2000 november 26.
Mi az igazi kincs?
Lekció: I. Királyok 10: 1-10
Textus: II. Korintuszi 4: 6-7
II. Timóteus 1: 12
“Isten ugyanis, aki ezt mondta: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne magunknak.”
“�Tudom, kinek hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki hatalma van arra, hogy az én nála letett kincsemet megőrizze ama napra.”
Imádkozzunk!
Örökkévaló Isten, Mennyei Édesatyánk, minden élet a te ajándékod, minden szépség, gazdagság, ami csak teremtett világunkban van, téged hirdet, az alkotót, az ajándékozót. Köszönjük neked most a Szentírás gazdag tárházát, amiből, mint kimeríthetetlen forrásból, lelki kincseket meríthetünk életünk gazdagodására, nemesedésére. Köszönjük neked, hogy együtt örülhetünk a szent nap békéjének, hogy házad csendje áhítattal járja át szívünk rejtekeit és mélységeit is. kérünk, adj nekünk olyan igét, ami nekünk szól személyesen! Táplálj minket hozzánk illő eledellel! Zökkents ki minket a megszokásaink síneiről! Adj mindnyájunknak a Szentlélek által való örömöt! Krisztus követésében elindult szívünk is rászorul a te bíztatásodra, mert nálad nélkül semmit sem cselekedhetünk. Így kérünk most imádságunkban: “Szólj Uram, mert hallja a te szolgád.”
Ámen.
Igehirdetés
Népmesék és kalandregények ősi témája a kincs, ami valahol rejtőzik, és a hős megpróbálja megtalálni. De a modern lélekgyógyászat és álomanalízis is arról tanúskodik, hogy az ember lelkében ott él ez a kép. Megjelenik álmainkban, mint az egyik leggyakoribb motívum, a kincs. És noha általában arany, ezüst, drágakő jelképezik, mégsem ez az igazi kincs. Ezek csak mutatnak valami még igazibb értékre. Mert az elveszett kincs, amit az ember próbál megtalálni, a léleknek állapota: életünk, emberségünk beérlelődése. Nem fizikai, anyagi gazdagság, azt sokan elérik az emberek közül – ha nem is mindig tiszta eszközökkel. A kincs, amit keresünk, az az igazi élet.
Amikor a Bibliában Sába királynőjének Salamonnál tett látogatásáról olvasunk, és a történet magva a gazdagságról, pompáról szól, akkor itt sem a pazar királyi ruhák, a szépen megépített palota, az udvari emberek ülésrendje, a felszolgálók magatartása vagy a bemutatott áldozat nagyszerűsége a kincs, az valahol beljebb van, mélyebben vagy magasabban, egy másik világban.
Sába népének, ennek az arab törzsnek országa a Krisztus előtti VIII. századig Arábia északi részén volt, ez a Sínai félszigetnek az a része, amit ma Szaúd-Arábiának hívunk. Később, a VIII. századtól kezdve benyomultak Dál-Arábiába is, ahol ma Jemen országa van. itt éltek a Sába-törzs tagjai. Virágzó országot létesítettek és mesés gazdagságot szereztek. Híresek voltak ékszereikről, ügyes kereskedőik bejárták az egész akkor ismert világot. Az arab világban a mai napig őrzik Sába királynőjének Salamonnál tett látogatása emlékét, legendák keringenek erről. Az etióp császári udvar a mai napig erre a találkozásra vezeti vissza királyi háza alapításának történetét. Van tehát Biblián kívüli emléke is az ószövetségi történetnek, amit az előbb felolvastunk. Az európai kultúrkörökben, ahol mi élünk, itt is őrzi a találkozás emlékét zenemű, opera.
A történet középpontjában tehát a kincs áll. Ma, amikor sok embernek témája a meggazdagodás vagy éppen az elszegényedés, jó, ha gondolkozunk azon, Isten igéje szerint miben is áll valójában az igazi gazdagság.
