Otthon a világban, avagy szívritmuszavarok

Olvasmány: Jn 1,1-18; Alapige: Jn 1,1

Bevezetés

Szeretett Gyülekezet! Hadd tegyek fel először egy kérdést önmagunknak: otthon érezzük-e magunkat a világban? Ez a mi világunk, itt kell berendezkednünk, vagy a halál utáni öröklétet kell várnunk, addig kell kibírnunk, elszenvednünk a világ baját? Egyrészt idegennek érezzük magunkat a világban: főként, ha háborúkról szenvedésről hallunk a hírekben. Idegenek vagyunk, mert tombol a gonoszság, a hatalmi érdekek, ami szembefordít embert emberrel, országot országgal. Olyan vonzó, hogy kivonuljunk, kilépjünk, távol legyünk mindattól a rossztól, ami történik. Jobb tisztának maradni, kivonulni, a magunk belső köreire vigyázni, hogy be ne törjön, össze ne kuszáljon bennünket a világ baja. A kereszténység történetében mindig ott volt az az igény, hogy el kell szigetelődni, ki kell válni a világból: Jézus korában is volt ilyen közösség, ami kivonultan elszigetelten élt: magát tisztának, jobbnak tartva. És vonzó ez számunkra is, hogy mi is távol tartsuk magunkat a hétköznapi harcoktól, a politikától, vallási és erkölcsi kérdésektől… olyan szívesen vennénk fel távolságot, semlegességet, hogy távol, de biztonságban legyünk a világtól.

Másrészt viszont egészen itthon érezzük magunkat a világban: ezernyi dolgot teszünk, hogy le ne maradjunk egy eseményről, hogy illeszkedjünk, hogy megbecsüljenek, hogy kellő végzettségünk, anyagi biztonságunk legyen. A gyermekeket is erre készítjük fel, hogy tanulj, mert azzal fogsz boldogulni a világban, hogy menj, hogy törekedj, hogy vedd ki a részed benne, mert senki sem fogja neked adni, amit akarsz. És mi is otthon vagyunk az érdekérvényesítésben, ha nyíltan nem, akkor burkoltan csináljuk. Otthon vagyunk az élvezetek és a boldogság keresésében, hogy semmiről se maradjunk le. Mert arról szól az élet, hogy meg tudjuk ragadni a percet és a maximumot hozzuk ki belőle: legyen az evés, vásárlás, testi gyönyörök vagy a megbecsültség kérdése. Otthon akarunk lenni a világban, különben félünk, hogy nem értjük, hogy milyen politikai, kulturális harc folyik, mert akkor nem tudunk igazodni sehova és átlép felettünk a világ.

Otthon vagyunk-e a világban, vagy idegenek vagyunk? János evangéliuma olyan korban született, amikor ez a kérdés nagyon hangsúlyosan jelen volt a társadalomban. A Jézusról szóló örömhír mind a két válasszal vitatkozik és egy harmadikat mutat fel. Ugyanis a kereszténységgel párhuzamosan, azt meghaladni akarva megjelent a kereszténységnek egy világias és egy szektás hamisítványa. Az egyik azt a választ adja, hogy igen ez a mi világunk, értünk van, bele kell vetnünk magunkat, ki kell élvezni, ki kell élni mindent, különben lemaradunk valamiről. „Amúgy is: a test élvezete nem érintheti a vallás magasságait. Ahogyan élünk annak nincs semmi köze ahhoz, hogy miben hiszünk. Egy dolog, hogy mit hiszek és teljesen más dolog, hogy mit teszek” – mondja az egyik válasz. János apostol idejében materialista gnózisnak nevezzük ezt a választ, Kálvin Genfjében libertinusoknak, szabadosoknak hívjuk azokat, akik kettéhasítják az életet, a 18-19. században felvilágosodás híveinek, ma pedig liberalizmusnak. A másik választ, ami kivonul, ami tisztán tarja magát János korában lelki gnózisnak nevezzük, a későbbi korok szektának, maradiaknak, fanatikusoknak nevezik. Mert az általuk őrzött szellemi tisztaságra és örökségre nem méltó ez a világ. Mind a két válasz a kereszténység hamisítványa: kettéhasítja az életünket vallásos és nem vallásos részre, melyek között egy szépen vasárnap délelőttön átlibbenünk az egyikből a másikba és vissza, amikor be és kilépünk a templomból.

