Karácsonyi fények

2002. december 25.
dr. P. Tóth Béla

Karácsonyi fények

Lekció: Máté 1:18-24
Textus: Ésaiás 9:1-2

“De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van?. A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, és akik lakoznak a halál árnyékának földjében, fény ragyog fel fölöttük!”

Imádkozzunk!

Urunk, Köszönjük az új karácsonyt, a kedves ünnepet, amelyhez annyi szép gyermekkori emlékünk kapcsolódik. Légy áldott szüleinkért, akiktől már kicsiny korunkban ajándékokat kaptunk, a családi otthonért, ahol felnőhettünk, a hitbeli indításokért, amelyekkel felébresztetted szívünket. Megköszönjük anyaszentegyházadat, ahol a te dolgaidról hallhattunk és ahol megerősítettél minket igéddel és Szentlelked erőivel. Neked mondunk hálát az esztendőért, amely lassan mögöttünk van, és tőled kérjük az ünnepi fényét és a szeretet erejét. Emlékezünk az ünnep órájában azonban azokról is, akiknek nincsen fény az életében, mert betegséggel küzdenek vagy gyásszal terhelt a szívük, azokról, akik otthontalanok vagy fogságban sínylődnek, s azokról is, akiket elűztek szülőföldjükről. Te azt ígéred, hogy nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van, és a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, s még azoknak is fény ragyog fel, akik a halál árnyékának földjében lakoznak. Kérünk, váltsd ezt most valóra közöttünk, ahogyan az is ígéreted alapján történt, hogy Krisztusban testté lett örök szereteted. Őérte, a Betlehemben született Jézusért, Megváltónkért tekints ránk kegyelemmel, és töltsd meg most ünnepünket Szentlelked jelenlétével, fényével és igazságával.

Ámen.

Igehirdetés

A karácsony tartalma gyermekségünktől fogva az öröm. Isten szeretete eljött hozzánk, az ige testté lett Krisztusban, ő szabadítja meg népét annak bűneiből – valóban van okunk az örömre! Mégis, érdekes megfigyelés, hogy sok ember életében nem karácsony van, hanem “de karácsony”. Ami azt jelenti, hogy szeretnénk benne élni a karácsony légkörében, örömmel és békességgel, azonban a szívünkben valami jelentős dolog tanyázik, amihez képest az ünnep akaratlanul is a második helyre szorul. Gondjaim vannak, hogyan alakul a jövő, hogyan is lesz meg családom anyagi bázisa, aggaszt a bizonytalan, ismeretlen jövő – de közben itt a karácsony. Megrendült az egészségem, szívemben aggódásra való okokkal járok, de karácsony van. Szomorúságban járok, mert valakitől, aki nagyon fontos volt, el kellett búcsúznom, és a gyász jön velem minden lépésemben, de – karácsony van. És vannak még, ezeken kívül is csöndes, talán szavakkal nehezen megfogalmazható terhek, amik jönnek velünk – de karácsony van. Azt hiszem, kevesen vannak közöttünk, akik ezt a kettősséget ne ismernék.

Karácsonyi igénk ezt mondja most gyógyszerül nekünk: “Nem lesz ez mindig így”. Azért jó, hogy ezt mondja, mert kétségbeesésünknek gyakran éppen a “mindig” a forrása, az a gondolat, hogy valami végleges történik velünk, amin már semmi és senki nem segíthet. Most már mindig rajtam lesz a bűn bélyege, nincs belőle szabadulásom – valóban kétségbeejtő gondolat. Most már soha nem fogom tudni szeretni ezt vagy azt az embertársamat, “ezek után” – most már soha nem leszek boldog és kiegyensúlyozott ember – igen, ez a “most már mindig” bilincsként kötheti meg az ember lelkét. És Isten igéje ma azt mondja, nem mindig! Nem lesz ott mindig sötét, ahol most szorongatás van!
Azt mondja ezzel, hogy ahol mi nem látunk tovább, ahol nincs lehetőség és nincs kiút, mert emberi tekintetünk nem lát tovább annál, amit a szemeinkkel látunk, ott Istennek még vannak lehetőségei. Mi azt látjuk, hogy “most már mindig”, ő pedig azt mondja, hogy “nem mindig”. Lehet, hogy most sötétség van, mint ahogy Isten szeretete nélkül mindig és mindenhol sötétség volt, de nem lesz mindig sötét ott, ahol most az van.

