2013.04.01. Lovadi István
Ünnep után
Lekció: Jn 20, 19-21; 21,1-8
Textus: Ef 5,14
„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.”
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, ezen a napon különösen is hálával köszönjük neked, hogy halálod és feltámadásod az életünk forrásává lehetett. Olyan nehezen tudjuk ezt felfogni, és sokszor még nehezebben tudjuk hittel komolyan venni, hogy te nem saját bűneid következtében kellett, hogy azt a temérdek kínt elszenvedd és meghalj, hanem a mieink miatt. Kérünk, hogy Szentlelked győzzön meg minket ma erről. Tedd számunkra egészen világossá, mi a te kereszthalálod és feltámadásod oka és célja, és mi közünk van nekünk, mai embereknek ahhoz, hogy te annak idején mindezt vállaltad. Mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk és értesd meg velünk Jézus Krisztus áldozatának a lényegét. Köszönjük, hogy ebből készítettél szabadulást minden benned hívőnek. Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozhassunk.
Kérünk, vedd el most a fáradtságunkat, másra figyelésünket, csendesíts le minden zakatolást a szívünkben, világosítsd meg az értelmünket. Küldd Szentlelkedet közénk. Ámen.
Igehirdetés
Aki ismeri egy kissé a Szentírást és a húsvéti történeteket, az már tudja, hogy Jézus feltámadása nyomán megüresedett sírnak voltak szemtanúi, a hajnalban szívük indítására kegyeletüket leróni vágyó asszonyok. Félelemmel telve mennek, aztán megdöbbennek a nyitott sír látványától. A különös fénylő ruhás idegenek talán még fokozzák a félelmet és az ijedtséget. De aztán a jó hír, amit az asszonyok hallanak tőlük, hogy Jézus nincs ott, mert őt immár nem a halottak között kell keresni, a lelki mélypontról gyors emelkedésbe viszi őket, még akkor is, ha nem teljes a biztonságérzetük.
Manapság mindannyian sok-sok ábrában megjelenő statisztikát láthatunk, hiszen nagy divat különféle diagramokon, görbéken ábrázolni az állapotokat, eredményeket.
Ha mi itt most magunk elé képzeljük a húsvét hajnalától a szereplők lelkiállapotát egy ilyen diagramon, akkor a görbe mélyről indul, kissé még zuhan is, de aztán rendkívül meredeken felemelkedik, mert ahogyan a feltámadás ténye átjárta a tanítványokat, a bizonytalan félelemből egyre inkább a bizakodó reménység töltötte be a szívüket.
Most koncentráljunk a tanítványok következő – a Biblia által dokumentált – néhány napjának megfigyelésére, mert fontos összefüggéseket vehetünk észre a saját életünkre nézve is.
A feltámadás a hét első napjára esett, ennek a napnak az estéjén a tanítványok bár félnek, mert bezárkóznak, de együtt vannak, ekkor megjelenik nekik Jézus. Micsoda boldogító érzés lehetett az, mennyire emelhette a szívekben a rajongást a Megváltóért!
Az első találkozáskor így szól Jézus: “Békesség néktek. Ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek el titeket a Szentlélek erejével.” Ez a szó a „salom”, béke, békesség köszöntés talán mindenkinek ismerős lehet, hiszen egy ismert héber köszönési forma. A „salom” szó egyben kiengesztelődést is jelentett. A tanítványok megértették ebből, amit Jézus mondott, hogy Ő nem haragszik rájuk. Nem tesz szemrehányást nekik, hogy magára hagyták Őt a kereszten. Nem mentek oda, János volt ott egyedül meg pár asszony a golgotánál. Ez tehát azt is jelenti, hogy békesség van közöttünk. Jézus pontosan ismeri a mindenkor emberét. Tudja, hogy milyenek vagyunk. Tudja, hogy az ember mire képes, milyen indulatokra. Mennyi félelem van a szívünkben. Nem haragszik ránk, megbocsát nekünk.
Békességet akart adni ott és akkor is, amikor minden volt a tanítványok szívében, csak békesség nem, inkább csupa félelem és aggódás. De ez a találkozás felemeli az elcsüggedt embereket. Aztán nyolc nap múlva ismét eljön, hogy a lemaradó, hitetlen Tamásnak is megmutassa magát, hogy ezzel is erősítse az övéit.
Nagyon fontos része a felolvasott igeszakasznak, hogy már az első találkozáskor feladatot is adott Jézus az övéinek. Azt mondja: “Menjetek el, ahogy az Atya elküldött engem, úgy küldelek én is titeket.” Hirdessétek az evangéliumot! Beszéljetek a jó hírről! Jött a Megváltó. Meghalt a keresztfán, s ezzel a világ minden emberének biztosította a megváltás lehetőségét, csupán csatlakozni kell ezért hozzá követőjeként.
Mondjátok el, menjetek el, hirdessétek az evangéliumot! Ezt a feladatot kapták a minden korok tanítványai, és mit tettek az akkoriak? És mi ma itt mit teszünk?
