Textus: Zakariás 3: 1-5.
Megváltó Jézusunk!
Az esztendő utolsó istentiszteletén Neked köszönjük meg mindazt a bőséges áldást, mellyel az elmúlt esztendőben is meglátogattál minket! Köszönjük, hogy békében élhettünk, köszönjük, hogy a nehézségek, a terhek soha nem voltak akkorák, hogy ne tudtuk volna őket elhordozni! Hálával köszönjük meg neked azt a sok áldott igét, melyeken keresztül szólítottál és vezettél minket! Köszönjük a ránk bízottakat, köszönjük a Tőled vett szolgálatokat, köszönjük, amikor munkánk gyümölcsét is láttattad!
Miközben odakint egyre nagyobb a zaj és a lárma, olyan jó most Előtted számot vetni a múlttal és a te igéd fényében látni a holnapot! Igéd és Lelked által kérünk szólíts meg minket!
Ámen
Kedves Testvérek!
Akik ma délelőtt együtt voltunk Isten házában, József történ keresztül tanulhattuk értelmezni a múltat. Láthattuk, hogy a múlt – éppen úgy, mint a mögöttünk álló esztendő – magába hordozza mind az öröm, az áldás, a békesség óráit éppen úgy, mint a szomorúság, a próbatétel alkalmait. Isten igéje erősített minket abban, hogy akik Őt szeretik, azoknak minden a javukra van. József testvéreinek mondott bizonyságtétele így saját bizonyságtételünkké lehetett: „Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de az Úr jóra gondolta fordítani azt”. Istennek van hatalma mindent jóra fordítani, vagyis mindent áldássá tenni számunkra. Láttuk ennek áldott gyümölcsét a közösség, még pontosabban a család életében. Isten újból békességet szerez és új egymásra találást, új kezdetet ad.
Mai esténket, ez esztendő utolsó istentiszteletén újból Isten munkájára figyeljünk – most az egyén életében. Ó – és újesztendő határán Jósua főpap történetén keresztül tanít újból Isten igéje visszapillantani a múltba és előre tekinteni a jövő felé. A Mindenható, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz segít értelmezni saját múltunkat és új életet formál és így készít számunkra holnapot.
Nézzük mindenek előtt a múltat! Jósua főpap története bár több ezer éves, de tiszta tükörként láttatja velünk saját múltunkat! A történet szereplői tehát Jósua főpap, aki Isten előtt áll szennyes ruhában, mellette a sátán, aki vádolja őt és jelen van maga az Úr is, aki majd tiszta ruhát és süveget ad a főpapnak.
Jósua múltja benne rejlik az ő jelenlegi állapotában. Egyrészről csodálatos méltóságot kapott Istentől: főpapként szolgálhat, az Úr elhívott embere, s mint ilyen, nyilván átadott életű ember. Áldozatot mutat be, imádkozik, böjtöl, közbenjár népéért, engesztelést és bűnbocsánatot kér Izrael Istenétől. Mindez meghatározó az ő múltjára nézve! Minden bizonnyal élete döntő részében ennek a szolgálatnak él. De az ő múltjában van valami, ami miatt az ő papi ruhája szennyessé vált! Talán mulasztások, talán egyszer-egyszer a felületesen elvégzett szolgálat, talán a nem teljesen átadott szív. Nem tudjuk, hogy mi okozhatta Jósua főpap múltjában az ő ruhájának szennyét, de most ennek szégyenét is viselnie kell. Egyszerre övé a papi méltóság és a szennyes ruha. Együtt hozza magával a az Istennek tetsző szolgálat áldott gyümölcseit és a beszennyezett papi öltözet szégyenét.
