibliának köszönhetjük. Így, ennek alapján volt évszázadokon át magyarnyelvű igehirdetés a protestáns templomokban – és a nép is megőrizhette ősei nyelvét, a költők is ezen írtak olyankor is, amikor a közéletben a latin vagy a francia vagy később a német nyelv számított “értékesebb” tudásnak, mint a magyar nyelv.
Mai Biblia-vasárnapunkon két történet is a Bibliához való viszonyunkról tanít. Egyik a feltámadás előtti Jézusról, másik pedig a feltámadás utáni Krisztustól való. A Biblia mindkettőt vallja. Mi is valljuk Jézus ember voltát, akinek szavaihoz, cselekedeteihez nem is olyan egyszerű visszanyúlnunk. Komoly régészeti, írásmagyarázati probléma a történeti Jézus, akit az írás tanúságán át ismerhetünk meg. De valljuk Isten voltát is, akit teljes egészében saját tanítványai is csak feltámadása után ismertek meg Isten fiának. A saddúceusok, akik nem hitték a feltámadást, egy csúfondáros történetet találtak ki a feltámadás cáfolatára: kié lesz az asszony odaát, aki itt hét fiútestvér felesége is volt egymás után. Jézus válasza: Tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát.
Aki a héber gondolkodásban egy kicsit is ismerős, tudja, hogy amikor egy lélegzetre két dolgot mond ki valaki ezen a nyelven – legalábbis az ókori változatában – az a két dolog mindig ugyanarról szól, csak másképpen. Azért hangzik el mind a kettő, mert kiegészítik, magyarázzák egymást. Itt is erről van szó: az írások és Isten hatalma összetartoznak, kiegészítik egymást. Amikor a Bibliát lapozzuk, akkor Isten ihlette lapokat tartunk kezünkben, s olyan mondatokat olvasunk, amik Isten hatalmát hirdetik számunkra, Isten erejével kötik össze lényünket. Isten megelevenítő, új életet munkáló erejét hozzák közel hozzánk. Ezért méltatlan ehhez a könyvhöz, hogy semmibe vegyük, hogy porosodjon a polcon, vagy átengedjük a szekták önkényes, kiragadott szempontok alapján való értelmezésének, vagy a kultúrtörténet emlékévé, muzeális tárggyá silányulhasson, ahogyan a tudományos megközelítésmód általában beszél róla. Ez a könyv az élet könyve! Az volt évszázadokon át a magyarság számára, és az volt évezredek óta a világon Isten népének mindenhol.
Tegnapelőtt temettük el Borzsák Sándort, aki harminchat esztendőn át volt a szomszédos Pócsmegyer lelkipásztora. Ő mondta el közöttünk egy vendégszolgálatakor tábori lelkészkén átélt emlékét: egy fiatal katona magával vitte a Bibliáját a harctérre, a szíve fölött viselte, és a golyózáporban a Biblia lapjai felfogták a golyót, élve tért haza a háborúból szeretteihez. Ma nincsenek ilyen veszélyben fiatal életek – itt minálunk legalábbis, Istennek hála, éppen nincsen háború – de bizony támadnak minket, férfiakat és nőket, felnőtteket és ifjakat egyaránt a Gonosz mérges nyilai, életünket kereső támadásai. Van-e védelmünk ezek ellen Isten ígéjében? Jézus vádként fogalmazza meg: nem ismeritek az írásokat. Vajon tudunk-e a magunk jó szándékán túl Istentől való ígét mondani, amikor egy-egy embertársunknak arra az élet kenyerére lenne szüksége?
Visszaidézem saját életemből, milyen sokat jelentett egyszer-egyszer, amikor egy hitben időseb testvérem szájából egy bibliai ígét hallottam. Olyat, amit gyermekoromban is ismertem, tudtam, mégis kinyílt és értelmet nyert számomra, erőt adott. Mert valaki szerette az ígét, és úgy tudta kimondani, hogy az mást is táplálhatott. Sajnos, igaz Jézus szemrehányása: nem ismerjük az írásokat eléggé. Sokkal többet kellene foglakoznunk vele egyénileg is, behajtott ajtajú belső szobánk csöndjében, és itt a gyülekezet közösségében, bibliaóráinkon is, amikor beszélgethetünk is róla. Mert aki az Írást nem ismeri, Isten hatalmát sem ismeri. Annak aztán nem marad más fontos, mint az evilági ügyek, az emberi erő ügyei, a hatalmi kérdések. Ebből lesz aztán félelem, egymás fenyegetése, versengés, vetekedés, lesz belőle eföldi érdekek előbbre helyezése Isten királyi uralmánál, az evangélium ügyénél. És ott álunk, hogy az élet legfontosabb kérdéseiben – például, hogy mi is van a halál után – rosszul tájékozódik az ember, mert nem ismeri az Írást. Hát legyen ez a bibliavasárnap intéssé mindnyájunknak: még olvashatod, épülhetsz, ma még rendezheted lelked és életed dolgait Isten hatalmára tájékozódva. Akkor nem kell majd vetekedned, nem kell majd félned, mert életed alapja mélyebben van, mint evilág legfontosabb ügyei.