Még a természet változásai is erről beszélnek. A nyár elmúlik és jön az ősz és jön a tél, egyre kevesebb a fény és egyre nagyobb a sötétség uralma, és amikor a nap huszonnégy órájának már csaknem kétharmad része sötétben telik, akkor mind ez egyszer csak visszafordul és hirdeti, hogy Isten cselekvő úr, aki mozgásban tartja a teremtett világot és nem engedi, hogy a világ elmerüljön a sötétségben. Nem véletlen, és utólag is csak helyeselhető, hogy amikor a Jézus születése dátumát a naptárban kijelölték, mivel történetileg pontosan csak az évszám volt meghatározható, a hónap és nap nem, akkor az évnek éppen ezt a napját, a fény születésének idejét találták erre a legalkalmasabbnak.

I.

Az fejeződik ki ebben a naptári dátumban, hogy Krisztus nélkül sötétségben járunk, ami teljességgel igazolva is látszik az embervilág múltjában és jelenében. Nézzünk szembe ezzel az igazsággal: ő nélküle nem tudjuk rendbe tenni a saját lelkünket, elborítanak az érzéseink, a félelmeink, a vágyaink. Kényszerítő gondolatok uralnak bennünket, olykor még szavakat is valami ismeretlen kényszerítő erő mondat ki velünk, nem is tudjuk, miért kell nekünk olyan szavakat használni, de mondjuk őket. Krisztus nélkül sötétségben van az emberi lélek, amit hol a lelkesedés, hol pedig a kétségbeesés ural, máskor a sértettség és a megbántottság, megint máskor az illúziók vagy pedig a kétely és a zavarodottság, mert hiányzik a biztos iránypont, és a lélek a saját hullámzásainak és viharainak van kitéve.

De azt is látjuk, hogy nem csak az egyes ember, hanem egy egész nép sem találhat magára Jézus nélkül. És ez alól egyetlen nemzet sem kivétel. Amikor jól mennek a dolgok, elbizakodás vesz erőt, és hatalmaskodások történnek, birodalmi politika, amiben jaj a legyőzötteknek és a kicsiknek. Amikor pedig történelmi próbatételek jönnek, nagyon hamar ott a kétségbeesés és a letargia, mert nincs biztos tájékozódási pont őnélküle, csak külső körülmények hatalma van. Egészen bizonyos jeleit látom annak, hogy a Krisztus nélkül élő nemzet erkölcsileg is megvakul, eltévelyedik, olyasmit tart jónak, ami rossz – és ügyet sem vet arra, ami jó.

De még ennél is nagyobb távlatokban is igaz, hogy Krisztus nélkül sötétségben járunk: nélküle a világ népei sem tudják megnyugtatóan rendezni közös dolgaikat. Valaki megvizsgálta a huszadik századot ebből a szempontból, és azt találta, hogy száz év alatt összesen négy nap volt a földön, amikor nem volt háború. Ha volt is valóban négy ilyen nap, annyi bizonyos, hogy azokon a napokon is eszeveszett készülődés folyt a következő háborúra szinte a föld minden pontján. A békesség fejedelme nélkül nem csoda, hogy így nézünk ki. Mert Krisztus nélkül sötétségben jár az ember. Őt adta Isten ennek a világnak világosságul, és ezer és ezer ember a bizonysága annak, hogy amint ő átveheti az uralmat egy emberi szívben, amint ő megjelenhet egy közösségben, mint úr és király, ott valóban elkezd átalakulni minden. De nélküle sötétségben járunk, és ami még ennél is rosszabb, a halál árnyékának földjén lakozunk.

II.