1. A világ Jézusról szól

Otthon vagyunk-e a világban kérdésünkre az evangélium azzal válaszol, hogy megmutatja: kié ez a világ. János evangéliuma azért különleges, mert a másik hárommal szemben az első fejezete visszarepít bennünket a teremtés előtti pillanatra. Nem Jézus földi megjelenésével kezdi János az evangéliumot, hanem azzal, hogy Ő mindig is létezett, mindig is Istennél volt és Ő maga mindig is Isten volt és lesz. Úgy beszél Jézusról, mint a világot létrehozó isteni bölcsességről, a világmindenséget maghatározó és fenntartó rendről. Ő mindig is az IGE volt, ami létrehozza és meghatározza a világot. Amikor a Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus az IGE, akkor az ige szó mögött a logosz szó szerepel. Ez az a kifejezés, ami a héber gondolkodás számára az Isteni bölcsességet, Isten bölcs döntéseit jelenti, a görög gondolkodás számára pedig az alaprendet, a világ alapját, logikáját. Ő az élet: minden általa létezik, minden, ami van, az Őmiatta van, mert maga Jézus az élet! Jézusra nézve jött létre ez a világ: Istennek az a bölcs döntése, hogy teremt, az Jézusról, az iránta való szeretetéről szól. Jézus, mint IGE az az alapritmus, rend, ami szerint a világ működik – vagy működhetne.

A világ Jézusról szól, Ő az alapja, vagy ha fordítunk egyet ezen az állításon, akkor a világ Jézus hiányáról is szól. Mert János nemcsak arról beszél, hogy Jézus már a világ teremtése előtt az Atyánál volt, és mindig is Isten volt, hanem arról is, hogy a reá nézve teremtetett világ fellázadt ellene. A világosság fénylik, ragyog: sőt az emberek világossága Jézus… mégis a sötétség nem fogadta be. A sötétség nem ragadja meg: mint amikor hirtelen fékez a HÉV, de mi azt gondoljuk, hogy kapaszkodás nélkül is ellen tudunk állni az esés lendületének: ha nem kapaszkodunk, ha nem ragadjuk meg a kapaszkodó rudakat, vagy fogantyúkat, akkor mi is bukunk. Nem ragadjuk meg, hanem elesünk önhittségünk miatt. Ádám és Éva bukása óta minden ember élete arról szól, hogy önmagunkba bízunk Isten helyett, ellene lázadva élünk. A világ Jézusról szól, hogy mindenben Őt ragadhatnánk meg… mégis a világ egyszerre beszél az Ő hiányáról, azaz a mi lázadásunkról.

Fel kell ismernem, hogy nem akkor vagyok otthon a világban, ha belevetem magam az élvezetekbe, ha a világ értékrendje szerinti boldogulásra készülök és készítem fel a gyermekemet, hanem ha Jézusra nézek: Ő a világosságom, belé kapaszkodok. Nem akkor élek jól a világban, ha kivonulok és szellemi vagy erkölcsi felhőkarcolóból féltékenyen kárálok a világra, hanem ha Jézust követem és vele járok. Igen: minden Jézusról szól. Nem akkor értem jól a híreket, ha minden forrásból utána olvasok, nem akkor értem meg a családom konfliktusait, ha családdinamikailag vizsgálom, nem akkor értem meg a magam kudarcaimat, vétkeimet, bűnösségemet, ha pszichológiailag analizálom magam, hanem ha Jézusra nézek! Övé a világ, övé a családom, övé a gyülekezetem, övé az életem: Ő van otthon, minden róla szól. Ha az Ő szeretetén keresztül nézem magam és a környezetem, akkor vagyok otthon a világban: akkor nem maradok le semmiről és az Ő szeretete őriz meg tisztaságra és szentségre.

Biztosan mondtam már ezt a példát, de engem mindig szíven talál, ezért ismét elmondom. Az egyik teológiai professzorom lelkesen beszélgetett kis unokájával és lázasan keresték a közös témákat. A nagypapa végül a filmek világából hozott példát: a Narnia krónikáját, ami köztudottan fantasztikus formában, de az értünk önmagát feláldozó Krisztus szeretetéről szóló mese. Amikor el kezdte beazonosítani a nagyapa az események mögött húzódó evangéliumot, akkor az unoka türelmesen felsóhajtott: „Jajj, Papa! Te már mindenben ezt látod…”

Hadd kérdezzem meg magunktól, hogy miénk-e ez a bolondság, hogy mindenben a világ Urát keressük, és az Ő világosságában akarunk járni, vagy megelégszünk a megosztott kettős élettel? Ő az élet! Mi meg minden más eszközzel és technikával próbálkozunk élni, életben tartani, csak éppen anélkül, aki az egészet létrehozta és megváltotta. Merjük-e minden sikerünkben, konfliktusunkban, feltárulkozó bűnünkben Krisztus kegyelmét keresni, vagy egészen más tájékozódási pontok szerint élünk? Hadd kérdezzem így is: a világért, vagy Istenért bolondulunk? Hadd vigyem még tovább: a világ fiai vagyunk, vagy Isten gyermekei? Az élet Jézusról szól: Ő az alapritmusa, meghatározója. Ha nem Őt megragadva élünk, akkor nem élünk halálunk előtt: mert benne volt az élet: és az élet az emberek világossága.

