Igehirdetés 2012. július 15. Földi Nikolett
Ne félj!
Lekció: Lk. 12, 22-32
Textus: Ézs. 43, 1-3
A napokban beszélgettem egy lánnyal, aki kétségbeesetten fogalmazta meg, hogy ő nem jó semmire, hogy az ő életének nincs értelme, semmiben nem tehetséges, nem több mint mások, mit tehetne így hozzá az élethez. Azt mondta úgy érzi értéktelen, és haszontalan.
A pszichológiák és pszichológusok szerint az ember egyik alapvető mechanizmusa a félelem, és a szorongás. Mindenki fél vagy szorong valamitől. Mi mindentől lehet félni, mi miatt lehet aggódni? Itt gyakorlatilag az élet minden területét fel lehet sorolni. Lehet félni betegségektől, haláltól, elmúlástól, a munkahely megszűnésétől, létszámcsökkentéstől, időjárástól, és ezáltal kevés vagy rossz minőségű termés miatt aggódni. Félni magunktól, félni másoktól, félni pókoktól, kígyóktól, egerektől. Aggódni, hogy nem vagyunk elég jók, hogy kevés az, amit tenni tudunk, vagy épp a tehetetlenségtől. Vagy, ahogy a lány is tette, félni az értéktelenségtől. Sorolhatnánk a végtelenségig a félelmet és aggódást kiváltó dolgokat, de Isten ma nem azt veti a szemünkre milyen rosszak vagyunk, hanem arra buzdít, hogy meglássuk értékesek vagyunk és fontosak a számára.
1. Ne félj, mert Isten ismer téged, a tulajdona vagy.
Az ember szeret elrejtőzni a világ elől, és félelmeit, szenvedéseit magában hordozni. Csak ne lássák meg rajtam, hogy félek – szoktuk gondolni. Sokan vannak, akik a munkahelyükön, vagy társaságban, barátaik előtt erősnek mutatják magukat, eljátsszák, hogy kemények, hogy semmi nem tudja megrendíteni őket, mert szilárdak. Legtöbbször azonban pont ezek az emberek azok, akik a leggyengébbek. Ők félnek leginkább attól, hogy valódi énjük felszínre kerül, és kiderül, hogy nem is olyan rendíthetetlenek.
Sok amerikai filmben megjelenik ez a karakter, filmek épülnek a látszólag erős, ambiciózus, karrierista női szerepre, akiről a film végére kiderül, hogy érző lélek, vagy ugyanígy a férfi, aki a karrierért mindent feláldoz, lelketlenül letipor másokat, de valójában csak azért teszi, mert kicsi az önbecsülése, és ezt úgy próbálja ellensúlyozni, hogy mások féljenek tőle, és nézzenek fel rá.
Mi az amit az Ige mondd nekünk erre a kérdésre? Azt hogy Isten ismer minket. Azt olvastuk: „neveden hívtalak, enyém vagy…” Az Úr tudja a nevünket, nem csak a keresztnevünket, hanem a teljes nevünket. Na és? Sokan tudják a nevünket. Rajta van a személyinken, útlevélben, a postás is tudja, tudják a bankban, a munkahelyen, minden szerződésre ráírjuk. Nem olyan nagydolog ez. Első hallásra tényleg nem. De gondoljuk csak végig mi minden jár a név ismeretével.
Az Ószövetségben a név ismerete hatalmat jelentett a másik ember felett. Azt jelentette birtokoljuk őt. Isten nevezte az első embert Ádámnak, így jelezve az Övé. Ádám nevezte feleségét Évának. Éva pedig gyermeküket Káinnak. Nem csak a név, de maga a névadás is szimbolikus. Az idegen istenségeket nevük kimondásával kényszerítették a megjelenésre, sok szertartás kezdődött azzal, hogy mondogatták az istenségek nevét. Ezért volt nagyszerű, mikor Isten kijelentette nevét övéinek: Vagyok, ez az ő neve.
