Bevezetés: maradj kapcsolatban!
A Biblia úgy beszél az emberről, mint aki kapcsolati lény: férfivá és nővé teremtette Isten az embert. Ezért is lényünkben van az, hogy a kapcsolatok nélkülözhetetlen fontosságúak számunkra. Minden életkorban egész valónkat érintő küzdelmeket élünk meg a kapcsolatok terén. Már a babáknál is felismerik azt, hogy félnek attól, hogy elszakadnak a szüleiktől (szeparációs szorongás) és akkor nyugszanak meg, ha látják őket, vagy hozzájuk érnek. De az óvodában is hány és hány kapcsolati konfliktus, vagy éppen barátság válik fontossá. Ugyanígy az iskolában: a barátok egyre fontosabb kapcsolatot jelentenek a szülők mellett, vagy velük szemben. Serdülőként az ellenkező nemmel való kapcsolat vágya indul el. A szülők ekkor élik meg a leválás fájdalmát és félelmét. Felnőttként házastársi és munkahelyi kapcsolatok vesznek körül, idősként pedig a kapcsolatok hiányával küzdünk és számolunk el. Ezernyi módon kommunikálunk, kapcsolódunk egymáshoz: a telefonunktól sem tudunk megválni, mert lehet hogy valami történik, illetve ez a mondat is ismerős: „kisfiam, mindig legyen nálad, hogy hívhassalak…” És érezzük, hogy mennyi sérülés, mennyi küzdelem van a kapcsolatainkban.
Azonban nemcsak egymáshoz kapcsolódunk… hanem ahhoz is, aki a maga képére teremtett minket. És olyan az életünk, hogy az emberi kapcsolataink megoldását csak a magunk emberi (horizontális) szemszögéből tudjuk nézni… és nem vesszük mellette a (vertikális) az Istennel való kapcsolat hiányát vagy sérülését. És végképp elveszettek vagyunk a magunk emberi kapcsolatrendszerében, leválási krízisekben, munkahelyi konfliktusokban, ha elfelejtjük, hogy minden emberi kapcsolatunkat valójában az Istennel való kapcsolatunk határoz meg. Jézus ezt így mondja: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (v.5) Olyan egyszerűen emlékeztet bennünket erre, hogy mennyire hiábavaló emberi köröket, léleksimogatásokat, gesztusokat tudunk tenni ahelyett, hogy a lényegi problémával néznénk szembe. Éppen ezért, ha egy mondatban akarom megfogalmazni ennek az igeszakasznak az üzenetét, az az, hogy maradj kapcsolatban Jézussal. Jézussal maradni nem egy statikus dolgot jelent, hogy akkor lemaradok minden másról… hanem éppen magát az élet elevenségét jelenti. Akkor élek igazán, ha kapcsolatban vagyok Jézussal: ha Vele és Belőle élek!
János evangéliumában a 13-16. fejezeteket Jézus utolsó vacsorai búcsúbeszédeinek is nevezzük, mert arra készíti a tanítványokat, hogy Ő el fog menni: beteljesíti a küldetését: halálával és feltámadásával megváltja a világot. De annak ellenére, hogy már nem sokat lesz velük fizikai módon, mégis kapcsoltban tudnak Vele maradni. Sőt: annak ellenére, hogy Ő elmegy, a Vele való kapcsolat lesz az életük valódi forrása, mert nélküle semmit sem tudnak tenni. Így bennünket is kérdez ez az ige, hogy mennyire gyümölcstermő az életem? Vagy inkább olyan vagyok Isten nélkül, mint egy elszáradt szőlővessző? Próbálom rendezni a magam kapcsolatait, de ahelyett, hogy az életünk indái összefonódnak magunkat, vagy éppen a másikat törik meg, sértik fel, sodorjuk le a nyíló rügyeket? Ma erre hív az ige, hogy lássuk meg, hogyan maradhatunk kapcsolatban Jézussal!