Ezért fontos, hogy a karácsonyi evangéliumot minden ember meghallja, mert ennek az a lényege, hogy Jézus születésével a világ világossága jött el közénk. Nem kell a világosságot most már titokzatos, számunkra eltakart, rejtett világokban keresni, mert a világosság eljött a világba, és a legérthetőbb nyelvet, az emberi testtélétel nyelvét beszélte. Hogyan szólhatott volna Isten még ennél is érthetőbben? Jézusban az örök, isteni szeretet jött hozzánk, sötétségben járó emberekhez, hogy lássunk nagy világosságot.

Az ő fénye némely embernek olyan, mint a világító torony fénye a hánykódó hajónak. Minden bizonytalan körös-körül, a világ átalakulóban van, a család tagjai ezer felé érdekeltek, megy mindenki a maga dolgai után, éli életét, a munkára ott a nyugdíjas idő, az egészségre ott a betegség, a régi barátok már nincsenek sehol – de mégis van egy fény az éjszakában. Van egy biztos pont, amely nem fog cserben hagyni akkor sem, amikor már az orvosok is tehetetlenek, amikor nem marad más a családból, csak én magam, amikor a világ folyása semmi örömre és bizakodásra okot nem ad. Ilyenkor az ember dolga az, hogy efelé a fény felé forduljon, és arra fordítsa a hajóját is. Mert nézheti az ember azt a fényt, ha nem hozza meg a szükséges döntéseit, nem feszíti ki a vitorláját, nem kormányozza a hajóját annak a fénynek megfelelően. Sok ember él így, hánykódó élettel, látja valahol messzi a fényt, de nem arra viszi élete hajóját. Engedi, hogy vigye a megszokás más felé, ahogyan mindig is menni szokott, vagy pedig hánykódjon tovább, a hullámok szeszélye szerint, céltalanul és iránytalanul.

Milyen más az az élet, amelynek valóban Krisztus a világossága. Lehet ott éjszaka és lehet ott sötétség, lehet vihar és lehetnek hullámok, lehet időleges eltévedés és aggódás, de amikor őrá nézünk, tudjuk, hogy merre tovább. A karácsony így jelöli ki utunkat az egész most következő új évre: az ember szíve megtelik bizalommal és megtelik hittel. Ha ő úgy szeretett minket, hogy értünk nagy szegénységben megszületett és még a poklok kárhozatát is magára vette helyettünk, akkor nem lehet az emberi élet üres és értelmetlen.

Aztán nem csak világító-torony fénye lehet ő nekünk, amely megmutatja a helyes utat, hanem belső fény és világosság is. Annyit panaszkodunk a világ állapotára, nem is egészen alap nélkül, ám az igazi baj nem a világ sötétsége, hanem a mi belső elsötétedésünk. Az a nagy baj, hogy keserűvé válunk, keressük és megtaláljuk a rosszat egymásban, nincs örömünk a jóban, talán észre sem vesszük azt másokban és a világ dolgaiban, Isten jelenlétét már nem érzékeljük semmiben, egyszóval belülről elsötétedünk. Ez sokkal nagyobb baj, mint hogy a világ olyan, amilyen. Azon ott kint nagyon keveset tudunk változtatni. De a betlehemi gyermek befogadásával megáll az ember belső elsötétedése. Egyszer csak azon veszem észre magamat, hogy már tudok imádkozni az ellenségemért, tudom áldani azokat, akik engem átkoznak, tudom a gonoszt jóval meggyőzni, van ötletem a konstruktív kiút megtalálására ott is, ahol egykor csak a megbántott visszahúzódás volt az egyetlen lehetőségem. Krisztus a belső fényt is elhozza az ember szívébe, nem csak az irányt mutató világító-torony fényeket.