Van azonban egy másik oldala is ennek. A név ismerete a két fél közösségét is kifejezte. Közösség Isten és ember között. Ezt erősíti meg az ige, mikor azt is hozzá teszi enyém vagy. Hozzám tartozol. A név ezen ismerete több egyszerű közösségnél. Ez egy olyan kapcsolatot jelent, ahol az Úr ismer minket. Néhány fejezettel később Ézsaiásnál olvassuk: „én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Ismerhet-e valaki az alkotónál jobban valamit? Ahogyan egy autószerelő ismeri az összerakott autó minden kis alkatrészét, hogy hol lehetne még csiszolni rajta, hol lehetne még fejleszteni, hol van a motor gyengéje, ugyanúgy Isten is ismer minket. Nem kell előtte szerepet játszani. Nem kell előtte magunkat erősnek feltüntetni. Ha épp elkeseredünk, vagy kételkedünk a hitünkben nem kell magunkra erőltetni és eljátszani, hogy mi vagyunk a legszuperebbek. Megvallhatjuk, hogy „Uram, te ismersz engem, látod milyen gondolatokkal küszködök, látod, hogy kételkedem, meggyengültem, nem értem miért engedted ezeket történni velem, de Te magad mondtad, hogy a tied vagyok, és a te kezedben vagyok.” Ne féljünk ilyen téren sem szembenézni magunkkal, mert az Úr ismer minket, nevünkön szólít meg mindannyiunkat, az övéi vagyunk.
Isten ma nem azt mondja: Gyermekem megint hűtlen voltál hozzám, megint letértél a helyes útról, megint önző voltál, anyagias, vagy szeretetlen. Ma arra hív, hogy meglássuk, hogy ismer minket. Azt mondja: „tudom a neved, tudom ki vagy, mik a nehézségeid félelmeid, bűneid, gyengeségeid, DE ezekkel együtt szeretlek.” Itt vagyok, megőrizlek, mert drága vagy nekem. Ma nem a szigorú Atya szól hozzánk, és dorgál, hanem a minket szeretetével körülvevő szerető Atya, akinek minden gyermeke egyaránt fontos, aki mindannyiunk mellett, felett, előtt és mögött ott ál, hogy megóvjon.
2. Ne félj, mert az ő kezében vagy!
Éppen ez az, amiről másodszor kell szólni. Isten kezében vagyunk. Minden percben érvényes ez. Hát akkor hátra dőlhetünk, hiszen Isten kezében semmi baj nem történhet, nekünk csak élvezni kell az életet, mint egy nyaralást. Ebben a tudatban indulunk el sokan a keresztyén úton. Aztán, amikor jönnek a pofonok, meg a nehézségek, akkor megdöbbenten állunk, Uram! Hát nem azt ígérted velem vagy, hogy a kezedben vagyok? Akkor ez mi? Ez nem megy, ez nehéz, ezt nem tudom megtenni, ezt a döntést nem tudom meghozni… Uram ez fáj, miért vetted el a szerettemet? Ilyen és ehhez hasonló kérdések azt gondolom mindannyiunkban megfogalmazódtak már.
Hogy is van ez? Egy egyszerű példával hadd fogalmazzam meg. Egy gyermek ha elesik megüti magát. Akkor is ha az apja, vagy anyja ott van vele. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a szülő akarta, hogy megüsse magát, nem ő lökte fel. A gyerek tudja, mert bízik a szüleiben, hogy ott vannak vele, és segítenek neki felállni.
Az, hogy Isten ott áll a hátunk mögött, nem jelenti, hogy nem érhetnek bajok, hiszen minket keresztyéneket is éppúgy érintenek a világ dolgai, mint mindenki mást. De az Úr ott van a hátunk mögött segít felállni, bekötözi a sebeinket, ahogy a Zsoltárok könyvében olvassuk, és megőriz. Éppen ezért, ha a víz elborít, és a hullámok összecsapnak a fejünk fölött, ő ott van velünk. Ha az élet, mint a tűz próbál meg minket, az Úr ott van velünk, és nem égünk szét. Érezzük ugyan a forróságot, a fullasztó, fojtogató füstöt, de nem égünk el. Az élet folyama, erős sodrásával kell is szembenéznünk, szilárdan állhatunk az Úrban. Meg-meglök a sodrás, de nem visz el. Ki ne tapasztalta volna már meg ezeket a nehézségeket? Mind átmentünk már próbákon, mindannyiunkat ért már veszteség vagy kár. Mégis állunk még.
Egyházunkban mind alkoholmentő, mint drogmisszió működik. Ezek az emberek átélték, hogy a tűz és a hullámok már olyan erősek voltak, hogy el-elsodródtak, már-már veszélyben forgott az életük. A gyógyultan kikerülők mind megfogalmazták, hogy Isten kiemelte őket, szabaddá tette őket, megszilárdította őket. Mert az övéi, és az ő kezében vannak. Az Úr nem pusztulást kíván, „mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” – olvassuk Péter 2. levelében.
