Igehirdetés 2008. szeptember 21.
Szabad-e az emberi akarat?
Lekció: Zsolt. 8,1-10
Textus: Márk 8,34-37
„Akkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt és azt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ az embernek ugyanis, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall? Mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, mi is álmélkodással csodáljuk, milyen nagy a te teremtő hatalmad és szereteted, amellyel embert alkottál, akit kevéssel tettél kisebbé önmagadnál. Megemlékezel rólunk, gondod van ránk – ezt tapasztaljuk naponta, amikor csak étel kerül az asztalunkra, meleg szobánk van, és amikor jó egészségben elvégezhetjük a napi tennivalóinkat. Hatalmunkba adtad a világot, hogy uralkodjunk felette, és a saját kezünk munkáin is úrnak szántál minket. Bocsásd meg, hogy önzésünkben olyan sokat vétünk az élővilág rendje ellen, a kezünk alkotásai pedig bálványainkká lesznek, amik uralkodnak rajtunk, ahelyett, hogy mi uralkodnánk azokon. Szabadíts meg minket a vakságtól, hogy nem is látjuk, mennyit rombolunk ebben a világban. Adj nekünk tiszta látást, önmagunk iránt őszinteséget, igéd által pedig útmutatást, hogy megérthessük akaratodat és törekedjünk azt teljesíteni. Jövel Szentlélek Isten, töltsd be szíveinket éppen! Ámen.
Igehirdetés
Régi korok embereit – így tudjuk a történeti híradásokból – foglalkoztatta a kérdés, hogy szabad-e az emberi akarat. Ma az embereket lefoglalják a megélhetés kérdései, meg azok a dolgok, amiket a hírekben hallunk és látunk, de egy Rotterdami Erasmus például, a nagy humanista gondolkodó 1524-ben kora tudományos nyelvén, latinul könyvet írt a szabad akaratról (De libero arbitrio), és Luther Márton, a nagy reformátor alig egy évre rá, 1525-ben válaszul megírta a maga ugyancsak latin nyelvű könyvét a szolgává lett akaratról (De servo arbitrio). Ritkán hallani mai embereket ilyen témáról egyáltalán beszélgetni, szabad-e az emberi akarat, ám a régieket ez a kérdés nagyon is foglalkoztatta.
Mit mond a Biblia, vajon van-e akaratszabadság vagy nincsen? Megváltónk szavaiból, amiket az imént is idéztünk, azt olvashatjuk ki, hogy ő maga nem elvontan, nem elvi kérdésként foglalkozott ezzel a témával, hanem arról beszélt az embereknek és tanítványainak is, hogy mit tegyenek, hogy szabaddá lehessen az akaratuk. Ő maga nagyon is tisztában volt azzal, mennyire el tudja veszteni az ember a maga akaratszabadságát, mennyire rabjává tud lenni egy vágynak, egy szenvedélynek, vagy éppenséggel egy testi vagy lelki betegségnek, talán vakságnak, talán bénaságnak, és Jézus meggyógyította az ilyen embereket. Nem mond azonban elvi állásfoglalást erről a kérdésről, ahogyan a 16. században élt, és már említett nagy gondolkodók megpróbálkoztak ilyen állásfoglalással, hanem azt látjuk, hogy Jézus azon van, éspedig minden erejével, hogy szabaddá válhasson az emberi akarat. Ezért jött, ez volt a küldetése, és kevesen tudják, sajnos, hogy még a neve is pontosan ezt jelenti: Jézus – ami héberül így hangzik, Jöhósuah, és annyit tesz, az Úr Szabadítása.
Ő ugyanazt a szeretetet hozta, ami egykor Egyiptomból még csak egyetlen népet szabadított ki a rabszolgaságból, ezerkétszáz évvel később azonban már az egész embervilágnak kaput nyitott a szabadságára, hogy a mai témánk gondolat-körében fogalmazzuk meg ezt, ajtót nyitott nekünk az akarat szabadságára.