Ugyanez a kettősség jellemzi Isten népének múltját is. Hiszen egyfelől csodálatos méltóságot kapott szabadító Istenétől: világosság lehet a népek között, hogy Isten üdve a föld széléig terjedjen – ahogy a próféta mondja. Izraelben az Úr megdicsőíti magát: a csodák, a szabadítások, az Ő hatalma általi győzelmek, a Mindenható oltalmának árnyéka, a sok beteljesedett drága ígéret! Micsoda méltóság! De emlékszünk, miként szennyezi be ruháját a nép a bálványoknak tett áldozati oltároknál. Miként szennyezi be szívét a hamis próféták igaztalan szavával. Miként fordul el Gondviselőjétől a hálátlan és keménynyakú nép. Ezt a múltat hozza magával Isten választott népe is: méltóság és szennyes ruha!
De ugyanez a múltja Jézus mindenkori tanítványainak is! Egyfelől micsoda méltóság ezt meghallani: te kőszikla vagy és én erre a kősziklára építem fel az én anyaszentegyházamat. Krisztusunk a hitvalló, átadott szívű tanítványi seregre építi az Ő egyházát. És ahol ez a méltóságot komolyan veszik, ott valóban teremnek a tanítványi élet drága gyümölcsei az ő Lelke által. Ott valóban szeretni fogják egymást az emberek, ott valóban ereje lesz az örömnek, békességnek, türelemnek, szívességnek, jóságnak, hűségnek, szelídségnek, mértékletességnek. De milyen fájó eközben látni mai elhívott Pétereken a szennyes ruhát, akik néha valóban addig jutnak, mint Jézus apostola: „nem is ismerem ezt az embert”. Oly sokszor megtörtént már, hogy a tanítvány, Krisztus megváltott gyermeke úgy élt, úgy viselkedett, úgy beszélt, mintha valóban soha nem is ismerte volna Mesterét. Együtt a tanítványi méltóság és a szennyes ruha.
És milyen gyönyörű feladatot kapott Urától az egyház: „Ti vagytok a világ világossága, ti vagytok a föld sója” –mondja Jézus. Milyen áldott dolog, amikor az egyház Isten igéjének fényével, a bizonyságtétel erejével tudott világítani a világban! Milyen csodálatos dolog, ha az önzetlen szeretetszolgálat, a diakónia fényt hozott elesettek, megtört szívűek életébe.
Milyen áldás, amikor a communio sanctorum, a szentek közössége kiábrázolta azt a tisztaságot, amit megváltójától kapott, s ez a tisztaság világossággá, szeretetté, békességgé, lelki otthonná lett. Ugyanakkor milyen fájó szembesülni a múlt hibáival, mulasztásaival, sőt bűneivel! Amikor az egyház maga is eltévelyedett a sötétben, és igazzá lett ránézve is az ige: „Miattatok káromoltatik az Isten neve a pogányok között.” Volt itt tévtanítás éppen úgy, mint gyűlölet, méltatlan élet éppen úgy, mint uralkodni akarás! És a tiszta ruha szennyessé lett!
Ó – és újesztendő határán így állunk mi magunk is Isten színe előtt, ugyan úgy, mint Jósua főpap, Isten népe, a mindenkori tanítványok és az egyház! Együtt adhatunk hálát Istenünknek, hogy az új élet, a krisztusi élet méltóságát kaptuk Tőle és mindazt az áldást, ami az Ő kegyelméből a mienk lehetett az elmúlt évben is! Az Ő Lelke munkálta bennünk a szeretetet, örömöt, békességet, türelmet, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget, mértékletességet – és akkor tudtunk az Ő dicsőségére élve felebarátaink javát szolgálni! Övé a dicsőség, amikor mint az ő követői tudtunk sóvá és kovásszá lenni. Mikor helytállásod, alázatod, béketűrésed példává lett mások számára, mikor merted vállalni a második mérföld terhét, mikor a másik orcádat is odafordítottad ahelyett, hogy visszaütöttél volna, mikor az elesettet bátorítottad, a beteget meglátogattad, a mezítelent felruháztad, a fogolynak a szabadulás evangéliumát hirdetted! Ma este együtt adunk hálát Istenünknek, hogy a Hozzá való tartozás méltóságát kaptuk.
