2001. március 18.
Tímár Pál
Hálaadás szabadításért
Lekció: Zsolt. 124
Textus: Zsolt. 124:8
“A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta.”
Imádkozzunk!
Mindenható Isten, mennyei édes Atyánk a Jézus Krisztus által. Magasztalunk Téged minden életnek, erőnek és hatalomnak forrását. Hatalmad tanúi az ég és föld roppant alkotmánya; igazságod, örök bölcsességed és kegyelmed bizonyságai a történelem eseményei. Csodákkal teljes az a történet és út, melyen vezérled a te képedre teremtett embert és annak sorsát igazgatod, mikor egyszer sötét felhők, máskor napfényes ég alatt vezetsz bennünket. Áldunk azért, hogy arra méltattál bennünket a Krisztusban, hogy népeddé fogadj és Vele összekapcsold életünket. Áldunk megőrző kegyelmedért, szabadításaidért, mellyel mindeddig megtartottál. Bizony a te kegyelmed az, hogy még nincsen végünk, mert nem fogyatkozik el a te irgalmasságod. Bocsásd meg sok vétkeinket, hűtlenségeinket és mulasztásainkat, melyek miatt méltók vagyunk ítéletedre. Könyörgünk most Hozzád, igéd hirdetésével erősítsd népedet. Ne vond meg tőlünk áldásaidat. A te kegyelmedbe ajánljuk magunkat. Krisztusért kérünk, hallgasd meg népedet és nyújtsd nékünk segítségedet
Ámen.
Igehirdetés
A héten olvastuk ezt az igét, a 124. Zsoltárt, – éppen nemzeti ünnepünkön, – akik egyházunk útmutatása szerint olvassuk napról napra a Bibliát. A szabadító Istenről való szép bizonyságtétel ez a zsoltár és jó alkalmat kínál nekünk arra, hogy emlékezzünk Isten velünk kapcsolatos csodálatos tetteiről és hálát adjunk megtapasztalt szabadításaiért. A zsoltár bizonyságtételét, az utolsó vers hitvallása, alapigénk foglalja össze, melyet gyakran szoktunk idézni istentiszteleteink kezdő fohászaként. “A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta.”.
“Ha nem lett volna velünk az ÚR – vallja meg ezt Izrael! -, ha nem lett volna velünk az ÚR, amikor ránk támadtak az emberek, akkor elevenen nyeltek volna el bennünket, úgy fellángolt haragjuk ellenünk”. A zsoltáríró ilyen meghökkentő módon is fogalmazhatta volna felszólítását: Ha nem lenne Isten, mi lenne, mi lett volna velünk! Persze, ha nem lenne, akkor nem gondolkozhatnánk ezen, hogy mi volna, mert akkor mi sem lennénk. Nem lenne, aki ezen gondolkozzék. Teremtő nélkül ugyanis nem lenne teremtett világ sem. De mert Isten a Biblia bizonyságtétele szerint öröktől fogva és mindörökké van, és úgy akarta, hogy legyen világ és legyen gondolkodó emberi lény, ezért mi végiggondolhatjuk, hogy milyen reménytelen lenne a helyzetünk, ha Isten nem cselekedne érettünk, ha Isten nem olyan Isten lenne, amilyen. Mert amikor emlékezésre szólít fel bennünket Isten Igéje, akkor bizonyságot tesz arról, hogy az Úr népéért cselekvő Isten. “Ha nem lett volna velünk az Úr”�bizony már régen végünk lett volna. Mert lehetne, lehetett volna Isten ellenünk is, a mi bűneink, sok gonoszságaink miatt, és akkor ki állhat meg Előtte?
“Ha nem lett volna velünk az ÚR – vallja meg ezt Izrael! – ” és valljuk meg mi is, ezerszer jaj nekünk és örökre végünk. Teljesen reménytelen lenne a helyzetünk. Egyedül Ő tudott megtartani, Ő tud megszabadítani újra és újra, Ő, a mindenható Isten és örök kegyelem. Ő olyan Isten, aki népéért, az emberért van. Véletlenül sem úgy, ahogy sokan gondolják és állítják: az ember kitalált magának egy Istent, akihez folyamodhat a bajában. Éppen fordítva van: Isten a maga számára teremtett minket és szeretetből magához hív. Elsőnek Izrael népét hívta el, hogy népe legyen. Odafordult kegyelméből népéhez, az emberhez, mert megsajnálta, megesett a szíve rajta. Ő tette magát olyan Istenné, aki számunkra van, értünk van, velünk van.
Az Izraelnek adott kijelentés csak a kezdet. Ószövetségi népét a népek világosságául szánta, hogy általa mások is megismerhessék Őt. S amikor jónak látta, elküldte Jézus Krisztust, akiben a legvilágosabban ragyogott fel, hogy Isten értünk cselekvő Isten. Az ember a bűne miatt nem találhat Istenhez, de Isten lehajolt hozzá. Ahogy szövetséget kötött Izraellel, úgy Jézus Krisztusban új szövetséget kötött velünk. Benne megmutatta, hogy értünk van, velünk van. Immánuel = Velünk az Isten, mondja róla a kijelentés. “Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm. 8,31-32). Jézus kereszthalálra ment bűneinkért, hogy a bűnbocsánat által visszataláljunk Istenünkhöz.