Az evangéliumok lényegi üzenet ebben a tekintetben igen egyszerű: aki szabad akar lenni, az kövesse Jézust. A bűn szolgája gyáva rab, a Jézusé szabad, mondja egyik énekünk, és ez így is van. A bűn szolgája rab, a Jézus szolgája pedig szabad. Mit kell annak az embernek tennie, aki részesülni akar ebben a nagy szabadságban?
Mindenek előtt megtagadnia magát. Furcsa és meghökkentő ez a követelmény, hiszen a legtöbb ember éppen azon mesterkedik, még felnőtt korában és késő öregkoráig is, hogy megtalálja valahogy végre magát. Elveszteni, megtagadni magunkat? Ilyen követelménnyel csak az léphet fel, aki tud valami jobbat adni nekünk az elvesztett énünkért. Vajon mi ez, ami több, mint a saját énünk? Ez a mi igazi, isteni énünk, amilyennek Teremtőnk gondolt minket, és amelyik énünket mi mind réges-régen elvesztettünk. Ezt kapjuk vissza Jézustól. Az igazi, isteni lelket, amiben erő és szeretet lakik, amely nem siet sehová, amelyiknek van türelme, tud mosolyogni és tud nagylelkű lenni és megbocsátani. Ezt a végtelenül nyugodt, békés és komoly énünket sehol máshol, és senkitől mástól meg nem kaphatjuk, csak egyedül Jézustól. De ő éppen azért jött, hogy mi újra hozzájussunk ehhez az elvesztett, régi énünkhöz, ahhoz, amilyenek eredetileg is lehetnénk.
És ezt nem lehet másként elnyerni, csak úgy, hogy megtagadjuk a régit. Még foltozgatni sem lehet, mondja egy jézusi példázat, mert az új folt kiszakít a régi ruhából, és csak nagyobb lesz a kár. Nem javítgatni és foltozgatni kell a régit, hanem radikálisan megtagadni. Eddig erre mentem, ilyenek és ilyenek voltak a szokásaim, a szóhasználatom, eddig megengedtem magamnak egy sereg dolgot, most pedig megfordulok és nem arra megyek többé. Eddig mentem elfelé Istentől, mint olyan sokan a világban, most pedig felé fordulok, és közeledni kezdek hozzá. És még az emberi kapcsolatokat is felsorolja az evangélium egy helyen. Ha valaki többre becsüli nálam apját, anyját, fitestvérét, nőtestvérét, bárkijét, vagy akár a saját lelkét is, az nem méltó hozzám. Mert az új élet azzal kezdődik, hogy az ember ki tudja mondani a nemet a régi fölött. Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát.
Nagyon szép gondolat az úgynevezett pozitív gondolkodás, magam is szeretem. Találkoztam azonban valakivel, aki annyira a híve volt, hogy elhatározta, soha nem fogja kimondani azt a szót, hogy nem, annyira pozitív akart lenni. Számolta is mások beszédében a nem-eket és a szemükre vetette, hogy nem elég pozitívak. De ez teljes félreértés. A ti igenetek legyen igen, és a ti nemetek legyen nem, mondja Jézus, nem pedig azt mondja, hogy soha semmire vagy senkire ne mondjatok nemet abban a nevezetes nagy pozitív gondolkodásotokban. Ahol valaki igent mond a párjára, ott nemet kell tudnia mondania minden más lehetőségére. Ahol valaki választ egy utat, ott le kell tudjon mondani a többi utakról. Az új élet is csak ott kezdődik, ahol valaki kimondja a nemet a régire. És ez nem is mindig könnyű, nem is mindig látványos, de Jézus tanácsolja: aki én utánam akar jönni, az tagadja meg magát.