2. Kijelentett IGE – az Atya szívverése

De ez a teremtő rend, a világ alapritmusa, Isten bölcs döntése, nem egy matematikai állandó vagy egy arányszám, hanem egy személy. Az IGE testté lett: eljött a világba. Nincs távol, nem elméleti, hogy elvonultan kellene kutatnom Őt! Isten nem teológiai összefüggések halmaza, vagy dogmatikai állítások mozaikja. Nem éteri magasságokban van, hogy azt gondoljuk nem is érdemes keresni, mert úgysem találjuk. Ő egy személy, akivel lehet találkozni, beszélni, panaszkodni, kérdezni és Ő válaszol! Vannak szemtanúi, akik nemcsak beszámolókkal beszélnek róla, hanem a maguk életével. Aki találkozott vele, az nem marad ugyanolyan. A legnagyobb tragédiája életünknek az, ha nem találkozunk a világ Urával. Ha lázadásunkban maradunk és elutasítjuk Őt. A bűn az, ha megmaradunk ebben az akár nem is tudatos ellenállásban: ahogyan Jézus mondja: hogy nem hisznek benne. (Jn 14,9)

De az evangélium lényege, a valódi örömüzenet az, hogy Ő megjelent és hozzáférhető. „Istent soha senki sem látta, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” Az örömhír az, hogy nem sejtéseink, ötleteink, gondolataink kell legyenek, hogy milyen Isten, hanem valóságos tapasztalataink. Sokan azért nem mernek közeledni Istenhez, mert olyan kép él Róla bennük, ami elfedi a valóságot. Vagy egy szigorú és bosszúálló Istenük van, aki előtt nem állhatnak meg, akitől félni kell – és éppen így nem látják meg szeretetét. Vagy pedig egy mindenre lazán legyintő kegyelmes Istenük van – de így nem látják meg bűnük nagyságát és Isten szeretetének túlcsordulását. János azt írja: Jézus megjelent, és láttuk a dicsőségét: telve kegyelemmel és igazsággal. Ha nem elméleteket gyártunk róla, vagy dogmatikai mozaikokat építgetünk, akkor a vele való találkozásban kegyelme és igazsága egy személyben egyesül és számunkra is hozzáférhetővé válik.

Jézus Krisztusban úgy ismerhetjük meg Istent, ahogyan a Fiú ismeri az Atyát. Jézus tárja fel, hogy mi van az Atya szívében, mert mindig is Ő volt és van az Atya keblén. Olyan Jézus, mint egy hangtölcsér. Ha a gramofon lejátszóra feltesznek egy lemezt, akkor a tölcsér az, ami kihangosítja, azokat a rezdüléseket, barázdákat, amelyek a hanghullámot megőrzik a lemez felületén. Ugyanígy csak Jézus van olyan közel az Atyához – a keblére hajol – hogy ki tudja jelenteni azt, ami az Atya szívében van. Csak Ő tudja elmondani, és kihangosítani, a mi fülünkbe súgni, hogy az Atya szívverésének hangja ez: kegyelem… kegyelem… Mert kegyelmet kapunk kegyelemre az Ő teljességéből.

De ez csak akkor nem lesz könnyelmű legyintés, ha személyesen Jézus mondja el és adja át az Atya szívdobbanását: kegyelem… kegyelem… Mert Jézusban láthatom meg, hogy milyen drága ez a kegyelem. Azért kapunk kegyelmet kegyelemre, mert Jézus tölti be az Isteni igazságot kereszthalálával és feltámadásával. Jézus szenvedi el a nekünk járó igazságos büntetést. Isten szívdobbanása számomra csak Jézuson keresztül lesz a kegyelem hangja. De ebben a kegyelmes szívdobbanásában látom meg igazán a magam bűnét és Jézus igazságát. Ez az örömhír: személyesen találkozhatunk azzal, aki hallja az Atya szívdobbanását: kegyelem; mert Ő szerez nekünk igazságot.