Az igehirdetés alapját jelentő három vers az, ami összefoglalja mind a szőlőtő és szőlővessző példázatát valamint az önfeláldozó baráti szeretet tanítását. Ez a három vers, mint egy öv, összeszorítja, magába tömöríti mindazt, amit Isten tesz azért, hogy mi kapcsolatban lehessünk Vele (v.9), hogy Isten úgy von be szeretetébe, hogy cselekvésre hív (v.10) és hogy a maga örömét adja nekünk (v.11).
-
Amit Isten tesz a kapcsolatért (v.9)
Jézus ezt mondja: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg a szeretetemben!” (v.9) Fel bírjuk egyáltalán fogni, hogy mit jelent ez? Ahogyan az Atya Isten, aki teremtett, igazgat, az Ő Fiára nézve hozza létre a világot túlcsorduló szeretetéből, aki Jézusnak megadott minden hatalmat, aki egy Vele, akinek a teljes bizalmát élvezi Jézus… ahogyan Őt szerette, úgy szeret Jézus bennünket is. Jézus azzal szeret minket, amit Ő maga az Atyától kapott: mindenével. Ez az a szeretet, ami kapcsolatban tart Ővele. Ez azt jelenti, hogy Isten mindent megad ahhoz, hogy kapcsolatban legyek Vele. Ez a kijelentés nagyon bátor, mert ezek szerint minden, de minden, ami történik az életemben végső soron összekapcsol Jézussal és rajta keresztül az Atyával. Hatalmas szeretettel vagyok szeretve: akkor is, ha érzem és akkor is, ha nem érzem. Akkor is, ha tudok róla, és akkor is, ha még nem ismertem fel. Életem minden vesztesége, fájdalma és szenvedése ellenére, vagy éppen mindebben úgy szeret engem Jézus, ahogyan Őt szerette az Atya. Felfoghatatlan szeretet-továbbadás ez.
Nem csoda, hogy Jézus egy Izrael számára nagyon is ismerős hasonlattal írja le, hogy hogyan adja tovább ránk az Atya szeretetét. A próféták (többek között: Ézs 5,1-7) Isten és Izrael viszonyát egy gondosan művelt szőlőskert képéhez hasonlították. A 80. zsoltár (Zsolt 80,9kk) azt is hozzáteszi, hogy Isten, mint jó gazda Egyiptomból ültette át ezt a szőlőt Kánaánba. Előkészítette a talajt: népeket űzött ki előle… és gondoskodott róla, hogy nagyra nőjön. Mégis Isten lerombolta ennek a kertnek a kerítéseit és engedte, hogy tönkremenjen az ültetvény… mert minden gondozás ellenére a szőlő elvadult és nem hozott termést. Isten gondoskodását nem adta tovább a népek számára: nem termett gyümölcsöt, nem hívogatott Istenhez másokat, hanem inkább maga Izrael hajolt el más istenek felé. Pedig ez lett volna a kiválasztott nép küldetése… a szőlőskert képe kollektíven fejezi ki Istennek a népről való gondoskodását, Izrael lázadását és a nép ítéletét: a lepusztulást: azaz a fogságot.
Azonban Jézus azt mondja magáról, hogy Ő maga ez a szőlőtő (v.1). Ez egészen megújítja ezt a hagyományos prófétai képet. János evangéliumának a 15-16. fejezetét Jézus már a Gecseméné kert felé „menet közben” mondja el (Jn 14,31). Feltehetően vagy egy szőlőskert mellett haladtak el, vagy ami még inkább valószínű: a templom egyik kapuja mellett, aminek oszlopát vésett szőlőindák díszítették. Jól kifejezi ez Izrael öntudatát, hogy „igen, a mi templomunk olyan, mint egy szőlőskert, ami minden betérőnek táplálékot ad…” Azonban Jézus azt mondja, hogy ez mostantól kezdve nem a nép jelenti a világ számára ezt a tápláló szőlőtövet, hanem Ő maga. Nem a templom áldozata ad engesztelést, nem a templom és a nép lesz az életerős szőlőtő, hanem maga Jézus.