És még ez sem minden, mert ő megjelenhet nem csak drámai módon, a sötét éjszakában utat mutatva, nem csak az ember lelkében mint derű és békesség, hanem egy emberi közösségben is, mint szeretet és barátság. Azokban a családokban, ahol nem volt ünnepi idegeskedés és hagyományos karácsonyi családi veszekedés, biztosan sokan megtapasztalták a csöndes fényt az arcokon, az elgondolkodást a tekintetekben, és az együtt lét semmi máshoz nem hasonlítható derűjét. Jó együtt lenni ott az embereknek, ahol ő az úr a lelkek felett, ahol mindenki ugyanaz előtt az úr előtt hajt fejet, ahol Jézus nem csak ünnepi keretet ad az életnek egyszer egy évben, hanem ott lehet a mindennapokban is. Milyen más olyan munkahelyen dolgozni, ahol van legalább egyetlen egy ember, aki az ő követője. Milyen más abban a társaságban beszélgetni, ahol nem az a kérdés, hogy ki a legokosabb, vagy kinek van igaza, vagy kinek a hiúsága győz a többieké felett, hanem ahol ő a mérték.

Az ilyen társaságban, az ilyen beszélgetésekben az az ember érzése, hogy világosabb van, míg bizonyos lelkületek miatt máshol úgy érzi az ember magát, mint ha sötétség uralkodna el azon a helyen.
Boldogan hirdetem minden testvéremnek, hogy a karácsonyi gyermekkel szívünkben mi is a világ világosságai lehetünk. Nem azért, mert olyan jók vagy olyan szentek vagyunk önmagunkban, hanem azért, mert Jézus maga mondta ezt azokról a tanítványairól, akik tényleg követik őt: ti vagytok a világ világossága, nem rejtethetik el a hegyen épült város.

III.

A karácsonyi evangélium legradikálisabb üzenete azonban az, hogy még a halál árnyékának földjében lakozóknak is fény ragyog fel fejük felett. Nem biztos, hogy a szívükben ragyog fel ez a fény, de a fejük felett bizonyosan. Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy ha veszteségem vagy gyászom van, nem biztos, hogy azonnal és mindenestől és perceken belül megvigasztalódom, mert a vigasztalódás talán hosszabb időbe telik majd, de az biztos, hogy számomra is van vigasz. És nem biztos, hogy egy elrontott, eltékozolt életút után minden további nélkül rendben lesz a lelkiismeretem egy szempillantás alatt, mert lehet, hogy évek megcsendesedése szükséges, amíg a szívem is megnyugszik a saját tékozlásom feletti önvádtól, de tudom, hogy csak a meg nem vallott és el nem hagyott bűnre nincs bocsánat, a többire igen. Még a halál árnyékának földjében lakozók felett is fény ragyog fel – erről szól a karácsony!

És lehet, hogy az orvosok és a gyógyszerek nem segítenek, de nekem Krisztusban mégis békességem van, mert tudom, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. És én tudom, mert ezt is maga Jézus mondta, hogy aki hisz a Fiúban, az általment a halálból az életre. És azt is tudom, hogy az én Megváltóm él, aki utoljára az én porom felett megáll, és amikor ezt a testemet megrágják, testemből látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, nem más.

Mert még azok felett is fény ragyog fel, akik a halál árnyékának földében lakoznak. Ezt a világosságot hozta nekünk a betlehemi gyermek, aki felnőttként mindnyájunkért imádkozott és minden bűnös emberért odaáldozta önmagát.
Ő hozzá jöttünk ezen a karácsonyon. Ő mondta nekünk ezt egy gyönyörűséges ószövetségi igével, az ötödik evangélista, Ésaiás szavaival, hogy nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van. Ezért nem szabad elkeserednünk, mert ő valóban legyőzte nem csak a sötétséget, de a gonosz minden rontását is.

Csak nélküle járunk sötétségben, ővele együtt tudjuk az utat. Ővele nem csak világító-torony fényünk van, ami nagyon is ránk fér, valahányszor eltévedtünk, hanem belső világosságunk, derünk és örömünk is, és a közösségben is, ahol megfordulunk, az ő világosságát visszük magunkkal. Nem mi, hanem ő világít általunk, és vele együtt valami csodás módon mi is a világ világossága leszünk. Még a legnagyobb sötétséggel, a számunkra ismeretlen elmúlással szemben is ott van felettünk az ő fénye, amely átjár minket és erősít, hogy éljünk, mint az ő gyermekei – jó és rossz napokban egyaránt.

Ámen

Úrvacsoraosztás