Karácsonyi ajándék

Igehirdetés – 2009. december. 26. Földi Nikolett teol. hallgató

Karácsonyi ajándék

Textus: János 3,16

„Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Karácsonyi ajándék. Kedves mindenki! Ezzel az ajándékkal szeretnék kedveskedni nektek! Remélem, felismeritek az értékét, szegényes volta ellenére is, és meglátjátok és felismeritek a benne rejlő lehetőséget! Sok szeretettel: az Atya! Szent este ismét, a sok-sok más ajándék mellet ez az ajándék is mindnyájunk karácsonyfája alá került. Egyszerű, szegényes, semmi cicoma, csomagolópapír, csak egy Ige, amit minden évben hallunk, és annak mély üzenete.

Ha van olyan ige a Bibliában, amit mindenki kívülről tud, akkor a mai textusunk az. Akik ott voltak a gyermek istentiszteleten azok hallhatták, hogy már a gyermekek is kívülről tudják mondani ezt a bibliai Igét, amely tulajdonképpen az egész Szentírás lényege, a legfőbb mondanivalója. Ebben az egy mondatban mindaz benne van, amit Istenről tudhatunk, amit kijelentett számunkra. Benne van ugyanis megváltásunk, és benne van az Atya szeretete is. Benne van karácsony és húsvét is, benne van az örök élet, a mennyország. A Biblia összefoglalása tehát ez a mondat.

1) Jézus Krisztus születésében, testet öltésében, Isten, Világ iránti végtelen szeretete jelenik meg. Azt olvassuk az igében: „Úgy szerette ugyanis Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte…” Micsoda örömhír ez: Isten szereti ezt a Világot, és benne az összes embert. Az a szó, amit itt a görög nyelv használ, olyan szeretetre utal, mely feltétel nélküli, ami nem nézi a szeretet tárgyának érdemeit, hogy mit tett a szeretetért, kiérdemelte – e. Ez a szeretet önzetlen. Ezért a szeretetért nem kell megdolgozni, ez állandó, és van, nem olyan, mint embertársaink szeretete, amit könnyen el tudunk játszani, ez a szeretet nem csalódik bennünk. Nem, ezt a szeretetet nem lehet eljátszani. Itt ugyanis, nem arról van szó, hogy igen Isten szerette ezt a világot, amikor a Fiát érte adta, de az óta nem foglalkozik vele. Itt egy olyan ige szerepel, ami világosan utal arra, hogy ez egy a múltban nagyon régen elkezdődött folyamat, ami az óta is folyamatosan tart.

Joó Sándor nagyon találóan fogalmazott, amikor azt mondta: Sokkal érthetőbb lenne, ha azt olvasnánk, Isten megutálta ezt a világot, és megharagudott rá, mivel nem foglalkozik vele. De nem így történt, és ez a legnagyobb csoda. Isten képes szeretni azt a világot, amit néha még mi is utálunk magunk körül. Amibe belefáradunk, amiben csalódunk, amitől várunk valamit, és nem kapunk semmit! Sokszor előfordul velünk is, hogy úgy érezzük, hogy utáljuk az egész világot, és hagyjon békén minket mindenki! Elegünk van, belefáradunk, kimerülünk, elcsüggedünk a munkában, vagy tanulásban, sokszor az emberek rosszindulata miatt keseredünk el, és akkor hasít mélyen belénk a felismerés, Isten annyira szereti most is, amikor én utálom ezt a világot, hogy Egyszülött Fiát adja érte. Isten szereti… mindig szereti… folyamatosan szereti… Könnyen gondolhatnánk azt, hogy az igében az szerepel a világért adta Fiát, de engem, minket ez hol érint? Én, én vagyok, én nem a világ vagyok… Más vagyok, mint a világ. Itt jön hozzánk nagyon közel ez az Ige. Ugyanis a világ, téged, és engem jelent, a személyes életünket, ami körülvesz, amiben a mindennapjainkat éljük. Szeret minket az Isten úgy, ahogy vagyunk! Egy kedves történetet hadd mondjak most el:

Képzeljünk magunk elé egy mérleget. Így szól az Úr: A Fiamat, Aki a legkedvesebb Nekem, helyeztem a mérleg egyik serpenyőjébe. Hogy lebillent az a serpenyő! Aztán téged – csak téged – helyeztelek a másik serpenyőbe, minden gyengeségeddel, hiányosságoddal, gondoddal és sajátságoddal; minden dologgal együtt, amely annyira zavar, és amelyekről azt hiszed, hogy annyira csökkentik értékeid, és érdemtelenné tesznek a szeretetemre. A mérleg két serpenyője kiegyenlítődött.