Sőt: ebbe a szőlőtőbe nem nemzeti hovatartozás szerint kapcsolódnak be az emberek, hanem egyénenként. Nem is egyházak szerint, hogy az Úr Jézus szőlőtövének a legerősebb hajtása a református egyház, és aki ezen az ágon egy kis rügy, az alanyi jogon kapcsolatban lesz Jézussal. Nem! A vesszők itt egyéneket jelölnek, egyéni felelősséggel és élettörténettel. Ez a kép arra hív meg, hogy felfogjuk: a magunk életébe folyik át Isten ereje Jézus Krisztuson át. Ahogyan Pál mondja: „a szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által”. (Róm 5,5)
Ez a lehető legjobb hír, amit hallhatunk: maga Isten szeretete árad a mi egyéni életünkbe Jézuson keresztül. Akkor is, ha ezt nem érezzük, ez a miénk. Ez pedig nem ingatag, ez a szőlőtő nem vadul el: mert erre Jézus a „tőke garancia”. Jézusban biztosítva van az a forrás, ami nélkül elszárad az életünk! És Jézusból mindig, minden körülmények között az Atya szeretete árad ránk. Akkor is, ha ezt még nem érezzük, vagy nem tudatosítjuk: minden tragédiánk és szenvedésünk ellenére nekünk adja Jézus ezt a szeretetet. Jézus közvetíti az Atya szeretetét felénk: biztosan! Halálával és feltámadásával garantálja ezt, hogy miattunk, helyettünk és értünk szenved… hogy nekünk közünk legyen az Atyához, hogy ne az Atya jogos ítélete érjen utol bennünket, hanem az a szeretet, amivel Fiát is szerette. A Fiú nem tartja meg magának az Atya szeretetét, hanem ránk árasztja.
Annyit kér tőlünk, hogy maradjunk meg ebben a szeretetben. És ekkor látszik, hogy Isten biztos szeretetében megmaradni egyáltalán nem statikus dolog, hanem a legmozgalmasabb: mert Isten szeretetében nemcsak a könnyű időben maradhatok meg, hanem akkor is, amikor szárazság van az életemben, amikor hideg szelek fújnak, amikor fagy van. Amikor az emberi kapcsolataim megtörnek, amikor szenvedést, betegséget, vagy üldözést hordozok. Tőke garantált szeretetforrásunk van: a kérdés az, hogy ebből merítek vagy bármi másból. Mert a legnagyobb szárazság, válság idején is gyümölcsöző élete van annak, aki Krisztusban van, még ha szenved is. A Fiú nem tartja meg magának az Atya szeretetét, hanem ránk árasztja.
Ismered Jézust, ezt az erőforrást, aki képes a halállal szemben is éltetni? Aki kész a bűn erejét is megtörni? Akihez a magad élettörténetével, aktuális kérdéseivel kapcsolódhatsz, hogy Ő járjon át szeretetével téged? Ha nem, akkor itt az idő, hogy engedd, hogy átjárjon, meggyőzzön az Ő szeretete! Ha pedig már ismered, akkor engedd, hogy újra és újra átjárjon az Ő szeretetének öröme: Jézus a szőlőtő… te pedig lehetsz belé oltott szőlővessző. Maradj meg az Ő szeretetében!
-
Isten cselekvésre hív és bevon (v.10)
A 10. vers mondja el azt, hogy akkor maradunk meg az Ő feltétlen és garantált szeretetében, ha megtartjuk a parancsolatait. „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben…” Egyébként pedig olyanok vagyunk, mint a Holt-tenger: ami folyton csak elnyeli a Jordán folyó édes vizét, de maga nem válik ettől élővé… Akkor maradunk meg Jézus szeretetében, ha az átfolyik rajtunk! Ha csak elnyeljük és nem csordul ki belőlünk, akkor mi is holtak vagyunk. A Holt-tenger túl sós kőzet környezetben fekszik és túl mélyen van… nem csordul túl… hanem csak párolog. Olyan, mint azok a szőlővesszők, amelyek rajta vannak a tőkén, de mégsem teremnek: csak nyelik az energiát és nem teremnek. (v.4) Az ilyeneket lemetszi a gazda…
Olyan ez, mint amikor egy gyermek önző módon viselkedik a testvéreivel szemben. Ha kap egy ajándékot, mondjuk egy csokit, akkor mindig felszólítjuk arra, hogy ossza meg a többiekkel… azonban akiben az önzés tombol, az nem teszi ezt, mert mind magának akarja. Ennek az önzésnek, ami nem adja tovább az ajándékot, az a hamis meggyőződés áll a hátterében, hogy a gyermek úgy sem fog újabb csokit kapni. A szülőknek véges a kerete, nincs kellő anyagi forrás. Azért nem osztja meg, mert fél, hogy nem fog máskor is kapni… hanem ez elfogy, ha szétosztja. De akkor látjuk meg a mennyei Atyánk gondoskodását, hogy az mennyire kifogyhatatlan, mennyire „pazarló”, hogy milyen biztos tőkefedezetem van Jézusban, ha továbbadjuk, amit kaptunk. Mint a sareptai özvegy, aki az éhező Illés prófétának adta az utolsó falatjait… és mégis ezután élhette meg a csodát, hogy „a lisztes fazék nem ürül ki és az olajos korsó nem fogy ki…” (1Kir 17,14) Akkor élem meg Isten gondoskodását, ha nem beraktárazom azt magamnak, és elnyelem, hanem ha én is tovább adom. Isten szeretetével bevon és cselekvésre, gyümölcs termésre hív engem is.