Mi a kincset, mint a mesebeli hős is, mindig valami elrejtett, titkos helyen keressük. Holott a kincs, amit Isten ad nekünk, közelebb van hozzánk, talán éppen a szemünk előtt. Nem kell érte leszállni a tenger mélyére, nem kell elutazni egy másik világrészbe, a sarkvidékre vagy az egyenlítői vidékre, nem valami sötét, ismeretlen barlang mélyén rejtőzik; itt van közel. a szemünk előtt van. s ahogy a fától nem látják az emberek az erdőt, így nem látjuk mi sem a kincset. Itt van életünk párjában, gyermekeinkben, itt van szüleinkben. Az emberekben, akiket ismerünk, akikkel olykor megütközünk, és emiatt, meg a mindennapok szüksége, megszokása miatt elfelejtjük, hogy lényük kincs, és minden nap, amit velük tölthetünk, ajándék.
Vegyük észre, milyen gazdagság van ránk bízva csak emberekben. Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk a velük való kapcsolatra, mert eljönnek az idők, amikor már csak az emlékük marad. Felnőnek gyermekeink és kiröppenek a családi fészekből, elmennek az idősek a minden élők útján. Ez az élet rendje, előbb-utóbb meg kell válni még a legfontosabb, legközelebbi kapcsolatainktól is.
Hát bánjunk úgy a ránk bízott emberekkel, mint kincsekkel, mert ők Isten ajándékát jelentik nekünk. Minden nap, amíg itt lehetnek velünk.
De nem csak az emberekben, hanem a teremetett világ nagy kerek mivoltában is kincset bízott ránk Urunk. Föld, víz, levegő, napfény – Isten ajándékai ezek! Így bánunk-e ezekkel? De kincs rejlik a kultúrában, a muzsikában, az irodalomban, mind a művészetekben is, amelyek felemelhetnek minket a köznapiság szintjéről egy másik világba, hacsak nem nehezültünk már bele annyira a sárba, hogy egyetlen perc sem jut egy héten arra, hogy nemes muzsikával tápláljuk a szívünket, vagy értékes irodalom, mély és komoly gondolatok világa kapcsolódhasson össze értelmünk világával.
És kincs rejlik saját egyéni lelki gazdagságunkban, a belső lehetőségeinkben is. emberek vagyunk, és így tízmilliárd agysejtet kaptunk ajándékba, ami olyan lehetőséget rejt magában, hogy nincs az a számítógéprendszer, ami nyomába léphetne. Mert hiszen ezáltal, Isten teremtő szeretetéből ugyanazt a dolgot egyik percről a másikra egészen más oldalról vizsgálhatjuk meg, gondolhatjuk végig, élhetjük át, mint ahogy addig tudtuk. Micsoda kincs tulajdonosa minden ember azáltal, hogy értelmes gondolkodást, felismerések lehetőségét kapta Teremtőnk szeretetéből!
És mégis a legdrágább kincsünk az – üdvösség! Az a hit, az a bizonyosság – ha eljutottunk ide – hogy sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem következendők nem szakíthatnak el minket attól a szeretettől, amely Krisztusban van. ez életünk alapja, ez az a fundamentum, amely nem rendül ,eg soha. Mert ő az “Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, aki van, volt, és aki eljön”. Ő a cél is, ahová szeretnénk eljutni, megérkezni. Az üdvösség a mi legnagyobb, legfontosabb kincsünk! És valóban olyan nagy dolog, mint az óceán vize: teljességét soha senki ki nem merheti, magáévá nem teheti. De minden nap ihat az ember egy pohár éltető, tiszta vizet. Bizony, kiszárad az ember lelke, a belső, igazi, magasabb rendű élete, ha nem jut minden napra egy korty az élet vizéből, amely Isten igéje. “Jöjjetek ti szomjúhozók” – olvassuk Ézsaiás prófétánál – “mind jöjjetek vízért, ha nincs is pénzetek, jöjjetek, vegyetek bort és tejet, nem pénzért és nem fizetségért, miért adnátok pénzt azért, ami nem étek?”
Ilyen Istenünk van! hívogat bennünket, olykor egy-egy hitben járó testvérünk szava által. Máskor életünk egy-egy eseménye által, ajándéka, vagy éppen megdöbbentő eseménye által. “Jöjjetek és igyatok, nem pénzért és nem fizetségért az élet vizéből!”
