2004. augusztus 1.
dr. P. Tóth Béla
Akiknek nem árt a második halál
Lekció: Jelenések 21, 1-9
Textus: Jelenések 21, 7-9
“Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és a hitetleneknek, és utálatosaknak és gyilkosaknak, és paráznáknak és varázslást űzőknek, és a bálványimádóknak és minden hazugoknak helye pedig a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.”
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled, a világosságok atyjától száll alá. Neked köszönjük, hogy eljöhettünk szent házadba. Neked adunk hálát életünkért, egészségünkért, otthonunkban a terített asztalért és minden gondoskodásodért, amivel fenntartod életünket. Köszönjük az anyaszentegyház közösségét, ahová te hívtál el bennünket. Kérünk ennek a mai együttlétünknek áldásáért, hogy ne csak emberi beszéd, hanem tőled való élő ige is szólhasson közöttünk. Add nekünk most jelenlétedet, a Szentlélek világosságát, erejét és megújító hatalmát, ami nélkül hiábavaló a mi minden erőfeszítésünk. Segíts minket, hogy a te gyermekeid és Megváltó Jézusunk követői lehessünk sokkal inkább, mint eddig voltunk. Ébreszd fel az alvót, erősítsd a megfáradtat és szólíts meg mindnyájunkat.
Ámen
Igehirdetés
Azt szokták mondani, hogy egyetlen életünk van és ez az egyetlen életünk mindennél többet ér. Amikor egy haldokló ágya mellett megállunk, vagy amikor a saját életünk van veszélyben, pontosan érezzük, hogy ez valóban így is van. Az élet egyszeri és megismételhetetlen, amit mindnyájan most és mindörökre élünk, ezért hát illő vigyázni rá. Fáj is az ember szíve, amikor olvassuk a statisztikákban, hogy mennyi létrontás történik éppen itt, a mi országunkban nikotinnal, alkohollal, a változatlanul növekvő kábítószerezéssel és sok más módon is, mert ezek a visszaélések mind-mind éppen életellenességükkel rombolnak. Az élet Isten ajándéka és így mindig ő ellene vétünk igazán, amikor az élet ellen vétkezünk, akár túl sok evéssel-ivással, vagy munkában való agyonhajszolással, akár pedig harag, irigység, bosszú önmagunkban való megtűrésével vagy éppen tenyésztésével, mert ezek mind életellenes dolgok. Vigyáznunk kell az életre, biológiai mivoltunkra, hiszen törékeny, sérülékeny edény, jól tudjuk.
Van azonban valami, ami még az életnél is nagyobb – és ez az üdv. Mert az élet, akár milyen szép és élményekkel teli dolog is, önmagában csak hordozója, valóban mintegy edénye az üdvnek, de még nem maga az üdv. Az életet tele kell töltenie és át kell járnia az isteni többletnek, mert az élet önmagában üres és tünékeny, múlandó dolog, ami elszalad és csak emlékeket hagy maga után. Nem az élet a legnagyobb tehát, hanem az életben megvalósuló üdv. És ha az üdv nem valósul meg az élet során, akkor az élet igazából üres maradt még akkor is, ha volt benne sok érdekes élmény és volt benne siker és gazdagság is.
Erről szól a mai igénk, amikor azt mondja, hogy aki győz, annak nem árt a második halál. Különös ez a kifejezés, hogy “második halál”, hiszen azt gondolnánk, hogy valaki vagy meghal, vagy nem, életből és halálból is csak egy van – de a Biblia nem ezt mondja. Itt egy lelki titkot fed fel előttünk. Az első halál csak a biológiai működésünk leállása, a “második” pedig, ami ennél sokkal fontosabb, az, hogy minden ember elfoglalja valahogy a helyét az örökkévalóságban. Van, aki lelki-erkölcsi értelemben nem visz magával semmit, ami megállhatna az örökkévalóságban, úgy élte a földi életét. Amint a Jelenések könyve mondja gyáván, hitetlenül, hazugságban, önmagának. Amikor leáll a szíve motorja, azzal nem csak biológiai létezése szűnik meg, hanem az erkölcsi-lelki énje is, mert már nincs több lehetősége, eljátszotta mindet: ilyen módon aztán véglegesen benne marad a halálban. De vannak olyanok is, akiknek, mint halljuk, nem árt a második halál, a nagy megméretés, mert ők lelki-erkölcsi értelemben is élő, így is mondhatjuk, Isten számára is létező emberek voltak. Nem csak ettek- ittak, dolgoztak, vagyis nem csak a biológiai gépezetük működött, hanem meghozták a maguk döntéseit, áldozatait, erkölcsi lények voltak. Nem csak az élet, hanem az örökkévalóság számára is léteztek. Ők sem érdemeikért elismeréseként, jutalomból, hanem Isten kegyelméből jutottak az üdvhöz, de a szívükben igent mondtak arra, nem dobták el maguktól, nem játszották el az üdv lehetőségét.