Először is, az első közös találkozás előtt bezárkóznak, félnek, pedig már tudnak a feltámadásról. A nagy események, mikor lecsengnek, amikor már a kereszthalál és feltámadás okozta megütközésen, skandalumon túl vannak, azt láthatjuk, hogy nem azt teszik, amit Jézus mondott, hanem visszamennek ugyanoda, ahonnan Jézus elhívta őket.
Hiszen kezdetben húsvét reggelén futásra kel Péter és János. Gondoljuk csak végig, mi itt a modern világunkban lehet, hogy sportolunk, elmegyünk olykor kocogni, de az utcán egy felnőtt ember nem fut. Minél inkább érett emberről beszélünk, annál kevésbé fog futásnak eredni – sokszor még akkor se, ha így a buszát kési is le -, hacsak valami rendkívüli esemény nem kényszerít rá.
Péter pedig ekkor már mindenképpen felnőtt, vélhetően érett férfi, akit a fiatal János lehagy a futásban, de a korára való tekintettel bevárja Jézus sírjánál és maga elé engedi.
Tehát Péter kilép a köznapiságból, nem foglalkozik a konvenciókkal, nem törődik semmivel, rohanni kezd, bármit is mondjanak, akik látják, amikor az üres sírról van szó. De amikor a feltámadott Jézus nem jelentkezik nap, mint nap, immár nincs velük úgy, mint a korábbi három évben, amikor mindig együtt volt a tanítványaival, akkor Péter nemes egyszerűséggel közli a többiekkel: „Elmegyek halászni.” Még hat tanítvány csatlakozik is hozzá és a következő jelenet már a Genezáret taván játszódik. Ha a diagramunkat újra magunk elé képzeljük, akkor bizony a tanítványok, úgy tűnik, visszaestek a Jézus megismerését megelőző szintre, sőt talán még mélyebbre.
Mi mit teszünk? Érdemes a mi magyar valóságunkat, húsvéti ünneplésünket is párhuzamba állítani egy kissé a tanítványok helyzetével. Vannak emberek, akik idejekorán elindultak az ünnepek elől elrejtőzni, estefelé hazaérkeznek, mert a szervezett jó hangulat után vissza kell lépni a hétköznapokba.
Másoknál fogynak a tojások, fogynak az italok, a gerjesztett jó hangulat után holnapra, a hétköznapokra való kijózanodás következik.
Ismét máshol pihés kiscsibékkel és masnis kisnyulakkal próbálnak húsvéti varázslatot elérni, míg el nem jön pár nap múlva a kis állatoktól való megszabadulás ideje.
És vannak a templomos keresztyének, akiknek az életében az ünnep után gyakran ugyanúgy lanyhul a lelkesedés.
Bár még itt húsvét hétfő délelőttjén alig érezhető, de rövidesen ilyen leszálló ágba válthat át mindenki hangulata, megfogalmazódik lassan: eddig volt a szabadság, a szórakozás, most vissza az induláshoz. Még a keresztyén emberek is így gondolhatják, eddig volt az ünneplés, a feltámadás hírének ragyogása, de most vissza kell szürkülni a hétköznapokhoz. Mi is ezek a programok között akkor az igazi különbség? Csupán annyi, hogy mindegyik pótszer, az utolsót kivéve, és arra szolgálnak, hogy a Megváltó feltámadásának ünneplését pótolják.
De ahogy ott még a szemtanú tanítványok kapcsán is hallhattuk, Krisztus nélkül megtörtént egy automatikus visszaesés. Ha Jézus nem jelent meg, ők meg a maguk feje után visszamentek a régi életükbe, nem keresték őt, szinte egy álmatag mélységbe zuhantak a korábbi vele töltött magasabb élet helyett.
Talán az egyik legcsodálatosabb üzenet ma reggel az, hogy Jézus nem akarja hagyni, hogy így legyen. Ő nem akar engedni, hogy belesüllyedjünk ebbe az ünnep utáni hangulatba. Nem szeretné engedi, hogy elkeseredjen sok ember, hogy elkeseredjünk akár mi magunk.
Az újra halászó tanítványoknál látjuk, ahogy Jézus Krisztus utánuk megy, nem ostorozza oktalan kishitűségüket, csak szeretettel szólítja meg őket. Egy kérdéssel: „Fiacskáim, van valami ennivalótok?” Tehát a leg hétköznapibb, legelemibb témában jelzi, hogy ő jön az elszéledő, visszasüllyedő emberhez és kész újra és újra felemelni elalvó követőit.
A történetben láthatjuk, hogy Péternek pont ez kell, ha Jézus újra vele van, akkor ő újra levetkőzi a konvenciókat és beleveti magát a tengerbe, s úszik ki a partra Jézushoz.
Tényszerűen nézve: a tanítványoknak embereket kellett volna halászniuk, s ehelyett halakat akartak halászni. Engedetlenek voltak, és Jézus mégis szereti őket. Nyilván nem helyeselte azt, hogy engedetlenek voltak, de mégis utánuk megy, mert szereti őket.