De visszapillantva eszünkbe jut, hogy milyen sokszor lett a Tőle kapott tiszta ruha szennyessé! Olyan sok folt került rá saját mulasztásaim, nyomorúságaim, bűneim miatt. Olyan sok folt származott az olykor türelmetlen, haragos, indulatos szívem miatt, vagy éppen azért, mert elmulasztottam valamit, vagy éppen hogy csak felületesen megcsináltam. És látnom kell, hogy néha miattam káromolták Istent az Őt még nem ismerők! Őszinte fájdalommal látjuk együtt, egymás mellett a méltóságot és a szennyes ruhát, mert a mi múltunk is ilyen!
A vádló persze ott áll a közelben, egyszer mások kemény kritikája, elvárása által szól, máskor saját lelkiismeretem nem hagy nyugtot. Jósua főpapot is vádolja a sátán – vádolja, hiszen ez ad lényének értelmet. Feladata, hogy mindig csak a rosszat láttassa, elkeseredésbe, csüggedésbe taszítson. Egyszer ez a hang szólal meg: „látod, már megint elrontottad, erre sem vagy képes…”, máskor talán ez: „a te szennyes ruhádat, megoldatlan problémáidat, vélt, vagy valós sebeidet úgysem oldja meg, úgysem gyógyíthatja meg senki…”
Van azonban ennek a történetnek egy döntő mozzanata éppen úgy, mint számunkra ennek a mai estének. Ez a döntő mozzanat nem más, minthogy a múlttal való számvetés Isten színe előtt történik. A vádló hangja jogos, a ruha valóban szennyes, együtt látni a méltóságot és az állapotot fájó – de mindez Isten színe előtt zajlik!
Ez mindenek előtt azt jelenti, hogy a Mindenható elnémítja a vádlót: „Dorgáljon meg az Úr téged sátán, dorgáljon meg téged az Úr!”. Az ítélet egyedül Istené! Az egyedül Igaz Bírót illeti meg csak a büntetés, vagy a felmentés joga!
A következő döntő mozzanat, hogy Isten előtt a szennyes ruhát valóban szennyesnek kell nevezni! Előtte nem lehet szépítgetni a múltat, a mulasztás valóban mulasztás, a tisztátalanság valóban tisztátalanság, a bűn valóban bűn! Itt nem lehet eljátszani a nagy színjátékot, hogy tulajdonképpen nincs is akkora baj, nem kell azt annyira komolyan venni, mit kell úgy felháborodni, majd most elkezdünk valami mást, valami újat, majd tisztának láttatjuk a szennyes ruhát!
Isten bűnnek nevezi a bűnt de csodálatos és szinte érthetetlen, hogy Jósua felé most sem az ítélet szava szólal meg, nem a számonkérés és a vád, hanem a vigasztalás és a megbocsátás, és az új kezdet reményének hangja: „Az Úr magáévá fogadja Jeruzsálemet.” Vigasztaló és önmagán túlmutató mondat ez, hiszen Isten éppúgy magához fogadja a szennyes ruhájú Jósuát mint a korábban hűtlen és az ellenség által elpusztított Jeruzsálemet. Tiszta evangélium, valódi örömhír ez, mert mindez azt jelenti, hogy bár a főpap méltatlan, Jeruzsálem méltatlan, de Isten szeretete mégis körül veszi mindkettőt!
Éppen úgy testvérek, mint ahogy mindnyájunkat körülvesz! Ugye emlékszünk az ő szavaira: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy”. Hát ezért fontos testvérek, hogy a visszatekintés, a számadás Isten előtt történjen, mert így ma este újból átjárhatja a szívünket, hogy mi az Övéi vagyunk, az Ő drága szent Fia által megváltott gyermekei vagyunk az Istennek! És ez a döntő!