Itt válnak szét az emberi sorsok. Aki elfogadja Isten hívását Jézusban, az rátalált az igazi Istenre és tapasztalni fogja, hogy Isten érte cselekszik. Minden a javára szolgál. Akinek ez nem kell, az soha nem fogja megtalálni Istent, mert Ő a mi erőnkből nem érhető el. Ahhoz, aki az eget és a földet alkotta, mi, a teremtmények nem találhatunk oda. Az alkotó kívül van alkotásán. Ezért lehetetlen vállalkozás hozzá odatalálni. Csak elfogadni lehet, amit Ő adott nekünk.
Az ember azonban lázad Isten ellen. Tehetetlen dühét sokszor Isten népén tölti ki. Az emberek gondolkodásukban, életvitelükben régen sem és ma sem számolnak Istennel. Ha mégis fellép valami lelki hiányérzet – márpedig ez mindig fellép azoknál, akiknek nincs Istene, – akkor igazából nem Isten felé tájékozódnak, hanem elképesztő számban virágzanak a különböző szekták, szektavezérek, mágusok, guruk és horoszkópkészítők. Bizony illúzió keresztyén Nyugatról beszélni. Az igazi egyház mindig számíthat üldözésre és nem lesznek un. keresztyén fejedelmek, akik megvédjenek bennünket. Sorsunkat csak Istenre bízhatjuk. Ezért mondhatjuk mi is a zsoltárossal: “ha nem lett volna velünk az ÚR, amikor ránk támadtak az emberek, akkor elevenen nyeltek volna el bennünket, úgy fellángolt haragjuk ellenünk.”
De ne csak a mások lázadásán szörnyülködjünk. Lássuk meg, mibennünk is jelen lehet a lázadás lelkülete. Lehet, hogy Isten kegyelme legyőzött már minket, de a lázadó lelkület kitörhet belőlünk, s minden bűnünk ebből fakad. Ezért erről is tegyünk vallást Előtte és kérjük, hogy önmagunk ellen is segítsen bennünket.
Az emlékezést arra, hogy mi történt volna velünk Isten segítsége nélkül, a hálaadás követi a zsoltárban. Mert Isten népe hálás, hogy van Istene. Ki is mondja: “Áldott az Úr!” Isten minden áldásnak, az életadó erőknek a forrása. Áldottnak mondjuk, akin ezeknek az erőknek a hatása megmutatkozik. Ha pedig Istenre mondjuk, akkor azt valljuk, hogy Ő az áldások forrása. Az Ószövetségnek nincs igazán ilyen szava, hogy “köszönöm”. Ha valamit meg akar köszönni Istennek, akkor vagy hálát mond tetteiért, vagy magasztalja Őt, vagy áldottnak mondja. Áldott az Úr, akár így is fordíthatnánk tehát: Köszönjük Urunk!
Bizony nagy oka van az egyháznak, Isten népének, nemzetünknek is és benne mindnyájunknak, hogy köszönetet mondjunk. Isten segítsége nélkül kilátástalan lenne az életünk. “Akkor elsodortak volna a vizek, átcsapott volna rajtunk az áradat. Átcsaptak volna rajtunk a tajtékzó vizek.” Hányszor támadták veszekedett dühvel az egyházat! Hogy mégis megvan, az Isten létezésének talán legnagyobb bizonyítéka. A veszedelem nagyságát a vad természeti erők képével szemlélteti a zsoltár. Sajnos, ez a szemléltető kép napjainkban ismét szomorú valóság. A tévén keresztül láthatjuk, micsoda pusztító ereje van a víznek. Megdöbbentő képeket hoz elénk a készülék a Tisza és mellékfolyói vidékéről. Elsodort otthonok, vízbe veszett állatok, s olykor emberek is, járművek, tönkrement hidak, utak, sokszor tehetetlen mentők, és odaveszett értékek. Ilyen áradat fenyegeti Isten népét is folyamatosan, átvitt értelemben. Milyen szennyes áradat próbálja elborítani a lelkeket, és elpusztítani a lelki életet! Ezt nem szelídíti a kultúra és civilizáció. Áldott az Úr, hogy mégis van egyház, él és szolgál Isten népe. Ragaszkodjunk urunkhoz!
Egy másik képet is használ szemléltetésül. “Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk.” A csapda még alattomosabb, mint az áradat. Ki van vetve, hogy mi, – mit sem sejtve – , belesétáljunk, Hívhatjuk ezt csábításnak is, mellyel halálos veszedelmet készít elő a Sátán, ki mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, hogy kit nyeljen el. Jó erre is emlékezni és vigyázni. Jaj nekünk, ha lebecsüljük a bűn rontását, ha a bűnt nem hirdetjük és nem látjuk bűnnek, hanem csak korhoz kötött tiltásnak. Akkor elveszítjük a helyes irányt és belesétálunk a felállított csapdába. Az apostol a pénz szerelmét, a meggazdagodás vágyát nevezi olyan csapdának, mely pusztulásba és romlásba dönt sokakat. Milyen nagy kísértése ez napjainknak! “Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket” (1Tim 6,9-10).És ha a gyönge és gyanútlan madárkát mégis megfogja a csapda, mert belesétál, rácsodálkozhat arra, hogy Isten mentő hatalma összetöri a csapdát és nem kell ott vergődni tehetetlenül. Áldott az Úr, aki sok ilyen szabadítást engedett megtapasztalnunk!