Hadd kérdezzem meg magunktól, hogy mikor hallottuk utoljára az Atya kegyelmet kegyelemre adó szívdobbanását? Milyen más ritmusra akarunk mi magunk járni az életben, ami nem az Atya szívverése…? Vagy mikor leplezte le utoljára az Atya szeretete a mi hűtlenségünket? Halld meg: neked és miattad jelenti ki Jézus azt, amit az Atya keblén hall: kegyelem… kegyelem… Kegyelme tart meg, ha elbukunk. Kegyelme szabadít fel, hogy megvalljuk hűtlenségünket. Kegyelme aláz meg, hogy gyermekei tudjunk lenni. Kegyelme vigasztal meg, mert még a halállal szemben sem vagyunk egyedül! Minden vádunk, minden eredményünk helyett kegyelemből lehet a miénk Jézus Krisztus igazsága. Halld meg az Atya szívdobbanását: kegyelem. Járj erre az ütemre, ha elbuksz! Járj az Atya szívdobbanására, ha nincs igazságod! Dobbanjon meg a te szíved is, amikor minden dermedt és érzéketlen benned: Jézus igazsága megjelenítette: személyesen érted dobog Atyád szíve!

3. Hatalom arra, hogy kimondjam: NEM ÉN, HANEM Ő

Akik halljuk az Atya szívdobbanását, akik befogadták Őt, akik erre a ritmusra járunk botladozva, vagy csámpásan azokról azt írja az ige, hogy hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyünk. Szükségünk van Isten hatalmára, felhatalmazására, győzelmére, mert annyi minden más köt le bennünket, hogy a világ fiai maradjunk és ne Isten gyermekei legyünk. Szokták azt mondani, hogy csak az az igazi győztes, aki önmagát győzi le. De mi magunk nem tudjuk a bennünk lévő bűnt legyőzni. Szükségünk van Isten hatalmára, ami feloldoz bennünket. Csak Ő tud győzedelmeskedni mirajtunk, csak Ő tud megszabadítani a magunk önzéséből. János ebben a szakaszban kétszer is utal keresztelő Jánosra, mint aki igaz tanú volt, Isten küldöttje. Isten hatalmával járt kelt és egyetlen dologról tanúskodott: hogy őutána jön az, aki nagyobb, mert Ő előbb volt mindennél! János élete egy dolgot mond: nem én, hanem Ő. Ezt jelenti Isten gyermekének lenni, hogy az életünk arról tanúskodik, hogy nem én, hanem Ő a győztes, Ő az Úr, Ő a király.

A mi szívünk válasz dobbanása lehet ez: nem én, hanem Ő! Aki a kezdetek előtt is volt, akiben kegyelem és igazság van, aki a világot megteremtő és megváltó Isteni bölcs döntés és rend! Nem én, hanem Ő! Kedves Gyülekezet! Erre kapunk hatalmat, hogy a mi életünk is arról beszéljen, hogy nem én, hanem Ő! Hatalmat kaptunk arra, hogy győzelméből részesek legyünk, gyermekei legyünk, hogy igazán otthon legyünk a világban, hogy nem rólunk, hanem Róla szóljon az életünk. Ha ismered a testet öltött IGÉt, akkor hatalmadban áll azt mondani a családodban Isten dicsőségére, hogy nem én vagyok fontos, hanem Isten után ők. Akkor hatalmad van azt mondani a gyülekezetben is: Jézus győzelméért, nem én, hanem ők! Ne nekem szolgáljanak, hanem én szolgálok, ahogyan az Úr szolgál nekem! Mert ezzel tanúskodunk arról, hogy ki a világ Ura! Ha személyesen ismered őt, akkor Isten gyermekeként szabad vagy és hatalmad van arra, hogy egy vitában, munkahelyen, üzletben Istenre mutatva ne te legyél fontos, hanem ők!

Befejezés:

Szeretett Szentendrei Gyülekezet! Nem akkor vagyunk itthon a világban, ha felfuvalkodottan kivonulunk belőle, vagy ha nem akarunk lemaradni róla, hanem akkor, ha Jézusra figyelünk. A világ Róla szól! Övé ez a világ: Ő teremtette, és Ő meg is váltotta! Akkor értjük jól a világot, benne magunkat, ha Őt keressük! Ez az evangélium, hogy Ő megjelenik: személyében kihangosítja Isten szívdobbanását, hogy nekünk kegyelmet és igazságot adjon. Ő szabadít meg bennünket az önzés hatalmából és hív arra, hogy arról szóljon az életünk, hogy nem én, hanem Ő! Így legyen! Ámen.