Mi hát az a kincs, amit valóban érdemes keresni az embereknek? A lélek üdvösséges, Istenre irányultsága. Amikor szeretjük életünket és szeretjük egymást. És szeretjük még a világot is, éspedig függetlenül attól, hogy éppen boldogok vagy boldogtalanok, gazdagok vagy kifosztottak vagyunk, – mert szívünkben összhang van. ajándéknak tekintjük a napfényt, de ajándékának tekintjük azt is, amikor eljönnek az esős napok. Ajándéknak látjuk a nappalt, amikor munkálkodhatunk, és az éjszakát is, amiikor senki nem munkálkodhatik. Elfogadjuk a nyarat, akkor is, ha hőség van, és megbecsüljük a telet, még ha hideg, ködös és esős is.
Isten kezéből vesszük az életet, és tőle fogadjuk a meghalást is. milyen más így élni! Ez az, amit üdvösséges életnek lehet nevezni: sem bővölködve, sem szűkölködve nem vagyunk Isten nélkül. Ez az üdvösség, ez a kincs! Ez az, amit érdemes megtalálni. Ezt érdemes keresni. Hirdetem, hogy sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Egyetlen lépésre van tőlünk, nem messzebb! Vajon meg akarjuk-e tenni ezt az egyetlen lépést, ami mindig, most és itt is, elválaszt minket ettől az élettől?
A kincsről azt halljuk, hogy törékeny cserépedényben van, így beszél róla az apostol. Jól tudjuk, hogy a Golgotán is megpróbálták összetörni azt az edényt, amiben a világ megváltását érő kincs volt. De Isten vigyázott erre a kincsre. Ha az emberi gonoszság el is akarta azt törölni, nem volt képes rá. Nekünk is vigyáznunk kell arra cserépedényre, amely az üdvöt hordozza. Emberi testünk határait ismernünk kell. A túldolgozás, a túlterhelés minden tekintetben káros, életellenes. Még az örömből és bánatból is mértéket kell tartanunk, mert törékeny ez a cserépedény. Néha elámul az ember, látva, hogy sokan két kézzel tékozolják testi életük kincseit, aztán váratlanul mégiscsak szembetalálkoznak saját határaikkal. Mások meg mértékletesen, óvatosan, gondosan élnek – mégis eljön a betegség, olyan is, ami ellen nincs orvosság.
Törékeny ez a cserépedény, nem biztos, hogy sok kell ahhoz, hogy megrepedjen. Vigyázzunk rá! Kincs van benne, kincset hordoz. Az az igazi kincs, hogy Isten világosságot gyújtott a mi szívünkben, hogy meglássuk dicsőségét a Krisztus arcán. Nem mindenki veszi észre ezt a világosságot, ezt a dicsőséget. Hogy el tudja az embert vakítani a világ fénye! Látunk embereket, mennyire megváltozik életük, amikor anyagilag sokra viszik. Vannak, akik egészen más emberré lesznek, amikor pozícióba kerülnek, mintha nem is ugyanaz az ember lenne: elvakította a világ fénye. Az új élet ott kezdődik, amikor az ember megpillantja a Krisztus arcán az Isten dicsőségét. Azt a fényt, ami utat mutat.
Ezt a fényt sehol máshol nem lehet meglátni. Más fény félrevezet, eltévelyít, de ez a fény ott ragyog a Krisztus arcán, és akárhogy akarták is összetörni a cserépedényt, a kincs megmaradt. Nem hogy három napon át, hanem íme, ezredéveken át is világít! Aki keresi a világ világosságát, megtalálja őbenne!
De hogy el ne bizakodjunk, törékeny cserépedényben hordozzuk a tudását. Megkísért mindnyájunkat, hogy mi már mindent tudunk. Annyiszor hallottuk, már ismerjük, végig gondoltuk – beleestünk ebbe az egyszerű csapdába. Ezért itt marad velünk a test törékenysége, hogy el ne bízzuk magunkat. “Vigyázzatok és imádkozzatok, mert a lélek kész, de a test erőtlen!” – tanítja Jézus a tanítványait. Igen, testünk erőtlensége alázatra tanít minket. Ahogy a Római levélben olvassuk, “várjuk a mi testünk megváltását.” Tegyük le hát a gőgöt, a mindentudás illúzióját, és annak téves képzetét is, hogy mindenre képesek vagyunk, minden kitelik testi erőnkből. Mindez önáltatás, kincsünk cserépedényben van, ami törékeny, és jól tesszük, ha vigyázunk rá.