Láttam, hogy jó volt a Fiamat az egyik serpenyőbe, téged – csak téged – pedig a másikba tenni. Láttam, hogy megérte a Fiam életét adni érted, hogy mindörökké az Enyém légy. Megérte odaadni a Fiamat érted. Ennyire szeretlek téged.

Ez azonban nem egy egyszerű odaadás, hogy jöjjön el, legyen példa, mutassa meg egyszeri tettekben azt, hogy Isten maga a szeretet, és térjen vissza. Nem, ez a keresztfára adatás, a halálra adatás. Ez volt Jézus Krisztus küldetése. Ez az Ige világít legtisztábban rá arra, hogy Jézus küldetése nem a kárhoztatás, és ítélethirdetés volt, hanem az üdvözítés, megváltás, szabadítás, az örök élet. De hogyan lehetséges ez?

2) „Hogy, aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”

Milyen érdekes, hogy már ebben az igében is megjelenik, Jézus és az akkori nép ellentéte.

Hiszen Ők egy ítélethirdető megváltót vártak. Olyat, aki majd megváltja őket, a római uralomtól, a babiloni, és asszír hatalmaktól, mikor éppen melyik az elnyomó. Olyan szabadítót vártak, aki igazságot tesz hatalmával, ítéletet hirdet, a jogtalan elnyomó hatalmat gyakorlók felett, de persze csak Izrael népét menti meg. De Jézus nem olyan szabadító, aki csak Izraelt szabadítja meg. Nem! Ő mindenkit megment az ördög elnyomó hatalmától. Nem csak a zsidót, ahogy ők várták, hanem a pogány rómait, görögöt is. „Egyszülött Fiát adta, hogy mindenkinek, aki hisz Őbenne örök élete legyen!”

Egyetlen módja van annak, hogy részesüljünk ebben a szabadításban, mégpedig a HIT! Egyedül csak hit által! Ez karácsony titka: hinni a megszületett Isten Fiában! De mit jelent hinni? Vajon azt, hogy egyre inkább meglátjuk bűneinket, és így az életünk nem szól másról, mint állandó önostorozásról, és bűneink felhánytorgatásáról? Nem! Hinni a Fiúban azt jelenti, hogy meglátjuk a bűneinket, és elhisszük, hogy Ő, az Ő drága vérével minden bűnünkért tökéletesen eleget, és az ördögnek minden hatalmából megszabadított – ahogy a Heidelbergi Káté 1. kérdés – feleletében mondjuk. Élnünk, és tapasztalnunk kell azt is, Isten szeretete mindig nagyobb, és erősebb, mint azt mi, a mi emberi szívünkkel, és értelmünkkel felfogni tudnánk. A Szentháromság Isten magából adott az emberért, azért, mert szereti. A Fiát adta érte. Elhittük – e már ezt a hatalmas szeretetet, ezt a hatalmas csodát, hogy valaki megmentett minket?

Egy vándorcirkusz kötéltáncosa rendkívüli mutatványt gondolt ki, soha nem bizonytalanodott el mutatvány közben. Kifeszített egy kötelet a városháza és egy magas ház között. Bármiféle rúd, vagy egyensúlyozó segédeszköz nélkül, fel alá járkált a kötélen. A közönség természetesen tapsviharral jutalmazta. Hogy a hangulatot fokozza, egy talicskával is végigsétált a kötélen, majd így szólt: Elhiszi – e valaki, hogy vissza is tudok menni ezzel a talicskával? Mindenki azt mondta: Igen! – Ha valaki tényleg elhiszi, hogy vissza tudok menni, jöjjön fel és üljön a talicskába! Erre azonban már senki nem vállalkozott!

Elhisszük – e annyira, hogy amikor már nem csak igent kell mondani Jézusra, de személyes életünket, egzisztenciákat is érinti, akkor is vállaljuk? Igazán hinni a Fiúban azt jelenti, hogy az egész életünket befolyásolja a hitünk, hogy ez az, ami a mindennapokhoz erőt ad, ez az, ami felsegít, ha elbukunk a bűn elleni harcban. Mindenki hibázik az után is, hogy megismerte az Urat, de be kell látnunk, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hiszem, hogy mi, akik ma itt vagyunk ezt nem csak el hisszük, hanem életünk minden napján tapasztaljuk és megéljük.

Ez karácsony csodája, hogy az Isten annyira szereti ezt a világot, és benne minden embert, hogy Egyetlen, Egyszülött Fiát adta érte. Ezért mondhatjuk, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Isten szeretetének ünnepe! Annak a Szeretetnek, aki azért lett emberré, hogy az ember hit által az övé lehessen!

Ámen

Kategória: Igehirdetések | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.