És így folytatja, vegye fel a keresztjét. A legjobb írásmagyarázók szerint itt valójában arról van szó, vegye fel a sátorfáját. A fa ugyanis, ami a keresztfát jelenti a szövegben, egyszersmind jelenheti a sátortartó fa-rudat is, amin az egész sátor súlya nyugszik, és az eredeti jézusi mondásban minden bizonnyal erről is volt szó. Felvenni a sátor-fánkat azt teszi, hogy feladni egy sereg ragaszkodásunkat, és üres kézzel útra kelni. Feladni kedvenc bűneinket, amiktől szívesen és sokat szenvedünk, mert az mégis csak jobb az ürességnél és az unalomnál. Feladni a túlméretezett ambícióinkat, amik a hiúságunkat szolgálták, feladni a sérelmeinket, feladni a hatalmi harcot, hogy megmutassuk, vagyunk valakik, feladni a gyöngéd érzéseket más hitvese iránt, feladni a szerzést és feladni a kedvenc szorongásainkat – egyszóval lehet, hogy sok mindent fel kellene végre adni – és a „sátorfa felvevése” bizony akármelyiket jelentheti, mert a vándorló ember nem vihet magával akármit. És ha mi a menny felé megyünk, mint ahogy ezt valljuk is, akkor ez különösen is így van. Aki én utánam akar jönni, az vegye fel a sátorfáját, és úgy kövessen engem. Milyen jó lenne könnyebb szívvel hazamenni ma a templomból, kiadni a kezünkből, amihez talán görcsösen ragaszkodtunk eddig – de most már szabadok lehetünk tőle.
Mert aki meg akarja tartani az ő életét, az elveszti azt. A legnagyobb bibliai igazságok mindig paradoxonokban vannak megfogalmazva, vagyis olyan ellentmondásokban, amik a köznapi ember számára megfoghatatlanok. Csak az érti meg ezeket a paradoxonokat, aki már megtapasztalta azt az igazságot, amit hordoznak. És ki ne evett volna már életében többet valamiből, amit nagyon szeretett, aki meg ne tapasztalta volna, hogy nem csak hogy gyomorfájása, hanem még álmatlan éjszaka is származhat abból, hogy valamiből többet adott magának, mint amennyire valójában szükségünk volt. Aki meg akarja nyerni, az elveszti. És ki ne tapasztalta volna már, hogy amikor nagyobbat harapott az életből, mint ami neki járt volna, akkor az a dolog – éppen a mértékvesztésnél fogva – visszaütött rá, elkezdett felette uralkodni, és noha ő azt hitte, ő ragadja meg magának azt a dolgot, valójában az a dolog kezdett el uralkodni felette, és tette először rabbá, aztán pedig éppenséggel rabszolgává. Mert aki meg akarja nyerni, az elveszti.
Milyen jó, hogy a másik fele is igaz: aki elveszti életét – én érettem és az evangéliumért, mondja Jézus – és ez itt nagyon fontos, az megtalálja azt.. Mert nem úgy általában kell elvesztenie az embernek az életét, hanem Jézusért és az evangéliumért, akkor, és csak akkor találjuk meg igazi életünket. Milyen más annak az embernek a derűje, aki valóban elvesztette életét Jézusért – az ilyen embernek nincsenek hátsó gondolatai, nem akar magának híres nevet, nem akar érdemeket és nem akar kitüntetéseket, örömmel és szeretettel adja magát, szolgál, áll a helyén, mert ő már megnyerte az életét. Nincs szüksége többre, mint arra az életre, amit Jézusban kapott. Az mindent megad számára. Megnyerte, vagy mondhatjuk az új fordítással, megmentette az életét. Az ilyen élet már nem vész el. Nem baj, hogy nem tudnak róla, nem baj, hogy nincsen a címlapokon a fényképe, de még a hírekben sem szerepel soha, mert az ilyen élet véglegesen és eltaposhatatlanul – van. Nem kell hozzá senki sztárolása, él a maga nevezetes névtelenségében. Megtalálta az örök életet.