Ilyen értelemben nyugodtan mondhatjuk, hogy az élet egyetlen reális tartalma az üdv, amit vagy megnyerünk, és akkor nem üres kézzel megyünk majd az örökkévalóságba, vagy pedig nem találjuk meg az üdvöt, és akkor nekünk is árt majd a második halál.
Azért örömteli olvasmány a Jelenések könyve, mert az élet és a történelem borzalmai mellett, amiket nagyon is pontosan ismer, gyönyörűséges módon szól az üdvről is, az élet igazi tartalmáról, hogy akik vágynak arra, felismerjék, szeressék és meg is valósítsák magukban.
I.
Mai igénkben mindenek előtt úgy hallunk az üdvről, mint ami valami új dolog. “Láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúltak.” Biztosan sokan ismerik azt az érzést, amikor leszámoltak életük egy lehúzó terhével, talán bűnével, hogy a megfordulás, mondjuk így, megtérés következményeként úgy érezték, más ég lett felettük és más föld a lábuk alatt. Az egész valóság átalakul, ha az ember szíve átalakult. Aki belül keserűséggel van bélelve, az a világot is gonosznak és ellenségesnek látja. Aki boldog, mint a menyasszony vagy a vőlegény a menyegzőjekor, az a világot is szépnek látja. Nem véletlen, hogy ezt a nagyon is életes képet használja a szentíró: a szent város, a mennyei Jeruzsálem úgy száll alá a mennyből, olyan szépségesen, mint a férje számára felékesített menyasszony. Ez a kép azért is szép, mert a házasságkötés nem csupán egy pecsét és nem csupán egy papír, amint azt degradálva mondogatják mainapság, hanem egy egészen új életszakasz, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Tényleg új dolog az ember életében, hogy valakiért igazán és szíve szerint élni akar, ilyesmit gyermek nem tud sem eldönteni, sem megvalósítani. Aki ebben él, az maga mögött hagyta a gyermekkort és valósággal egy új életszakaszba lépett.
Ehhez hasonlítja az üdvöt az ige. Valami új kezdődik, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. Az üdv az ember életének mozgásba lendülése, megújulása. Van, amikor tényleg akkora a változás, hogy mintegy új ég és új föld lesz körülöttünk, de azt hiszem, olyasmi is ide tartozik, amikor Istennek egészen egyszerű, szinte apró ajándékát tudjuk elfogadni az ő kezeiből. Egy új tulajdonság megjelenik, ami eddig ismeretlen volt. Ez is az üdv része, még akkor is, ha nem látványos a dolog. Eddig türelmetlen voltam, sietős, nem bírtam elviselni, ha valaki az utamat állja vagy mást akar, mint én, de most képessé válok a csöndes, türelmes szemlélődésre is, nem csak a hatékonyságra és az eredményességre.
A zsidó lelki mozgalomnak, a haszidizmusnak a lelkisége kis történetek formájában maradt fenn, amiket összegyűjtöttek és magyarra is lefordítva olvashatóak. Ezek között található egy, amely egy nevezetes rabbiról szól. Meghívták egy ünnepségre, de nem lehetett megkezdenie a szertartást, mert nem volt ki a tíz férfi, csak kilencen voltak. Ráadásul esett az eső egész nap, és sokáig hiába vártak egy betoppanó vándorra. A rabbi nagyon bosszús és ingerült lett, mert nem szeretette, ha várakoztatták. Végre arra jött egy koldus, aki a felkérésre, hogy legyen tizedikként jelen a szertartáson, azt mondta, úgy legyen, és betért a házba. Amikor forró teával kínálták, azt mondta, úgy legyen. Amikor az evőasztalhoz invitálták, megint csak ez volt a válasz. Megkérdezték tőle, te mindig ezt mondod, úgy legyen? Mire ő így válaszolt: a Zsoltárban az áll, hogy “boldog a nép, amelynek így van dolga” – és azzal már el is tűnt a szemük elől. A következő éjszakán nem jött álom a rabbi szemére. Újra és újra a koldus szavajárása járt az eszében, “úgy legyen”, amíg nyilvánvaló nem lett a számára, hogy a koldus nem más volt, mint Illés próféta, aki azért jött el, hogy megrója a bosszankodásra való hajlama miatt. “Boldog nép az, amelynek így van dolga!” – suttogta, és rögtön el is aludt.
Igen, az üdv néha egyetlen új tulajdonság megjelenéseként van jelen, semmi több. Legyen az türelem, legyen az állhatatosság, legyen az szelídség vagy kedvesség – kiből mi hiányzik. Minden nap egy követ rakni a házhoz, végül egy egész várkastély is felépül ilyen módon, jól tudjuk. Az üdv, mint Isten adta ujdonság az életünkben. Valami, amivel gazdagodtunk. Egy belátás, egy felismerés, egy önmagunkra ismerés, egy elhatározás. Olyan megrendítően szép élmény lehet, ha Isten kezéből fogadjuk, mint amikor a vőlegény magához öleli a menyasszonyt, aki számára van felékesítve. Mint az új ég és az új föld, mint a mennyei Jeruzsálem.