A kincs legjobb helyen nem is minálunk, hanem őnála van. az én “nála letett” kincsemet meg tudja őrizni ama napra. – mondja Pál. Az ember annyiban keresztyén, amennyiben élete súlypontja, igazi nehézkedési pontja nem magában, hanem Jézusnál van.
Az ember élete, minden ember életet teli van vággyal, hiánnyal. Talán ez is a legegyetemesebben emberi tulajdonságunk, a sóvárgás. Mindig vágyunk valamire. Mindig előre tekintünk, kérünk, várunk, remélünk, sóvárgunk. Az egyik ember egy házast lát maga előtt: “Ha ezt megszerzem, boldog leszek.” A másik egy pozíciót: “Ha oda eljutok, minden rendben lesz.” A harmadik egy emberi lénytől várja, “ő majd biztosan megadja nekem, ami hiányzik.” A negyedik egy másik országtól reméli: “Ha oda áttelepülhetnék, minden rendben lenne.” Az ige pedig arra tanít, hogy életünk nagy sóvárgásának csak akkor lesz vége, ha kincsünk nála lesz letéve, ahol jó helyen van. “Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám – mondja Jézus – és igyon! Aki ebből a vízből iszik, amit én adok neki, meg nem szomjúhozik soha örökké.” Nincs szomjúság, amit ő ne olthatna, csak vigyük oda hozzá! Sóvárgás nélkül nincs ember élet, de nem mindegy, hová fordul az a vágyakozás, az a sóvárgás. Fordítsuk szívünk nagy szomjúságát őfelé, az élet vizének forrása nála van! ezt jelenti, hogy kincsünk “nála van letéve”. Áttettük életünk súlypontját reá.
Ezt sosem fogjuk megbánni. Az ember megbánhatja, ha testestől-lelkestől egy ügy szolgálatába áll, s kiderül, hogy az az ügy méltatlan. Megbánhatja, ha hitt abban, hogy boldoggá teszi a szerzés. De azt az egyet soha nem bánja meg az ember, ha kincsét Jézusnál teszi le.
Manapság, amikor a pénz mozgásának világában élünk, gyakran megtörténik, hogy a tehetős emberek, a befektetők, egy új terület, egy új ország felé fordulnak, mert jobban megtérül ott a befektetésük, és ezért kivonják az egyik helyről a pénzüket és átirányítják, átviszik máshova. Ehhez hasonló történik, ahol emberek rájönnek, hogy valóban Jézusnál van az élet. kivonják értékeiket, sóvárgásukat, reménykedésüket valahonnét, és átteszik életük értékét, súlypontját, vágyait őbelé.
Mi hát a kincs? Az Istenben való élet, ami közel van, egyetlen lépésre tőlünk. Itt van velünk a köznapokban, bárcsak vennénk észre! De törékeny cserépedény őrzi, s ezért vigyáznunk kell rá, mert azzal is el kell számolnunk, ami hordozza. Hová tegyük? Adjuk oda megőrzésre annak, aki nem fogja eltékozolni, akinél jó helye van. nála, megváltó Jézusunknál van a legjobb helyen.
Ámen.
Imádkozzunk !
Köszönjük Urunk, hogy őrzöd a világ életét, hogy drágák vagyunk neked, számon tartod még a fejünk hajszálait is. adj hitet, hogy egészen közel van hozzánk az igazi élet. te adod mintegy ajándékba, kínálod nekünk, nincs messze tőlünk. Kérünk őrizd törékeny életünket, testünket, egészségünket. És azt kérjük, hogy legyen most vigasztaló jóságod fájó szívű, gyászoló testvéreinkkel. Erősítsd őket nagy veszteségükben. Nyisd fel mindnyájunk szívét látni a láthatatlan dicsőséged ragyogását feltámadott Krisztusunk arcán. Őérte kérünk, hogy vezéreljél és erősíts minket a most következő hét napjain! Áldd meg a most következő hét evangelizációs alkalmait, vendég szolgálóinkat, hogy épülhessünk, vigasztalódjunk és erősödjünk! Légy velünk Urunk, és naponként táplálj minket! Adj erőt és vezetést igédben és Szentlelkedben!
Ámen