Emlékszünk Arany János jól ismert balladájának Ágnes asszonyára. Ő is vissza kell tekintsen saját elrontott múltjára, sőt elkövetett rettenetes bűnére. Az ő ruhája valóságosan is szennyes, lelkiismeretének rettenetes vádló hangja elől menekülve naponként a patakban áll, hogy eltűnjön végre a szenny. De mindhiába! „Ágnes asszony a patakban fehér lepedőjét mossa, fehér leple foszlányait a futó hab elkapdossa. Ó, irgalom atyja ne hagyj el! Mert hiába tiszta a gyolcs, s benne többé semmi vérjel. Ágnes azt még egyre látja s éppen úgy, mint akkor éjjel. Ó, irgalom atyja ne hagyj el! És ez így megy évről évre, télen, nyáron szünet nélkül. Harmat arca hő napon ég, gyönge térde fagyban kékül. Ó, irgalom atyja ne hagyj el.”
Miért nem tud szabadulni Ágnes a gyötrő önvádtól? Mert nem Isten előtt vet számot magával és a múlttal! Miért nem tudnak sokan szabadulni a keserűségtől, a múlt terheitől, megoldatlan gondjaitól, elszenvedett bántások sebeitől? Azért, mert nem Isten előtt állva néznek szembe a múlttal! Mert csak Isten adhat bűnbocsánatot, szabadulást, gyógyulást és új, tiszta ruhát!
Isten parancsot ad, hogy hozzanak elő tiszta ruhát és új föveget és adják azt a főpapra, hogy Isten végtelen szeretete által kezdődhessen valami új Jósua életében! Vallom testvérek, hogy csak így kezdődhet új élet. Isten az Ő tulajdon Fiát ajándékozta nékünk, s vele együtt mindent! Így mondja ezt az ige: isten az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta. Mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk. Mindent: bűnbocsánatot, megtisztulást, békességet, régi sebek gyógyulását, szabadulást a megkötözöttségekből – a krisztusi új életet!
Emlékszünk, egyszer egy ifjú nagy útra indul, tele van tervekkel, vágyakkal, otthagyja az atyai házat, majdhogynem kitör az atyai házból, de valamit elront. Eltékozolja mindenét, barátai elhagyják, senki nincs, aki mellé állna. Ruhája szennyes és szakadt, szíve keserű és összetört. De eszébe jut, hogy valahol mindig szerették őt, valahol még a béresek is bővölködnek, mert abban a házban a szeretet gazdagsága vesz körül mindenkit. Elhatározza, hogy haza megy. Apja, aki oly régóta várja őt haza, a messzi távolban már meglátja őt, elébe fut, megcsókolja és megöleli őt, s megbocsátó szeretettel kimondja: „Ez az én fiam, aki meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott. Hozzátok elő az új ruhát és hozzatok új sarut az ő lábaira.
Boldog ember az, akit Isten így gazdagított már meg, akinek Isten így adott új ruhát, krisztusi új életet, bűneire bocsánatot vétkeire feloldozást! Boldog az az ember, aki az atyai ház végtelen szeretetét ismerve hazatalált ember! Áldott, a mi Megváltó Krisztusunk, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk!
Lehet tehát így számot vetni a múlttal és elfogadni Isten számunkra elkészített ajándékait a jövőben! Isten előtt visszapillantani, megköszönve a Tőle kapott tanítványi méltóságot, Neki megvallva a mulasztást és a nyomorúságot és Tőle elfogadva az új ruhát, a megújult és megtisztított életet.
Ámen
Megváltó Krisztusunk!
Köszönjük neked azt a lehetőséget, hogy előtted állva vethetünk számot önmagunkkal. Köszönjük, hogy csodálatos méltóságot adtál nekünk azáltal, hogy tanítványaid lehetünk! Áldassék a Te neved, hogy Te ma sem számonkérsz és elítélsz a szennyes ruha miatt, hanem kész vagy nekünk új ruhát, új szívet, új életet ajándékozni! Tedd így áldottá számunkra a reánk váró esztendőt, hadd élhessünk a Te dicsőségedre!
ámen