Jézus folytatja: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” (v.12-14) (Érdekes, hogy először parancsolatokról beszél Jézus, másodszor pedig a másik ember önfeláldozó szeretetéről. Szeresd az Urat, a te Istenedet… és szeresd felebarátodat! A másodikban jelenik meg az első!) Egészen konkrétan mondja ki Jézus, hogy mikor tartjuk meg az Ő parancsolatait, hogy mikor vagyunk a barátai: ha úgy szeretünk másokat, ahogyan Ő szeretett minket. Olyan elvárást jelent ez, amit a magunk erejéből képtelenek vagyunk megtenni. (Ki tud úgy szeretni, mint Jézus?) Jónás is utálkozva, szeretetlenül ment el Ninivébe hirdetni a megtérés evangéliumát… Nem vette észre, hogy az az Isten, aki elküldi, őneki is szolgál, őt is megtartja, és szeretettel terelgeti.
A kulcs szó itt a barátság: mert mindaddig, amíg nem élem meg, hogy Jézusban Isten barátja lettem, addig szeretetlen szolgálat lesz a működésem. Jézus a barátainak nevezi a tanítványokat, mert kijelentette nekik mindazt, amit az Atyától hallott (v.15). Óriási különbség van ebben a képletben a barát és a szolga között. A barát be van avatva: tudja, hogy az Úr mit miért tesz… a szolga nincs bevonva… akár érti, akár nem kötelessége az engedelmesség. Jézus tanítványaként, mint barátok, fel vagyunk szabadítva arra, hogy szeressük a ránk bízottakat. Bizalomba vagyunk fogadva, hogy szeretetünkkel úgy szeressünk, ahogyan Isten szeret bennünket. Érthetjük és élvezhetjük Jézus barátságát. Olyan sokféle módon emlegeti Istent a Szentírás: Úr, Seregek Ura, Királyok királya, vőlegény… most pedig barát: aki feladattal bíz meg.
Átengedni magunkon Jézus szeretetét és engedni, hogy ez a bizalom felszabadítson a szeretetre. Jézus önmagát áldozta fel értem… és ezzel arra szabadított fel, hogy én is tudjak áldozatot hozni másért. Lehet ez anyagi áldozat, de attól tartok, hogy manapság az anyagi áldozattal, adakozással csak külsőleg letudjuk egymás szeretetének kérdését. Pénzzel kiváltjuk a magunk fáradságát, idejét, személyes erőfeszítéseit. Jézus önmagát adta értem, akkor én mire adom oda magam? Adom az időmet, energiámat, kreativitásomat, kitartásomat, szellemi tőkémet, hogy teljesítsem Jézus parancsát? Mi az, amiben te adod magadat? Mert áldozat nélkül nincs szeretet… De lásd meg azt is, hogy ezt nem szolgaként, rád kényszerített kötelességként, hanem Isten barátjaként teheted, aki bízik benned, aki újból és újból bizalmába fogad és kudarcaid, képtelenségeid, bűneid ellenére újra és újra elküld, hogy szeress, mert ennyire szeret téged!