Ugye, ez mégis csak több, mint amikor az ember a világot is megnyeri, de közben a lelkében kárt vall. Mert micsoda váltságdíjat adhat valaki a maga elvesztegetett lelkéért? Mi van fontosabb, mint a jó lelkiismeret? Mi van fontosabb, mint az, hogy nyugodtan nézhessünk a tükörbe? Mi van fontosabb, mint hogy Isten és emberek előtt ne legyen takargatni való ügyünk, szégyenünk, leplezni valónk? Pedig a világot nyertük volna meg. Jézusnak is megmutatta a kísértő a magas hegy tetejéről – ez mind a tiéd lehet! – csak engem imádj. Hát itt a baj. Aki a világot akarja megnyerni, az mindig egyetlen lépésre van csupán a világ fejedelmének imádásától. És aki előtte borul térdre, az nem üdvöt, hanem kárhozatot könyörög magának, s még legtöbbször észre sem veszi. Csak akkor, amikor nem hogy nem segít, hanem ránk borítja az asztalt, ránk dönti a házat, sőt ránk rogyasztja még az eget is. De akkor már sokszor késő felébredni az embernek. Vannak jóvátehetetlen vétkek, amik felett lehet keseregni, de ha levágtuk egyszer valakinek a fejét, azt már nem lehet többé visszavarrni. Nem mindegy, mibe merül el az ember lelke. Nem mindegy, mit tartunk magunknak megengedhetőnek, mert utólag már csak bánkódni lehet, de meg nem történtté tenni nem. Hát ezért nem mindegy, miként vétünk egymás lelke ellen, és miként vétünk a saját lelkünk ellen. Mert ha egyszer ott a seb, vagy ott az eladott lélek, micsoda váltságdíjat fizetünk, hogy újra miénk legyen, amit eladtunk? Hogyan szerezzük vissza eladott lelkünket? Mekkora váltságdíj kell ahhoz?
Akár mekkora kellene is, valaki azt már kifizette helyettünk. Olyan komolyan vette adósságunkat, hogy felvitte magával a keresztre. Ezért hívjuk őt mi Isten Szabadításának, Jézusnak. Ő a mi Szabadítónk, és még ha ezerszer elvesztettük volna is a lelkünket, ő visszaadja nekünk, mert annyira szeret. Szabadok akarunk lenni? Hát kövessük őt. Magunk megtagadása, sátorfánk felvevése, életünk elvesztése érte és az evangéliumért: ezek visznek minket oda, hogy az elveszett lelkű ember is megtalált lelkű emberré válik. Így legyen! Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus, megköszönjük igéd hívását, amiben utat mutatsz nekünk, úttévesztett embereknek. Megköszönjük a lehetőséget, hogy tart a kegyelem ideje, és megjobbíthatjuk életünket. Segíts minket elveszteni a régit, hogy megtalálhassuk a tőled való újat. Adj erőt kimondani a nemet, hogy annál fényesebben ragyoghasson a te igened, amit felőlünk kimondtál. Imádkozunk a ma kezdődő konfirmációért, áldj meg minket, kicsinyeket és nagyokat megerősítő kegyelmeddel. Kérünk egy édesanyáért, aki hazakerült otthonába, hogy odahaza halhasson meg szerettei körében, és emberileg nincs gyógyulás számára testileg. Erősítsd meg őt és a családját hitében, hogy akár élünk, akár halunk, a tiéid vagyunk. Imádkozunk egy gyászoló családért, ahol a családfőtől vettek búcsút szerettei az elmúlt héten. Adj nekik szívbéli vigasztalást, és Szentlelked erejével állj melléjük veszteségükben. Légy velünk a most következő hét minden igyekezetében, gondjainkban és örömeinkben, hogy a tőled való hittel járjuk életünket, amíg hozzád elérkezünk. Ámen.