Jézus ma élő tanítványaival, velünk is megtörténhetett, hogy egy ünnep felébresztett, megindított valamit, aztán a következő megszokott hét vissza is húzott a kezdeti szintre.
A feltámadott Jézus nagyon szeret minket. Utánunk jött most is, ma is ide. Eljött ide az Ő Lelke által. Olyan valóságosan, ahogy majd megesszük a kenyeret, s magunkhoz vesszük a bort. S aki most szóba áll Jézussal, a feltámadottal, mert Jézus megszólít minket, az átéli ugyanazokat a csodákat, amiket átéltek a tanítványok.
Megjelenik a feltámadott Jézus ott, ahol hívják Őt. Ha elmegy valaki oda, ahol szól Isten igéje, vagy ha szóba áll valakivel, aki már Jézus tanítványa, aki már maga is emberhalász. A feltámadott Jézus Krisztus ma sem néma. Ma is beszél hozzánk, bátorít, vigasztal, reményt ad. Akkor is, ha holnap – talán sokan úgy gondolják – megint kezdődik minden előröl, ha taposómalmunk újra is indul. Vége az ünnepnek, jön megint a munka. Ugyanaz a közösség, ugyanaz a helyzet, ugyanolyan körülmények. Mégsem ugyanolyanok, mert a feltámadott Jézust, ha kérjük és hívjuk, akkor Ő velünk lesz, hiszen Ő megígérte: “Veletek maradok a világ végezetéig, minden napon.”
S jó kimondani magunknak, tudatosítani azt az egyszerű tényt, hogy míg a pótszerekből mindig csak több kell, bármivel is próbáljuk kitölteni a szívünkben a Krisztus alakú űrt, azokból egyre csak több és több kell, hogy elfedje a hiányt. Nagyobb utazás, több bódító szer, több és értékesebb ajándék, birtokolható tárgy. Ezzel szemben Jézust nem lehet túladagolni, nem vitt még senkit anyagi csődbe, nem züllesztett le embereket, nem rázott szét családokat. Mert ő ennek pont az ellenkezőjéért jött! Rendet tenni a fejekben, a szívekben, a családokban, a közösségekben, ha hívjuk őt, és ha hagyjuk, hogy munkálkodjon.
Mindenképp fontos ez, a Mindenható adott szabad akaratot! A feltámadás után már csak azok látták Jézust, akik hittek benne. A nem hívőknek már nem jelenik meg Jézus. Senkire nem akarta rákényszeríteni a hitet. Azoknak jelent meg tehát, akik hittek benne, s azokban munkálkodik most is elsősorban, akik hisznek benne, s azokon keresztül aztán elkezd mások életére is hatással lenni.
Ma is a hívő keresztyének értik meg az Isten vezetését. Akik Jézus hívására válaszolnak, választ adnak, elindulnak utána, akiket Jézus vezethet, mert ezt akarják. Azokat, akik felismerték már, hogy rengeteg a pótszer, izgalmasak, szemet, testet gyönyörködtetőek, de a lélek valódi hiányára nem adnak választ.
Annyi mindenben nincs semmiféle választásunk, döntési jogunk, de ebben igen: ha ezen a húsvéton Isten lelke megérintett, választhatunk, hogy holnap hagyjuk magunkat visszaaludni a hétköznapok szürkeségébe, vagy hagyjuk, hogy Jézus utánunk jöjjön és az elért magasabb szinten folytathatjuk az életünket.
S akinél megtörténik a visszaalvás helyett az ébren maradás, vagy a még inkább felébredés, annak egészen új perspektívák nyílnak az életében. Az életének teendőiben a ciklikusság ettől nem változik, de a mókuskerék elaltató életérzése helyett, a Krisztus követésében egészen új élménnyel, tartalommal, minőséggel gazdagodóvá válik az ilyen élet. Gondoljunk csak a Nemzeti Színháznál arra a spirális kúpra, a Zikkurátra, mert a hívő ember élete ilyen: Ha aktív kapcsolatban áll Jézus Krisztussal, azaz körbe jár ő is, csak közben egyre emelkedik.
Végezetül gondoljuk át újra a húsvét lényegét: akik odamennek a Megváltóhoz, azok bocsánatot nyernek, ők kapnak feladatot. Nem akarja hagyni, hogy visszasüllyedjünk a vele való találkozás előtti életünkbe, hanem azt kívánja tőlünk, hogy végezzük a feladatunkat.
Húsvétkor a megdicsőült és feltámadott Jézus jön el ide közénk, akar velünk maradni. Ő szólít meg minket, s csupán ez a két kérdés marad hátra: Hogyan zajlik az életünk tovább? Vele, vagy nélküle? Jézus ott jelent meg, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Oda ment, ahol voltak a tanítványai és Szent Lelkével itt van közöttünk is. Azt ajánlja, amit csak Ő tud adni: a békességet, a reménységet és az éber új életet. Ámen.
Úrvacsoraosztás