-
Jézus a maga örömét adja
Amikor megélem a szeretet szabadságát, hogy Isten mindent megtett azért, hogy kapcsolatban legyek vele, akkor látom meg, hogy Ő nem korlátozni akar, hanem a boldogság teljességét tartogatja a Benne hívőnek! Így szól Jézus: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” (v.11) Jézus boldog volt, mert tudta honnan jön és hová megy. Ismerte és élete minden pillanatában küldetése tudatában szabadon tudott cselekedni. Öröme abból fakad, hogy betölti azt a parancsot, amit az Atyától kapott. Betölti: szabadon, szeretettel. Amikor a samáriai asszonnyal beszélget Jézus, a tanítványai megkérdezik tőle, hogy nem éhes-e? „Ő pedig azt mondta nekik: Nekem van mit ennem, amiről ti nem tudtok. A tanítványok egymást kérdezgették: Valaki talán hozott neki enni? Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” (Jn 4,32-34) Jézust megelégíti, boldoggá teszi és táplálja, ha betölti életének a célját: hogy elvégezze az Atya akaratát.
Gyökössy Endre mondta: „Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.” Jézus a maga örömét és boldogságát adja nekünk: ahogyan Ő tudta és átélte, hogy mi az életének a célja: hogy megváltsa a világot, úgy bennünket is életünk céljának felfedezésére hív. Akkor vagyok boldog, ha ezt tudom: de ekkor örömöm még túl is árad. Jézus a 16. versben életünk eleve elrendelt céljának a felismeréséről és betöltéséről szól: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek és gyümölcsötök megmaradjon.” (v.16)
Hányan tűzik ki azt célul, hogy valami maradandót alkossanak a művészet, közélet, vagy a tudományok területén. Ha nem a nagy nyilvánosság előtt, akkor legalább kicsiben alkossak valami maradandót… Itt pedig Jézus azt mondja, hogy eleve arra rendelt minket, azzal bízott meg bennünket, hogy életünkkel, engedelmességünkkel, szeretetünkkel és áldozatunkkal maradandó gyümölcsöt teremjünk. Ami Istent dicséri és dicsőíti az örökkévalóságban… még akkor is, ha ezt a világ most még nem látja. Értelmes az életem, értelmes a meghozott áldozatom, még ha a világ bolondnak is tart érte: mert hálámmal örökké Istent dicsérem. A szőlősgazda keresi a vesszőkön a gyümölcsöt és mi tudhatjuk: életünknek ez a valódi célja: hogy meg is teremjük azokat a gyümölcsöket. Túláradó öröm és vigasztalás van ebben: értelmes az életem, mert szeretve Isten szeretetét adom tovább! Ezért tarts ki! Örülj! Küldetésed van! Fontos vagy! Bizalomba vagy vonva! Felelősséget bíztak rád! Mindezért Istené a dicsőség, és az emberé az öröm.
Befejezés
Jézus arra hív, hogy minden nap maradjunk meg Benne: éljünk a Vele való kapcsolatból. Mert Ő mindent megtett azért, hogy ma is elérjen minket a feltámadás és a bűnbocsánat ereje és híre: Ő az igazi szőlőtő, aki szüntelenül árasztja ránk szeretetét. Kapcsolatban vagyunk Vele, ha az Ő szeretetét továbbadjuk és nem magunknak tartjuk meg. A szeretetében megmaradni azt jelenti, hogy átáramlik rajtunk az Ő szeretete. Ez az, ami a helyünkre állít, amire teremtettünk: hogy felfedezzük, megtaláljuk, hogy mikor áradhat így rajtunk át az Ő szeretete! Hiszen Vele maradandó gyümölcsöket teremhetünk… még akkor is, ha a világ szemében mindez semmi! Tarts ki: a biztos tőke táplál téged! Nap mint nap átjárhat az ereje! Maga az Úr Isten von és hív bizalmába ma is, hogy áldozatot vállalva tovább add szeretetét! Maradj Vele kapcsolatban! Töltsön fel Ő! Küldjön el Ő! Hogy örömöd teljes legyen! Ámen.