Igen… ez valóban megnyugtató. De akkor tényleg azt jelenti, hogy a keresztyének nem félnek? Azt jelenti hát ez, hogy egy keresztyén ember életében nem jelenhet meg a félelem? És ha mégis megjelenik?
Ha egy bibliaórán lennénk akkor megkérdezném, hogy ki az, aki még soha nem félt. Aztán hogy tegye fel a kezét, akinek az életében megtérése óta még csak szikrája sem jelent meg a félelemnek? Valószínűleg nem lenne közöttünk olyan, aki legalább egy picit ne aggódott volna. Akkor hát kezdjük el vádolni magunkat? Hogy lehet, hogy még mindig félünk? Úgy, hogy Ádám első vétke folytán mindannyiunkban megjelenik. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy arra koncentrálunk, olyan Urunk van, aki mellettünk, mögöttünk áll, és bármi történjék is, soha nem hagy el minket. Ő gondot akar viselni rólunk, mert fontosak vagyunk neki, mert drágának és értékesnek tart minket, még úgyis, hogy ismer minket, minden sajátosságunkkal és hibánkkal együtt.
3. Ne félj, mert ő már fizetett érted!
Miben nyilvánul ez meg? Izrael fogságban volt, rettegett. Rettegett, hogy eltörlődik a föld színéről, hogy megszűnik, minden igyekezetükkel próbálták a hitüket megtartani, gyakorolni. De egyre inkább elnyomták, leuralták őket. Egy ilyen helyzetben hangzott el ez a biztató Ige. „Ne félj, mert megváltottalak, enyém vagy…” Hiába vagy a földön mások kezében rabként, akkor is az enyém vagy. Isten megmenti az övéit az utolsó elveszett kis bárányig mindenkit. Azt olvassuk, hogy más népeket adok helyetted, téged pedig kimentelek, mert drágának tartalak.
Az Ószövetség világnézetében a váltság egy általános gondolat volt. Megjelent az áldozati kultuszban is. Váltság volt a bárány, aki az ember vétkeiért halt meg az oltáron. Mikor a pap az ember fejéről a kezét a bárány fejére tette, ezzel jelezte, hogy a bűnök őrá szállnak, őt éri az ember helyett a büntetés, vagyis a halál. Isten elfelejti az ember vétkeit, messzire veti őket, a háta mögé, meg sem emlékszik róluk, mert más állt a helyére, aki helyette elszenvedte a büntetést.
Ilyen ígéret hangzott el itt Izraelnek, Egyiptom, Etiópia és Szeba kerül a helyére. Ők vesznek el, Isten tulajdon népe pedig megmenekül. A szétszóratásban élők haza jutnak, a gyermekek épségben visszatérnek. És Isten ígérete beteljesedett itt is, ezt tudjuk a történelemből. Az Isten népe, az egyház megmenekült akkor, és megmenekül azóta is rendszeresen. Jöhetett bármi, ami az egyház ellen volt, lehetett elhurcolni a híveket, de az Isten mindig megmentette az ő Népét. Ez azonban nem a végső szabadság, még nem a végső győzelem. Kisebb megmenekülések csatákban, mert annyira értékesek vagyunk, hogy nem hagyhat elveszni minket. Így vannak csaták a mi életünkben is, próbák, nehézségek, küzdelmek, harcok, melyek mind arra szolgálnak, hogy meggyengítsenek minket. De tudnunk kell, hogy Isten szemében értékesek vagyunk, ezért nem hagy minket elveszni, hanem ott áll mögöttünk, és segít felállni, ha elbukunk.
Miért vagyunk hát olyan nagyon értékesek? Azét, mert Isten egyszülött Fia a Jézus Krisztus, ugyanúgy ahogy évekkel előtte a bárány egy emberért, ő mindenkiért életét adta. Őt adta a mi életünkért cserébe, hogy mi megszabadulhassunk. Hát ezért vagyunk annyira értékesek, mert nem lehetett minket pénzzel megvenni, vagy ezüsttel, értékes tárgyakkal, egyedül Isten Fiának a halála által szabadulhattunk meg.
Ezért nem kell félni… Mert jönnek nehézségek, viharok és tűzpróbák, de a végső ütközet már eldőlt. Merjünk bizalommal fordulni ehhez az Úrhoz, minden küzdelmünkben, legyen az az élet bármely területén. Isten megmentett minket az Úr Krisztusban, akinek egyedül hála és dicsőség örökkön örökké.
Ámen