II.
Aztán az üdv Isten jelenléte, ezt halljuk a továbbiakban, amely jelenlétben vigasztalás van. “Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek és maga Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”
Igen, ebben a világban sok a könny, a gyász és a jajszó, és van fájdalom is éppen elég. Az emberi élet nem járható végig úgy, hogy ezeket meg ne ismernénk. És ha nincs is közvetlen veszteségünk éppen, maga az élet szenvedés, ezt jól tudjuk. Még a sikeres, a hatékony, az eredményes élet is. Nem véletlenül kérdezi a Heidelbergi Káté mindjárt az első kérdésében, hogy “Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod” – mert vigasztalásra szorul mindenki, aki ember fia. Csak azért, mert ember, mert gyarló, múlandó, megsebzett szívű ember.
És ezt a vigasztalást nem adja a világ, nem adja a siker, nem adják az eredmények és nem adja senki és semmi, egyedül csak az élő Isten jelenléte. Az, hogy ő mivelünk, mi pedig ővele. Hogy közöttünk lakozik az anyaszentegyházban, ahogy szép énekünk mondja. Hogy beszélgethetünk vele a behajtott ajtajú belső szobánkban. Hogy megszólít minket igéjében. Hogy mellettünk áll életünkben és nem hagy el minket halálunkban. Hogy Jézus, amikor a kereszten minden oka megvolt arra, hogy tőle elhagyottnak érezze magát, még ott is kétszeresen is “Én Istenem, én Istenem”-nek szólíthatta őt.
Legyenek vigasztaló együttléteink az Úrral! Az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga Isten lesz velük, az ő Istenük – ez az üdv, az Istennel töltött idő! Ez az, ami nem vész el, még akkor sem, amikor a test lebomlik rólunk. Jön velünk az örökkévalóságba, mert ez az igazi tartam. A vele töltött időben megértjük, hogy ő az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, és ő inni ad a szomjúhozóknak az élet vizének forrásából ingyen.
III.
Végül még egy arca az üdvnek: a döntés. “Aki győz, örökségül nyer mindent, annak Istene leszek és az fiam lesz nékem.” Vagyis tehát az üdv nem hull csak úgy az ölünkbe, a magunk harcait nekünk kell megvívni, a magunk döntéseit és a magunk áldozatait nekünk kell meghozni. Aki győz, örökségül nyer mindent, ez azt jelenti, hogy az ember döntése, hogy az üdv útján akar-e járni vagy sem. És ez a döntés, a mi igenünk Isten nagy kegyelmére elengedhetetlenül része az üdvnek. Nem lehet egyszerre kívül is lenni, meg belül is Isten országán, el kell dönteni, hogy bemegyünk-e a szoros kapunk és járunk-e a keskeny úton, vagy pedig sem. Nem lehet az ember egyszerre hideg is meg hév is, mert a langyosat kiköpi az Isten. Vannak, akik könnyen hoznak döntéseket, és vannak, akik sokat morfondíroznak. Amikor azonban az üdv dolgáról van szó, akkor az énünket kell feladni: mert “aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az ő életét érettem és az evangéliumért, örök életre eleveníti meg azt” – mondja Jézus.
Ne féltsük hát magunkat. Adjuk fel régi énünket, hogy ő adhasson nekünk újat, mennyei, örökkévaló és üdvösséges ént. Ma ezt hallottuk erről: Istentől való újdonság az üdv, az életünk új színfoltja – talán új ég és új föld, talán csak egy új tulajdonság, a megjelenő türelem, szívesség, jóság, bármi más, ami Istentől jön hozzánk.
Aztán az ő közelsége, jelenléte az üdv, a vele való párbeszéd és összetartozás, ami megvigasztal minket, embereket minden vigasztalással, és letörli szemeinkről a könnyet. Végül pedig döntés az üdv: aki győz, örökségül nyer mindent. Annak Istene leszek, az pedig fiam lesz nekem. Az ilyen embernek nem árt a második halál. Így legyen!
Ámen
Imádkozzunk!
Istenünk, köszönjük, hogy a földi életben nem csak veszteség, gyász és jajkiáltás van, hanem élet és békesség is. Te úgy alkottad a létezést, hogy abban megvalósulhat a mennyei lét, az üdv is. Áldunk téged, hogy már meghallhattuk a hívó szót, amely erre tanít minket és megízlelhettük a nagy vacsora előízeit, amely az üdvösség, a veled való boldog és örök közösség hírnöke. Segíts minket földi úton járásunkban, hogy mindig benned újulhasson meg az életünk. Adj áldott, csendes perceket, amikor veled beszélhetjük meg fontos dolgainkat, és segíts a döntésekben, hogy azokat is veled együtt hozhassuk meg. Adj erőt a munkálkodóknak, pihenést a nyaralóknak és lelki megfrissülést mindnyájunknak. Áldd meg a most következő hét napjait közelségeddel, kérünk, ne hagyj el minket. Megváltó Jézusunkért hallgasd meg könyörgésünket,
Ámen.