De nem csak Isten hatalmát ismerhetjük meg, ha az írásokat ismerjük, hanem önmagunkat is. Mert a Biblia, mint az élet könyve, az emberi önismeretnek is legfontosabb kézikönyve. Hans-Rudi Weber könyvének ez a címe, amit a Bibliáról írt, és ami magyar nyelven is hozzáférhető: “Engem olvas a Könyv”. Mert aki jól olvassa a Bibliát, az valóban ezt tapasztalja: nem csak ő olvassa a Könyvet, hanem a Könyv is olvassa őt. Vagyis világossá lesz előttünk, hogy mi magunk csinálunk, mit miért is mondunk, milyen mozgatórugókra jár az életünk, miért leszünk olyan indulatosak bizonyos helyzetekben, miért olyan fontos ez vagy az életben, milyen erőknek vagyunk valójában kiszolgáltatva, egyszóval kik is vagyunk valójában. Ezt Isten ígéjéből, mint tükörből tudjuk meg. Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe – mondja Jakab levele – az már nem hiábavaló módon , nem feledékenyen olvassa vagy hallgatja az ígét. Engedjük, hogy a Könyv is olvasson minket! Hagyjuk hatni a lelkünkre, mikor kézbe vesszük, hogy igenis, ítéljen meg, mondja meg a diagnózist kérlelhetetlenül. Ne maradjuk élet-hazugságokban, önáltatásokban, ne maradjunk hamis egzisztenciánkban, álarcaink mögött. Hadd leplezzen le minket Isten ígéje! Úgy el tudjuk hinni egy-egy álarcunkról, hogy az mi vagyunk, beleszeretünk ebbe vagy abba a szerepünkbe, és már réges-régen nem a magunk életét éljük, hanem a szerepünkét. Isten ígéje élő és ható, elhatat az ízeknek és velőknek a megoszlásáig, és megítéli a szívnek gondolatait. Bárcsak így lenne! Ne álljuk útját! Azért adta Isten az írott ígét, hogy általa önmagunkra döbbenjünk.
És végül még egy fontos üzenet, ezt már a másik történet révén kapjuk. Az emmausi tanítványok a feltámadott Jézussal beszélgetnek, ő magyarázza nekik az írásokat. Jelenléte az a tanítványok számára, ami megérteti velük, hogy Mózestől a prófétákon át nem másról szól az írás, mint arról, hogy Krisztusnak ezeket kellett szenvednie és így menni be dicsőségébe. Jézus, a feltámadott jelenléte nélkül nem érthetjük az Írásokat. Nem elég az értelmes ész, az iskolázottság, még a teológiai iskolázottság is kevés, mert az írásokat ő maga személyesen magyarázza tanítványainak. Aki tehát nem akar közülünk az ő társaságában lenni, az biztosan nem fogja érteni a Bibliát, leteszi és azt mondja: túl nehéz olvasmány.
De a fordítottja is igaz. Aki szeretne Jézussal lenni, mert tudja, hogy az “örök életnek beszéde” nála van és hová mehetnénk, hiszen elhittük és megismertük, hogy ő a Krisztus, az élő Isten fia – aki szeretne őbenne élni, döntéseit vele megbeszélni, az lehet kevés iskolájú ember, de a Biblia mégis ki fogja nyitni számára üzenetét. Hány ilyet láttam már! Jézus ezt mondta: Hálát adok neked Atyám, mert bár elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, de a kisdedeknek kijelentetted. Amikor hát a kezünkbe vesszük a Bibliát, ez legyen imádságunk: Jövel, Uram Jézus, légy itt, amíg olvasom, s megpróbálom érteni, miről is szól, mit mond nekem, s légy velem, amíg megpróbálom megvalósítani. Magyarázd, értelmezd, ahogy tetted az emmausi tanítványoknak is.
Testvérek, azért nincsenek válaszaink életünk legnagyobb kérdéseire, mert nem ismerjük az írásokat, és így nem ismerjük Isten hatalmát sem. Adjon nekünk olyan csendes perceket, amikben megtelhet szívünk erejével, miközben a Szentírás fölé hajlunk. Ezért íratta Urunk Szentlélek által ezt a könyvet nekünk. Ne féljünk úgy olvasni, mert javunkat szolgálja ezzel. Az lenne a vesztünk, ha nem engednénk, hogy leleplezzen minket, ha megmaradnánk hamisságainkban, önáltatásainkban, hazugságainkban. Engedjük, hogy Isten ígéje önismeretre tanítson minket, hogy “engem olvasson a Könyv”! És ezt is hallottuk – s talán ez a legfontosabb – hogy az igazi értelmező maga a feltámadott Jézus. Az ő jelenlétében olvassuk, és akkor megértjük majd mindazt, ami őróla szól, Mózestől kezdve a prófétákon át. Így legyen!
Ámen.
Imádkozzunk !
Istenünk, köszönjük a régiek engedelmességét, amivel írásba foglalhattad számunkra üdvözítő szereteted bizonyságait. Köszönjük neked az útmutatatást, a feddést, a bíztatást, az élő reménységet, amit az íge által munkálsz bennünk. Adj nekünk naponként lelki kenyeret, felismeréseket, és legfőképpen adjál Krisztusban való új életet. Imádkozunk a Biblia nyomtatásáért, terjesztéséért, hogy eljusson mindazokhoz, akik még nem ismerik az írott Íge áldását. Imádkozunk az igehirdetőkért szerte az országban, hogy igazán és hűségesen hirdethessék akaratodat. Imádkozunk a bizonyságtevő emberekért, akik nem szégyellik nevedet az emberek előtt. Imádkozunk a szent szolgálatra készülő teológusokért és tanítóikért, a Biblia-tudomány művelőiért. Kérünk Urunk, iskolánkért, itt ebben a városban, a benne szükséges nagy és nehéz építkezésekért. Add meg nekünk azt a segítséget, ami nélkül minden emberi erőfeszítés hiábavaló. Imádkozunk a betegek gyógyulásáért, az erőtleneknek erőért, a szomorúaknak vigasztalásért. Légy velünk, Urunk, a most következő hét napjaiban, és adja nekünk engedelmességet, hogy mi is veled lehessünk.
Ámen