Az Isten ellen lázadó emberek nemcsak Isten népe ellen, hanem egymás ellen is harcolnak és kegyetlenek. De sok háborúról, kegyetlenségről kell hallanunk újra meg újra. Akik jósszomszédként élnek és élhetnének egymás mellett, egyszer csak mint valami titkos jelre fegyvert ragadnak egymás ellen, rátörnek egymás életére, s nem kímélik egymást. Csak ami az utóbbi tíz évben történt is, itt a közelünkben, határainktól délre, szinte nem lehet ép ésszel kibírni, még a hírét sem. Akinek nincs Istene, azt elsodorja az ár, és megfogja a tőr�
Sok keserű tapasztalat érződik a 124. Zsoltár írójának imádsága mögött, de valami diadalérzet is kihallható belőle. Végül is hirdeti, hogy imádságunk túlér az emberi lehetőségek határán. Isten minden valószínűség ellenére is megment a bajok között. Nem sodortak el a vizek, nem tarthat fogva a tőr. Az Úr nem adott oda�”A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta.” Isten más, mint az ember, ahogy a Teremtő csak több lehet a teremtménynél. Mivel ő elfogadott bennünket, mivel velünk van, elfogadja imádságainkat. Imádságainkkal kitörhetünk az emberi lehetőségek közül, többre, magasabbra. Istennél van az igazi szabadítás. Ő nemcsak a testi pusztulástól tud megszabadítani, hanem a lelkitől is, a bűntől és a haláltól is. Ő bűnbocsátó, megváltó Isten. Ez a megváltás tökéletes, mert a végtelen hatalmú Isten műve.
Izrael bizonyságtétele, mely kicsendül ebből a zsoltárból is, Isten történelmi szabadításairól beszél, Ábrahám elhívásától a babiloni fogságból való hazatérésig és még azután is. Az egész élén ott áll a teremtéstörténet. Ezzel azt mondja el, hogy Isten, aki annyiszor megszabadította népét, a teremtő Isten. Neki van hatalma a büntetést, de a szabadítást is végrehajtani. Isten népének a helyzete sokszor reménytelen, de a segítség az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta. Az átélt szabadításból megérthetjük Isten teremtő munkáját. Isten azért tud hathatósan megszabadítani, mert teremtő erejével munkálkodik. Jézus Krisztus eljött e világra, hogy meghaljon bűneinkért. Kereszthalála által megmentett a bűntől és a büntetéstől. Feltámadt a halálból és bennünket is fel tud támasztani. Megszerezte számunkra az örök életet.
Az a Jézus, aki itt járt köztünk, a Teremtő Isten egyszülött Fia, mert benne Isten végtelen ereje öltött testet. Jeleket adott erről, amikor csodákat tett. Ezek a csodák a teremtő Isten hatalmának megnyilatkozásai voltak. Általa van velünk ma is teremtő Istenünk, ki Krisztusért édes Atyánk nékünk. A világteremtő Isten ereje működött akkor, amikor Jézust feltámasztotta a halálból, és az Ő ereje fog működni akkor, amikor a mi feltámadásunkra sor kerül. Jézusra nézve mondhatjuk igazán a magunk hitvallásaként: “A mi segítségünk az ÚR nevében van, aki az eget és a földet alkotta.”
Ámen.
Imádkozzunk !
Urunk, köszönjük, hogy szabadító cselekedeteiddel velünk voltál mindeddig és velünk maradsz ígéreted szerint ezután is, a világ végezetéig. Köszönjük, hogy szent Fiadban, Krisztus Jézusban örök irgalmassággal könyörültél rajtunk és semmi hatalom sem szakíthat el minket a te szeretetedtől. Áldunk népünk és benne egyházunk megtartatásáért. Megvalljuk mi is: ha te nem lettél volna velünk, régen elvesztünk volna. Áldott légy hűséges szeretetedért. Megvalljuk bűneinket. Sokszor lázadtunk ellened és nem követtük engedelmesen akaratodat. Méltók vagyunk haragodra. Krisztusért könyörülj népeden. Imádkozunk az árvízzel sújtott testvéreinkért. Ebben a nagy próbatételben hadd tapasztaljuk meg testi-lelki szabadításodat, segítségedet. Áldd és sokszorozd meg a testvéri segítségnyújtást. Tápláld igéddel reménységünket, hogyha megpróbáltál is, hitünk meg ne rendüljön. Oltalmadba ajánljuk magunkat, házunk népét, gyülekezetünket, egész nemzetünket, határokon innen és túl és szétszórva a nagy világban. Adj békét Krisztusért.
Ámen
